Rejtett erő - Imádság és meditáció

IMÁDSÁG ÉS MEDITÁCIÓ

Az imádság és meditáció természetes folyamatok. Reakciók a Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatunkra. Ez a kapcsolat egyéni gyógyulásaink alatt mélyült és sokunk számára ez változást jelent imádságunkban – hozzáállásunkban – saját értelezésünk szerinti Istenhez.

Azok az imák, amelyekről valamikor azt gondoltuk, hogy ellátják szükségleteinket, többé nem kielégítőek. Talán csak végső megoldásként használtuk az imádságot, amikor kétségbeesettek, magányosak voltunk. Amint imaéletünkre gondolunk, talán átlátjuk, hogy próbálunk olyan régi, merev imádkozási módokat megtartani, amelyek már nem tükrözik Magasabb Hatalmunkkal való viszonyunkat. Mindannyiunknak egyedülálló kapcsolata van Istennel, ezért logikus, ha személyesebb módon állunk hozzá az imádsághoz és elmélkedéshez.

Az imádság néhány oldala mégis közös mindenkiben. Mindannyian érzünk belső szükséget arra, hogy kommunikáljunk Magasabb Hatalmunkkal. Ugyanazokkal a problémákkal állunk az imához és – bár megközelítésünk különbözhet – imáink eredménye lehet ugyanaz: A közelség érzése, az az érzés, hogy megértenek bennünket és bizalom abban, hogy meghallgatnak és válaszolnak nekünk.

Talán aggódunk, hogy helytelenül vagy rossz indítékkal, vagy hiányos megértéssel imádkozunk. Ki akarjuk alakítani tudatos érintkezésünket Istennel, de ennek módja nem világos.

Következésképpen azon vesszük észre magunkat, hogy keressük a helyes utat, vagy a helyes helyet vagy a helyes időt az imádságra. Felismerjük lelki életünk fontosságát, és olyannyira fontosnak tartjuk, hogy esetleg beleesünk egyik régi csapdánkba: a maximalizmusba. Ez a tökéletességre való törekvés belemászik gondolatainkba, és azt mondjuk magunkra, hogy az óhajtott lelkiség csak akkor a miénk, ha azt tökéletesen végezzük. Ez a könyvecske nem arról szól, hogy mi a helyes imádság módja vagy mi az elmélkedés tökéletes helye vagy pontos ideje. Ehelyett úgy tekintjük az imádságot, mint természetes érintkezést Magasabb Hatalmunkkal, mint növekvő kapcsolatunk részét.

A gyógyulás alatt minden kapcsolatunk megváltozott. A legtöbb ezek közül, ha nem mindegyik, jó irányba változott. Ma már valószínűleg közelebb érezzük magunkat szeretteinkhez és jobban tudunk velük kommunikálni. Ugyanez igaz lehet munkatársainkkal, alkalmi ismeretségeinkkel vagy akár idegenekkel, akikkel találkozunk. Azért, mert mi fejlődtünk, minden kapcsolatunk szintén jobbra fordult. Ez a javulás teljesen nyilvánvaló Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatunkban. Ebben is, mint más kapcsolatainkban rájövünk, hogy nagyobb az igényünk a kommunikációra, beszélgetésre és az önmagunk megosztására. Istennel ezeket a szükségleteket az imádságban lehet kifejezni.

NÖVEKEDÉS A KAPCSOLATOKBAN, A PROGRAMBAN ÉS A LELKISÉGBEN

Magasabb Hatalmunk megnövekedett léte életünkben – kéz a kézben megy növekedésünkben – meghatározó a Tizenkét Lépéses programban. Talán emlékeztetnünk kell magunkat, hogy növekedésünk folytatódó és egyre nagyobb. Ahányszor lelkiismeretesen elolvassuk és végigcsináljuk az egyik lépést, több elfogadás a jutalmunk, vagy nagyobb alázatosság, vagy több abból, amire az a bizonyos lépés hangsúlyt fektet. Programunkban nem megyünk állandóan vissza a kezdethez. Haladunk, építünk és növekedünk attól a ponttól, ahol most állunk.

Lelkiségünk sem más. Ebben is állandóan növekedünk. Ma nem úgy tekintjük Magasabb Hatalmunkat, mint amikor elkezdtük a Tizenkét Lépéses programot, mert bensőséges pillanatokat osztottunk meg Istennel azáltal, hogy hittük, Isten képes visszaállítani józanságunkat. Rábíztuk Istenre életünket, kívánságainkat és legbelső énünket. Ez a növekedés nem fog ma abbamaradni. Mához egy hétre, egy hónapra vagy egy évre a mai lelkiségünkre építünk és még erőteljesebb gyógyulást találunk, és egy mélyebb kapcsolatot Magasabb Hatalmunkkal.

Mennyit fejlődött gyógyulásunk alatt ez a kapcsolat Istennel? Ha fejlődött, akkor miért kívánunk még nagyobb közelséget? Sokunk számára a válasz ezekre a kérdésekre a Tizenkét Lépéses programban rejlik. A gyógyuláshoz oly létfontosságú eszközök szintén az Isten tudatunk és a vele való érintkezésünk alapvető elemei: tehetetlenségünk elfogadása és kívánságaink és életünk átadása Istennek.

 A TEHETETLENSÉG ELFOGADÁSA

Amikor elfogadtuk a tehetetlenséget, egy nálunk nagyobb Hatalomhoz fordultunk. Ahányszor megtesszük ezt a Lépést, közelebb kerülünk, és nagyobb igényünk van az Istennel való érintkezésre. Amikor kapcsolatban maradunk a tehetetlenség realitásával – függőségünkkel, más emberek cselekedeteivel, és több ezer más dologgal szemben, amelyek életünket bombázzák - ,akkor valószínűbb, hogy keresni fogjuk az imádság higgadtságát és vigasztalását.

KÍVÁNSÁGAINK ÉS ÉLETÜNK ÁTADÁSA

Döntésünk itt gyakorlati és lelki egyaránt. Gyakorlati azért, mert amint beismerjük, hogy életünk irányíthatatlan, egyetlen reményünk a gyógyulásra az, ha mindent átadunk Magasabb Hatalmunknak. Ez lelki, mert megengedjük magunknak, hogy olyasvalamit fogadjunk el, ami már ott van – Magasabb Hatalmunk szeretetét és gondoskodását.

Mint minden kapcsolatban, a másoktól származó szeretet nem tud minket megmenteni. Ma már értjük, hogy mit jelent elszakadással szeretni, amikor a függőséggel szembenézünk. Legtöbben vagy saját magunk gyakoroltuk ezt, amikor rájöttünk, hogy nincs hatalmunk, szerettünk alkohol – vagy más drogfogyasztása felett, vagy amikor láttuk, hogy saját családunk és barátaink végül elszakították magukat a mi kémiai anyagfogyasztásunktól. Mindkét esetben az elszakadás cselekedete a szeretet és személyes érték kifejezése. Azt mondja: „Szeretlek és segíteni fogok neked, amikor már meglátod, hogy kicsúszott a kezedből az irányítás, és akarsz magadon segíteni.” Magasabb Hatalmunk mindig szeretett minket, és gondoskodott rólunk, de mi akkor éljük át ezt a szeretetet és gondoskodást, amikor megadjuk magunkat.

Programunk majdhogynem bármilyen fajta gyakorlása segít mások elfogadásában és lelki létünk érzésének felnyitásában. Felfedezzük, hogy nem csak testből és lélekből állunk; bár valószínűleg csak erre a két dologra összpontosítottunk szerhasználós napjainkban. A gyógyulás örömei ellenére néha bizonytalannak érezhetjük magunkat azzal kapcsolatban, hogy miként bánjunk ezzel az újonnan vagy ismét felfedezett lelki énnel. Tudjuk, hogy miként edzük és fejlesszük testünket és lelkünket, talán azt nem tudjuk, hogy miként hozzuk mozgásba érzelmeinket, vagy hogy miként fejezzük ki azokat. Először visszaeshetünk régi, kényelmes csapdáinkba és a „helyes” utakat kereshetjük. De fokozatosan felfedezünk egy izgalmas gondolatot: Magasabb Hatalmunk megközelítése személyes és egyedülálló, mint az is, ahogyan imádkozunk.

AZ IMÁDSÁG ALAPZATAI

Istennek való kapcsolatunk – mint barátságaink – állandóan változik. A barátságok kialakításának néhány alapelve ugyanúgy igaz egy hosszan tartó párbeszédre Istennel: Bizalom abban, hogy a barátságnak van értelme; a kapcsolat folytatása; a fejlődés elvárása; elvárni valamit Istentől.

Minden barátság és kapcsolat kialakításánál eljön az a pillanat, amikor hirtelen izgatottak leszünk a másik személy iránt. Van összeköttetés közöttünk és érezzük a közelség lehetőségét. Talán ez nem következik be az első találkozásnál; talán vannak is olyan barátaink, akikről először nem gondoltuk, hogy kedvelni fogjuk őket. De a közelség fokozatosan kialakul és bízni fogunk abban, hogy a barátságnak van értelme. Ez a bizalom jelen lehet imáinkban. Azt mondja: „Közelséget érzek és remélem, hogy ez az érzés nőni fog.”

Talán már akkor éreztünk néhány ilyen érzést, amikor éreztük lelkiségünk lehetőségét. Emlékeztessük csak magunkat a lelkiség jellegére. Ez nem egy mindent vagy semmit szükségleti cikk; egy mélyebb és szebb társas viszonnyá növekedhet, főleg akkor, ha hiszünk és bízunk annak lehetőségében.

Mindannyiunknak volt már olyan barátsága, amely hirtelen holtpontra jutott vagy elvesztettük a kapcsolatot valakivel és a kapcsolat elhervadt. Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatunk sem különb. Egy baráti kapcsolatot nem lehet fenntartani, a legmélyebb értelemben, ha egyszer egy évben üdvözlőlapot írunk egymásnak. Értelmezésünk szerinti Istenünkkel való kapcsolatunkat tudatosan folytatni kell – buzgón, nyíltan és rendszeresen. Ez nem azt jelenti, hogy be kell állítanunk ébresztő óránkat, hogy elmondjuk pontosan imáinkat. Csak annak szükségét erősíti meg, hogy kapcsolatban kell lennünk Istenünkkel, ha azt akarjuk, hogy a kapcsolat fejlődjön. Helmuth Thieliche teológus mondta: „Isten mindig először van ott és ezért imádságunk mindig csak válasz erre az egyszerű tényre.”

Azért megyünk bele a barátságokba, hogy növekedjünk. Valószínűleg kihívjuk magunkat az egészséges barátságokban. Elvárjuk magunktól, hogy jobb emberekké váljunk – intelligensebbé, gondoskodóbbá és szeretetre méltóbbá. Ez is lehet imádságunk vagy meditatív élményünk része. Végül elvárhatunk valamit Magasabb Hatalmunktól. Elvárhatjuk, hogy jobban tudatosuljon bennünk Isten jelenléte, szeretete és tanácsadása. Még azok is közülünk, akik úgy értelmezik Magasabb Hatalmunkat, mint egy csoportot, vagy mint a természetet, elvárhatják, hogy tudatosulni fog bennük egy nagy erő és igazság, amely meghaladja az egyetlen embert. Gyógyulásunk legkorábbi napjaitól kezdve egy magunknál Nagyobb Hatalomba vetettük bizalmunkat. Gyógyulásként éltük át annak a Hatalomnak a realítását; és most, amikor az imádságot tekintjük az Istennel való érintkezésnek, elvárhatjuk, hogy jobban meg fogjuk érteni Isten akaratát.

Az ima és meditáció nem két eltérően különböző módja a Magasabb Hatalmunkkal való érintkezésnek. Amikor egy kapcsolatot alakítunk ki, többféle módon kapcsolódunk másokhoz. Kapcsolatainkat elmélyíthetjük mind aktív beszélgetéssel, mind azokkal az értelmes hallgatásokkal, amelyeket szeretteinkkel megosztunk. Sokszor megtörténik, hogy beszélgetéseink elgondolkodtató hallgatásokhoz vezetnek, vagy a csendes pillanatok alatt előjövő gondolatokat hirtelen meg kell osztani. Sokunk számára Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatainkat is mindkét módon ki lehet fejezni: A meditáció magányosságával, és az ima aktív kommunikációjával.

IMÁDSÁG

Bármilyen Aktív kommunikáció nyitja az őszinteség. Az imádkozásban őszintén kifejezhetjük kérdéseinket, kételyeinket, félelmeinket és akár dühünket is. Az őszinteségen kívül valószínűleg nincs több megkötés. Egy ima lehet egy litánia vagy a gyötrelem rövid kiöntése. Bármit mondhat, csinálhat vagy tehet, mert szükségleteinket tükrözi. Az imák általában több kategóriába beillenek: vezetés, magasztalás és hálaadás, gyónás, kérelem és kérés.

Legtöbb imánk két vagy több ilyen kategória kombinációja, attól függően, hogy mikor és hol mondjuk el őket. Például mindennapi szokásként elimádkozhatunk egy elkalandozó imát. Egy ilyen imában fontolgathatjuk, hogy miként fogunk egy különösen nehéz döntést meghozni, elmondva azt is, hogy hogyan kerültünk ilyen helyzetbe. Innen már az ima lehet egy felkérés a vezetésre, az elkövetett bűnök bevallására, a magasztaló befejezésre.

Talán úgy is vigasztalást nyerünk, ha csak képesek vagyunk beszélgetni Magasabb Hatalmunkkal. Ez az erősen személyes ima gyakran a gondolatok megosztása, amint azt a barátokkal is tesszük. Talán úgy tűnik, hogy alig van meghatározott célja, mert nem kér pontosan vezetést és nem kimondottan magasztaló ima. Mindamellett nagy az értéke, mert kihangsúlyozza Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatunk bizalmát és tisztaságát.

Sok olyan ima, amelyet csoportokban ajánlunk fel, templomban vagy zsinagógában, olyan ima, amely beleillik egy liturgiába vagy egy adott helyzetbe. Például sokan elmondjuk a Miatyánkot gyűléseink végén. Talán egy hagyományos asztali áldást mondunk evés előtt. Ezek az imádságok, bár gyakran nem olyan személyesek, azért hasznosak, mert emlékeztetnek Istennel való kapcsolatunkra. Ha megpróbálunk belegondolni a szavakba, akkor személyesebbé válnak számunkra.

MEDITÁCIÓ

Henri J. M. Nouwen, egy teológus professzor és író a csend szükségességéről beszél „Out of Solitude” c. könyvében: „Valahol tudjuk, hogy a csend nélkül a szavak elvesztik értelmüket, hogy meghallgatás nélkül a beszéd nem gyógyít tovább, hogy távolság nélkül a közelség nem tud gyógyítani.” Talán a sokunk által áhított egyensúly azért található meg olyan ritkán, mert elkerüljük saját társaságunkat. Mi, gyógyuló emberek különösen kevés örömöt, tisztaságot vagy nyugalmat ismerhettünk meg múltunk magányában.

A meditáció gyakorlása ne keltsen ma félelmet bennünk. A gyógyulás előtt az egyedüllét talán azt jelentette, hogy szembe kellett néznünk a bűntudattal, dühvel és az önmagunkban való csalódással; valószínűleg próbáltuk elkerülni magunkat és elidegenedtünk egy Magasabb Hatalomtól. Nem csoda, hogy féltünk az egyedülléttől. Most már örömmel várhatjuk azokat a csendes időket, amelyek során meditáció és imádság útján teremthetünk kapcsolatot magunkkal és Magasabb Hatalmunkkal.

A meditáció, mint az imádság is, több ezer éves és a világ sok nagyobb vallása által elfogadott lelki gyakorlat. A meditáció ehetővé teszi, hogy elhagyjuk fizikai és érzelmi életünk terheit azáltal, hogy az egyszerűségre összpontosítsunk. Néhány ember lazít és megengedi magának a pihenés nyugalmát Isten gondoskodásában. Mások Istennel való nem fenyegető nyíltságra teszik a hangsúlyt, nem telezsúfolva mindennapos részletekkel. Sokan inkább egy olyan könyv vezető meditációját választják, amelyben minden napra van egy olvasmány, üzenet és ima, melyek után csendesen elmélkedhetnek az aznapi olvasmányról. Bármelyik meditációs formában kommunikálhatunk Magasabb Hatalmunkkal, mert a meditáció lehetőséget nyújt arra, hogy elvonja figyelmünket életünk önközpontú részleteiről és kinyissa lelkünket Isten adományaira.

 

HOGYAN, MIKOR ÉS HOL

Bár tudjuk, hogy nincs szükség feltétlen szabályokra vagy irányadó pontokra az imádsághoz és meditációhoz, leírok néhány javaslatot, amely segíthet egy, az Istennel való kielégítőbb kommunikáció kialakításához.

Bízzál, folytasd, hívd és várd.

Készülj fel előre; válassz egy csendes helyet – ha lehetséges- és tedd félre a mindennapos gondolatokat.

Figyelj Rá; ez lehet kétirányú párbeszéd, ha nyitottak vagyunk Isten felé.

Add meg magad; ismét elfogadhatjuk tehetetlenségünket.

Légy fegyelmezett; nem csak akkor akarunk kapcsolatban maradni, amikor szükségünk van valamire. Kapcsolatunk a gyakori érintkezéstől függ.

Ezek a javaslatok irányt adnak, de nem feltételek. Vannak olyan emberek, akik akkor imádkoznak, amikor mennek a munkahelyükre, a liftben állnak vagy épp a mosást rendezik. Mint minden kapcsolatnál, szükséges, hogy bármikor kimondhassuk, hogy, „Ja, mellesleg…” Az a szükségletünk, hogy elfogadjuk Isten jelenlétét és fontosságát életünkben, azt jelenti, hogy képesek vagyunk és megoszthatjuk magunkat spontán imádság útján.

Megnyugtató az a tudat, hogy nincsen az imádságnak helyes vagy helytelen módja, hogy gondolatainkat megosztjuk Magasabb Hatalmunkkal, és Ő megérti azokat, és hogy van egy olyan bölcsesség és megértés, amelyet gyakran velünk is megosztanak, amikor imádkozunk.