A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Két testvér

2011. július 8., péntek.


Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy
jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak
szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra,
megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába
a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is
álltak szóba egymással. Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez
bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el
akarta küldeni, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a
fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére
és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni
sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére. Miután kiadta a feladatot
és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a
mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé,
amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek
határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll,
mely összeköti az ő és testvére telkét. Pont akkor jött ki a fiatalabbik
testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: "Drága
testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk
történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?" Erre mindketten nagyon
elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek
örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak neki
valami munkát. Erre a Mester így felelt: "Nagyon szívesen maradnék, de még
sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!"

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |