A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

0

Ne felejtsd el...

2013. május 29., szerda.



Tovább olvas >>>
2013. április 7., vasárnap.


Dr. Máté Gábor előadása, a függőség hatalma és a hatalomtól való függés.

A függőség hatalmas és az a kérdés: MIÉRT?
Mi a jó a függőségben?


Tovább olvas >>>
1

InSite - Több, mint belövőszoba!

2013. március 5., kedd.




Az InSite Észak-Amerika egyetlen legálisan működő intravénés kábítószer-haszbnáló szobája, melyben több, mint egymillió belövést felügyelt 2003 óta, és egyetlen haláleset sem történt. A kanadai kormány megpróbálta bezáratni, de droghasználók, segítők, és tudósok sikeresen védték meg jogukat ehhez az életmentő szolgáltatáshoz a bíróságon. A TASZ dokumentumfilmje.

(Forrás: http://indavideo.hu/video/InSite)
Tovább olvas >>>
0

Napi elmélkedés - Július 5 - ÚJ IRÁNY

2012. december 31., hétfő.

Az akarat által vezérelt emberi erőforrások elégtelennek bizonyultak, és szánalmas kudarcot vallottak. … Minden egyes nap arra való, hogy Isten akaratát megvalósítsuk cselekedeteinkben.
(Anonim Alkoholisták, 43., 79. old.)

Csak hallgatom, mikor „akaratgyenge” alkoholistákról beszélnek, holott én vagyok az egyik legerősebb akaratú ember a világon. Ma már tudom, hogy ez a hihetetlen
akaraterő nem elég ahhoz, hogy életben maradjak. A probléma nem az akarat „gyengesége”, hanem az irányultsága. Amikor, anélkül hogy álságosan lekicsinyleném magam, elfogadom valódi korlátaimat, és hagyom, hogy Isten irányítson, a legsúlyosabb hibáim válnak a legnagyobb erényeimmé. Erős akaratom, ha jó az iránya, segíti munkámat, hogy a program ígéretei napjaim valóságává váljanak.
Tovább olvas >>>
1

Kati vagyok alkoholista (részlet a könyvből)



ELŐSZÖR EGY KICSIT ISZOL…

„Kati vagyok…” Az a szó nem jött ki a számon, amit ezen a New Yorki összejövetelen előttem már a többiek mind kimondtak: „alkoholista”. Valahol mélyen legbelül, az agyam, a szavak kis műhelye, mely évek óta gondosan összeszedte megfontolt mondataimat, most becsapta az ajtót és kiírta: „ünnepek miatt zárva”. Be kellett volna törni a kis műhelybe, kilopni a szót, de nem tudtam. Úgyis hiába. Már nem volt erőm. Elhatároztam mégis kivárom. Ott álltam tehetetlenül, a nyelvem lebénulva, egyedül, a szégyentől izzadva, reszketően.

„Óh, ez OK, Kati” – hallottam a hangokat körülöttem. – „Mi mind a te barátaid vagyunk. Mi megértünk, de próbáld kimondani, mi a betegséged. Ki tudod csak próbáld.”

Egy idős hölgy az összecsukható székéről felállva közeledett felém. Kihívó tekintete félelemmel töltött el, mégis biztatott, kinyitotta a szavak műhelyét.

„Az én nevem Kati, én ….. vagyok.”

No, nem tudom kimondani, hiába próbálom, nem tudom, és sós könnyeimmel bizonyítottam, hogy nem!

„Óh, Kati ne sírj, adj időt magadnak” – biztattak. – „Itt, ebben a szobában mindenki megérti, milyen nehéz ez most neked, hiszen mi mindnyájan keresztülmentünk ezen. Meg kell értened, hogy ez az első lépés a gyógyulásodhoz.”

„Tudom, tudom” – mondtam gyászosan – miközben a tenyerembe rejtettem az arcomat. Nem tudom, meddig lesznek velem ilyen elnézőek az új barátaim. Már többször itt voltam közöttük, mégis képtelen vagyok a betegségemet nevén nevezni. Pedig nagyra becsülöm őket. Ők lettek az én új hőseim. A nevüket még mindig nem tudtam, de az arcuk és a biztató mosolyuk már ismerős volt. Irigyeltem őket, ők már letették a méregpoharat. Most rajtam a sor… Csak pár percre van szükségem, bocsássatok meg, de nem vagyok hozzászokva. Közben a könnyeimmel próbáltam boldogulni.

Akkor egy szép arcú férfi lépett hozzám mosolyogva. Gyöngéden átölelt és bátorítóan kijelentette:

„Talán én tudok segíteni. Először is arra van szükséged, hogy legyőzd a félelmed, hisz nekem, nekünk is fontos, hogy segítsünk rajtad. Soha ilyen megbízható helyen nem voltál. Össze kell szedni magad. Szembe kell nézned a problémáddal. Már elég rég jársz ezekre az A.A. gyűlésekre, végighallgattál jó néhány történetet. Te tudod, hogy közénk tartozol, itt a helyed.”

Szigorú szeretet volt ez. Tudtam, igaza van, itt a helyem. Szükségem van a segítségükre. Igénylem az őszinteségüket, közöttük szeretnék maradni. Jó, hát kimondom.

„A nevem Kati, magyar vagyok.” A szoba visszhangzott a nevetéstől. Megtört bennem a feszültség, és na, talán most, a nagy ricsaj után sikerül.

„Kati vagyok, alkoholista.”

Beszívtam egy nagy adag levegőt, és megismételtem, hogy én is halljam: „Kati vagyok és alkoholista.”

Úgy, most már jó. A gondolataim felszabadultak, a szavak kis műhelye újra nyitva van. Fájdalmas emlékeim hirtelen az agyamba tódultak, de a múltam, mintha már átszűrődött volna valamin, messzebbről érintett. Vagy csak képzelődtem? Azt tudtam, hogy hosszú mámorból ébredezve csak őszinte hangokat szeretnék hallani. Mit keresek én itt? Hogy kerültem én a Névtelen Alkoholistákhoz? Hogy jutottam ide? Ki juttatott ide? Hiába kutattam, minden alkalommal újra és újra, ő cikázott végig az agyamon, ő volt jelen, ő ült felzaklatott lelkem tetején, a volt férjem, a volt férjem, az átkozott.

Az utolsó tíz hónap italozásai közben képtelen voltam összeszedni éltem maradék roncsait. Most 1976. szeptember 12-e van. Mától kezdve megpróbálom ital nélkül. De ha józan voltam, kiújultak a szorongásaim, rám tört a félelem. Hogyan leszek én elég magamnak? Következik a száz év magány? Kifosztottnak éreztem magam, a javaimat kiválogattál, itt maradtam a reszlivel. Mindegy, hogy estél el, az a fontos, hogy állsz fel – mondják. Fel akarok állni, de hogyan? Ismét hatalmába kerített az elfojtott félelem, a lehetetlen helyzetem, amelyet épp oly nehéz volt elhagynom, mint elviselnem.

Önismeret, önvizsgálat, félelemmentes erkölcsi leltár készítése nélkül nincs tartós józanság, mondják az A.A. - ban.

Hogyan tudom megvizsgálni az életem, ha nem érzem a hitelességem? Már első józan napjaimban is lázadoztam. Türelemre intettek az idősebb józanok. Ők azt is tudták, miért sírtam minden pillanatban. Ők már sokat tudtak. Én semmit sem tudtam. Nem tudtam ki vagyok. Ha nem tudom ki vagyok, honnan tudom, hogy merre megyek, kérdeztem magamtól csendesen. Nem tudom, mi elöl menekültem. Ki elöl? Miért haragszom magamra? Miért lettem önpusztító? Miért akarom megölni magam az alkohollal? Azt sem tudom, mikor szegődött mellém Pia úr (Mister Booze), mikor lett a partnerem, hogyan tett rabjává, majd ellenségéé, hiszen már hiába ittam, keresztül engedte minden fájdalmam. Alkoholista vagyok… ismételtem egyre bátrabban.

„Ne szégyelld” – súgta egy belső hang. – „Már józan alkoholista vagy, vállalni akarod a felelősséget a betegségedért. Míg benne fetrengtél, nem tudtad, hogy beteg vagy. Ma már tudod, ha nem iszod meg az első korty italt, tartós lehet a józanságod. Mindezt nem kell egyedül tenned, itt vannak új, józan barátaid, akik segítenek.”
Hiszek nekik. Bízom bennük. Őszinték. Ők azt mondták, ha ideiglenesen felrakom az összes sebeimet, haragomat, gyűlöletemet, jogos és jogtalan félelmeimet a NEM ISMERÉS, a MEG NEM ÉRTÉS polcára és szégyen nélkül, őszintén átvizsgálom őket – idővel, amikor én már helyesnek látom – átrakhatom őket a MEGÉRTÉS polcára.
Tovább olvas >>>
0

...

2012. augusztus 8., szerda.



A vallás gyakran az ember és Isten közé áll.
(Bono)

Tovább olvas >>>
0

Levél egy alkoholista nőhöz...

2012. július 11., szerda.


Levél egy alkoholista nőhöz...


Az olyan nőnek, aki még iszik, de gyanítja, hogy problémája van.

Ha szemben laknám veled és látnám hősies, bár reménytelennek tetsző küzdelmedet alattomos betegségeddel, bizonyára szóba elegyednénk, amikor nem tudnál elkerülni engem, De nem merném elmondani neked, amit itt megírok. Te nem engednéd, hogy beszélgetésünk úgy forduljon, mert valójában félsz tőlem. Azt hinnéd, én is részese vagyok annak az összeesküvésnek, amit ellened sző a világ. Kerülsz is, mert gyanítod, hogy titkos vívódásaidból sejtek valamit.

Ha egymás szemébe néznénk, akkor sem tudathatnám veled szerető megértésemet. Nem tudnám elmondani, hogy semmi kivetnivalót vagy nevetségeset nem találok benned, hiszen betegségedről nem engednél beszélni. Úgy tennénk mind a ketten, mintha nem létezne.

Így aztán írnom kell. Levelemet biztonságos helyen hagyom, ahol csakis te találod meg és gyorsan el is rejted családod elől. Akkor olvasod el csupán, amikor magadra maradsz.

Azzal kezdem, hogy egy közös kötelék fűz össze bennünket: mindketten tudjuk, hogy ivásod miatti aggodalmad halálra ijeszt. Lehetsz bármilyen korú – főiskolás, fiatal anya, sikeres üzletasszony, városod legtiszteltebb polgárának a felesége, megállapodottnak tetsző mama. Lehetsz, kifelé élő, a társaság lelke, vagy éppen tépelődő lélek, félénk természet, akinek bármi semmiséghez – ami másnak gyerekjátéknak tűnik – a pohárból kell bátorságot meríteni.

Ihatsz hónapok vagy évek óta. Megütődnél és körmöd szakadtáig tagadnád, ha valaki, alkoholistának nevezne, de titokban megszólalna benned a kétség. Mindjárt meg is felehetek rá. Ha az ivásnak nem vagy ura, ha többet iszol, mint amennyit beismersz, valószínűleg alkoholista vagy. Ezzel a szóval egy betegségben szenvedő személyt írtam le. Ez a betegség egyre súlyosbodik. Mindinkább szűkíti világodat, míg végül a szesz lesz életed egyetlen valósága és minden vágya.

Nő lévén titkolózóbb vagy és ivásodat is titkolod, még magad előtt is. Talán nem is hiába. Lehet, hogy senki sem tudja, még talán azt sem, hogy valaha egy kortyot is megittál.

Mert társaságban egy pohárral le nem hajtanál, tudván, hogy az első pohár az első botlás a hosszas botladozások züllesztő útján. Lehet, hogy „zugivó” vagy -  és most levelemmel hálószobád rejtett zugáig követlek, ahol éppen a fehérneműk mögé vagy a legfelső polcon meghúzódó kalapdobozba nyúlsz be a „dugaszért”. Családod sem tudja miért panaszkodsz oly gyakran fejfájásra.

Lehetsz viszont olyan árnyék, aki kocsmák és bárok félhomályát járja. Lehetsz a falu rossza, a város szégyene. Lehet, hogy családod is beleunt ivásod takargatásába; talán gyermekeid sem találnak mentséget számodra. Már el is veszíthetted családodat, olyan tehetetlen játékszere vagy ennek a betegségnek.

Bárhol is tartasz e percben, reményed lehet. Nem érdemled meg sem a sértett vádaskodást, sem a szemforgatók esedezését: „Ha igazán szeretnél bennünket, abbahagynád!” „Csak magadra van gondod!” „Szégyellheted magad! Akit iskoláztattunk! Akinek meg volt minden lehetősége!” Mert nem vagy önző, lelkiismeretlen szörnyeteg. Éppen az ellenkezője! Végzetes betegségben szenvedő nő vagy!

Ha egyszer ráocsúdtál erre az igazságra, meg kell értened, hogy bűntelen vagy. Ha iszákosságodat megvallottad, se felelősségrevonást, se büntetést nem érdemelsz (azon túl, amivel már magadat bünteted embertelenül) Csupán meg kell értened, hogy beteg vagy, betegséged pusztítja környezetedet, és magad is testestől, lelkestől áldozata leszel. Okolni azonban annyira nem okolhatnak érte, mintha szénanáthád lenne vagy cukorbaj kínozna.

Alkoholizmusod leírhatatlan kínjában sokan osztoznak. Ezer meg ezer nő tart veled az összeroppanás felé vezető úton. Az Egyesült Államok hatvanötmillió italfogyasztó lakosa közül, négymilliónál többnek van problémája az alkohollal. Közülük mintegy százötvenezer a nő. Számuk felbecsülése bajos, mert a nők kivált háztartásbeliek, jobban tudják állapotukat titkolni, mint a férfiak. Legalábbis ideig – óráig. Másrészt, a nő jobban megszenvedi iszákosságát: mind szervezetének, mind lelkének felépítése többrétűbb és érzékenyebb. Magát megvetni fájdalmasabb, társadalmi megbélyegzést eltűrni keservesebb. Erről talán írnom sem kell többet. Csupán annyit kívánhatok teljes szívemből, hogy bár ne lenne ez több számodra, mint egy érdekes teória. Tudom, sajnos több annál.

A vírtuskodás – az iszákos férfiak kérge – nem jellemző nőkre, amíg igaz valójukat szinte ki nem ölték. Sok alkoholista nőtől hallottam: „Már csak halottat zártam magamba, semmi segítség nem juthatott el hozzám.”

A legtöbb nő, keservesen vallja be magának is, hogy alkoholista. Pedig ez a vallomás az első lépés a kijózanodás, majd a lelki egészség felé. Ha ezt az első lépést még nem tetted meg, had segítsek, hogy még ma megtedd. Hiszen, ha megvallod, hogy belső zaklatottságod és pusztulásod az alkohol tünete, máris kész vagy a segítségre.

Azért írok neked, hogy tudassam, bármilyen súlyos a bajod, ismét „helyet foglalhatsz az emberiség soraiban” és egészséges életet élhetsz. Sőt, új életed jóval boldogabb lehet, mint az átlagemberé, hiszen nem fogsz visszatérni régi életstílusodhoz, aminek járma alatt nyögtél mielőtt a szesz rabja lettél. Régi életed sem volt kedvedre való, ezért fojtottad szeszbe bénító kétségeidet. Új életről szeretnék szólni hozzád. Ez az élet egy nagy élmény után vár rád. Ha megtalálod, olyanná válhatsz, amilyennek Teremtőd elgondolt.



A Névtelen Alkoholistákról írok neked. Ez a mozgalom csaknem negyedmillió elkeseredett, kudarcot vallott férfit és nőt mentett meg és formálta újjá az életüket. Ha segítő szándékukat alázatos szívvel fogadod, nem csak, hogy ma fogsz inni utoljára, de olyan új életútra vezet, amely leírhatatlanul jobb és mindenkit segít, aki elfogadja.

A nagyközönség nemigen érti, hogyan működik az AA. Nem is igen érthetik, mert működése alig magyarázható, ha csak az értelemre hagyatkozunk. Bizonyíték azonban bőségesen van arra, hogy működése foganatos. Ha egyszer bevallottad, hogy tehetetlen vagy az alkohollal szemben és őszinte szívvel kérsz segítséget, egy náladnál Magasabb Erőhöz fogsz fordulni, hogy életedet irányítsa. Első látásra ez nem látszik nagy dolognak, azonban lelked mélyéből fakadó és sok szenvedéseddel megtoldott kérésed olyan erőt szabadít fel, aminél hatalmasabbat emberi lény nem tapasztalhat. Ez az erő, mint érezni fogod, hatalmasabb a szesz erejénél is, pedig az eddig mindent elsöprőnek látszott életedben: legyűrte családod iránti szeretetedet, becsületérzetedet, sőt életösztönödet is.

Beszéljünk rólad. Hogyan is lettél alkoholista? Persze nem komiszság, megátalkodottság vitt rá az ivásra. Az orvostudomány és a lélektan megállapította, hogy sokan érzelmi okokból isznak a kelleténél többet. Ismertem két asszonyt, akik gyermekük elvesztésének fájdalmában adták ivásnak a fejüket és sok olyat, akik házaséletük csalódottságát fojtották szeszbe. A legtöbb alkoholista idealista és tökéletességet követel magától. Azt remélik, hogy csodákra képesek és amikor látniuk kell, hogy eszményeik megvalósíthatatlanok, nem képesek egyedül szembenézni a csalódással.

Bár a világ másként látja, az alkoholistáknak nagyon érzékeny lelkiismeretük van. Mélyen érzők és nem bírják az idegfeszültség és a gondok terhét. Márpedig, amikor érzékeny lelkiismeret gyötri a törékeny lelket, a helyzet megérett a mértéktelen ivásra.

Benned, mint a többi túlérzékeny emberben, oly elviselhetetlenné vált az érzelmek vívódása, hogy az emlékek teljes elmosásában kerested a menekvést. Másokban, gyermekkorukban kisebbségérzetük tudata nevelődik. Ezt önzésükkel ellensúlyozzák. Örökké dicséretre szomjaznak, de soha nem telnek be vele. Ilyen nők nem telnek be bókokkal, és sok esetben szerelemmel. Tökéletességre áhítozó, eltúlzott vágyuk miatt kiábrándulva hisznek a szesz – a könyörtelen csaló – ígéreteiben.

Ha nagyfokú érzelmi feszültség, fizikai hajlamossággal (allergiával) párosul, a szesz rombolása feltartóztathatatlan. Emberek isznak, mert boldogtalanok, aztán boldogtalanok, mert ittak; a veszélyes csigavonal egyre lejjebb kanyarog, míg végre az okot az okozattól meg sem tudják különböztetni.

Aki ebből a feneketlen gyötrelemből szabadulni akar, annak a megszállottságot éppen úgy gyógyítania kell, mint a testi baját. A pszichiátria és az orvostudomány, egyesült erővel, sok ezer beteggel foglalkozott. Erőfeszítéseiket olykor siker koronázta. A tartós siker azonban megdöbbentően ritka. Az alkoholistát ezért nevezik „az orvostudomány csődjének”, mert az orvos igen gyakran tudja, hogy így-úgy talpra állított, önemésztésre hajló betege, néhány hónap után hasonló vagy rosszabb állapotban tér vissza.

A Névtelen Alkoholisták felépülési aránya viszont megmagyarázhatatlanul magas… Egyes esetekben ez igen egyszerű. Végsőkig kimerülten az AA - hoz folyamodnak és attól a naptól nem isznak többé. Mások, jönnek, aztán elmaradnak, majd ismét jönnek és ez így megy hónapokon át. Ismerek egy fiatal nőt, aki három évig próbálkozott. Már azok a Névtelen Alkoholisták sem bíztak felépülésében, akik felkarolták. A fiatal nő azonban töretlenül bízott, hogy egyszer sikerül véget vetnie az ivásnak. A múlt héten jelen voltam harmadik „születésnapján” és saját szememmel láttam, amint tortáján elfújja a gyertyákat.

Meg sem ismertem benne azt, aki annyi éven át vívta reménytelen szélmalomharcát. Amikor először hallott az AA – ról, már nyolc esztendeje ivott – tizenkilenc éves korától fogva. Családja végül lemondott róla, mert egyre lejjebb csúszott és hozzáférhetetlen lett. Huszonhét éves korában negyvennek látszott, elhízott, lompos és érzelgős részeg lett belőle. Most pedig a három szál gyertyát egy karcsú lány fújta el, elegáns fehér kosztümben. Hihetetlennek tetszett, hogy ugyanaz a zilált nő volt, aki három éve tette le a poharat. Nemrégiben hozzáment egy kellemes és jómódú emberhez, aki jól tudja, hogy feleségét megpróbálta az élet. Azt mondják, hogy házasságuk ideális és azt kell mondanom, hogy annak is látszik.

Az AA csodája, hogy testet és lelket egyaránt átformál. Az egész ember megváltozik. Ápolatlan, megtört nők egyszerre megint adnak a külsejükre. Egyikük így vallott: „Mintha Isten új portrét festett volna rólam.”

Nem volt hiú ábrándozás, amikor azt írtam, hogy a Névtelen Alkoholisták körében különb a boldogság, mint az átlagemberek között. Nem találtam boldogabb embercsoportot, mint azokat, akik az alkoholizmus mélységéből szabadultak meg. Nincs köztük sem unatkozó, sem egykedvű. Megélénkült az életük. Hihetetlennek tűnik, hogy hozzájuk hasonlóan te is boldog lehetsz ivás nélkül? Meg fogod tanulni mit jelent a boldog szó.

Ha kinn várakozol egy terem előtt, ahol a Névtelen Alkoholisták egy csoportja gyűlésezik, a hang, ami kiszűrődik igen gyakran a nevetésé. Ilyen jóízűen csak azok nevethetnek, akik szembenéztek a pusztulással: nem is egyszer, hanem talán hosszú éveken át. És most már szabadok, nincs mitől félniük. Olyan emberek nevetése ez, akik biztonságban, mintegy az Isten tenyerén érzik magukat.

A Névtelen Alkoholisták alapja éppen ez: egy olyan tény, ami szinte hihetetlen a világ számára, amely nem vár sokat Istentől a mindennapi életben. A fő dolog, amitől függ – mondják az AA tagok – hogy a józansághoz visszatalálj a hajlandóság. Hajlandóság dolga az, hogy megvalljad, a szesz úrrá lett rajtad, nem bírsz életeddel. És hajlandóság dolga az, hogy akaratodat, életeddel együtt – a saját felfogásod szerinti – Isten kezébe tedd le. Ez nem csupán sekélyes fogadkozás. Csak akkor teheted meg, ha tehetetlenséged poharát a legaljáig kiürítetted. Itt már csak Isten segíthet. Segélykiáltásod annyira a lelked mélyéből fakad, hogy magad sem eszmélsz rá: fohászkodtál. S mire feleszmélsz, fohászod meghallgatásra talált.



Had mondjam el neked, hogyan találta meg egy Nóra nevű barátnőm az AA – t.

Nórának nevezem, bár nem ez az igazi neve, az AA – ban teljes a névtelenség. Nevedet – ne aggódj – bizalmasan kezelik.

Nóra boldogtalan otthon, boldogtalan gyermeke volt. Életében semmi sem sikerült és már nem is remélte, hogy sikerülhet. Amint felnőtt, egyik szerencsétlenség a másik után érte. Ezek elöl próbált az ivásba menekülni. Élete első szerencséje szerelmi házasságával érte. Nóra azonban nem sokkal házasságkötésük után eszmélt rá, hogy alkoholista. Házassága előtt úgy képzelte, azért iszik, mert boldogtalan. Most pedig, bár boldog volt, mégsem volt képes abbahagyni az ivást. Mindent megtett, hogy a keserves igazságot leplezze férje előtt, a szeszt viszont annyira kívánta, hogy alig indult el férje reggel munkába, néhány pohárral máris lehajtott. (az alkoholisták igen sietősen isznak)

Aztán naphosszat ágyban maradt és utálta magát. Hasogató fejfájásai ellen, jeget tett a homlokára és amikor férje hazatért, az arcára csúsztatta, mintha a foga fájna.

Férje persze lassan megtudta az igazságot. Szavát akarta venni, hogy többet nem nyúl szeszhez – Nóra persze fogadkozott égre, földre. De amint magára maradt, nem állhatta meg, hogy ne igyon. Férje orvosokra bízta, de mindhiába. Szanatóriumokban is többször kezelték, de nem volt látszata. Erről az időszakról Nóra a napokban mesélt, amikor AA gyűlésre vitt a megyei börtönbe. „Én magam, sohasem voltam börtönben – magyarázta – de a magánzárka kínját jól ismerem. Az alkoholista a fejében épít börtönt, annak rácsai mögött sínylődik egymagában.” Évekig sínylődött így és magánzárkájába a remény sugara sem tört be. Aztán egy napon, autóvezetés közben baleset érte. Az orvosok azt mondták a férjének, hogy nem fogja túlélni. Nóra bámulatos módon mégis felépült – ő maga balszerencsét látott ebben is, mert unta az életet. A kórházból hazafelé, férje tudatta vele, hogy mindkettőjük érdekében, intézetben szándékozik elhelyezni őt. Nóra készségesen ráállt – mert mint mondta – jobban szerette férjét, sem mint lassan eleméssze.

Amint hazaértek, férje ágyba tette, és amint hallom, Nórával akkor történt meg először, hogy lelke mélyéből fohászkodott: „Ha hallasz engem, most segíts!” Csak ennyit. Ezután aludt egy darabig, majd amikor felébredt, megkérte férjét, hogy hívjon orvost. „Melyiket szívem?”  - kérdezte férje, hiszen annyi orvos járt nála. Nóra az első nevet bökte ki, amelyik eszébe jutott. Ez az orvos évek óta meg sem fordult a házukban. Fél óra múltán ott állt az ágyánál. Kiderült, hogy amikor Nórával kudarcot vallott, érdeklődni kezdett az AA felöl. Azzal kezdte, hogy felhívta az AA helyi irodáját. Egy óra sem telt bele, az AA egyik nőtagja megérkezett Nóra házába.

Nóra azóta nem ivott. Szent meggyőződése, hogy gyermeteg fohásza nyert meghallgatást. Soha nem kételkedett abban sem, hogy azóta egyenesben van. Gyengéd érzésű, szép nő, aki szabadságot és boldogságot sugároz. Kisebbségérzete eltűnt, nem szidja már a balszerencséjét, élete csupa tevékeny és érdeklődő. Azt viszont soha sem felejti el, hogy akaratát Isten kezébe helyezte, sem azt, hogy alkoholista és egy pohár szesz visszadöntheti a szerencsétlenségbe. Hallom tőle, hogy elalvás előtt minden este elmondja: „Köszönöm Istenem, hogy ma is megőriztél józannak.”



Hogy jobban lásd, hogy milyen nagyfokú az alkoholista kiszolgáltatottsága, egy nagymama történetét mondom el.

Nevezzük őt Jane – nek.

Ötvenkilenc éves korában ivott először egy kártyapartin, új szomszédai körében. A többi vendég csak egy – két pohár puncsot szopogatott el, Jane azonban nem tudott betelni az itallal. Mielőtt a társaság szétoszlott, a háziasszony jó néhány koktélt kevert neki, mert mulatságos volt látnia, hogy ez a házias kis nagymama nem győzi lehajtogatni. Mire Jim, a férje telefonált, Jane már javában rendezte a cirkuszt a vendégek nagy derültségére.

Jim hazavitte és ágyba dugta, de még mielőtt álom jött volna a szemére, ilyesmit motyogott:

„Sok szépet elmulasztottunk az életünkben Jim. Holnap keverek neked egypár finom koktélt.”

Másnap délelőtt Jane beállított az italboltba és vett egy üveg whiskyt. Az volt a szándéka, hogy megiszik egy kupicával szíverősítőnek, a többiből majd koktélt kever, had lássa Jim is mit szalasztottak el. Csakhogy Jane nem állt meg egy kupicánál. Alkoholizmusa érett volt, csak az első cseppre várt, hogy nekiinduljon. Attól a naptól fogva nem volt ura iszákosságának. Először mulatságosnak látszott, hogy ilyesmi éppen egy házias nagymamával történik – de egy hónap sem telt el, mindketten tudták, hogy Jane bajban van. Fiai nem hittek a szemüknek. Jane padig nem törődött egyébbel, mint napi palackjával. Lelkésze imádkozott érte. Menyei tiltották tőle unokáit. Orvosa gyógyszert rendelt, aminek kedvét kellett volna vennie az ivástól, azonban majdnem végzetes lett a szer, amikor Jane egyszer itallal öblítette le.

Hat iszonyú év következett. Ha másképp nem sikerült pénzre szert tennie, kiment az utcára és összekoldulta. Eladta ruháit, rájárt Jim pénztárcájára, még takarítást is vállalt egy bárban, „természetbeni” fizetség fejében. Amikor a rendőrség egy napon, részegségért és garázdaságért egy napon bekísérte, úgy érezte, nem süllyedhet mélyebbre. Akkor fogta magát és saját jószántából elment egy AA gyűlésre. Itt fordult meg élete.



Az AA gyűlés mindenkinek, még a magamfajta bornemisszának is óriási élmény.

Először is meglepetten tapasztalod, hogy nem ünnepi alkalom. Mindenféle embert látsz. Azokat kivéve, akik először vannak ilyen gyűlésen, mindenkinek nevetős – beszédes kedve van. Más embercsoportoktól az különbözteti meg őket, hogy a résztvevők milyen megértők és szívélyesek egymással. Mintha félénkségnek, restelkedésnek, képmutatásnak helye sem volna ebben a körben – mindez belülről fakad, minden mesterkedés nélkül.

Névtelen Alkoholisták mondták nekem, hogy életükben először itt érezték magukat otthon. Persze senki sem háborog, senki sem rökönyödik meg semmin, senki sem ostoroz senkit. A megértés teljes, mert minden jelen levő ugyanazt a tisztító tüzet járta meg. Akik itt vannak, azoknak mellébeszéléssel, alibikkel nem hintesz port a szemébe, mert mindnyájan ismerik a dörgést és azt nyíltan meg is mondják. Felüdítő az ilyen derűs társaság, ha már évek óta a mentségek és kibúvók útvesztőit járod. Sőt, lelkesítő is, mert mintha olyan új emberfajtára bukkantál volna, amelyik levetkőzte kicsinyességét és hiúságát. Olyan otthonosan érzed magad, mintha egy teremre való emberről kiderülne, hogy te vagy mindegyikük álöltözetben. És nyomban érzed, hogy ítéletükben megbízhatsz: nem kell sem jobbnak, sem rosszabbnak tűnni, mint amilyen vagy, szégyenkezés és bűntudat nélkül.



Egyszerűen zajlanak ezek az összejövetelek.

Kaliforniában például így:

Felolvasnak a Névtelen Alkoholisták Nagykönyvéből az V. fejezetből egy részt, melynek a címe: „Hogyan működik?”, majd egy tag, aki erre vállalkozott vezeti le a gyűlést.

Kezdheti így: „Jó estét barátaim! Alkoholista vagyok!” Elmond valamit az életéből, majd bemutatja azokat, akiket ő szemelt ki erre az alkalomra, hogy beszéljenek magukról.

Aki szólásra emelkedik, férfi vagy nő, mind elmondja milyen volt azelőtt, milyen most és milyen utat tett meg e két állomás között. Nyíltan beszélnek mindannyian, olykor humorosan is. Az először résztvevő alkoholistát megkönnyebbülés tölti el, ha olyan rémségekről hall itt nyíltan és nevetéstől kísérve, amilyenekről ő eddig csak suttogva és bizonytalankodva beszélt. Rossz lelkiismerete, gátlásaival együtt úgy omlik össze, mint a kártyavár. Gyógyulása megkezdődött.

Ha Névtelen Alkoholistákat kérdezel, hogyan mesélhetik el régi szenvedéseiket, tréfálkozva és nevetve ez a válaszuk: „Csak úgy, hogy az amit elmondtam, mind legnagyobb ellenségemmel történt. Biztos nem velem.”

Gyógyulásuk a múlttól való egészséges elszakadás lévén történt. Úgy tekintenek vissza rá, mint elmúlt, másnaposságok sorozatára – s amikor a múlt eltűnik, sem másnaposság, sem sebhegedés nem marad.

A gyűlés végét, egy perces néma fohász előzi meg, majd felkelnek és elmondják a Miatyánkot. Nem hinném, hogy bárki lenne, aki nem hatódik meg.

Azonkívül, kávé, sütemény és barátok társaságában telik el az óra. Sok alkoholista társas élete csődbe jutott és az AA így nyújt alkalmat nekik, hogy ismét barátokra találjanak, hogy valakikhez tartozzanak.

Ilyen gyűléseket naponta rendeznek [nagyobb városokban napközben és este egyaránt].

A jelenlevők között a férfi alig több a nőnél, bár vannak gyűlések csak férfiaknak is, azoknak akiknek a nők jelenléte feszélyezne vagy nőknek szánt gyűlések, többnyire a délelőtti vagy délutáni órákban.

A szokásos gyűléseken kívül, sok városban klubok is léteznek, ahol barátok összejönnek, kenyeret szegnek, kártyáznak, folyóiratokat olvasnak, vagy csak beszélgetnek (ami az alkoholisták kedvenc időtöltése, annyi év emberkerülés után). Hiszen az alkoholisták is társas lények, akik maguknak ártottak emberi kapcsolataik lerombolásával. Most visszatérnek oda, ahol ivászatuk előtt voltak: őszintén bíznak másokban és mások is bíznak bennük.



Az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség.

Betege nem térhet vissza a „társasági” ivás medrébe.

Ez az allergia egy életen át tart, de hála az AA – nak, nem kell tartani tőle. Nem kell bújni a szesztől, normális fogyasztóit sem kell kerülni, csupán az első kortytól kell óvakodni – mindig, élete végéig. Ahogy az AA tagok tréfásan mondják: „Ne idd meg az első kortyot, akkor soha nem iszod meg a másodikat.”

Lehetséges, egyszerre csak egy napig.

Az AA tagok Isten közelségében élnek és ezáltal végére járnak a többi bajnak, ami életüket bomlasztotta. Új életet építeniük szinte már gyerekjáték.



Ha levelemben idáig jutottál ismeretlen barátnőm, láthatod, hogy nem török pálcát fölötted. Irántad érzett szeretetem pedig ezerszeresére nőtt. Csupán kezed kell kinyújtani e szeretet után. Hiszen ez a szeretet arra vár, hogy akcióba lépjen érted. Röviden, a segítség nincs messzebb mint a telefon. A telefonkönyvben megtalálhatod a számot. Kérd, hogy nőt küldjenek ki hozzád. Mással nem kell tudatnod, hogy erre a lépésre szántad el magad. Amikor ő megjön, nem szükséges, hogy életed kínos részleteit vagy bármit kitálalj neki. Hiszen sokat tud rólad, talán többet is, mint te önnönmagadról. Ő már végig ment azon az úton, amelyet te jártál meg, talán még nálad is messzebb barangolt el. Józanná és hasznossá lett, holott soha nem gondolta azt, hogy ez lehetséges számára.



Ha tanácsom beválik, ugye megírod?

Még jobb volna, ha találnál egy másik nőt, akire ugyancsak ráfér a jó tanács és elmondanád neki ugyanezt.

Addig is, Isten áldjon.

Felelős vagyok…

Amikor bárhol és bárki

Segítségért nyújtja a kezét,

Akarom, hogy az AA segítsen neki.

Ezért felelős vagyok.



Hitvallás az egységről…

Az AA jövőjének tartozunk, hogy

A közösség javát minden elé helyezzük,

A Testvériség egységét megőrizzük.

Mert az AA életétől függ életünk,

És azoké, akik utánunk jönnek.

(Hálásan köszönöm a szkennelést Terinek!)


(Tudom, hogy megszegtem a 12 Hagyomány egyik pontját, mivel közzéadtam egy nem másolható anyagot... egyetlen okból tettem, ha már EGY! ember életét megmenti az enyémen kívül, már megérte!)
Tovább olvas >>>
0

Szükségünk van egymásra…

2012. július 9., hétfő.

Szükségünk van egymásra… - Grapevine, 1977. május

Kedves John,

kezdhettem volna úgy is ezt a levelet, hogy „kedves újonnan jött”, de ezzel a megszólítással csak az a probléma, hogy szeretném, ha tudnád, hogy életünknek ebben a pillanatában mennyire közel érezlek magamhoz. Az újak fejlődését látva erősödik az én józanságom. és remélem, a következő években sem fogom elveszíteni érdeklődésemet a szponzorálás személyes örömei iránt.


A múlt esti meetingen feltettél nekem egy kérdést: azt kérdezted, hogyan lehetséges, hogy közeledve első éves évfordulódhoz, lehangolt vagy és dühös. Amikor azt kérdeztem, úgy érzed-e hogy elég meetingen voltál már, elkerülted az egyenes választ. Láttam ezt már több új embernél – ez a technika egy ütős kérdés esetében. Az őszinte válasz elkerülésének egy másik útja azt mormogni „túl fáradt vagyok”, „elfoglal a munkám”, hát mindez igaz is lehet, de a meeting az a hely, ahol te meg én találkoztunk. A kérdések késztettek arra, hogy eltöprengjek az új társak viselkedésén és velük való szponzori kapcsolatomon az évek során. Isten látja lelkemet, hibákat is vétettem. Megpróbáltam nem elkövetni ugyanazokat a hibákat.


Majdnem mindegyik szponzorált új társamnál láttam ezt a lázadást a kellő számú meeting ellen. Valójában sokuknál bizonyos visszatérő viselkedést fedeztem fel.


Mindezt nem mondtam el neked az múlt este. Szükségem van arra, hogy szeressenek, és nem akarlak bántani. Szeretném kijavítani ezt a jellemhibámat ezzel a levéllel. Nem akarok sokat okoskodni így írásban, nincs előttem kételkedő, mosolygó arcod, ahogy arra vársz, bíztassalak, hogy van egy könnyebb , egyszerűbb út is. John, ha van is ilyen út, én azt nem ismerem, és egyáltalán nem is érdekel.


Az AA előtt az önfegyelem hiánya csaknem megölt engem. Néhány hónappal ezelőtt ez csaknem véget vetett a te fiatal életednek is. A fegyelem, elmélyedve az AA programban, kifizetődik a lelki béke elnyerése által. A féktelenség nem helyes és nem bölcs dolog. A részegek azt teszik, amihez kedvük van, a józan felnőttek terveket csinálnak, és ahhoz tartják magukat. Nem fogod elmulasztani a találkozást az orvosoddal, aki 150 dollárt kér ezért. Miért mulasztanád el a találkozásokat az AA-val, ami még ingyen is van?


Azt mondod, nem olvasod az AA irodalmat, de majd alkalomadtán olvasni fogod.. Mikor? Ne várd meg, amíg 25 éves józan leszel, most van szükséged rá. Olyan dolgok vannak a könyveinkben, a szív nyelvén leírva, amit ismerned kell. Minden elérhető forrásból meg kell kapnod a programot, nem csak éntőlem. Ha most nem kapod meg, később kell ezt megtenned, lehet, hogy akkor nagyobb ára lesz. Az AA alapok megszerzésének nem lehetek én az egyetlen forrása. Hiszen akár vissza is eshetek.


Azt állítod, hogy még nem vagy biztos benne, hogy készen állsz a csoportbeli szolgálatra, még ha megkérnek is rá. Ha a csoport lelkiismerete megkér téged, akkor azt gondolják, hogy készen állsz erre, és akkor ez úgy is van. Finoman utalnak arra, hogy itt az ideje, hogy közeledj a többiekhez, és hagyjál fel az én-központúsággal. Sok szeretet van benned, John, amit tovább tudsz adni, ne gyűjtögesd. Felsőbb Erőnk talán épp a mai gyűlésre odavezet egy reszkető újonnan jöttet, akinek a te erődre, reményedre és tapasztalatodra van égető szüksége. Egy olyan gyűlésre, ahol te nem vagy ott.


Azt mondtad, nagyon féltél, amikor először kipróbáltad az AA-t, és nem működött neked. Úgy gondolom, hogy a félénkség és a befelé fordulás sokszor egy idő múlva lelepleződik, mint a túlzott biztonság utáni vágy. Kezdetben én is sok olyan meetingen voltam, ahol kényelmetlenül éreztem magam. A kényelmetlenség érzése belőlem fakadt. Most már minden meetingen biztonságban érzem magam. Ehhez gyakorlat kell. Megtöröm a szégyenlősség jegét, és ellenállok, ha néha újra rám akar törni. Az elszigeteltség nem tesz jót az újaknak, a régieknek és a ki-be járkálóknak, ha alkoholisták.


Az elszigeteltség alattomosan kúszik felénk. Megtámogathatjuk ismerős érvekkel, amelyek önmagukban nem is rosszak: elszigetelhetjük magunkat azzal, hogy ki kell takarítani a lakásunkat (amit persze azután nem csinálunk meg), hogy templomba kell mennünk, aludnunk kell, felhasználhatjuk erre a családot, a szeretőt, a kényszeres munkát, a televíziózást. Folytathatnánk a listát. A legjobb út, hogy ennek véget vessünk az, amit mi teszünk: együtt! Nyújtsd ki a kezed! Az emberek nem tudhatják, mi van a fejedben. Mondd el! Valaki meg fogja hallani. Mindig!


Azt hiszem, már tudod: az alkohol nem megoldás. Nem tettél volna kísérletet arra, hogy segíts magadon, ha nem akartál volna változtatni az addigi életeden. Nem adtad volna meg nekem azt a csodálatos lehetőséget, amikor megkérdezted, „leszel-e a szponzorom?” A véletlen szerencsével nem jutottál volna el ilyen messzire. Keményen dolgoztál.


Észrevettem, hogy abba kell hagynom az AA szlogenek kezdeti mechanikus használatát. Eleinte csak egyszerű logikájukhoz ragaszkodtam. Ahogy telt az idő, rájöttem, hogy Felsőbb Erőm azt akarja, hogy gondolkozzak, részben saját magam érdekében.


Gyorsan megtanultad, hogy értelmetlen hagyni, hogy éhes, mérges, magányos fáradt legyél. Nem gondolom, hogy ez azt jelenti, aléltan és bólogatva menjünk végig az életünkön. Elmegyek akkor is a meetingre, ha esik hó, és ha fáj a lábam. És tudod mit – sokkal jobban érzem magam utána. És minden nap olvasom az AA-s irodalmat is, azelőtt is sokszor elolvastam. Az újraolvasás jót tesz nekem. Nem kell túl sokat gondolkozni azon, hogy sokkal jobb jobban érezni magam, mint rosszul.


Vagy távolodsz az italtól, vagy feléje mész. Az ember soha nem áll egyhelyben. Az élet nem megérkezés egy célhoz, az élet maga az utazás többféle cél felé. El kell érni a lehetőségeidet a józanságban. Élvezd az utazást, a göröngyös utakat és mindent.


Barátságunk kétirányú utca. Megpróbálok adni, és tudom, hogy kapni is fogok. Ahogy társakká válunk, egyre többet és többet kapok tőled. Megújítod a hitemet és élvezetesebbé teszed az utamat. Sohase hidd, hogy alá-és fölérendeltségi viszony van köztünk. Ha valaha is ezt a benyomást keltettem benned, kérlek, figyelmeztess. Nagyon üdítően meg fogsz lepődni, milyen hamar beismerem, ha vétettem.


Mindezt a Tizedik Lépésben tanultam meg. A Tizenkét Lépés az én abszolút útmutatóm az életben. A régebbi útmutatóim a kocsmákba vezettek engem, a Lépések az AA-ba és hozzád. Van valami kétség afelől, hogy melyik a jobb út?


Amikor visszatértél a programba, elég értelmes voltál ahhoz, hogy hagyd magad szponzorálni egy energikus fickó által, aki nagyon jól tudott bánni az újakkal. Lelkesedése téged is támogatott és valóban csodákat tett. Azután megkértél engem, mert bölcsen felismerted, hogy megváltoztak igényeid a szponzorálásban. Fejlődök, és a körülöttem lévő emberek is állandóan változnak. Remélem, józan ésszel te is ezt fogod tenni.


Sokat aggódsz múltbeli hibáid miatt. Kérlek, ne vacakolj sokat a bűntudattal. Tanuld meg, amit lehet, a múltbeli negatív tapasztalatokból, és lépj tovább. A bűntudat alattomos és terméketlen. Te Isten tökéletes gyermeke vagy. Ez ragyog a józanságodon át. Én látom ezt és a többiek is. Lásd meg te is!


A múltbeli hiányosságaink megváltozhatnak és legnagyobb erősségeinkké válhatnak. A gyerekesség gyermeki frissességé változhat, a makacsság és az akarat energiát adhat a jó dolgokhoz, alapvető viselkedésünk segít bennünket együtt érezni az elgyötörtekkel és a még-ivó társakkal. Nem kell bűntudatot érezni, egyszerűen meg kell szabadulni azoktól a dolgoktól, amik miatt bűntudatot érzel. A hiányosságok megváltoztatásának egy csodálatos útja, hogy ha kinyújtod kezedet egy másik alkoholista felé. Ez működik!


Megkértél, hogy legyek a szponzorod. Minden, amiben hiszek, és amit a legjobban tudok, le van írva a Nagykönyvben. Az Ötödik Fejezet tökéletesen elmagyarázza a programot. Így kezdődik „ ritkán fordult elő, hogy egy személy lelkiismeretesen járta utunkat és mégis kudarcot vallott…”. ezután elmagyarázza az utat. Természetesen mára már neked is el kellett olvasnod ezt - oké, hat hónappal ezelőtt azt mondtad, majd alkalomadtán el fogod olvasni – még mindig nem olvastad el. Remélem, majd egy nap hamarosan elolvasod.


John, te túl fiatal vagy ahhoz, hogy emlékezzél a második világháborúra és a koreai háborúra. Most ötlött eszembe, hogy egy rakás katona kapott akkor levelet szerelmétől vagy feleségétől, amiben közölték velük, hogy a házasság vagy a jegyesség véget ért. Ezeket a leveleket „Kedves John –leveleknek” nevezték. Irtózatos volt ez ezeknek a szegény fiúknak. Most én írok neked levelet, és szeretném, ha tudnád: mindig elérhető vagyok a számodra, amikor szükséged van rám. Soha sem veszítjük el egymást az AA-ban. Soha.


Szeretném, ha éreznéd, hogy ez egy köszöntő levél, nem egy búcsúlevél. Folytatni fogom ajánlásaimat, amelyek az én utamon alapulnak. Menjünk együtt. Mindkettőnk számára könnyebb így. Köszönöm , hogy új vagy az AA-ban.


 Szponzorod: E. S.
Manhattan


(Hálásan köszönöm a fordítónak, Annamarinak!)
Tovább olvas >>>
0

Dr. Bob és Bill W. az AA társalapítói.

2012. május 14., hétfő.


Bill W.






Dr.Bob és Bill W. az AA társalapítói



Tovább olvas >>>
0

Könyvajánló!

2012. április 2., hétfő.

Laurie Halse Anderson – Jégviráglányok


"Azért utaztam el a Jégviráglányok földjére, mert számtalan olvasóm számolt be szóban és írásban arról, hogy evészavarokkal küzdenek, vagdossák magukat, és úgy érzik, hogy valahol eltévedtek. Bátorságuk és becsületességük indított el az úton, amelyen rátaláltam Liára, és megértettem, miért ment tönkre. Noha Lia története a képzelet műve, az ihletet ezektől az olvasóktól kaptam, amit ezennel köszönök." - (Laurie Halse Anderson)


************************************************************



– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.

Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.



Tovább olvas >>>
 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |