A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Kérés

2011. március 2., szerda.

Volt egyszer egy alvó ember aki arra ébredt, hogy szobája hirtelen megtelik
fénnyel és megjelent neki az Isten. Az Úr közölte vele, hogy azért látogatta
meg, mert szeretné ha valamit megtenne neki, s rámutatott az egyik hatalmas
sziklára az emberünk háza előtt. Semmi mást nem kell tennie csak nyomnia a
sziklát, amikor csak tudja és a teljes erejéből mindig, ennyi az egész.
Emberünk szeretett volna az Úr kedvében járni, így hát nyomta a sziklát
teljes erejéből nap mint nap. Így tett hosszú éveken keresztül napkeltétől
napnyugtáig, becsületesen helytállva, kézzel vagy vállal nyomta és nyomta
csak szüntelen a mozdulatlan szikla kőkemény felületét. Minden este mikor
rosszkedvűen és kimerülten végre bement a házába, úgy érezte, hogy az egész
napját megint teljesen hiábavalóan töltötte el.
Miután emberünk már jócskán elcsüggedt, a Sátán úgy döntött, hogy ideje
beszállnia a dologba, s az elcsigázott, fáradt elmébe beültette a
gondolatot: "Amit csinálok teljesen értelmetlen, hisz hosszú, hosszú ideje
minden erőmet beleadtam, s a szikla mégsem mozdult egy jottányit sem.
Feladatom megvalósítása lehetetlen, egy csődtömeg vagyok." Ezek gondolatok
nagyon elszomorították és elbátortalanították.
"De miért ölöm magam ezzel?" - gondolta tovább. "Elég ha néha idejövök, s
egy kicsit úgy teszek, mintha nyomnám, de a lehető legkisebb erőkifejtéssel.
Ez éppen elegendő lesz, hisz így se-úgy se mozdul meg a szikla, akármit is
csinálok."
Elhatározta, hogy így is tesz, de úgy gondolta, hogy azért mégiscsak az lesz
a legjobb, ha előtte imádkozik és a problémáját Isten elé tárja.
"Uram," - mondta emberünk, - "keményen és hosszan dolgoztam évekig a
szolgálatodban, minden erőmmel azon voltam, hogy azt tegyem amit kértél
tőlem. S mégis, mindazonáltal a sziklát egy fél milliméterrel sem sikerült
elmozdítanom. Mit tettem rosszul? Hol hibáztam?"
Az Úr együtt érzőn válaszolt: "Barátom, amikor azt kértem tőled, hogy
szolgálj engem, s te ezt elfogadtad, csak azt mondtam neked, hogy a te
feladatod az, hogy nyomd a sziklát teljes erődből. Ezt jól elvégezted. Azt
sohasem mondtam, hogy azt várnám el tőled, hogy meg is mozdítsd. A munkád
nem ez volt. A feladatot teljesítetted, s most mégis azzal jössz elém, hogy
teljesen sikertelen voltál és valószínűleg hibáztál valamiben? Ez így lenne
valóban? Nézz magadra! A karjaid hatalmasan megerősödtek, a hátad és
mellkasod csupa izom, lábaid kemények és masszívak, egyszóval majd
kicsattansz az egészségtől. Sokkal tökéletesebb vagy testben mint azelőtt, s
a lelked mégis szomorú és letört? Valóban, a szikla nem mozdult, de te
bizonyítottad odaadásodat és hitedet. Ennél többre tőled nincs szükség. A
sziklát, ha mozdítani kell, az az én dolgom."

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |