Napi meditáció - TÁVOLABBRA HELYEZKEDÉS - Február 16. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Az elengedés gondolata sokunk számára zavaró lehet. Mikor akarunk túl sokat tenni, és mikor túl keveset? Mikor teszünk éppen annyit, amennyit kell, hogy megóvjuk integritásunkat? Hol kezdődik és meddig tart a felelősségünk?

Ezek a kérdések foglalkoztatnak minket akkor is, ha csak tíz napja és akkor is, ha már tíz éve tapossuk a gyógyulás útját. Néha oly sok mindent elengedünk, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket magunkkal vagy másokkal szemben. Néha pedig átlépjük a határt, és másokat manipulálunk, vagy mindenáron uralni akarjuk a helyzetet.

E téren nincs semmilyen szabálygyűjtemény. De nem is kell túlzottan belebonyolódni a dologba. Hiszen a gyógyulást sem kell tökélyre vinnünk. Ha úgy érezzük, meg kell tennünk valamit, nyugodtan tegyük meg. Ha úgy érezzük, még nem jött el az ideje, vagy éppen nincs hozzá hangulatunk, nyugodtan hagyjuk annyiban.

Az egészséges határok kijelölése és betartása nem kötelező mindenáron. Néha kísérletezhetünk, sőt hibákat is követhetünk el. Tanulni fogunk belőlük.

Beszélgethetünk erről másokkal is, megkérdezhetjük a véleményüket, és megkérdőjelezhetjük a sajátunkat. A feladatok nem kerülnek el. Észre fogjuk venni, ha nem vigyázunk eléggé magunkra. Azt is, ha veszedelmesen manipulálni akarunk másokat.

A dolgok ki fognak alakulni. Láthatóvá válik az út.

Ma megteszem mindazt, amit helyesnek tartok, a többit pedig elengedem. Megkeresem az egyensúlyt az önmagamért és másokért vállalt felelősség és az elengedés között.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - AZ URALKODÁS VÁGYA - Február 15. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Néha megijesztenek a szürke napok. Ilyenkor visszatérnek a régi érzések. Szeretethiányban szenvedünk, félünk, szégyelljük magunkat, és nem tudunk vigyázni magunkra.

Ilyenkor nehéz bízni magunkban, másokban, Felsőbb Erőnk jó szándékában. Úgy fest, hogy a problémák maguk alá temetnek. A múlt értelmetlen volt, a jövő pedig sivár és üres lesz. Azok a dolgok, amiket el szeretnénk érni, soha nem fognak bekövetkezni.

Az ilyen pillanatokban meg vagyunk győződve arról, hogy boldogságunk kulcsa mások kezében van. Ha rajtaütésszerűen erőt vesz rajtunk ez a függőségi őrület, esetleg éppen azzal kompenzáljuk, hogy másokon akarunk uralkodni, amire mások gyakran negatívan reagálnak.

Ha ebben a hajszolt állapotban önmagunkon kívül keressük a boldogságot, másoktól várjuk, hogy békét és stabilitást hozzanak életünkbe, jusson eszünkbe, hogy akkor sem tudnánk kibújni a bőrünkből, ha sikerülne a magunk vágyai szerint manipulálni másokat. Érzelmi állapotunk akkor is pontosan ilyen kaotikus lenne.

Fájdalmunkat se mások, se külső személyek nem tudnák megszüntetni. Se meggyógyítani. Ez a mi feladatunk, és képesek vagyunk is rá, ha mozgósítjuk forrásainkat: önmagunkat, Felsőbb Erőnket, segítőkész barátainkat vagy csoportunkat, a gyógyulásunkhoz hozzásegítő gyakorlatokat.

Gyakran megtörténik, hogy miután megnyugodtunk, újra bizakodunk és elfogadjuk az adott helyzetet, egyszer csak megkapjuk az élettől, amit akartunk, méghozzá magától értetődő természetességgel.

Újra kisüt a nap. Hát nem mulatságos, és ugye, milyen igaz, hogy minden változás önmagunkból indul ki?

Ma elengedem azt az igényemet, hogy másokon akarjak uralkodni. Tudom kezelni az érzelmeimet. Békét tudok teremteni magamban. Nyugodt vagyok. Visszatalálok az ösvényre, és meglelem a boldogságom kulcsát: önmagamat. Nem felejtem el, hogy egy szürke nap nem több egy szürke napnál.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - BÁLINT- NAP - Február 14. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

A Bálint-nap a gyerekeknek csokoládészíveket, bugyuta üdvözlőlapokat és persze sok-sok izgalmat jelent.

Mennyire más lehet a Bálint-nap nekünk, felnőtteknek!

A szeretet napja azt szimbolizálhatja, hogy még nem sikerült eléggé aktivizálnunk életünkben a szeretetet.

Vagy lehet valami másnak, valami jobbnak a jelképe. Gyógyulófélben vagyunk. Megtanultuk, hogy még a legtöbb fájdalmat okozó kapcsolataink is segíthetnek: rámutatnak a gyenge pontjainkra, vagy arra, mit nem akarunk.

Elindulunk arra az utazásra, ahol megtanuljuk szeretni magunkat. Megnyitjuk szívünket a szeretet előtt, amely belőlünk árad mások felé, majd visszatér hozzánk. Tégy valamit, amivel kifejezheted ezt a szeretetet! És ami jó móka barátaidnak, gyerekeidnek vagy bárkinek, akinek szánod.

A szeretet napja van. Bárhol tartunk a gyógyulás folyamatában, mindig élvezhetjük, örülhetünk neki. Körülményeinktől függetlenül hálásak lehetünk azért, hogy szívünk megnyílik a szeretet előtt.

Ma megnyitom magam a szeretet előtt, melyet az emberektől, az univerzumtól és Felsőbb Erőmtől kaphatok. Ma megengedem magamnak, hogy annyi szeretetet adjak és kapjak, amennyire szükségem van. Hálás vagyok azért, hogy gyógyul a szívem és szeretni tanul.

Nem tartok Valentin napot sem Nőnapot. 

Nem tetszik, hogy amerikai szokásokat, ottani hagyományokat vesz át a Magyar és közben olykor elfeledkezik a saját ünnepeiről. 

(tudom, a Nőnap itteni szokás... ) 

Miért kell a szeretet megünneplésének egyetlen kijelölt nap, miért nem lehet az év 365 napja a szereteté? Miért szükséges a nőket külön megünnepelni egy jeles napon, miért nem lehet az év minden napján éreztetni velünk, hogy fontosak vagyunk, tiszteletet érdemlünk és kapunk, elismerést és megbecsülést? Igen, jól esik a kívülről érkező dicséret, holott hála Istennek már nem csak onnan várom, egy ideje nagyon jól működik nálam a saját vállam megveregetése.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - BÍZZUNK MAGUNKBAN! - Február 13. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Micsoda óriási ajándékot kaptunk: önmagunkat! Ha figyelünk magunkra, ha bízunk ösztöneinkben, ezt az ajándékot becsüljük meg.

Rossz szolgálatot teszünk magunknak, ha nem hallgatunk késztetéseinkre és hajlamainkra, melyek természetesen fakadnak belőlünk. Mikor tanuljuk meg végre, hogy ezek a késztetések és hajlamok vezetnek el Isten nekünk szánt tervéhez?

Majd egyszer megtanuljuk. Úgy, hogy figyelünk, bízunk és követjük a belső hangunkat. Minek jött el az ideje, Mit kell tennem azért, hogy megóvjam magam? Hová vezetnek? Mit tudok biztosítani?

Figyeljünk a belső hangra, és tudni fogjuk a választ.

Ma figyelek és bízom. Ha szükségem lesz rá, meg fogom kapni a segítséget. Bízhatok magamban és Istenemben.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - A NEM GYÓGYULÓK ELENGEDÉSE - Február 12. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Akkor is haladunk a gyógyulás útján, ha szeretteink még nem léptek rá.

Képzelj el egy hidat! Az egyik oldalán sötét van és hideg. Ott vacogunk a hidegben és sötétben, és hétrét görnyedünk a fájdalomtól. Némelyikünk mértéken felüli evéssel próbálja elnyomni fájdalmát. Mások ittak. Megint mások drogokhoz nyúltak. Egyeseknek a szexuális élete csúszott félre.

És voltak köztünk, akik kényszeresen figyelték mások kínlódását, hogy így tereljék el a figyelmüket a saját fájdalmukról. Sokan pedig egyszerre csinálták, ezt is, azt is: valamilyen szenvedély megszállottjává váltak, és erről úgy terelték el figyelmüket, hogy egyfolytában más, hasonló betegeket bámultak. Nem tudtuk, hogy létezik a híd. Azt hitték, megrekedtek egy szikla tetején.

Aztán egyesek életében szerencsés fordulat következett be. Isten kegyelméből kinyílt a szemük, mert eljött az ideje. Megpillantották a hidat. Megtudták másoktól, mi van odaát: melegség, fény, gyógyulás. Nehezen tudták elképzelni, hiszen alig vethettünk egy pillantást a túloldalra, de eldöntötték, ha törik, ha szakad nekivágnak az útnak.

Megpróbálták meggyőzni a körülöttük toporgókat arról, hogy itt a híd, amelyik egy jobb világba vezet, de nem hallgattak rájuk. Nem látták, hát nem hittek benne. A látók erre, nekivágtak egyedül, mert hittek, és mert a túloldalon élők is biztatták őket. És minél közelebb jutottak a túlsó oldalhoz, annál világosabban láttuk, hogy mindaz, amit ígértek nekik valóság. Odaát fény, meleg, gyógyulás és szeretet várta őket.

Igen ám, de most itt ez a híd közöttük és az odaát maradtak között. Néha kísértést éreznek, hogy visszamenjenek, és magukkal cipeljék őket ide, de nem tehetik. A hídon senkit nem lehet átcipelni, nem lehet kényszeríteni arra, hogy átjöjjön. Mindenkinek magának kell eldöntenie, át akar-e jönni, és ezt éppen akkor teszi meg, amikor eljött az ideje. Egyesek átjönnek majd, mások ott maradnak. Nem mi döntjük el.

Szerethetjük őket. Integethetünk nekik. Biztathatjuk őket, ahogy minket is biztattak. De nem kényszeríthetjük.

Ha elérkezik az idő, hogy átkeljünk a hídon, vagy már meg is tettük, és itt vagyunk a melengető fényben, nem kell bűnösnek éreznünk magunkat. Itt a helyünk. Nem kell visszamennünk a sötét sziklára azért, mert valaki másnak még nem jött el az ideje.

A legjobb, amit tehetünk: itt maradunk a fényben, mert ezzel győzhetjük meg a többieket arról, hogy itt jobb. És ha ők is úgy döntenek, hogy nekivágnak, biztatni fogjuk őket.

Ma továbblépek életemben, függetlenül attól, hogy mások mit tesznek. Tudni fogom, hogy akkor is jogom van átkelni a jobb élethez vezető hídon, ha másokat magam mögött kell hagynom. Nem fogok se szégyent, se bűntudatot érezni. Tudom, hogy ahol most vagyok, jobb hely az előzőnél, és tudom, hogy itt a helyem.

Így igaz... tudom... megtapasztaltam. (Lásd, régebbi meditációk hozzászólásai) 

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - A SZOMORÚSÁG ELENGEDÉSE - Február 10. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Az át nem élt szomorúság gátolhatja a szeretetet és örömöt a jelenben.

A múltban sok mindent mondtunk magunknak a fájdalom palástolására: „Nem is fáj olyan nagyon… Ha várok, lehet, hogy megváltoznak a dolgok… Nem olyan nagy ügy… Hamar túl leszek rajta… Ha megpróbálom megváltoztatni őt, nekem nem is kell megváltoznom.”

Tagadtuk, hogy fáj, mert nem akartuk érezni a fájdalmat. Meg nem oldott ügyeink nem tűnnek el. Újra meg újra előjönnek, amíg oda nem figyelünk, amíg nem foglalkozunk velük kellőképpen, amíg be nem gyógyítjuk a sebeket. Ez az egyik, amit megtanulunk a gyerekkori vagy társfüggőségből való kigyógyulásunkkor.

Sokunknak nem voltak meg a kellő eszközei, támogatása és biztonságérzete ahhoz, hogy beismerje és elfogadja a fájdalmat. Ez érthető. De lassan, óvatosan megnyílunk érzéseink előtt. Átérezzük, aminek létét oly sokáig tagadtuk. Nem azért, hogy legyen okunk másokat hibáztatni vagy szégyellni magunkat, hanem azért, hogy felkészüljünk egy jobb életre.

Jó, ha sírunk, amikor sírnunk kell és átérezzük a szomorúságot, amit régóta hordozunk. Átérezhetjük, majd elengedhetjük.

A gyász megtisztító folyamat. Az elfogadás folyamata. Átemel a múltból a jelenbe s egy olyan jobb jövőbe, ahol nem szabotáljuk el saját igényeinket.

Istenem, add, hogy a mai napon megnyíljak saját érzéseim előtt. Segíts tudatosítanom, hogy nem kell se erőltetnem, se elfojtanom azt, ami segíti gyógyulásomat. Segíts bíznom abban, hogy ha nyitott vagyok, a folyamatot irányítva természetes módon gyógyulok meg.

Újfent összekevertem a meditációkat, a mostani a tegnapi, a tegnapi pedig a mai. Elnézést kérek. 

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - ISTEN VEZÉREL - Február 11. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Küldj hozzám helyes gondolatokat, szavakat és cselekedeteket. Mutasd meg, mi legyen a következő lépésem. Ha kétely és tétovaság kel bennem, ajándékozz meg útmutatásoddal.”

(Névtelen Alkoholisták.)

Ha alárendeljük magunkat egy nálunk nagyobb erőnek, összhangba kerülünk a Tervvel, melynek igazi nagyságát nem is tudjuk felmérni.

Ha megtesszük mind a Tizenkét Lépést, isteni útmutatást kaphatunk hozzá, valahányszor kérjük. Létezik-e nagyobb ajándék, mint ha tudjuk, hogy valaki vezérli gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket?

Nem vagyunk merő tévedés. És nem kell se manipulálnunk, se elnyomni magunkat vagy másokat ahhoz, hogy megfelelően alakuljon életünk. Még a furcsa, spontánnak tetsző, fájdalmas vagy hibásnak vélt tettek is a harmónia felé vihetnek.

Útmutatást kapunk arra, mit kell tennünk saját magunkért. És lassan bízni kezdünk ösztöneinkben. Tudni fogjuk, mikor induljunk el, mikor álljunk meg, mikor várjunk egy kicsit. Fel fogjuk ismerni azt a nagy igazságot, hogy a terv akkor is megvalósul, ha ellenállunk.

Ma és mindennap azért imádkozom, hogy gondolataimat, szavaimat és cselekedeteimet Isten vezérelje. Imádkozom, hogy bizalommal eltelve haladhassak utamon, tudva, hogy minden lépésemet vezérlik.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - ELENGEDÉS SZERETETTEL - Február 9. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Ha azok, akik valamiféle kényszeres rendellenességtől szenvednek, megteszik, amit az parancsol, ezzel nem azt fejezik ki, hogy nem szeretnek téged, hanem azt, hogy saját magukat nem tudják szeretni.”

(Ne függj többé senkitől!”)

A szelíd lelkek szeretetben élnek. Életünkben mégis vannak időszakok, amikor határozottnak kell lennünk, és képviselnünk kell az érdekeinket. Meg kell győznünk másokat és magunkat arról, hogy vannak jogaink.

Ezek átmeneti időszakok. Lehet, hogy az kell, hogy dühbe guruljunk, hogy meghúzzuk határainkat, de azt nem tehetjük, hogy visszafojtsuk dühünket, s emiatt neheztelés maradjon bennünk. Nehéz szeretni azt, aki áldozattá tett, de ha már leráztuk az áldozat szerepét, megtalálhatjuk szívünkben a szeretetet.

Az út, amelyen járunk, a szelídség ösvénye, lépteinket a szeretet vezérli – a magunk és mások szeretete. Jelöld ki határaidat! Tarts távolságot! Óvd magad! És tedd mindezt szeretettel.

Istenem, engedd, hogy ma szelíden bánjak magammal és másokkal. Segíts megtalálnom az érdekeimet érvényesítő cselekvés és a szeretet egyensúlyát. Segíts megértenem, néha ez a kettő egy és ugyanaz. Segíts megtalálnom a helyes utat.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - A BŰNTUDAT ELENGEDÉSE - Február 8. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Választás kérdése, hogy jól érezzük-e magunkat. Mi választjuk a bűntudatot is. Ha indokolt, arra int, hogy letértünk az ösvényről. De szerepe ezzel véget ér.

Ha elmerülünk a bűntudatban, ezzel lehetővé tesszük, hogy mások manipuláljanak. A bűntudat azt érezteti velünk, hogy nem vagyunk elég jók. Meggátolja, hogy meghúzzuk a határokat, vagy más egészséges módon óvjuk integritásunkat.

Lehet, hogy bűntudattal reagálunk ösztönösen bizonyos eseményekre. De már tudjuk, hogy nem muszáj bűntudatot éreznünk. Ha elkövettünk is valamit, amivel megsértettünk bizonyos értékeket, a túlzott bűntudat nem oldja meg, csak felnagyítja a problémát.

Tedd jóvá, ami miatt bűntudat ébredt benned! Aztán engedd el!

Istenem, add, hogy ma képes legyek a bűntudat elengedésére. Vedd el tőlem, és pótold a magam szeretetével.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - ERŐNK BIRTOKBAVÉTELE - Február 7. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Különbséget kell tennünk az erőtlenség és az erő birtoklása között.

A gyógyulás első lépése, ha elfogadjuk erőtlenségünket.

Vannak dolgok, amiket nem tudunk megvalósítani, bármilyen erőbevetéssel és bármilyen sokáig próbálkoztunk vele. Ide tartozik mások megváltoztatása, mások problémáinak megoldása és viselkedésük irányítása. Néha önmagunkkal szemben is erőtlenek vagyunk – nem tudjuk kormányozni, saját érzelmeinket vagy azt, hogy bizonyos helyzetek, illetve személyek hogyan hassanak ránk.

Fontos, hogy megadjuk magunkat ennek az erőtlenségnek. De ugyanilyen fontos, hogy birtokba vegyük saját erőnket. Nem vagyunk csapdában. Nem vagyunk tehetetlenek. Néha lehet, hogy így érezzük, de nem így van. Isten Mindannyiunknak adott erőt és jogot is arra, hogy gondoskodjunk magunkról minden helyzetben, és megvédjük magunkat bárkivel szemben. Válasszuk az arany középutat a két szélsőség – a mások irányítása és a mások előtti kapituláció – között. Ezen az úton járva képviselhetjük a saját érdekeinket is.

Hagyjuk, hogy ezen az úton az erőnk is velünk legyen!

Ma tudatosítom magamban, hogy meg tudom védeni magam. Mindig van választási lehetőségem, és bűntudat nélkül dönthetek.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - KILÉPÉS AZ ÁLDOZAT SZEREPÉBŐL - Február 6. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Gyógyulásunkat megelőzően sokunknak semmilyen viszonyítási alapja nem volt ahhoz, hogy mikor váltunk áldozattá, vagy mikor bántottak bennünket. Esetleg teljesen rendjén valónak hittük. Azt is hihettük, hogy megérdemeltük, sőt még vonzódtunk is a minket bántókhoz.

Lényünk legmélyén kell elengednünk azt az igényünket, hogy áldozatok legyünk, hogy mások bánthassanak. Meg kell szabadulnunk attól a tévhittől, hogy a működésképtelen kapcsolatokra szükségünk van a munkánkban, a szerelemben, a családban, barátságainkban. Jobbat érdemlünk.

Ha hiszünk abban, hogy jogunk van a boldogságra, boldogok leszünk.

Szabadulj meg az elnyomástól, szabadulj ki az áldozat szerepéből!

Ma felszabadítom magam. Véget vetek az áldozatlét szükségletének. Felfedezem magamnak a szabadságot, és magam fogok gondoskodni magamról. Ez a szabadság nem távolít el szeretteimtől, inkább közelebb visz hozzájuk, és összhangba hoz azzal, amit Isten szán nekem. 

Nem vonzódtam az engem bántókhoz, ebben egészen biztos vagyok... az az bevonzottam őket,  - most, hogy komolyabb számvetést készítettem magamban ez ügyből kifolyólag rájöttem - aztán amikor szembesültem azzal az érzéssel, amit apám közelében éreztem, egy idő után kiléptem a kapcsolatból.

18 évesen volt egy barátom, aki ivott. Én is ittam vele, a pia ragasztotta össze a kapcsolatunkat. Akkor még nem használtam az alkoholt csak ittam, sört, megfelelésből, persze nem szerettem. Egyszer, mert nem úgy viselkedtem ahogy az neki tetszett, megpofozott az otthonomban. Ekkor még nem tudtam elhagyni, viszont féltem tőle, jobban, mint azelőtt. Pár hónap múlva kiléptem a kapcsolatból. Az ivás abba hagyása sem okozott gondot, sőt! örültem, hogy nem kellett sört innom akkor, amikor nem akarok és a barátnőimmel újból bulizhattam és borozhattam. A bort szerettem.

Aztán 20 évesen elköltöztem itthonról albérletbe - akkoriban ez nem volt divat, ritkaság számba ment -  nem bírtam az apám folyamatos lelki terrorizálását. 

Jelenleg nem élek elnyomás alatt, az exem sosem szabott nekem határt, aki szab, az én vagyok, saját magamnak. 

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - ANYAGI FELELŐSSÉG - Fedbruár 5. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Anyagilag felelősek vagyunk magunkért.

