A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Rejtett erő - Alázatosság

2011. február 28., hétfő.

ALÁZATOSSÁG

Az alázatosság gyakori téma a gyógyuló emberek gyűlésein és gyakran nehéz róla beszélni. Ez a füzet ecsetelni fog néhány gondolatot az alázatosságról, amely segíthet a gyógyulásban való szerepének megértésében, és könnyebbé teszi az arról való beszélgetést. Az alázatosság megértésén keresztül megtanulunk élni és bánni a józansággal és a gyógyulással.


ALACSONY ÖNÉRTÉKELÉS, NAGY EGO

Nézzük az alázatosság, az alacsony önértékelés és az ún. „nagy ego” közötti kapcsolatot. Harry Tiebout, Bill Wilson egyik közeli barátja, és az Alcoholics Anonymous egyik korai támogatója úgy jellemezte az alkoholistát, mint egy „királyi csecsemőt”. Ez alatt azt értette, hogy az ivó alkoholisták, amit akarnak, azt követelik, akkor, amikor ők akarják, azt gondolván, hogy a világ körülöttük és igényeik, körül forog. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy a folytatódó gyógyulás attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek tudatában maradni annak, hogy nincs hatalmunk az alkohol felett és életünk irányíthatatlan.

Az ivó alkoholisták királyi csecsemő tulajdonsága könnyen látható a grandiózus viselkedésben. Az olyan alkoholisták, akik számukra alig ismert emberekre és szükségtelen dolgokra költenek temérdek összegeket, ezt tükrözik. Az alkoholista grandiózus viselkedésének jellemzői az ajándékok adása szeretet helyett vagy a jövőbeli nagyszerűség érzésének elképzelése.
Ami viszont nem olyan nyilvánvaló, hogy a szélsőségesen alacsony önbecsülés szintén az alkoholizmus királyi csecsemő minőségének kinyilvánítása. Egy nagyszerűségi fázisban az alkoholista felsőbbrendűnek gondolja másoknál. Mégis a szélsőségesen alacsony önbecsülés lealacsonyítja az embert. Mindkét esetben az alkoholista hozzáállása az, hogy: „Én más vagyok”. Az alacsony önbecsülés az énközpotuság igazolásának, saját önutálaton keresztül mások manipulálásának és önmaga állandó megalázásának a módja is lehet. Ott van az „én mindent meg tudok csinálni” hozzáállás és ugyanakkor az „én semmit nem tudok csinálni”. Az alázatosság keresztbe vágja ezt a két szélsőséget azzal a felismeréssel, hogy „tudok valamit csinálni” egy nagyobb hatalom segítségével.

A HAJLANDÓSÁG A TANULÁSRA

A nagy egóban vagy az alacsony önértékelésben kimutatott ego-állapot valamelyest annak megtagadása részünkről, hogy beismerjük: segítségre van szükségünk vagy tudunk másoktól tanulni. Nem számít, hogy mióta vagyunk a programban, továbbra is tudunk magunkról, másokról és Magasabb Hatalmunktól újat tanulni.

 Ha elhisszük, hogy egy nálunk nagyobb hatalom vissza tudja állítani józan gondolkodásunkat, akkor beismerjük, hogy nem vagyunk szakemberek a józanság megtartása és egy alkoholistával való élet terén. Röviden, segítségre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődhessünk. Mások segítségére van szükségünk a gyógyulás megkezdésére. Amint tovább fejlődünk, még a programban eltöltött évek után is, még mindig szükségünk van másokra józanságunk megtartásához.

