Felismertem és beismertem és bevallom őszintén és töredelmesen, folyton rájárok a fiam sütijére, nevezetesen a Tejfölös keksz csoda finomságra, ami úgy vonz, hogy azt el sem tudom mondani. (nem akartam azt írni, mint a legyet a légypapír, mert hát...)
Számomra ez a süti maga a mennyország! Olyan az ízharmóniája, ami az én ízlelőbimbóimnak nem kevesebbet, mint magát Mekkát jelenti és már előre félek, amikor elkészítem, mert biztosan tudom, hogy még éjszaka is fel fogok kelni, hogy egy szeletet ehessek belőle... vagy kettőt... esetleg hármat... Ma éjjel is így történt. Egyszerűen ellenállhatatlan! Legyőz és megsemmisít!
Másféle sütikkel nem vagyok így. Szeretem ugyan az édességet, az étcsokit különösen, mégis ellent tudok állni nekik.
(a sütemény receptje a blogban megtalálható)
Debbie Danowski - Miért nem tudom abbahagyni az evést? (részlet)
„Miért nem tudom abbahagyni az evést?” Volt az életemben huszonhárom év, amikor nap mint nap feltettem magamnak ezt a kérdést. Akkoriban időm nagy részét azzal töltöttem, hogy elkeseredetten próbáltam megszabadulni felesleges kilóimtól. Bármit is csináltam azonban, nem segített. Az életemet legyőzhetetlenül erős fizikai sóvárgások uralták. Nem volt erőm szembeszállni velük, és mindezért még utáltam is magam.
Nem sok hiányzott, hogy súlyom elérje a 150 kilót. Nyaktól lefelé nem mertem tükörbe nézni, mert rettegtem a testemet borító, masszív zsírpárnák látványától. De bármennyire feszültek is a ruháim, és bármilyen nagy fájdalmaim voltak is, az evést képtelen voltam abbahagyni.
Nyilvános helyeken állandó, mesterkélt mosollyal próbáltam leplezni szégyenérzetemet. A magánéletem tulajdonképpen nagy zabálások állandó körforgásából állt. Végül annyira megteltem gyűlölettel és megvetéssel önmagam iránt, hogy többször eljutottam az öngyilkosság gondolatáig. Nem akartam tovább így élni.
Mintegy utolsó erőfeszítéssel elhatároztam, hogy kipróbálok egy új programot, amelyről akkoriban hallottam. Azt terveztem, hogy ha ez sem működik, halálra eszem magam. Egyszerűen nem láttam más kiutat a helyzetből. Közben pedig biztos voltam abban, hogy kövéren és magányosan fogok meghalni…
Ennek ma már tíz éve. Miután felfedeztem az imént említett programot, az életem gyökeresen megváltozott: nem az ételek utáni sóvárgás határozza meg többé. Napjaim boldogan és tevékenyen telnek – azelőtt mindezt elképzelhetetlennek tartottam. Jelenlegi életem tehát maga a csoda.
A fogyni vágyók sokszor hiszik, hogy egy-egy fogyasztótabletta vagy új villámdiéta végre megadja a választ elkeseredett imáikra. Ezek a dolgok azonban sosem jelentenek igazi megoldást. A potenciálisan veszélyes gyógyszereknek és különböző, koplaláson alapuló, önsanyargató programoknak létezik azonban egy tökéletesen természetes alternatívája. Ráadásul a drága fogyókúrás módszerekkel ellentétben ez mindenki számára elérhető, és – nem utolsósorban – nincsenek mellékhatásai.
Hogy akkor miért nem lehet hallani erről a módszerről? Hát igen. Míg a fogyasztótabletták és a divatdiéták általában nagy publicitást élveznek, az ételfüggőséget célba vevő, alternatív módszerről szinte alig esik szó. Hogy nem is tudta? Önnek eddig senki sem mondta, hogy drága tabletták szedése és diétás termékek fogyasztása nélkül is érhet el eredményt? Nem is gondolta volna, hogy le lehet fogyni anélkül is, hogy az ember kockára tegye az egészségét?
Fel a fejjel! Van remény! Attól még, hogy vékony akar lenni, nem kell feltétlenül az életét kockáztatnia. Hiszen az imént olvashatta, hogy az ember mindenféle tabletták és koplalás nélkül is képes lehet elérni egy egészséges, ételek utáni sóvárgástól mentes állapotot. És még csak nem is kell érte súlyos tízezreket, sőt még ezreket sem költenie, és semmiféle speciális, előre csomagolt terméket nem kell megvásárolnia.
Az életét újra Ön fogja irányítani. Többé nem érez majd legyőzhetetlen késztetést, hogy mindent felfaljon, ami a szeme elé kerül. Feje kitisztul, szíve megtelik reménnyel. Nem az lesz a lényeg, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű ételt magába tömhesse, még mielőtt észrevenné valaki. És vége lesz az elkeseredett, álmatlan éjszakáknak, melyeket a hűtőszekrény átkutatásával tölt, abban a reményben, hogy végre megtalálja a tökéletes ételt, amelytől jóllakhat.
És ha mindez nem lenne elég meggyőző, gondoljon arra, hogy ezzel a programmal nem teszi ki magát olyan veszélyes mellékhatásoknak, amilyenekkel például a fogyasztótabletták szedése és a koplalás jár. Nem lesznek emlékezetkiesései, szívritmuszavara, és depresszióba sem fog esni. Állandó szájszárazsággal és gyakori hasmenéssel sem kell számolnia. De ami a legfontosabb: nem fogja veszélyeztetni az életét.
Az általunk ajánlott program semmilyen kockázattal nem jár. Tökéletesen természetes módja annak, hogy az ember elérje és élvezze az ideális testsúly és a józan élet nyújtotta előnyöket. Segítségével Ön is közvetlenül megtapasztalhatja, hogy igenis lehetséges fogyni tabletták nélkül is. Ugyan mi lehet jobb ennél?
Akkor hát mit is kell tennie, hogy mindezt elérje? Egyelőre ne gondoljon semmi bonyolult vagy nehéz dologra. Csak olvassa tovább a könyvet! Az első fejezetekből megismerheti a program tudományos alapjait. A tények tisztázása után pedig kezébe adjuk az eddig ismert fogyókúrás módszerek természetes alternatíváját: egy olyan programot, mely az egyes ételcsoportokhoz fűződő fizikai függőségtől szabadítja meg a testet. Mindezért cserébe egyelőre csupán annyit kell tennie, hogy tovább olvas! Ugye, menni fog?
Mi váltja ki az ételek utáni fizikai sóvárgást? És miért olyan nehéz uralkodni rajta? Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolhassuk, először is tudnia kell, hogy bizonyos ételek elfogyasztása következtében mi történik a testében. Ezért a következő két fejezetben áttekintjük az ember fiziológiai felépítését, különös tekintettel azokra a tényezőkre, amelyek az étel utáni sóvárgásban szerepet játszanak. A 3. fejezet az ételfüggőséggel kapcsolatos orvosi kutatások eredményeit összegzi. Olvasson hát tovább, és fedezze fel, hogy miért nem tudja abbahagyni az evést!
Az egyik legfontosabb tény, amelyre az utóbbi évek kutatásai alapján rájöttünk, hogy bizonyos ételek olyan negatív módon befolyásolhatják az emberi szervezet működését, hogy az túlevéshez vezet. Amint ezek az anyagok bejutnak a testbe, az ember egyre jobban és jobban kívánja őket. Bármennyit eszik is belőlük, sosem elég. Vannak tehát, akik bizonyos ételekkel kapcsolatban az alkoholistáéhoz hasonló fizikai függőséget élnek meg. (Ők azok, akiket mi „ételfüggőknek” nevezünk.)
A túlevés hátterében tehát az egyes anyagok iránti fizikai sóvárgás áll. Ahogy az évekig tartó ivás után az alkoholista az ital rabjává válik, az ételfüggőnél ugyanez figyelhető meg bizonyos ételcsoportok vonatkozásában. Ez az alapja a „sóvárgás” jelenségének, ahogy azt dr. William D. Silkworth The Doctor's Opinion című írásában kifejti. Silkworth megjegyzi, hogy az alkoholista azért iszik, „hogy úrrá legyen egy olyan sóvárgáson, amelyen mentálisan képtelen uralkodni”1.
Akik évek óta a kilók ellen harcolnak, azoknak bizonyára nem nehéz ezt a leírást az ételfüggőségre vonatkoztatniuk. Megtörtént-e már Önnel, hogy eldöntötte, uralkodik a vágyain, és nem eszik sokat, néhány perc múlva azonban mégis azon kapta magát, hogy kontroll nélkül tömi magába az ételt?
Mindannyiunk szervezetében történik olyasmi, amit nem tudunk irányítani: ha megvágjuk magunkat, elered a vérünk; és szükségünk van bizonyos mennyiségű alvásra, különben kimerültek leszünk. Testünk alapvető fiziológiai felépítését nem tudjuk befolyásolni. Vannak nők, akik a menstruáció miatt havi rendszerességgel élnek meg hormoningadozásokat, más emberek allergiában, cukorbetegségben, krónikus hörghurutban, rákban vagy szívbetegségben szenvednek. Bár ezek mind olyan állapotok, amelyeket nem tudunk irányítani, tehetünk bizonyos megelőző lépéseket. Néhányuk egyszerűen biológiai felépítésünkből következik, mások genetikailag öröklött betegségek. Ezekről nem tehetünk. Az ételfüggőséggel ugyanez a helyzet. Fiziológiai adottságainkat nem mi választjuk meg. Nem mi döntjük el, hogy bizonyos ételekre érzékenyek leszünk-e. Olyannyira nem, hogy sokan nincsenek is tisztában ezekkel az érzékenységekkel. Vagyis nem a mi hibánk, hogy kövérek vagyunk, de mindenképpen a mi felelősségünk.
Itt az idő, hogy Ön se hibáztassa tovább magát olyasmiért, amiről nem tehet, és amit nem áll módjában megváltoztatni. Kezdjen el inkább arra koncentrálni, ami a saját irányítása alatt áll. Ha elolvassa a következő, ételérzékenységgel foglalkozó részt, attól kezdve a cselekvés felelőssége teljesen az Öné. De ne feledje: bárhogy dönt is, továbbra sem Ön a vétkes.
Fizikai függőséget okozó élelmiszerek
Az ételek utáni fizikai sóvárgás jelenségére az orvosi társadalom már akkor felfigyelt, amikor dr. David B. Herzog és dr. Paul M. Copeland 1985-ben a The New England Journal of Medicine-ben megjelent cikkében leírta, hogy bizonyos emberek agyának kémiai felépítésében eltérés mutatkozik az átlagtól. Több állatkísérletre is utaltak, amelyek azt mutatták, hogy bizonyos agyi kemikáliák manipulációjával csökkenthető az egyes ételek iránti vágy.
Hogyan kapcsolódik mindez a mi témánkhoz? Röviden úgy, hogy ezek szerint vannak, akiket fiziológiai felépítésük hajlamosít a túlevésre. Tehát elképzelhető, hogy az Ön esetében is teste kémiai működése diktálja, hogy bizonyos ételekből a normálisnál többet fogyasszon. Ebben a helyzetben az agy hiába is tiltakozik a süteményevés ellen, testi szükségletei erősebbek lesznek intellektusánál.
Hiszen Ön az eszével tökéletesen tisztában van azzal, hogy a süteménytől meghízhat, pattanásos lehet, ráadásul az önmarcangoló bűntudatot is nehezen kerülheti el. Biológiailag azonban képtelen ellenállni az evés szükségletének. Behabzsolhat akár egy egész doboz kekszet is, miközben mindezt nagyon jól tudja. Fiziológiai szükségletei sajnos arra késztetik, hogy – bizonyos ételek esetében – minden racionális érvet sutba dobjon.
CUKOR
Nézzük hát, melyek ezek az ételek. Számos vizsgálat mutatja, hogy a cukor egyike azoknak az anyagoknak, amelyek a legkönnyebben alakítanak ki fizikai függőséget. Erről szól például a The New York Times bestseller listáján is szereplő Sugar Buster? – című könyv. Bár a könyv szerzői által feltárt orvosi bizonyítékok sora nagyszerűen alátámasztja azt az állítást, hogy a cukor fizikai függőséget okoz, az általuk ajánlott étkezési program – mint azt később látni fogjuk – nem nyújt igazán hatásos segítséget az ettől szenvedőknek. A lényeg az, hogy miután a cukor bejut a szervezetbe, rendkívül erős fizikai sóvárgást okoz, ami arra készteti az embert, hogy egyre többet és többet fogyasszon ebből az anyagból.
„De hiszen én nem is eszem olyan sok cukrot!” – mondhatná. Nagyon sok ételfüggőségben szenvedő ember gondolkozik így. Mindenki, aki nem fogyaszt édességet, és nem a hagyományos gyors éttermi koszton él, meg van győződve arról, hogy neki nincs problémája a cukorral.
A valóságban azonban szinte minden csomagolt élelmiszer tartalmaz cukrot. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium jelentése szerint az átlag amerikai évente 70 kilogrammot fogyaszt ebből az anyagból. Ráadásul a helyzet romló tendenciát mutat: az utóbbi évtizedben évi átlag 0,8 százalékos népességgyarapodás mellett 1,7 százalékkal nőtt a cukorfogyasztás az államokban. Ez tehát azt jelenti, hogy az amerikaiak ma több cukrot esznek, mint valaha. Gondolja, hogy Ön kivétel?
Talán azért hiszi, hogy Önnek a cukor nem jelenthet problémát, mert mindig odafigyel, hogy zsírszegény ételeket fogyasszon. Az igazság azonban az, hogy a diétás ételek sokszor több cukrot tartalmaznak, mint „normál” megfelelőik, a gyártók ugyanis így próbálják jobb ízűvé varázsolni őket. Rengeteg olyan ételhez adnak cukrot, amelyet az ember alapvetően egészségesnek gondol. Tudta-e például, hogy a legtöbb kukorica- és borsókonzerv cukrot tartalmaz? De ugyanez a helyzet az előre csomagolt tészta- és rizsételekkel is. És ott a cukor a mexikói tacóhoz és a tésztákhoz ajánlott szószokban, a ketchupban, a legtöbb kekszben, a savanyúságokban, a sonkában, a különböző halkonzervekben, a sóletben, a mélyhűtött, panírozott hal rudacskákban, az extra kávékeverékekben, az ízesített krumpli chipsekben, a tartármártásban, a salátaöntetekben, a barbecue-szószban, a sültekhez adott mártásokban, sőt, még néhány fűszerkeverékben is.
És a lista még távolról sem teljes. Egyszerűen az volt vele a célom, hogy megmutassam, milyen széles körű a cukor felhasználása az élelmiszeriparban, továbbá hogy segítsek Önnek rájönni, milyen rejtett cukrot tartalmazó ételeket fogyaszt. Ne feledje, hogy a felsorolt termékek közül néhány cukormentes változatban is kapható.
Szerepel-e a listán olyan étel, amelyet más termékeknél gyakrabban fogyaszt? Esetleg olyan, amelyről nem képes lemondani? Vagy olyan, amelyik után még teli hassal is vágyakozik? Ha igen, akkor ennek feltehetően a cukor az oka. Bár az orvosi társadalom még nem jutott teljes konszenzusra ebben a kérdésben, mégis úgy tűnik, elegendő bizonyíték áll a rendelkezésünkre, hogy kimondjuk: a cukor biológiai függőséget alakít ki a szervezetben. Olyannyira így van ez, hogy – többek közt a morfium és a kokain mellett – felkerült arra a listára, amelyet dr. Andrew Weil és Winifred Rosen készítettek az elmeállapotot befolyásoló anyagokról, vagyis a drogokról. A két orvos meghatározásában a cukor nem más, mint olyan anyag, amely akár kis mennyiségben is lényeges változást hoz létre a testben, az elmében vagy mindkettőben.
Dr. Weil és Rosen nem áll egyedül ezzel a véleményével az orvostársadalomban. A holisztikus és természetes gyógymódok képviselőinek szintén határozott álláspontjuk van a cukorral kapcsolatban. Egy doktor például a gyermekkori fülgyulladás okairól tartott előadásában hívta fel a figyelmet arra a tényre, hogy a kicsik körében nagyon elterjedt a cukorfüggőség. Azt állította, hogy a fizikai sóvárgás néha olyan erős lehet, hogy a gyermek
egyszerűen nem hajlandó enni, ha nem cukrot tartalmazó ételt tesznek elé. Ez az orvos azt javasolta a szülőknek, hogy – egészségi állapotuktól függetlenül – tartsák távol gyermekeiket a szóban forgó anyagtól.
A Duke Egyetem felmérése szerint a diétázóknak leginkább az édes ételek mellőzésével gyűlik meg bajuk. Gondolja csak végig: Önből mely ételek váltják ki a féktelen evést? A legtöbb ételfüggőségben szenvedő bizony nem túrót vagy fejes salátát szokott habzsolni. A cukor – azon túl, hogy hajlamosít a túlevésre – depressziót is okoz, vagyis valójában az alkoholhoz nagyon hasonló hatást kelt a szervezetben. Ahogy az első néhány pohár után is energikusnak és feldobottnak érzi magát az ember, közvetlenül a cukor elfogyasztását követően is úgy érezheti, hogy csúcsformában van. Ez a jókedv azonban hamis. Hamis, mert üres, mert valójában nincs mögötte semmi. Emlékezzen csak vissza az utolsó nagy „zabálására”. Hogyan érezte magát utána? Vagy gondoljon arra, mikor vett részt legutóbb ünnepi vacsorán. Emlékszik rá, mit csináltak, miután jól teletömték magukat? Csak nem aludtak? Hát igen. Még azoknak is, akik nem szenvednek semmilyen ételérzékenységben, le kell néha feküdniük egy kicsit a nagy mennyiségű cukor elfogyasztása után. Ennek fiziológiai okairól a következő fejezetben lesz szó. Most elegendő annyit leszögeznünk, hogy a cukor bizony néhány embernek olyan, mint az alkohol az alkoholistának.
LISZT
Élettani szempontból függőséget okozhat még a fehér liszt, a koffein, a búza, valamint az összes finomított szénhidrát. Mivel ezen ételek előállításánál olyan adalékanyagokat használnak, amelyek fizikailag befolyásolják a szervezetet, hangulatmódosító szereknek minősülnek. Hatásuk pedig rendkívüli. Dr. Robert Lefever és Marie Shafe állítása szerint a finomított szénhidrátok és a fehér liszt hangulatmódosító képessége 20 százalékkal erősebb, mint a finomított cukoré.
Ilyen statisztikák mellett nincs semmi csodálkozni való azon, hogy az amerikaiak nagy része legszívesebben fánkot, muffint és croissant-t eszik reggelire. Gondolja csak végig! Ön mit szeret reggelizni? Sok diétázó például fánkkal indítja a napot. Azt hiszik, hogy egyetlen fánkocska (főleg az apró, mélyhűtött fajta) nem árthat, mert alig van benne kalória. Igen ám, csakhogy legtöbbször nem tudnak megállni egynél. Az is nagyon megnehezíti a fogyókúrázók dolgát, hogy a problémát okozó termékeket néha az „alacsony kalóriatartalom” vagy a „búzakenyér” címszavak ártatlanságot sugalló álarca alá rejtik. Az igazság azonban az, hogy a legtöbb liszt finomítási eljáráson esik át, és emiatt függőséget okozó adalékanyagokat tartalmaz. Ráadásul az evési problémával küszködők egy része magára a búzára is allergiás – számukra tehát olyanok ezek az ételek, akár a kétélű kard.
Tehát a szóban forgó, látszólag ártalmatlan, a közfelfogás által pedig egyenesen diétásnak tartott ételek valójában olyan élettani hatást fejtenek ki a szervezetben, mely függőséget okoz, vagyis arra kényszeríti az embert, hogy egyre többet és többet egyen belőlük. Nézzük csak az egyik legnépszerűbb, lisztet tartalmazó ételt: a pizzát! Milyen gyakran képes rá, hogy egy szelet elfogyasztása után megálljon? Hetente hányszor rendel pizzát azzal az önámító kifogással, hogy könnyű étel, míg közben alig tudja kivárni, hogy megkóstolhassa az ízletes finomságot? És hogyan érzi magát néhány szelet után? Letargikusnak? Fáradtnak? Levertnek?
A finomított szénhidrátokat – például a tésztát – tehát szintén fel kell vennünk a fizikai függőséget okozó élelmiszerek közé. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint azok, akiknél már kialakult a cukor iránti beteges sóvárgás, minden bizonnyal a finomított szénhidrátokra is hasonlóan reagálnak. Ennek oka a két anyag kémiai felépítésének hasonlóságában rejlik.
A szénhidrát-érzékenységre csak mostanában kezdenek felfigyelni. Az orvosok nagy része nem is olyan rég még a magas szénhidráttartalmú, zsírszegény táplálkozást javasolta a fogyni vágyóknak. Ma már tudjuk, hogy egy olyan ember számára, akinél fizikai függőség alakult ki a finomított szénhidrátok iránt, ez halálos recept. A szervezetbe jutva ugyanis – a cukorhoz hasonlóan – ezek az anyagok is képesek elindítani a sóvárgás ördögi körét. Az ember szénhidrátot fogyaszt, emiatt kívánja a szénhidrátot, tehát többet eszik belőle, ami még erősebb sóvárgást okoz, úgyhogy még többet eszik… Érti, ugye? Minél többet fogyaszt a szóban forgó anyagból, annál jobban kívánja, és minél jobban kívánja, annál többet eszik belőle.
Így már érthető, miért van az, hogy egyesek képtelenek lefogyni. Gondoljon csak bele, Ön mennyi tésztát eszik? Általában meg tud elégedni egy kis adaggal? Ha nem, valószínűleg Önnek is problémája van a finomított szénhidrátokkal.
KOFFEIN
A koffein talán a legismertebb, fiziológiai függőséget okozó anyag. Számos kutatás kimutatta már, hogy fogyasztásának megszakításával elvonási tünetek jelentkeznek. Azok számára, akik most azzal védekeznek, hogy ők nem is vesznek magukhoz túl sokat ebből az anyagból, álljon itt egy kis adalék: ezek az eredmények már rendkívül alacsony dózis – napi 100 mg – mellett is megfigyelhetők voltak. Ez az adag körülbelül egy csésze kávé, két csésze tea vagy három doboz koffeint tartalmazó üdítőital elfogyasztásával fedezhető.
Ezzel fontos ponthoz érkeztünk: a diétás italok ugyanis – kivéve, ha a címke az ellenkezőjét állítja – koffeint tartalmaznak. Amikor először hall róla, a legtöbb ételfüggőségben szenvedő nem veszi komolyan a koffeinfüggőséget, mert meg van győződve arról, hogy őt ez a probléma nem érinti – főleg, ha sosem fogyaszt kávét vagy teát. Aztán rájön, hogy az üdítő, amelyet csak úgy dönt magába, vagy a kedvenc csokija – tele van koffeinnel. .
És itt még nincs vége a dolognak. Tudta-e, hogy a koffein fokozza az éhséget? Hányszor rendezett már nagy éjszakai zabálást üdítőzés vagy kávézás közben? Esetleg próbált már úgy lefogyni, hogy csak feketét ivott? És meddig bírta?
Ön is rendszeresen kávéval kezdi a napot? És az előfordul, hogy éjszakázás közben automatikusan az üdítős palack vagy a kávéscsésze után nyúl, ha nehezére esik fennmaradni? Pedig amellett, hogy megzavarja a szervezet biológiai egyensúlyát, a koffein még fizikai függőséget is okoz. Ennek következtében fogyasztásának megszakítása elvonási tünetekkel – fejfájással, hangulati ingadozásokkal, fájdalommal, merevséggel, letargiával és kimerültséggel – jár.
ALKOHOL
Az alkohol szintén függőséget okozó anyag. Dr. Robert Lefever és Marie Shafe ezt „abszolút finomított szénhidrátként” határozzák meg, és azt állítják, hogy az ételfüggőségben szenvedők számára veszélyes a szeszfogyasztás. A szerzőpáros továbbá arra is figyelmeztet, hogy az ivás még abban az esetben is túlevéshez vezető élettani reakciót válthat ki a szervezetben, ha valakinek magával az alkohollal egyébként sohasem volt problémája.
Bár egyes orvosok szerint a bor biztonságosabb a többi szeszes italnál, továbbra is tény, hogy egy cukorfüggőségben szenvedő ember számára az alkohol minden formája potenciális veszélyt jelent. Nem beszélve arról, hogy a fizikai sóvárgás mellett a szeszesital-fogyasztás nem kívánt érzelmi reakciókat is kiválthat. Ha ugyanis valakinél már kialakult az a szokás, hogy a nehéz helyzetek elől az evésbe menekül, könnyen lecserélheti ezt az érzelmi mankót a hasonló hatással rendelkező alkoholra. Vagyis egy függőségben szenvedő embernek nagyon kell vigyáznia, hogy egyik addikcióból ne essen át a másikba, továbbá nem árt tudnia, hogy „egy-egy pohárka” alkohol elfogyasztása az ő esetében hamar átcsaphat alkoholizmusba.