Sokunk számára ijesztő, mennyire felnőtt gondolat, hogy a pénzért és pénzügyek alakulásáért felelősséget kell vállalnunk. Hiszen lehet, hogy eddig úgy éltünk, hogy függetlenségünk hiányának része volt az anyagi felelősség áthárítása.

Másoktól való érzelmi függőségünk – a szükség és kétségbeesés, nem pedig a szeretet köteléke – szorosan összefügg anyagi függőségünkkel. Ha vonakodunk vagy félünk az anyagiakért való felelősségvállalástól, ez meggátolhatja a vágyott és keresett szabadság kivívását.

Az anyagi felelősségvállalás hozzáállás kérdése. A pénz szükségleteink vagy luxusigényeink kielégítésére való. De a pénznek meg is kell lennie ahhoz, hogy legyen mit elköltenünk.

Adók. Takarékoskodási tervek. Költekezési szokások…

Életünkhöz hozzátartozik, hogy megtanuljunk a pénzzel bánni. Meg kell értenünk a pénz működését. Akkor is, ha van, aki fedezze financiális szükségleteinket. Tudnunk kell, honnan és hogyan jön a pénz, és hogyan költődik el.

Önbecsülésünket növeli az anyagi felelősségvállalás.

Kezdjük hát el most azonnal!

Istenem, segíts, hogy megszabaduljak félelmeimtől, és ne vonakodjam attól, hogy az anyagi felelősségvállalásból kivegyem a részem. Mutass rá, mik azok a tudnivalók, melyeket a pénzzel kapcsolatban el kell sajátítanom.

Több meditációnál is kifejtettem az anyagiak terén nyert tapasztalataimat, most nem ismételném magam.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - ÉLVEZD A GYÓGYULÁST! - Február 4. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Micsoda utazás!

Változásunk és fejlődésünk folyamata egy folyton változó úton visz előre. Ez az út néha rögös, nehezen járható. Néha hegyeket kell megmászni; máskor szánon siklunk lefelé a túloldalon.

Néha megpihenünk.

Néha a sötétben tapogatózva keresünk kapaszkodót.

Máskor elvakít a fény.

Néha sokan tartanak velünk, máskor pedig úgy érezzük, egyedül baktatunk.

Az út mindig más, mindig érdekes, mindig jobb helyre vezet.

Micsoda utazás!

Istenem, kérlek, segíts ma, hogy élvezzem az utazás kínálta látványt. Erősítsd meg bennem a hitet, hogy pontosan ott kell lennem, ahol most vagyok.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - A SZÉGYEN ELUTASÍTÁSA - Február 3. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

A szégyen nagy erő lehet életünkben. A rosszul működő családok védjegye.

A hiteles, törvényszerű bűntudat azt jelzi, hogy amit tettünk, rossz. Azt jelzi, hogy magatartásunkat korrigálni, javítani kell.

A szégyen elsöprő erejű negatív érzés. Eleve vert helyzetet teremt. Viselkedésünket meg tudjuk változtatni, de énünket nem. A szégyen még mélyebbre lökhet a magunk ásta gödörbe.

Mi kelt szégyenérzetet bennünk? Szégyellhetjük, ha valamilyen problémával küszködünk mi magunk, vagy olyasvalaki, akit szeretünk. Szégyellhetjük, ha hibát követünk el, de azt is, ha sikeresek vagyunk. Szégyennel tölthetnek el bizonyos érzések vagy gondolatok: ha jól érezzük magunkat, jól szórakozunk, vagy túlságosan kitárulkozunk mások előtt. Egyesek azt is szégyellik, hogy egyáltalán léteznek.

A szégyen olyan rontás, melyet mások hoznak ránk, hogy eljátszassák velünk a ránk kiosztott szerepet. Olyan rontás, amelyet sokan mi magunk idézünk önmagunkra.

Ha megtanuljuk, hogyan utasítsuk vissza a szégyent, megváltoztathatjuk életünk minőségét. Rendjén való, hogy azok vagyunk, akik vagyunk. Érzéseink is helyén valók. A múltunkkal sincs különösebb baj. Helyes, hogy vannak problémáink, olykor hibákat is elkövetünk, küzdünk utunk megtalálásáért. Jó, hogy becsben tartjuk emberi mivoltunkat.

Az Első Lépés a gyógyulás útján, önmagunk elfogadása. A második: az igazi valónk szégyenlésének leküzdése.

Ma figyelni fogok azokra a jelekre, melyek arra utalnak, hogy a szégyen csapdájába eshetek. Ha mégis megtörténik, úgy mászom ki belőle, hogy elfogadom magam és kijelentem: jó és rendjén való, hogy az vagyok, aki vagyok.

Amikor még aktívan éltem a függőségeimet, szégyelltem magam a saját viselkedésem, kudarcaim miatt és észre sem vettem a napi jótéteményeimet, erényeimet, a saját jóságomat, érdemeimet. Szégyelltem magam az apám viselkedése miatt, az anyám viselkedése miatt és észre sem vettem azt, hogy a hibáik mellett mennyi sok jó tulajdonságuk van. Szégyelltem az exem viselkedését, mondjuk autóvezetés közben, az egóját és nem vettem azt észre, hogy neki is vannak jó tulajdonságai. Szégyelltem amikor valamelyik gyerekem számomra! nem megfelelő osztályzatot hozott haza az iskolából és éppen csak halványan érintett meg az, hogy majd kijavítják és az, ezen kívül mennyi jó osztályzatuk van... Szégyelltem, hogy iszom, holott kellett innom, szégyelltem sokáig segítséget kérni, viszont az élni akarásom erősebb volt a szégyennél, megtettem, élek. Szégyelltem elmenni az első AA gyűlésre, mégis elmentem, először megfelelésből, annak a doktornak a kedvéért, akihez segítségért fordultam, mert egyedül nem tudtam, nem mertem abba hagyni az ivást...
A szégyen olyankor szokott előfordulni mostanság az életemben, amikor nem fogadom el maradéktalanul saját magamat - és itt a már sokat emlegetett ego következik - hallgatok a hamis büszkeségem sugdosásaira, elégedetlenkedem, türelmetlenkedem, okoskodom, mert én jobban tudom... stb.
Nagyon sokáig - hosszú évekig - nem voltam képes a múltamat csak! múltnak tekinteni. Visszanézve értem azt meg, hogy nekem ennyi időre volt szükségem ahhoz, hogy a betegségeimből adódó vélt vagy valós szégyent kitakarítsam magamból.
A 12 Lépéses Program tanításait követve voltam/vagyok/lettem képes arra, hogy megvizsgálva saját szégyeneimet, egyidejűleg különválasztva másokétól, ne vigyem az övékét.

Tegnap kezdtem el olvasni egy könyvet, Szalai Vivien írta egy magyar luxusprostituáltról. Régóta érdekel a másság, a nem hétköznapi emberek története, különösen a gésák élete és a prostituáltaké. (a kettő nem ugyanaz, a gésa, gésa, a prosti meg az a nő, aki a legősibb foglalkozással keresi a kenyerét)
Régóta úgy olvasom a könyveket - tudatosan - kiveszem belőlük ami számomra hasznos és hagyom a többit.
 És igen, felnézek arra a nőre, akiről a könyv szól és meg is értem, ugyanis teljesen tisztában van azzal, fehéren-feketén, hogy bizony neki a pénztől való függése a betegsége, jobban szereti saját magánál a zöldhasút. Teljesen tisztában van azzal, amit csinál, miért csinálja és a céllal, ami a pénz megszerzését illeti. Ugyanezt tettem én is, csak az én függőségeimnek más a neve.

Szalai Vivien - Hamis gyönyör

http://www.polc.hu/konyv/hamis_gyonyor/708187/ 

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - BÍZZ FELSŐBB ERŐDBEN - Február 2. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Úgy döntöttünk, hogy akaratunkat és életünket Isten gondjaira bízzuk.”

(A Névtelen Alkoholisták programjának Harmadik Lépése)

Oly sokszor beszélünk Felsőbb Erőnkről, az Istenről úgy, ahogy mi látjuk. Sok örömünk lesz, ha megértjük Őt.

A változás alapja a spiritualitás és a spirituális fejlődés. A függőségből való kigyógyulás nem afféle „Csináld magad” feladat.

Isten könyörtelen, amikor feladatokat állít elénk? Kemény szívű varázsló, aki mindenféle trükköket ráz ki a kabátujjából, hogy jól megszégyenítsen? Süket? Nemtörődöm? Kiszámíthatatlan? Nem ismeri a könyörületet?

Nem: Isten szerető és törődő. Gyógyulásunk Istene. Nem enged több fájdalmat, mint amennyi megtisztulásunkhoz és hasznossá válásunkhoz kell. És annyi jót és örömöt ad, amennyit csak elbír a szívünk, mihelyt begyógyul, megnyílik és hajlandó befogadni. Isten helyeslő, elfogadó és megbocsátó.

Utunk mentén Isten apró ajándékokat helyez el, hogy beragyogják napjainkat, néha pedig csodálatos meglepetéseket tartogat, éspedig a legmegfelelőbb pillanatban.

Isten mesterien szövi egybe az örömöket és bánatokat, a legkülönfélébb élményeket, s ezekből alkotja meg életünket, minden mélységével, gyönyörűségével, érzékenységével, sokszínűségével és humorával együtt.

Isten, ahogy mi látjuk, szerető Isten. Gyógyulásunk Istene.

Ma megnyílok szerető Istenem gondoskodása előtt. Azután hagyom, hogy kimutassa szeretetét. 

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - MÁSODIK LÉPÉS - Február 1. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Hiszünk benne, hogy egy nálunk nagyobb erő visszaadhatja elménk épségét.”

(A Névtelen Alkoholisták programjának Második Lépése)

Elkezdünk hinni egy jobb életben, s ezt a hitet másoktól kapjuk ajándékba, miközben látjuk és halljuk őket, s figyeljük, hogyan zajlik az ő gyógyulásuk.

Nem egy „Csináld magad!” program részesei vagyunk. A gyógyulásért nem kell erőnkön felül megdolgoznunk. Nem kell a hajunknál fogva kirángatni magunkat. Létezik egy nálunk nagyobb erő, amely elvégzi azt, ami nekünk kitartó erőfeszítéseink árán nem sikerül. Felsőbb Erőnk visszaadja elménk egészségét. Nem kell mást tennünk, mint hinni.

Nézz körül! Figyelj! Vedd észre a körülötted lévőket! Gyógyulóban vannak, látod? Higgy saját gyógyulásodban is!”

Ma körülményeimtől függetlenül hiszek abban, hogy egy nálam nagyobb erő segít meglelnem a békés és értelmes életet. Azután elengedem magam, és hagyom, hogy megtegye.

Amint a meditáció is mondja, nézd meg a Társaidat, csak körül kell nézned... igen, Ők voltak a példa nekem, láttam a kisimult arcukat, a derűjüket és éreztem a Belőlük áradó békét, amikhez a beismerésen és az elfogadáson keresztül jutottak. Én is olyan akartam lenni, mint Ők. Akartam a békét. Olyan sokat féltem és rettegtem már az azelőtti életemben, hogy elegem lett belőle. Felismertem és elismertem, hogy Nekik a 12 Lépés komoly gyakorlása, mindennapi életükben tükröződve sikerült. Megígértem magamnak, nekem is fog. És én igen, foggal és körömmel belekapaszkodtam a Második Lépésbe, miszerint Isten, helyreállíthatja az én lelki egészségemet is.
Nekem még a mai napon is olykor nehezen sikerül elengednem magam és hagyni Istent tenni. A lényeg számomra mégis az, hogy már sikerül, mint ezt több meditációnál megemlítettem ezelőtt. A lényeg a hajlandóság.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - KÉRJÜK, AMIRE SZÜKSÉGÜNK VAN - Január 31. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Egyik este egyedül voltam, fáradtan és kimerülten. Sokat utaztam akkoriban, gyakran voltam távol barátaimtól és családomtól. Aznap estére hazajöttem, de mintha észre sem vette volna senki. Az emberek már hozzászoktak, hogy nem vagyok ott.

Késő éjszaka volt, és én vitatkozni kezdtem Istennel:

„Keményen dolgozom. Magányos vagyok. Tudnom kell, hogy van-e valaki, akinek fontos vagyok! Azt mondtad, szóljak, ha szükségem van valamire. Hát most, ma éjszaka, különösen szükségem van egy férfi jelenlétére. Kellene egy barát, akiben bízhatom, aki úgy törődik velem – nem szexuálisan – hogy nem használ ki. Szeretném, ha a karjában tartana valaki. Hol ez az ember?”

Lefeküdtem a díványra és behunytam a szemem. Csak arra voltam képes, hogy elengedjem magam. Pár perccel később megszólalt a telefon. Egy régi kollégám volt, akivel később is tartottam a barátságot. „Szia kölyök! – mondta. – Fáradt a hangod. Hátha szükséged van valakire. Maradj ott, ahol vagy. Átugrom hozzád, és megdörzsölöm a tappancsaidat. Szerintem pont ez kell most neked.”

Fél órával később kopogott. Hozott egy kis üvegcse olajat, gyengéden megmasszírozta a talpamat, elmondta, hogy sokat gondol rám, búcsúzóul megölelt és elment.

Elmosolyodtam. Pontosan azt kaptam, amit kértem.

Istenben mindig meg lehet bízni.

Ma észreveszem, hogy Isten törődik azzal, hogy mire van szükségem, különösen akkor, ha én is ezt teszem.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - VALLÁSSZABADSÁG - Január 30. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Egy nálunk nagyobb erő… Isten, amilyennek látjuk” – ezek a szavak vezetik be a Tizenkét Lépéses programot. Ez az első két utalás Istenre, és nem ok nélkül. De mindenki úgy fogalmazhatja meg, és értelmezheti azt a bizonyos Felsőbb Erőt – Istent – ahogy neki tetszik.

Ez azt jelenti, hogy saját vallásos meggyőződésünket nem erőltetjük rá a gyógyulásunkat segítő csoportra; a saját vallási nézeteinket senki másra nem próbáljuk rátukmálni.

Nem arra használjuk ezeket az összejöveteleket, hogy híveket toborozzunk. Nem próbáljuk meg vallásos nézeteink egyes elemeit sem másokra erőltetni.

Megadjuk magunknak és mindenki másnak azt a jogot, hogy a maga módján értelmezze ezt a Felsőbb Erőt.

Ma tiszteletben tartom másoknak Istenről alkotott nézetét, ahogyan a sajátomat is. Nem hagyom, hogy másoknak az én hitemről kinyilvánított ítélete idegesítsen vagy lehangoljon. Igyekezni fogok, hogy megtaláljam spirituális gyógyulásom útját, de én döntöm el, hogy ezt egy bizonyos vallás vagy felekezet segítségével akarom-e elérni.

Mindig is akartam - és ma is akarok/szeretnék folyamatosan hinni, akit én Istennek nevezek - egy nálamnál hatalmasabb Felsőbb Erőben.
Anyu bátyának a családja templomba járó emberek - még a szocializmus idején is azok voltak - vasárnap reggelente templomba mentek. Amikor egyik nyáron náluk nyaraltam - csereüdültetéssel próbálkoztak a szüleink, egy hétig én voltam az unokatesóméknál, mivel én már nagyobb voltam, másik héten meg az unokahúgom nyaralt nálunk és az mit sem változtatott a dolog szépségén, hogy csak három buszmegállónyira laktunk egymástól - vasárnap reggel, hajnalok hajnalán ébresztett a nagynéném, reggeli, aztán irány a templom. Római katolikusnak vagyok keresztelve, és az egész családunk is, kivéve az exem, aki evangélikus.
Addig sosem jártam templomban és a miséről sem volt fogalmam. Érdekes volt számomra ez a másik világ. Aztán, amikor már nagyobb voltam, kiderült, hogy a plátói szerelmem, aki legalább kettőszáz kilométerre lakott tőlünk és csakis levelezés útján érintkeztünk, akkor már legalább egy éve, nagyon beteg. Vendégeskedtünk az unoka tesóméknál és én megkérdeztem az unokahúgomat, nem tud-e valamilyen imát a betegért. Tudott, én meg leírtam és buzgón imádkoztam a Sanyi egészségéért. Nem emlékszem arra, hány imát mondhattam el és ma már az ima szövegét sem tudom, viszont arra igen, nagyon buzgón, mondhatni hittel és bizalommal tettem. Sanyi hála Istennek meggyógyult, hosszú hónapok után majd a mi kapcsolatunknak is vége lett...
Mindig is akartam hinni.
Részegen imádkoztam Istenhez, pénzért, kaptam és sokat, aztán azért, hogy ne kelljen már innom, mert nem bírok, megkaptam a mai napon is ezt a kegyelmet. Csodában volt/van részem, elvette az iváskényszeremet.
Ma sem járok templomba, viszont hiszek. Nem félem az Istent. Az én Istenem szerető, megbocsátó. Hála Istennek ma már tudom, mi a különbség vallás és hit között. Sosem voltam vallásos. Vallás nélküli hitem van.
A 12 Lépéses csoportokban is nagyon könnyen elfogadtam a muzulmánt, éppen úgy ahogy más vallásúakat is, hiszen nem az a lényeg ki milyen vallást követ, hanem az, hogy egy ivásúak vagyunk.
Nyolc, kilenc éve nem ittam, amikor egy távoli városban volt az Országos AA Találkozó. Eléggé lerobbant állapotban voltam akkor lelkileg - éppen a harmadik szakításunkat éltem a volt barátommal - amikor is egyik kedves Társam reggel ébresztett telefonon és szó szerint elcipelt a templomba, vasárnapi misére. Nyár volt, kialvatlan is voltam, igen csak siettünk, mert már késésben voltunk és amikor beléptünk a templomba megcsapott a levegőtlenség és a tömeg. Hátul megálltunk és én egy ideig még küszködtem az izzadsággal, kitartóan törölgettem az arcomat egy, azután már több papírzsebkendővel, végül odasúgtam a Társamnak, kint megvárlak és kimentem. Leültem egy padra a templom előtti téren és hálás voltam azért, mert a szél cirógatta az arcomat. 

Ma is azt vallom, Isten háza az én testem és nekem nem szükséges templomba mennem ahhoz, hogy közel érezhessem magamhoz. Elég a Békesség ima vagy amikor olyanom van, a saját szavaimmal mondom el Neki éppen mi bánt, mitől félek... tudom és hiszem, hogy olyannak fogad el engem és annak szeret, amilyen vagyok.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - CSOPORTOS FOGLALKOZÁSOK - Január 29. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Ma is meglep, pedig már jó néhány éve járom a gyógyulás útját, hogy milyen könnyen le tudom beszélni magam arról, hogy elmenjek a csoportfoglalkozásra. És az is meglep, milyen jól érzem magam, ha mégis elmegyek.”

(Név nélkül)

Nem kell belefulladni, saját bajainkba és nyomorúságunkba. Adva van egy lehetőség, amelytől nyomban jobban érezhetjük magunkat: menjünk el egy csoportos foglalkozásra, vegyünk részt egy Tizenkét Lépéses programban. Miért ellenkezünk olyasmivel, amitől jobban érezhetnénk magunkat? Miért csücsülünk depressziónk kellős közepén, kényszeres gondolatok között, amikor egy ilyen csoportfoglalkozástól rögtön jobb lenne a hangulatunk? Nem érünk rá?

Minden hét 168 órából áll. Ha hetente egy vagy két órát ilyen foglalkozásra szánunk, maximálisra növelhetjük a többi 166 óra által nyújtott lehetőségeket. Ha viszont beindul kényszeres gondolatlavinánk, éber óráink igen tetemes részében meddő gondolatok kergetőznek agyunkban, és nem teszünk semmit, csak fekszünk az ágyban, vagy éppen kényszeresen igyekszünk mások igényeit kielégíteni. Ha tehát elmulasztjuk azt a bizonyos két órát, elpazarolhatjuk a fennmaradó időt is.

Fáradtak vagyunk?

Semmi sem pezsdítőbb, mint ha visszatérünk a magunk útjára.

Ma arra gondolok, hogy a csoportfoglalkozásokon való részvétel segíthet.

Tovább olvas >>>

Napi meditáció - MARADJUNK A JELENBEN - Január 28. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

A legfőbb kérdés gyakran az, hogyan alakulnak a jövőben a kapcsolataink, munkahelyi dolgaink, gyógyulásunk – egész életünk. Így azonban könnyen belelovalhatjuk magunkat az örökös aggódásba. Ez pedig meggátolja, hogy megoldjuk a mai feladatunkat. Ha a jelenben maradunk, és teljes erővel részt veszünk a mában, nem kell mást tennünk, mint meggyőzni magunkat arról: a holnap is javunkra válik.

A jövővel kapcsolatos aggodalmaskodás negatív módon hat e jövő alakulására. A legtöbb és legjobb, amit tehetünk, hogy élünk, mégpedig „itt és most” nem csak a máért, hanem a holnapért is.

A dolgok maguktól kialakulnak, ha hagyjuk. A tervezésen kívül csak annyit kell tennünk, hogy hiszünk benne: a jövő jól fog alakulni.

Imádkozom azért, hogy elhiggyem: ha a jelent jól élem meg és béke tölt el, a jövőm is jól fog alakulni. Nem felejtem el, hogy a legtöbb, amit a jövőért tehetek, ha a jelent a maga teljességében élem meg. Arra figyelek, ami most történik, és nem aggódom a holnap miatt.

Jobb oldali hasábban a Segítség -----> Segédletek alatt megtalálható a "Csak a mai nap". Nagyon sokat segített nekem abban, hogy lelkileg benne tudjak maradni a jelenben.

Tovább olvas >>>