A gyógyulásban a tanulásra való hajlandóság kibővülhet azon túl is, hogy megtanuljuk, miként maradjunk józanok vagy hogyan éljünk együtt az alkoholbeteggel. A tanulásra való hajlandóság korlátozásaink folyamatos elfogadása is lehet. Ha elhagyjuk előítéleteinket, akkor felviláglik előttünk, hogy az élet megtanulása nem korlátozott szakemberekre vagy saját fajunk, nemünk vagy társadalmi rétegünk képviselőire. Bárki, akivel a programban vagy azon kívül találkozunk, megkönnyítheti az életben való tanulásunk és a gyógyulásban való fejlődésünk képességét.
A gyűlésekre járás hajlandósága, a gyógyulásról való irodalom olvasása és a jótállóval való időtöltés őszinte megosztással segítenek megőrizni alázatunkat és józanságunkat. De szintén be kell ismernünk, és tanulnunk kell hibáinkból. A hibák elkövetéséből fakadó szomorúság gyakran azért van, mert nem tudunk tanulni belőlük. Amint a józanságban növekedünk, egyre inkább megtanuljuk vállalni a felelősséget cselekedeteink következményeiért. Ha hajlandóak vagyunk tanulni a hibáinkból, akkor a katasztrófákból lehetőségeket faraghatunk.

ALÁZAT ÉS HUMOR

Az alázat és a humorérzék szorosan összefüggő dolgok, de nem abban az értelemben, hogy tudunk egy rajzfilmen vagy vicces történeten nevetni. Inkább annak a képessége, hogy tudunk magunkon nevetni, és nem vesszük túl komolyan magunkat. Mielőtt a gyógyulás elkezdődött, sokan elszenvedtünk megaláztatásokat és semmi vicceset nem találtunk bennük. De a gyógyulás folyamatában elkezdtünk másokkal nevetni saját gyengéinken. Mindig könnyű túl komolyan venni magunkat attól függetlenül, hogy mióta vagyunk már józanok. Olyan A.A. – barátok, akik kidurrantják nagyszerűségünk lufiait vagy kiemelnek humorukkal az önsajnálat mélységeiből, az alázat fontos alkotóelemei.

Egy olyan ember, aki nagyzolóan viselkedik, nevetség tárgya lehet. De abban biztos lehetsz, hogy ez az ember nagyon komolyan veszi cselekedeteit. Ugyanúgy valaki, aki az önelítélés, önutálat és bűntudat fájdalmait éli meg, semmi vicceset nem talál helyzetében. A gyógyulás folyamatában, amikor az alázat életünk egyik alapzata lesz, elkezdünk múltunkon, sőt jelenünkön is nevetni. Ez nem azt jelenti, hogy felelőtlenek vagyunk. Ez csupán annyit jelent, hogy kellő megvilágításban látjuk magunkat és rájövünk, hogy cselekedeteink, gondolataink és érzéseink nem a világ közepe.

A PROGRAM EGYIK JELLEMZŐJE

Az alázat a Tizenkét Lépés program egyik jellemzője és minden lépést érint. Azonban ha egészként nézzük a Tizenkét Lépést, akkor kezdjük látni, hogy a program által új módon fogjuk érzékelni magunkat ebben a világban. Többé nem az alkoholra vagy más drogokra összpontosítunk. Az ettől való menekülés nem a saját döntésünk volt. Senkit nem ismerek, aki egy szép reggelen felébredt és azt mondta: „Szép napunk van ma. Sok pénzem van a bankban. Feleségem, gyerekeim szeretnek és tisztelnek engem, és jó a kapcsolatunk. Jó barátaim vannak és értelmes munkám. Azt hiszem, abbahagyom az ivást és elkezdek gyűlésekre járni.”

Legtöbbünk számára a program menekülést jelent egy olyan életből, amelyet a fájdalom, félelem, frusztráció, düh és a mi akaratunk teljesítésének próbálgatása jellemez. A Tizenkét Lépés életünk decentralizálásának és újracentralizálásának folyamata. Amint tudjuk, hogy az önközpotúság váltakozó formái gondjaink gyökereiben van, a Lépések lehetővé teszik, hogy eltérjünk ettől a halott központúságtól, amelyben saját vágyaink, érzéseink és igényeink képezik életünk központját.

Mások segítségével a program megélése által folyamatosan arra a felfedezésre jutunk, hogy minél kevésbé vagyunk önközpotúak, annál teljesebb lesz életünk és annál jutalmazóbb a józanság. Életünk újracentralizálásának folyamata arra, amit másoknak adhatunk, és ahogyan megoszthatjuk, amit kapunk, valóban egy olyan élet tulajdonsága, amely alázatosnak nevezhető. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekeljük önmagunkat. Azonban figyelemre méltó dolog az, hogy minél jobban más emberekre és az ő igényeikre összpontosítunk, annál többet kapunk.

Azonban az is igaznak tűnik, hogy ez az újracentralizáló folyamat magában hordozza azt is, hogy Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatunkat is újra kell centralizálnunk. Amint ezt tesszük, egyre képesebbé válunk arra, hogy elengedjünk másokat és úgy tudjuk szolgálni őket, hogy nem próbáljuk irányítani vagy a segítség álarca mögül saját igényeinket megvalósítani. Életünk újracentralizálása Magasabb Hatalmunkkal kapcsolatban egy újfajta szabadságot ad nekünk másokat tekintve. Ebben a tekintetben az alázat segít megtartani azt a belátást, amely emlékeztet arra, hogy nem vagyunk Isten, hanem megvan a szabadságunk arra, hogy teljes emberekké váljunk. Ebben az értelemben a Tizenkét Lépéses program közvetetten vezet az alázathoz. Az alázatot nem lehet megvenni. Nem is lehet közvetlenül dönteni róla. Az alázatot a Lépések követése által lehet közvetetten megtanulni és ez az  én egészséges elfogadásához vezet.
Ez lehet a Tizenkét Lépéses program jelensége. Nem egy olyan lelkiségi iskolához tartozik, amely azt mondja: „Ernyedtek lelki izmaid? Ha igen, akkor kezdd el különleges tíz napos kurzusunkat és fejleszd ki azokat az izmokat, amelyek egy lelki vagy érzelmi óriássá, vagy egy nagyon összetett emberré tesznek, és aztán várhatod érte az elismerést.” A lépések követésében lévő növekedési ellentmondás az, hogy nem tudjuk egyedül csinálni és mégis senki nem tudja helyettünk csinálni. A Tizenkét Lépés nemcsak elvezet és igényli az alázatot, hanem az önbecsülés mélyebb és biztonságosabb érzéséhez is vezet. Akkor van az, hogy az eredetileg keresett öröm az életben valósággá válik.

TÜRELEM ÉS ÖNMAGUNK ELFOGADÁSA

Az alázat máshogy néz ki, különböző embereken és gyakran hamis képünk van arról, hogy mi az valójában. Olyan emberekre gondolunk, akik lesütött szemmel járkálnak, soha semmi jót nem mondanak magukról, és soha nem ismerik be, hogy képesek valamire. Ez egy téves kép az alázatról, bár ez az, amelyet gyakran hiszünk. Ehelyett mindannyiunk számára más lesz az alázat és annál alázatosabbak leszünk, aminél inkább azokká válunk, akik igazából vagyunk.

Azzá válni, akik igazából vagyunk nem ugyanaz, mint megkérdezni magunktól: Kik vagyunk? Gyakran azt gondoljuk, hogy az identitás zavar a múltunk nagyon jellemző módon történő közeli vizsgálatát jelenti. Egyedülállóságunk keresésének hajlama (mintha ez egy olyan valóság lenne, amit folytatólagos önkutatás által tudnánk megtalálni) annak a hibás gondolatnak az eredménye, amelyet identitásunkról és alázatunkról képezünk.

Az alázat segít nekünk rájönni arra, hogy egyedülállóak és ugyanakkor átlagosak is vagyunk, és minden fontosat megosztunk az emberiséggel. Az identitás keresése nem megy annyira vissza a múltba, mint amennyire előrehalad a jövőbe. Ez a keresés azt kérdezi, hogy mivé szeretnénk válni, és hogyan akarunk oda eljutni? Ugyanúgy az alázat nem a múltbeli viselkedésünk folyamatos felhánytorgatása, hanem inkább múltunk egyszerű elfogadása és annak felismerése, hogy nem kell úgy viselkednünk, mint régen.

