Napi meditáció - BOSSZÚ - Szeptember 16. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Mindegy milyen régóta gyógyulunk, mindegy, milyen szilárdak spirituális alapjaink, néha elönthet a vágy, hogy megbüntessünk valakit, kiegyenlítsük a számlát. Bosszúra vágyunk.

Látni akarjuk, hogy ugyanúgy fáj neki, mint amilyen fájdalmat nekünk okozott. Látni akarjuk, hogy megadja neki az élet, amit megérdemel. Az az igazság, hogy ebbe szívesen besegítenénk.

Ezek teljesen normális érzések, de nem kell megtennünk, amit súgnak. Hozzátartoznak haragunkhoz, de nem a mi dolgunk az igazságszolgáltatás.

Megengedhetjük magunknak, hogy haragudjunk! Még egy lépéssel tovább is mehetünk: mélyebbre áshatunk, és felidézhetjük a többi érzelmet – a sértődöttséget, a fájdalmat, a kínt. De a célunk az, hogy ezt azért tegyük, hogy többé ne legyen velük dolgunk.

Számon kérhetjük a másik cselekedetét. De nem a mi dolgunk ítélkezni fölötte. A bosszúvágy nem segít, inkább gátol és visszatart.

Lépj tovább! Szállj ki ebből a játékból! Vond le a tanulságot! Köszönd meg a másiknak, hogy valami fontosra tanított meg. S ezzel hagyd az egészet magad mögött. Csak a tanulságot vidd magaddal.

Az elfogadás többnyire segít. A megbocsátás is. Nem az a fajta megbocsátás, amely szinte fölszólítja a másikat, hogy kövesse el újra, amit ellenünk vétett, hanem az, amely megszabadít a haragtól. Ettől leszünk szabadok.

Ma annyira haragszom, amennyire kell ahhoz, hogy lezárhassam befejezetlen ügyemet. Ha már megszabadultam a haragomtól, és sértődöttségemtől, egészséges megbocsátásra törekszem, amelynek vannak határai. Tudom, hogy ezek a határok, a megbocsátással és együttérzéssel karöltve, előbbre fognak vinni.

Nagyon megnyugtatott a meditáció első két mondata, miszerint nem korfüggő a bosszúvágy, hanem emberfüggő.
Néha bennem is megjelenik, általában akkor amikor a tehetetlenséget élem, amikor NEM élem a 12 Lépéses Program ama részét, miszerint tehetetlen vagyok emberekkel, helyzetekkel és eseményekkel. Jelen esetben itt az embereket emelném ki.
Néha ilyenkor, elbeszélgetek Istennel, olyan kérdéseket teszek fel Neki, mint pl:
- ez az ember nem tudja mi a kötelessége?

- ennek az embernek nincsen lelkiismerete?
- ez az ember hogyan tud naponta nyugodt szívvel élni, dolgozni, lenni, aludni?
és ezekhez hasonlókat, aztán a követező fázisban már elkezdem a bosszúval "nyugtatni" magam, pl:
- nem baj, ugyanezt fogja másoktól is kapni, mert ki mit ad, azt kapja vissza 

- Isten majd jól megbünteti (ezt régebben mondogattam)
aztán a lecsengésnél, elengedésnél már ilyen gondolataim vannak:
 - tudom, hogy a lelkiismerete működik, és nagyon nem szeretnék a helyében lenni
- a büntetés Isten dolga és tudom, Ő nem büntet, csakis az ember saját magát 

- ez van, igyekszem belenyugodni, és nem fogom vele bosszantani magam tovább...
és ilyenkorra már tényleg kitisztult az agyam, világosabban tudok gondolkodni, belátóbb, elfogadóbb leszek.
A bosszúvágy rengeteg energiámat emésztette fel a 12 Lépéses Program előtti életemben, ugyanis akire haragudtam, azt az embert hosszú időre - és itt évekről beszélek, nem napokról - beköltöztettem a fejembe és ott veszekedtem vele, közben meg teljesen elveszítettem saját magam, alig maradt energiám a dolgaim elvégzéséhez.
Nekem a bosszú ma már luxus és megértettem, nem az én feladatom véghez vinni.
Volt egy ember az életemben, aki nagyon megbántott, talán őbenne csalódtam a legjobban eddig. Istennek és a 12 Lépéses Program tanításainak hála, ma már eljutottam oda, hogy tiszta szívből szépet és jót kívánok neki, boldogságot és erőt, hogy fel tudja nevelni a két kicsi gyerekét egészségben. Ehhez viszont pár évnek azért el kellett telnie...