ZSÍROK
Bizonyára hallott már azokról a kutatási eredményekről, melyek szerint a túlzott zsírfogyasztás veszélyes, és többek között szívinfarktushoz vezethet. Ma már mindenki tudja, hogy oda kell figyelnie a telített és telítetlen zsírsavakra. De mit is jelent mindez? Mi is a különbség táplálkozástanilag a kétféle zsiradék között, és melyik a jobb?
Annak tudatában, hogy mekkora publicitást élvez ez a téma, a válasz valószínűleg meg fogja lepni. Ahogy azt dr. Michael A. Schmidt is leírja, a telített zsírsavak azok, amelyek szobahőmérsékleten szilárdak maradnak. Általában ezeket kapcsolják össze a szívinfarktussal. A telítetlen zsírok szobahőmérsékleten folyékony állagúak, és a növényi olajokban találhatók meg nagyobb mennyiségben. Schmidt rámutat, hogy az emberi szervezet képes előállítani az összes telített és majdnem az összes telítetlen zsírsavat, amelyre szüksége van. Kivételt ez alól csak az esszenciális zsírsavak képeznek, amelyeket ezért a táplálékkal kell magunkhoz vennünk. Az utóbbiaknak bőséges forrása például a pórsáfrányolaj és a lenmagolaj.
A problémát tehát a nem esszenciális zsírsavak okozzák. Ezek azok a mesterségesen előállított zsírok, amelyekben például a fánkok és a tészták bővelkednek. Ön gyakran eszik ilyesmit? Ha igen, meglehet, hogy problémája van a zsírokkal.
Lemondás a kedvencekről
Ha úgy érzi, hogy nem igazodik ki ebben az információáradatban, ne csüggedjen. A legfontosabb az, hogy mindig emlékezzen rá: rossz étel nincs, legfeljebb olyan, amely Önnek személy szerint nem tesz jót. Lehet, hogy most dühös, amiért el kell hagynia bizonyos dolgokat. A legtöbb ételfüggő így reagál. Ki nem állhatják, ha valaki megmondja nekik, hogy a cukor, a liszt, a búza vagy a szénhidrátok okozzák a problémájukat. Legszívesebben jó erősen betapasztanák a fülüket, és elmenekülnének az ilyen információk elől – s persze vinnék magukkal kedvenc ételeiket.
Ne feledje, ha túl van már mindenféle diétán, és eddig semmi nem hozott eredményt, az Ön problémájára ez a program lehet a végső megoldás. Ha mindezt nehezen vallja be magának, gondolja végig, melyek azok az ételek, amelyekből túl sokat eszik. Hogy mindben van cukor, liszt, finomított szénhidrát vagy zsír? Hát igen. Valószínűleg nem túl gyakran rendez nagy lakomát salátából, hacsak az nem úszik olajban, és nincs gazdagon megszórva reszelt sajttal.
A következő fejezetben közelebbről megismerkedünk az imént említett ételek élettani hatásával. Most az a legfontosabb, hogy folytassa az olvasást. Ha fél attól, ami esetleg kiderülhet, gondoljon arra, hogy a tudatosság a cselekvés kulcsa. A cselekvés ideje pedig eljött, nem igaz?
Amint azt már olvashatta, a legtöbb ételfüggő végül az egyre elviselhetetlenebb szenvedés miatt szánja rá magát a változtatásra. És Önnel mi a helyzet? Hányszor szegte már meg a fogadalmát, hogy ebből vagy abból az ételből nem eszik többé? Kipróbál minden új diétát, és mégis egyre kövérebb és kövérebb? Kétségbe van esve a méretei miatt? Gondolatai állandóan az evés körül forognak, és folyamatosan valamilyen étel után sóvárog? Úgy gondolja, ez nem is élet addig a bizonyos csodás napig, amikor végre vékony lesz? Bűntudata van és szégyenkezik, ha mások előtt kell ennie?
Gondolkodjon el ezeken a kérdéseken! Ha bármelyikre igennel válaszolt, valószínűleg valamilyen étkezési zavarban szenved. Ha valóban ételfüggő, akkor minden bizonnyal e sorok olvasása közben is az evésre gondol. Például arra, hogy mit fog enni a következő étkezés alkalmával. Mostantól tehát figyeljen oda ezekre a dolgokra. Szánjon egypár percet arra, hogy elgondolkozik az evéshez való viszonyán! Gondolja végig, mit meg nem tett már az életében azért, hogy valamilyen ételhez hozzájusson, és hányszor próbált már meg diétázni. A tudatosság a gyógyulás szempontjából rendkívül fontos.
Ételfüggőség
Mielőtt továbbmennénk, fontos, hogy tisztázzunk néhány alapvető fogalmat. Az eddigiekben az „ételérzékenység” és az „ételfüggőség” terminusokat a könnyebb olvashatóság kedvéért felváltva használtuk. A könyv további részében is ugyanazt az evéshez fűződő fizikai és érzelmi függőséget nevezi majd meg mindkettő, amely az egyén normális napi működését akadályozó hangulatváltozásokat okoz.
„Normális napi működésen” itt több dolgot értünk. Nagyon sok ételfüggőre jellemző például, hogy nem szívesen mozdul ki otthonról, mert akkor nem tud enni. Néhányan képtelenek megtartani az állásukat, túl sokszor maradnak ugyanis otthon, hogy ehessenek. Mások pedig még lopni is képesek, ha megkívánnak valamit. De a megevett étel mennyiségével kapcsolatos hazudozás vagy az ételhez jutás érdekében színlelt rosszullét sem tartozik a normális napi élethez.
És Ön? Előfordult-e már, hogy „túl fáradt” volt, hogy munkába vagy iskolába menjen, és végül az egész napot otthon töltötte – evéssel? Fel szokott-e kelni éjszakánként, amikor mindenki alszik, csak azért, hogy ehessen? Kedvenc ételeinek megvan-e a maguk gondosan kiválasztott rejtekhelye a házban, hogy Önön kívül senki se férhessen hozzájuk? A többiek előtt mindig csak kis adagokat szed, de a közös étkezések előtt vagy után gondoskodik arról, hogy ne maradjon éhen?
Ez csupán ízelítő az ételfüggőségben szenvedők gazdag trükk-repertoárjából, amelyet arra használnak, hogy elrejtsék mások elől a betegségüket. Mert ez bizony betegség. És akárcsak egy rákbeteg, a kényszeres evő sem kérte, hogy ebbe az állapotba kerüljön. A túlevés a szervezetében keletkezett biológiai zavar következménye, nem pedig személyiségbeli hiba. Talán ezt a legnehezebb megérteni, jóllehet egyben ez a legfontosabb. Ha sikerül elfogadnia, ez az információ hozzásegítheti az ételfüggőségben szenvedőt, hogy teljesen újraértékelje az evéshez való viszonyát. A legtöbb ilyen ember ugyanis azzal a meddő gondolattal küzd, hogy ha képes lett volna változtatni az állapotán, már megtette volna. Arra hivatkozik, hogy már minden elképzelhető fogyókúrát kipróbált, és semmi eredménye. És sajnos ahelyett, hogy a diétás programjában keresné a hibát, az ételfüggő a sok sikertelen próbálkozással töltött év után általában inkább arra a következtetésre jut, hogy ő erkölcsileg egy csődtömeg, gyenge és visszataszító valaki.
Ma már tudjuk, hogy mindez nem így van. Az ételfüggő olyan ember, akinek a szervezete egy fiziológiás érzékenység következtében negatívan reagál bizonyos ételekre. Az akaraterőnek és az erkölcsi tartásnak ehhez semmi köze. Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni: a kövérség nem az Ön hibája. Alapvető biológiai felépítésünket nem változtathatjuk meg, úrrá lehetünk azonban hajlamainkon. Ahogy például a rákos betegnek szüksége van kemoterápiás kezelésre, ugyanolyan fontos, hogy az ételfüggő óvakodjon bizonyos anyagoktól.
Ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem ehet egy jót, hanem azt, hogy meg kell találnia azokat az ételeket, amelyek nem okoznak zavart a szervezetében. De miért is van erre szükség? Mit nyerhet Ön ezzel?
Megjegyzés küldése