Talán segíteni fog néhány példa. Vegyünk egy zenészt, aki nagyon keményen tanult a hangszerén játszani és aztán tagadja, hogy jól játszik; vagy egy olyan embert, aki nagyon tanult golfozni és azután állandóan lebecsüli magát; vagy egy olyan személyt, aki egy nagyon jó beszédet mond, de állandóan tagadja, hogy tehetséges szónok. Az adottságok ilyen tagadása másokat olyan kellemetlenül érint, mint az, amikor valaki nagyzol tehetségeiről. Adottságaink tagadása vagy adottságaink fontosságának felfújása nem jellemzőek az alázatra.
Az alázat máshogy néz ki különböző embereken, mert különböző adottságaink vannak. Az alázatosság nem annak tagadása, hogy valaki tehetséges, hanem annak méltányolása, hogy adottságaink az emberiség részévé tesznek minket, és nem tesznek minket felsőbbrendűvé. Korlátozásaink nem választanak el minket, hanem inkább összekötnek, és egységérzést keltenek bennünk.

A HATODIK ÉS HETEDIK LÉPÉS

A Tizenkét Lépés egyik legfontosabb bepillantása az, hogy a kémiai anyagfüggő ember, jó ember. A Hatodik lépés nagyon reálisan elismeri, hogy vannak jellembeli hibáink. Ez különbözik attól, hogy hibás a jellemünk. Még a nagyszerűség pillanataiban is sokan úgy éreztük, hogy valami mélyen nem stimmel velünk, hogy végzetesen hibás emberi lények vagyunk, akik valahogyan másnak és nem odavalónak születtek. Ez a gondolat, hogy lényünk belsejében hibásak vagyunk, ellenkezik a Tizenkét Lépéssel. Mindamellett sok jellembeli hibánk lehet, amely az egyenetlenség és fájdalom forrása lehetett életünkben. Ha közelebbről megnézzük, felfedezhetjük, hogy jellembeli hibáink sokkal jobban bántanak minket, mint bárki mást.

Néha, amikor felsoroljuk azokat az embereket, akiket ivásunkkal vagy fogyasztásunkkal bántottunk, azt mondják nekünk, hogy saját magunkat soroljuk elsőnek. Ez igaz lehet, de az elégtétel legjobb módja az, ha hagyjuk, hogy jellembeli hibáinkat eltávolítsák. Az irigység, kapzsiság, düh, féltékenység, falánkság, büszkeség és kéjelgés talán megakadályozzák, hogy hatékonyabb életet éljünk. Megtagadták tőlünk a másokkal, Magasabb Hatalmunkkal és magunkkal való harmóniát. Amint eltűnnek jellembeli hibáink, azokká kezdünk válni, akik igazából vagyunk.

A Hatodik és Hetedik Lépésben először felkészülünk arra, hogy eltávolítsuk ezeket a hibákat és ez annak beismerése, hogy ezek léteznek. Az Alcoholics Anonymous „Nagy Könyve” és a „Tizenkettő és Tizenkettő” – je azt javasolja, hogy a teljesen kész nem feltétlenül úgy értelmezendő, mint a vadul lelkes. Inkább azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk a lelki fejlődés nehéz, de jutalmazó útján járni és ehhez kell Isten segítsége, ahogyan mi értelmezzük Őt. A teljesen kész azt jelenti, hogy soha nem fogjuk bármilyen hibáról azt mondani, hogy „soha”.

Talán a Hatodik és Hetedik Lépés legfőbb pontja az alázattal kapcsolatban az, hogy állandóan segítséghez kell folyamodnunk a gyógyulás folyamatában. Arra is emlékeztetnek, hogy bár a jellembéli hibák eltávolíthatók, a hajlamot nem lehet eltávolítani. Ha úgy nézzük jellembeli hibáinkat, mint a fájdalom forrásait életünkben, akkor emlékeznünk kell arra, hogy bár a viselkedésünk megváltozhat, mégis megmarad a hajlamunk az olyan viselkedésre.

Például a szigorú őszinteséget követelő életforma kialakítása egy nehéz és egy életen át tartó folyamat. Bármilyen régen vagyunk is a programban, vagy bármilyen őszinték lettünk, a becstelenség hibája talán továbbra is gátolja majd fejlődésünket. Néha talán úgy használtuk az őszinteséget, mint a kegyetlenség módját az emberekkel, vagy talán rájövünk, hogy becstelenek vagyunk szavainkban, cselekedeteinkben, mozdulatainkban vagy abban, ahogyan valakire nézünk.
A becstelenség hibája körül látjuk, hogy hajlamosak vagyunk ugyanazokat az ésszerűsítéseket használni, amelyeket mindig is használtunk. Ha nem folytatjuk a személyes leltárt és nem kérjük, hogy szűnjenek meg ezek a hibák, akkor azok meggátolhatják növekedésünket a gyógyulásban. Ugyanúgy megmarad hajlamunk a hibáinkra, mint ahogyan megmarad a hajlamunk az ivás vagy fogyasztás újra kezdésére, bár az ivás vagy fogyasztás vágya talán megszűnt. Ne lepődjünk meg, ha még több év józanság után is jellembeli hibáink még mindig életünk részét képezik. Emlékezzünk arra, hogy a Hatodik és Hetedik Lépés rendelkezésünkre áll, mint az elégtétel módja.

AZ ALÁZAT ELÉRÉSE

Az A.A. Tizenkettedik Hagyománya szintén fontos bepillantást nyújt az alázat egy másik oldalába. Azt mondja, hogy a névtelenség hagyományaink lelki alapja, amely arra emlékeztet, hogy az elveket a személyiségek elé helyezzük. A névtelenség hagyománya megvédi a csoportot és az egyént is. Ha alkalmazzuk magunkon a Tizenkettedik Hagyományt, akkor láthatunk értékeket a személyes fejlődés terén.

Egy jó cselekedet valakiért, amelyet senki sem tud meg, még az sem, akiért tettük, jó módja lehet alázatunk ellenőrzésének. Ha észrevesszük, hogy nem csinálunk olyan dolgokat, amelyekért kevés vagy ennyi elismerést és hálálkodást sem kapunk, akkor elkezdhetjük csinálni azokat, hogy lendítsünk gyógyulási folyamatunkon.

A hálás életforma kialakítása segít az alázatban való növekedésben, mert más szemszögből látjuk az életet. Elkezdjük észrevenni azokat a dolgokat életünkben, amelyekért bármelyik napon hálásnak kell lennünk. Azáltal, hogy megtanulunk állandóan hálásnak lenni és nemcsak a józanságot ajándéknak venni az életben, hanem más dolgokat is, akkor teljesebben felismerjük, amit kaptunk és nem azt, amit elértünk.

Egy másik sugárút az alázathoz az áhítat érzésének kialakítása. Ez szorosan kapcsolódik a hálához, de nem egészen ugyanaz. Néhányan talán áhítatot keltő helyen élünk és mégis természetesnek vesszük azt. A naplemente, egy éjszakai égbolt télen, gyermekeink vagy szeretőnk igazi megnézése vagy talán egyszerűen az, hogy időt szakítunk egy barát arcának megbecsülésére, mind segíthetnek az áhítat érzésének kialakításában. Az áhítat egészséges módon kivesz minket magunkból. Szintén a gyűlésekre való eljárás, az A.A. szolgálati munkájában való részvétel, a kávékészítés, a „Tizenkettőzés”, a mások meghallgatása és a velük való osztozkodás mind olyan módszerek, amelyek által kialakíthatunk egy szolgáló érzést mások iránt, és növekedhetünk az alázatban és a gyógyulásban.

A hála, áhítat, gyűléseken való igazi részvétel, a meghallgatás és megosztás egyszerű gyakorlása mind egy egészséges és boldog józansághoz segítenek minket. Útközben egy jobb szemszöget adhatnak arról, hogy kik vagyunk, és kik lehetnek belőlünk. Szintén elvágják az önközpotú élet nagyszerűségét és alacsony önértékelését, és ez az alázatban való növekedéshez vezetnek.
 

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |