Tesztkérdések az alkoholfogyasztásodról:

"Először az ember iszik egy italt, aztán az ital iszik egy italt és végül az ital megissza az embert." 
Absztinensek, akik nem fogyasztanak alkoholos italokat;
Szociális ivók, akik főleg társaságban isznak, az ivás célja nem a részegség, bár időnként ez is előfordul;
Nagyivók, akik rendszeresen és sokat isznak, gyakran lerészegednek; közéjük tartoznak a "probléma-ivók", akik nem rendszeresen, de önkontroll nélkül isznak, hogy gondjaiktól megszabaduljanak (ők gyakran válnak alkoholbetegekké);
Alkoholbetegek, akiknek tevékenységük, gondolataik az alkohol megszerzése körül forognak, kezelésük esetén elvonási tünetek alakulnak ki, ami mindenképpen orvosi ellátást igényel.

TESZTKÉRDÉSEK

1. Igényled-e a reggeli alkoholfogyasztást?
2. Főleg egyedül szeretsz inni?
 3. Hiányoztál munkából, iskolából az ivás miatt?
4. Dühös vagy a családodra, amikor iszol?
5. Muszáj innod belső remegéseidre?
6. Kívánod az italt meghatározott időpontokban?
 7. Elhanyagolod a családodat az ivás miatt?
 8. Bántottad-e az ital miatt, gyermekedet, házastársadat, barátodat... stb.?
9. Változik a személyiséged az ivás miatt?
10. Feszültté válsz az ivás következtében?
11. Ivásod okoz álmatlanságot?
12. Feldúlt leszel lelkileg az ivásod miatt?
13. Ivászatod miatt vannak-e testi fájdalmaid?
14. Ideges leszel, ha nincsen ital?
15. Kevésbé vagy képes kontrollálni magadat, amióta iszol?
16. Vesztettél-e határozott fellépésedből az ital miatt?
17. Vesztettél-e ambícióidból, amióta iszol?
18. Gátol az ital céljaid elérésében?
19. Iszol-e társaságban, azért, hogy gátlásaidat levezesd?
20. Iszol-e azért, hogy bátorítsd önmagadat?
21. Iszol-e azért, hogy elnyomd érzéseidet?
22. Csökkent-e a szexuális életed, amióta iszol?
23. Amióta iszol, mélyebben gyűlölöd vagy utálod az embereket?
24. Féltékenyebb vagy, amióta iszol?
25. Kedélyállapotodat megviseli az italozás?
26. Pontatlanabb lettél az ital miatt?
27. Érzékenyebb lettél, amióta iszol?
28. Nehezebben elviselhető vagy, amióta iszol?
29. Keresed alantasabb emberek társaságát italozás közben?
30. Helyes gondolkodásodat megsínyli-e az ivás?
31. Megzavarja belső békédet az ivás?
32. Üzleti, iskolai életedben okoz-e kárt az ivás?
33. Ígérgeted-e magadnak, hogy többet nem iszol?
34. Az ivás megrontotta hírnevedet?
35. Harmonikus életed megszűnt-e az ivás miatt?

Ha egy kérdésre igennel válaszolsz, ez figyelmeztető jel lehet. Ha két kérdésre válaszolsz igennel, ez fokozott figyelmeztető jel lehet. Ha három vagy több kérdésre válaszolsz igenlően, akkor problémád lehet az alkohollal.

Tovább olvas >>>

Az alkohol és a gyógyszerfüggőség

A gyakorlatban sokszor halljuk az alkoholfüggőség és gyógyszerfüggőség (pl. Willis, 1969) kifejezéseket. Főként a farmakológiai elemekből indulnak ki, pedig a függőség egyenes vonalba állítható az eddig hallottakkal. A gyógyszer a függesztő és annak tulajdonságai befolyásolják a függést. Alkohol esetében az alábbiakról van szó (Feuerlein, 1987);
Abnormis, illetve patológiás ivási magatartás (az alkohol fogyasztásának módja és mennyisége), az alkohol okozta testi és pszichoszociális károk.
Toleranciafokozódás kifejlődése, illetve elvonási tünetek ("testi függőség"). Tehát a hatás (pl. a szorongás csillapítása, mámor) elérésére mindig többet kell és képes inni, viszont az ital (vagy szer) elhagyásakor vegetatív izgalmi tünetek jelentkeznek, pl. izzadás, remegés, rossz közérzet, hányinger. Ezt viszont újabb ivással (vagy drogszedéssel) csillapítja.
Szubjektív síkon jelentkező elvonási tünetek (kontrollvesztés, fokozott vágy alkohol után, alkoholra koncentráltság és állandó igény). ("Pszichés függőség").

Ha az első három pont tüneteit tapasztaljuk, abúzusról szólunk, ha pedig a negyedik-ötödik pont szimptómái is jelentkeznek, alkoholfüggőségről beszélünk. Újabb felfogások (DSM-III-R, 1991; DSM-IV, 1991) már nem tartják alapvető kritériumnak a fiziológiai (4. pontban) felsorolt tüneteket, s a hangsúlyt - az e fejezetben leírtakhoz hasonlóan - a szélesebb körű pszichológiaira helyezi: a kényszerű használatra. Kontrollvesztésről beszélünk, mivel képtelen magán uralkodni, s minden energiáját leköti a megszerzésének igénye, s fogyasztásának vágya. Ez betölti szabad idejét, munkáját, kötelességeit is elhanyagolja.
Más oldalú megközelítés a "Sucht" fogalmával nyújt megvilágítást. Iskolánként különböző irányból mutatja be a szenvedélybetegséghez (a Suchthoz) vezető motivációkat, vagyis azokat a hajtóerőket, melyek az alkoholtól vagy más szerektől tehetik az illetőt függővé: a nagy pszichiátriai kórképek (pl. depresszió), a pszichodinamika és tanuláselmélet (az ismétlődés, a szokás kialakulása) egyaránt értékes adatokat szolgáltathat (Wanke, 1987). A pszichodinamikai vonalon felvetődik a hiányos emberi kapcsolatok, a magány oldása különféle szerekkel. Tehát ember helyett itallal vagy droggal. Ha azonban az eredeti pszichoanalitikus modellt vesszük elő, az anya-gyermek, pontosabban az anya-csecsemő modellt - gondoljunk csak az alkohol fogyasztásánál a "leszopta magát" mondásra -, így már közeledünk az alkoholfüggőség mélyebb megközelítéséhez. A legtöbb esetben kétségtelenül van ilyen kapcsolatpótló (vagy emberpótló) elem a fogyasztásban. Ilyen emberpótló (szaknyelven póttárgy) szerepet tulajdonít Freud is a bornak (idézi Burián, 1984). A finomabb elemzés azonban a függőséggel, a megkapaszkodással árnyaltabb megközelítésre nyújt lehetőséget. A sokirányú Freud i túldetermináltság gondolatkörének megfelelően a széles motivációs skála (szorongás, elhagyatottság stb.) közepette a fenti két tényező is jelentős az alkohol-, illetve gyógyszerfüggőség kialakulásában. Itt következő példánkban jól látható, hogy a pszichés függőség hogy tevődik át alkoholfüggőségre, s abban mennyiben talál az egyén megkapaszkodást.

L. M. 59 éves nyugdíjas nő kétoldali súlyos csípőficama miatt protézist kapott, majd rokkantállományba került. Már több ízben volt elvonókúrán, jelenleg is töményet iszik, főként rumot. Alapkonfliktusa, hogy elvált - igen agresszív, durva - férjével kell egy házban laknia, aki állandóan üldözi, figyeli, ellenőrzi, sőt megöléssel fenyegeti. Számos alkalommal meg is verte, "ki van neki szolgáltatva… azt csinál vele, amit akar". "Már ha beszél is róla, remeg… Csak ha iszik, nem fél tőle." Egyszer megpróbált elköltözni a fiához, de onnan is eljött. (Saját szavai szerint: menyével nem tudott kijönni. A fia szerint viszont alkoholizálása miatt kellett visszatérnie eredeti lakásába, ahol persze minden folytatódott tovább.)
Egyfelől tehát a férj és feleség között sajátos szadomazochista kötődés van, melyben a nőnek "el kell szenvednie" a férj összes brutalitását, mazochista függősége miatt, míg a férj nyugodtan kiélheti rajta paranoid jellegű (figyel, kutat, üldöz stb.) agresszív-szadisztikus impulzusait. A nőbeteg ezt a férjétől való kóros függőséget viszi át az alkoholra. Az ivás a szorongás oldása mellett egyben az italban való "megkapaszkodást" is nyújtja. A férjétől függ tehát, abban megkapaszkodni nem tud, ezt az italban találja meg.

A gyógyszerfüggőség tehát a szerhez való olyan kapcsolatot jelent, melyben legtöbbször ott a megkapaszkodás. Ez gyakori pszichotrop kúráknál, amidőn a betegek - az esetek nem kis részében - azért tartanak a sikeres kúra abbahagyásától, mert félnek a visszaeséstől, gyakran ok nélkül. Ezt bizonyítják a nagyszámú, hatásfokon alul szedett gyógyszerszedések. (Nem tagadható az ún. fenntartó adag megfelelő farmakológiai hatása, de sokszor, főként a megfelelő énerővel rendelkező már panaszmentes betegek indokolatlan ragaszkodásáról van szó.)
A függesztő, a függő és az alkoholbeteg viszonya jól látható alábbi példánkban:

38 éves nő, értelmes vállalkozó első válása után kezdett erőteljesen alkoholizálni. Ital nélkül nem tud meglenni, a szája kiszárad, remeg, rosszul érzi magát. Súlyos elvonási tünetei miatt detoxikáljuk és átmeneti tranquilláns kúra mellett pszichoterápiát kezdünk. Anyja, apja és nővére állandóan figyeli, ivott-e vagy sem. Az egész család ezzel forog körülötte. Főként akkor iszik, ha szülei beavatkoznak életébe. Mint vállalkozó ugyan önálló és nagyszerűen végzi dolgát, családja azonban mindenbe beleszól. 8 éves fiát neveli, akivel elég sok a problémája. Kevés időt tud ráfordítani. Válása óta számos partnerkapcsolata volt, de - véleménye szerint - uralkodó természete miatt minden kapcsolata felbomlott. Jelenlegi udvarlója el akarja venni, de a család állandóan ellenvetést tesz. A pszichoterápiás munkában jól haladunk, de teljes absztinenciára nem képes, mert "mindig történik valami" - főként a család beleszólása dolgaiba -, ami miatt nyugtalanná válik és italhoz nyúl. Esküvőjére kerülne sor, de a nővére "beleszólt" az időpontba, mert ugyanakkor ő nyaralni megy. Pszichoterápiás megbeszéléseinkre apja kíséri, aki mindig az ajtó előtt ül. Amikor ezt szóvá teszem apjának, az kifakad: " most már a mi türelmünknek is vége, nem tűrhetjük tovább". A kezelés abbamarad s tovább nem folytatható.

Esetünk több szempontból igen érdekes:
Az alkoholbeteg nő családjától úgy függ, mintha kislány lenne. Ebben számára oldást jelent az ital, amely viszont a szülői függőséget erősíti s egyben a figyelmet is ráirányítja: hiszen állandóan figyelik, nem ivott-e megint? A függő beteg ugyanakkor a magánéletében önálló, sőt, elmondása szerint domináns: másokat tart függőségben. A család olyan intenzíven tartja rajta a kezét, hogy tulajdonképpen kezelését is megakadályozzák, szemünk előtt észlelhető a függesztő atyai terror.
Miért okoznak egyes gyógyszerek, pl. a benzodiazepinok (régebben a barbiturátok) erőteljesebb függőséget, mint más szerek? Ismétlődő farmakológiai hatásokon túli "hozzászokásban" feltételezhető, hogy ezek olyan fokban oldják a feszültséget, melyek nem átmeneti jellegűek, hanem használatuk olyan "űrt" hagy maga után, amilyet a betegek elviselni nem tudnak s vágyakoznak az új, azelőtt még nem észlelt különös "nyugalmi" (fokozott mennyiségben a mámoros) állapot után. Így azután passzív-orális függőség alakul ki. Természetesen e passzív függőséget az eredeti motiváció is készteti, hisz az agresszív, szorongásos, szexuális impulzusokkal szemben az egyén védtelen s a szerek ezen impulzusok elhárításában is segítenek. Elsősorban a feszültség csökkentésével. Az elvonási tünetekben ezeknek az elhárított, lefékezett impulzusoknak is bőven van szerepük. Immár gátlástalanul jelentkeznek, fokozzák és színezik a szorongást, patológiás tartalmakban is megmutatkozhatnak, pszichózisokban, pl. delirium tremensben.
A gyógyszerfüggőséget tehát a szó eredeti értelmében elsősorban lelki függőségként értelmezem, amidőn az illető szer nélkül nem tud meglenni, az iránt sajátos függőségre jellemző késztetést érez. Nem feltétlenül szükségszerűen az elvonási tünetek, inkább az eredetileg csillapított motivációs tényezők megjelenése mutatkozik a szer szüneteltetésekor.
Újabban sokat olvasunk a kodependenciáról. Lényege: az egyik ember függősége magával hozza a másikét. A meglehetősen problematikus fogalom főként az alkohológiában és családterápiában használatos és Subby (Kelemen, 1991) idézett definíciója szerint: "Az a személy tekinthető ko-alkoholistának, akinek az élete egy alkoholistával való elkötelezett kapcsolat s együttélés következtében vált irányíthatatlanná." Vagy mások - Asher és Brisset - szerint: "Egyfelől egy magatartászavarban szenvedő ember problémás viselkedéséhez való reaktív alkalmazkodás, másfelől az aktív gondoskodás köntösében megjelenő szabályozás és irányítás törekvése jellemzi." Főként alkoholista betegek feleségénél találkozunk ko-dependenciával, amidőn az asszony azért vált függővé, hogy férje szenvedélyét mérsékelje. Más esetben az otthonában ivott, hogy az "ne járjon kocsmába". 

Tovább olvas >>>

Szerveződőben a Névtelen Alkoholisták (újságcikk)

Magyarországon első ízben tart konferenciát a mára világmozgalommá terebélyesedett Anonim Alkoholisták (Anonymous Alkoholics) New York-i központja. A Közép-Európa városait sorra járó két amerikai aktivista – vasárnapig a Mercure Buda Hotelben – szakemberek, érdeklődők, valamint a sajtó munkatársai előtt ismerteti az önszerveződés céljait és módszereit.
Az Egyesült Államok Akron városából 1935 júniusában indult kezdeményezés jelenleg 141 országban kétmillió tagot számlál. A résztvevők nem kötelezik el magukat különböző orvosi módszerek, egyházak vagy intézmények megváltó terápiáihoz, bár szívesen együttműködnek bármely tudományág és felekezet képviselőivel. A közösségi erőre építve teljes anonimitással segítenek egyéneket és széthullott családokat a gyógyulásban. Belső statisztikájuk szerint a hozzájuk forduló, leszokni próbálkozók fele kigyógyul, míg egynegyedük néhány visszaesés után lép a kijózanodás útjára. Hazánkban 1990-től létezik és terjed az A.A. hálózata, szervezői jelenleg 25 településen úgynevezett A.A.-meetingeken próbálják felkarolni az alkohol rabjait. A világ más részeihez hasonlóan a csoportok autonómok, a belépéshez elegendő az alkoholfüggőség beismerése. Tagdíjat nem szednek, külső anyagi támogatást nem fogadnak el: működésüket olyan adományokból fedezik, amelyeket volt vagy jelenlegi tagjaik juttatnak el hozzájuk. Magyarország előkelő helye a világ országainak fogyasztói listáján az utóbbi években sem változott. Mivel a lakosság mintegy 10 százaléka tekinthető érintettnek a kérdésben, a hazai szakemberek különösen fontosnak tartják az anonim kezdeményezések megjelenését. Ugyan a szerveződés életét kizárólag a betegek alakítják, s benne a szakemberek nem jutnak szerephez, mégis sok orvos kifejezetten javasolja pácienseinek, hogy a kezeléssel párhuzamosan járjanak A.A.-találkozókra. A betegek könnyebb tájékozódását már kilenc kiadvány segíti. A megjelentek közül többen érdeklődtek, hogy a drog vagy a játék rabjai miképpen csatlakozhatnak az A.A.-hoz. A válaszokból kiderült: a tengeren túlról érkező mozgalom nyitott mindenki felé, de otthoni tapasztalataik azt mutatják, hogy a különböző szenvedélyek áldozatainak érdemes külön szerveződniük, és így keresni a gyógyuláshoz vezető utat. 
Magyar Hírlap, 1995. május 20.

Tovább olvas >>>

Az alkoholbetegség kezelése - A Névtelen Alkoholistákról (A.A.)

Az Anonim Alkoholisták mozgalma nem mentes az ellentmondásoktól és az őket körülvevő kritikáktól, mégsem tud versenyre kelni velük a hivatalos, őket nem egyszer kinevető orvostudomány.

Vitatott, de hatékony
Az egyéb terápiás csoportok között is kiemelkedő eredményeket érnek el, ezért érdemes megismerkedni hatékony elveikkel, azok értékelésével és a róluk kialakult véleményekkel.
Még ha számolni is kell a következőkben leírtakkal kapcsolatban némi ellenkezéssel, a jó lelkiismeret és a megfelelő tájékoztatás azt követeli, hogy nem hallgathatunk el olyan tényeket, amelyek a mindenre elszánt gyógyulni vágyóknak a megoldást jelenthetik.
Annál is inkább, mivel a fennállásuk óta eltelt időben egyre több szakember és intézmény látja szívesen az Anonim Alkoholisták csoportjait a hivatalos egészségügyi ellátásban is.

Egy sikeres csoportterápia
Az Anonim Alkoholisták (AA) önszerveződő civil terápiás csoportok, ahol a csoportvezető-terepeuta maga is egykori, de legalább egy éve "száraz" alkoholista. Így hiteles a lelki segítség, hiszen ők tudják, miről beszélnek. Világszerte kétmillió tagja van az összesen mintegy 90.000 csoportnak.
A mozgalom az 1930-as években indult útjára. Alapítója két sorstárs és barát, egy amerikai bróker, Bill Wilson és egy sebész Dr. Bob Smith. Felismerték, hogy alkoholizmusukból egyedül nem tudnak szabadulni, de vágyukat és elhatározásukat megtermékenyítette, hogy egymással meg tudták beszélni küszködéseiket. Mindketten istenhívő emberek voltak, beszélgetéseikből születtek meg azok az alapelvek, amelyekből egy teljes mozgalom és terápiás módszer született. A résztvevők 10-20 fős csoportokban mondják el egymásnak élettörténetüket a hozzátartozó tanulságokkal és az AA 12 lépésének követésével elért eredményekkel együtt.

Meglepő lépések
A két alapító részben olyan csoportterápiás elveket ismert föl - a problémák néven nevezése, másokkal való megosztása, közös feldolgozása - amelyeket a gyakorló pszichológusok is alkalmaznak, de mozgalmuk ennél több. Sikerük nyomára aligha bukkanhatunk rá 12 lépéses alapelvük és néhány tradíciójuk megismerése nélkül. Ebben többek között beismerik, hogy tehetetlenek az alkohollal szemben, életük irányíthatatlanná vált. Valamennyi addiktológus is egyetért vele, hogy a problémával való szembesülés nélkül semmilyen terápia nem lehet hatékony.
A második pont arról szól, hogy "egy náluk felsőbb rendű Erő" állíthatja csak helyre lelki egészségüket. A harmadik pontban akaratukat és életüket - a saját felfogásuk szerinti - Isten gondviselésére bízzák.
A megoldást tehát egy fölsőbb hatalomtól várják, az ő részük pedig az, hogy nyilvánosan beismerik hibáikat, és hajlandók jóvátételt nyújtani azoknak, akiknek kárt okoztak, akiket megsebeztek.

A hatékonyság kulcsa
A történet pikantériája és ellenvetéseket kiváltó pontja - bizonyára kitalálták már - a felsőbb Erőbe vetett hit, mert ez sokaknak nem eléggé demokratikus, esetleg épp diszkriminatív. Hol van akkor az objektív, filozófiamentes orvoslás és pszichológia? Valóban másik szenvedélyt kap-e az alkoholizmustól megszabadítandó személy, és ha igen, baj-e ez, vagy pedig egyfajta, az ember lényéből fakadó törvényszerűség?
Alighanem ezt mindenkinek, főként a gyógyulni vágyónak magának kell eldöntenie, ahogy azt is, milyen árat hajlandó fizetni életének megmentéséért.
(Megjegyzendő, hogy a statisztikák alapján maga az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is úgy látja, hogy az alkoholizmus kevésbé fenyegeti az istenhívő, vallásos beállítottságú embereket. A másik viszonylagos védőfaktor az iskolázottság, az inspiráló kulturális környezet. Egyébként a legtöbb és legsikeresebb alkoholelvonással foglalkozó segélyszervezet is egyházi háttérrel rendelkező intézmény.)
A kérdést csak tovább nehezíti az a tény, hogy az eredeti 12 pont nem hagyta ennyire nyitva a kérdést, milyen istenre is gondoljon az AA-tag. Egyértelműen a Jézust megváltóként elküldő Istenről volt szó.
A tagságnak nem feltétele a keresztény világkép elfogadása. Van, aki egyszerűen az eredményes csoportot helyettesíti be a fölsőbb hatalom helyébe, és a módszer így is működik. A pontosítás kihagyásával kétségtelenül többekhez jut el az AA áldásos hatása, ugyanakkor a statisztikai adatok azt mutatják, hogy némileg kevésbé hatékony, több a visszaeső, valamint nem kecsegtetnek azzal a reménnyel - amit sok alkoholista annyira szeretne -, hogy a szenvedélytől való megszabadulás olyan teljes lesz, hogy az ünnepi kortyok sem veszélyeztetik majd többé az alkoholfüggetlenséget. A mozgalom ma is ebben a kettősségben működik. Vannak magukat kereszténynek tartó csoportjaik, és vannak olyanok, ahol mindenki a számára elfogadható felsőbb hatalom erejében bízik.

Jó is, szükséges is
Az AA mozgalmat értékelő addiktológus szakma is a fenti fenntartásokkal, ambivalensen értékeli az AA eredményeit, mégis egyre inkább elismeri. Az úgynevezett Minnesota-modellben a kórházi kezelést kombinálják helyben működő AA-csoportokkal, ilyen működik például Szigetváron.
Egy kimutatás szerint a szokásos alkoholgondozóban zajló kezelésben egy-egy orvos-beteg találkozásra átlagban 2,5 perc jut évente(!). Ebből mindjárt következik, hogy a beteg alkoholizmusát nagyban befolyásoló lelki problémamegoldásra gyakorlatilag nem jut idő, pedig kétségtelen, hogy valahol itt keresendő a megoldás kulcsa, enélkül a komplex alkoholbetegség legyőzése nem képzelhető el.
Ezért is van az, hogy az a kezelőorvos, aki betegének a lehető legteljesebb gyógyulást kívánja, jó lelkiismerettel küldi el páciensét a pszichoterápia alternatívájaként valamelyik AA-csoportba. A gyógyszeres kezelés és az AA nagyon jól kiegészítik egymást, de arra is akad példa, hogy az AA-ban kapott impulzusok a pácienst gyógyszer nélküli sikeres gyógyuláshoz segítették hozzá. Az utóbbi időben az AA mintájára számos más szenvedélybetegséggel küzdő csoport és az alkoholbetegek koodependens hozzátartozóit tömörítő, sikeresen működő szervezet alakult. Közülük az Al-Anont emelnénk ki, ami az alkoholista-házastársaknak nyújt segítséget.

Tovább olvas >>>

Még érdekességek, tények, konkrétabban, célratörőbben...

A történet valahol a negyvenes években kezdődött, amikor megalakult az Anonim Alkoholisták szövetsége, és az alkoholisták feleségei – attól a felismeréstől hajtva, hogy van bennük valami közös – ugyancsak önsegítő csoportokat hoztak létre. Kezdetben úgy tűnt, mindannyian csupán áldozatok. A hatvanas években kibontakozó családterápiás iskolák fogalmazták meg azt a tételt, hogy a család egy rendszer, amelyet tagjai sajátos elvek szerint működtetnek. Például egymást kiegészítő szerepeket alakítanak, s ez tartja őket össze. Mondjuk, az alkoholista férj iszik, a felesége pedig meg akarja menteni.

Ha a férjet kérdezzük, ő azt mondja, nem tudja, miért iszik, szeretné abbahagyni, de időnként egyszerűen rátör „valami”, és akkor innia kell. Esetleg arról beszél, hogy most döntő elhatározásra jutott, vége az ivásnak, már két hete nem iszik. Egy hét múlva persze halljuk majd, hogy „baleset” történt, minden akarata ellenére egy névnapon mégiscsak megint leitta magát. A feleség arról beszél, hogy a férje beteg, és hogy ő mennyire szereti, és évek óta keresi a módját, hogyan gyógyíthatná meg. Újra és újra hisz neki, ápolja, ha részegen hazatántorog, ilyenkor a Megmentő szerepét játssza, máskor meg az Üldözőt, aki veszekszik, megesket, nyomoz, ellenőriz, hogy elejét vegye az újabb tivornyának. A feleség gyakran hivatkozik a gyerekekre is, hogy nekik apa kell. A kívülállók nem értik, mi köti a feleséget alkoholista férjéhez, tanácsolják, váljon el, de az asszony úgy érzi, cserbenhagyná a férjét. Az ilyen házasságok gyakran azzal érnek véget, hogy az alkoholista férj meghal, vagy a feleség és a gyerekek olyan mértékben mennek tönkre, hogy végül elkerülhetetlen a válás. A hetvenes-nyolcvanas évektől a szakemberek – családterapeuták, pszichológusok, kutatók – kezdték felismerni, hogy ez a típusú társfüggés nem korlátozódik az alkoholizmusra, hanem bármilyen romboló szenvedéllyel kapcsolatban állhat. A házastárs lehet kábítószerfüggő, szenvedhet játékszenvedélyben, kóros szexfüggésben, lehet krónikus munkafüggő vagy éppen munkakerülő, lehet elmebeteg, betegesen féltékeny, agresszív stb. A Soha többé társfüggést! című, nyolcmillió példányban eladott könyv szerzője, Melody Beattie szerint a társfüggő személy hagyja, hogy egy másik ember határozza meg életét, s ő ennek a viselkedését akarja megszállottan befolyásolni. A definícióban már nyoma sincs konkrét szenvedélynek, csupán két fontos elemet tartalmaz.

A vegytiszta társfüggés
Ha ilyen lecsupaszítottan vizsgáljuk a társfüggést, hirtelen ráébredhetünk arra, hogy ez sokkal gyakoribb, mintsem gondolnánk. A kirívó példákat könnyű felismerni, és könnyű tőlük elhatárolódni. De vegyünk néhány mindennapi esetet.
A férj már évek óta arra hivatkozva nem dolgozik, hogy nem talál eszéhez, tehetségéhez, képzettségéhez méltó munkát, felesége pedig túlmunkákat is vállalva gürizik, hogy eltartsa a családot.
A nő tíz-tizenöt éve egy házasember szeretője, már lassan „kifutott” az időből, de még mindig arra vár, hogy a férfi majd egyszer elválik, és akkor lesz neki is gyereke és családja.
A feleség tíz-tizenöt éve asztrológustól kineziológuson át pszichoterapeutáig jár, hogy végre megértse, miért nem szereti őt a férje. Egy nap aztán kiderül, hogy a férj vagy autista, vagy évek óta szeretője van.
A feleség boldogtalan háztartásbeli, neveli a gyerekeket, ellátja a ház körüli teendőket, miközben a férje fontos emberként éjt nappallá téve dolgozik, este későn jön haza, külön alszanak, kapcsolatuk már régóta formális.

Mi hát a lényeg?
A társfüggés magyarázata sosem a „másikban” rejlik. A világon mindig vannak szenvedélybetegek, önjelölt, munkaundorban szenvedő zsenik, vannak agresszív pszichopaták, munkamániások, szeretni nem tudók. A kérdés mindig az, kik és miért választják éppen őket, miért kapaszkodnak beléjük, miért hiszik azt évtizedeken át, hogy a másik megjavulásával oldódik meg az életük. A társfüggés egyik legalapvetőbb oka mindig az értéktelenség, a szerethetetlenség mélyen fekvő érzése. A társfüggők mindig olyan családból jönnek, ahol alapélményük, hogy őket nem szereti senki.

Tovább olvas >>>