Sokan az A.A.-tagjai közül reggelente 7 órakor részt vesznek
egy gyűlésen „Viselkedés-módosító/kiegyenlítő óra” címmel.
Ezek az emberek megértik a segítségkérés fontosságát és így
kezdik napjukat. Tudatában vannak annak, hogy segítségre szükségük van, s ennek
megfelelően cselekszenek, hogy kijussanak az elszigetelődés határain kívülre a
közösség és kölcsönösség felé. Egy izgalmas és kielégítő életvitelt akarnak
kialakítani és fenntartani az elkövetkezendő 24 órában. Egész egyszerűen jól
akarják érezni magukat és tudják, hogyan kell ezt elérni a kémiai szerek
használata nélkül.
Ezek az emberek nemcsak a kémiai függőségben hasonlítanak
egymásra, hanem azt is megértik, hogy milyen fontos másokkal megosztani a velük
történteket. Tapasztalatból tudják, hogy a személyes növekedés és gyógyulás
megköveteli alapvető életvezetési komponensek megváltoztatását. Ezek egyike az,
hogy másokat is bizalmunkba fogadjunk.
Mindenki, aki vett már fel egy új pár papucsot, tudja, hogy
a változás kényelmetlen. A régi papucs, habár rongyos és kopott, mindig
kedvesebb és kényelmesebb. Az új kemény és kényelmetlen, s amíg el nem dobjuk a
régit, abba bújjunk bele, különösen, ha egyedül vagyunk.
Ez a pici, otthoni változás nehezen hasonlítható a kémiai
függőségből való megszabaduláshoz. De mégis megmagyaráz két dolgot: az új
viselkedési formák merevek és kényelmetlenek (különösen olyan környezetben,
ahol ismert a drogok életre gyakorolt hatása); és mindig könnyű visszatérni a
régi formákhoz, s visszaesni.
MAGÁNY, ELSZIGETELŐDÉS, UNALOM
A függők viselkedési formája sztereotipizált, ismétlődő,
nehezen alkalmazkodó és rideg. Az elszigetelődésbe jól bele lehet ásni
magunkat, és nagyon szövevényes lehet olykor. Egyedül érezhetjük magunkat egy
teremben 300 ember mellett. Élhetünk „szerető” családban is azzal az érzéssel,
hogy egyedül vagyunk, és nem szeretnek. A csoda nem abban rejlik, hogy józanul
nehezen kérünk másoktól segítséget. A csoda abban áll, hogy ezt megtanuljuk
cselekedni.
Ismert tény, hogy nem csináljuk annyiszor azt, amit
akarnak, mint a szokásos cselekvéseknél. A szokások kényelmesnek tűnnek.
Ezt szorozd meg 1 millióval, és akkor eljutsz a tapasztalt kémiai függők
szokásos válaszára, vagyis az élet és a személyiség elkerüléséhez alkohol és
más drogok segítségével. Mi tehetné képessé az alkohol- és drogfüggőket ilyen
mélyenszántó életstílus elkerülésére?
A kémiai függőség a magányosság, elszigetelődés és az unalom
betegsége. Felépítettünk a kémiai szerekből egy börtöncellát és a gyógyulás
központi témája, hogy megtanuljuk, hogyan szabaduljunk meg egy ilyen
magánzárkától. Az A.A. kétségtelenül a magányosok legnagyobb szervezete a
világon, akiknek nagy szükségük van szeretetre és egymásra.
A függőségben mi valóban lélekben eltávolodtunk a
többiektől. Ahelyett, hogy megkérdezzük „Miben hasonlítunk”, mi kijelentettük
„Én különleges, páratlan és más vagyok. Te nem érthetsz meg engem és én sem
akarlak megérteni téged. Ez az én életem és azt csinálok vele, amit akarok.”
Néhányunknak meg kellett halni ebből a páratlanságból kifolyólag. Mások
megváltoztak és különböző mértékű boldogságban, higgadságban és derültségben
élnek.
Az A.A.-ban egy egész nagy egység részei vagyunk. Ez egy
beilleszkedési életforma. Ráébredünk arra, hogy még a lépések is többes számban
vannak megírva. „Mi” csináltuk a dolgokat. „Mi” értettük meg ezt
vagy azt. Amint a köd felszállt, rájövünk, hogy mások ez idáig is segítő
kezüket nyújtották, csak mi nem vettünk tudomást erről.
Egy napon meghalljuk és megértjük, hogy „Én” képtelen
vagyok. Mi együtt képesek vagyunk rá. „Micsoda hatalmas ötlet.” Idáig életünket
az az eszme uralta, hogy csak azok érhetnek el valami említésre méltót az
életben, akik hatalmas akarattal rendelkeznek. A mi téves büszkeségünk,
tökéletességünk és tévedésünk távol tartott minket a segítségkéréstől. Az Első
Lépés rémületként tört ránk azzal a sugallatával, hogy életünk saját kezünkben
van, vezetésünk alatt áll. Fokozatosan láttuk a Második és Harmadik Lépésben más
segítséggel, hogy valamibe kapaszkodhatnánk, ha lenne hajlandóságunk, s ha
nyitottak és őszinték lennénk.
A megadásra helyezett hangsúly fokozatosan átjárta az önző,
egocentrikus „Egyedül csak én” gondolkodásmódunkat és viselkedésünket. Ahogy
egyre több gyűlésen részt vettünk; nem mindig tudván, hogy miért voltunk ott,
de ragyogást és felemelkedést érezvén a találkozó végére; elkezdtünk tenni valamit;
először másokkal, majd másokért. Micsoda fordulat! Kitakarítottuk a
hamutálakat, kávét főztünk, székeket pakoltunk. Apró munkáink egy különös
megelégedéssel és hasznosságérzéssel töltöttek el és az önelégültség sokrétegű
máza, valamint a felfújt egónk, önzésünk kezdett összeomlani. Kezdtük
megtalálni az örömöt abban, amit adtunk és kaptunk a gyűléstől. Megpróbáltuk
bizalmunkat egy fölöttünk álló hatalomba helyezni.
FÜGGŐSÉG
Az A.A. zsenialitása a függőséget konstruktív csatornákra
tereli. Ahelyett, hogy „bizonyos dolgokat szeret, és az embereket kihasználja”
a gyógyuló ember eldobja a deviáns életformát és az önpusztító szereket, azért,
hogy kialakítsa a másokkal való kölcsönös függőségi viszonyt. Elkezdjük
használni a dolgokat és szeretni az embereket. Egy magasabb rendű hatalomtól
tesszük függővé életünket és élvezzük a közös csoportos munkát. Mindannyiunknak
megvan az esélye, hogy adjon és kapjon feltétel nélküli szeretetet a családtól,
barátoktól és istentől.
Az ivás és droghasználat megszüntetése egy űrt hagy maga
után. „A lelkemben keletkezett üresség” a felszínre kerül. Ez az óriási
szakadék megtelítődik, ahogy mások segítségét kérjük. A régebbi tagok azt
javasolják, hogy válasszunk egy segítőt, egy tapasztalt tanácsadót, egy
bizalmast és ahogy az idő halad előre, úgy az új tagok majd minket választanak
hasonló szerepre. Kemény munkával szoros, gazdag kapcsolatokat építünk ki,
melyek egy életre szólnak. Az egyedüllét, elszigeteltség és az unalom idegenné
válik számunkra mindaddig, amíg ezen az úton járunk.
A PROGRAM VÉGREHAJTÁSA
Ahogy ilyen jellegű kötődések alakulnak ki, elhatározzuk,
hogy a lépések szerint élünk. Ahogy egy szint megvalósul, elhatározzuk, hogy
végrehajtunk egy Negyedik és egy Ötödik Lépést, s ismét segítséget kérünk. Az
egocentrikus, önző érzéstől eljutunk oda, hogy megértsük Assisi Szent Ferenc
imájának igazságát: „Abban, hogy adunk, benne rejlik, hogy kapni is fogunk.” A
másokra kiterjesztett szeretetünket tízszeresen visszakapjuk.
Nehéz folytatni az önpusztítást és önutálatot, amikor valami
mások számára hasznos dolgot csinálunk, vagy amikor megosztjuk erőnket,
reményeinket és tapasztalatainkat egy csoporttal. Önbecsülést alakítunk ki
magunkban az életen át tartó magasabb fokú érettségre és felnőtt
felelősségtudat fenntartására való törekvésünkkel. A jutalmak pompásak,
lenyűgözők.
A kémiai függőségből gyógyulók visszatérnek családjukhoz, ez
is egyfajta segítségkérés. Ahogy a szeretett emberek megtapasztalják
gyógyulásunkat az Al-Anon, Alateen és Alatot-nál, a tagok megtanulnak egy közös
nyelven kommunikálni. Amikor csodákról beszélünk, beleértjük az újra egyesült
családok áldását. Ahogy C.S.Lewis írta: „Szégyellnünk kellene magunkat, hogy
nem viszünk véghez csodákat és sajnos nem eléggé érezzük ár ezt a szégyent.”
Az A.A.-hoz való közelség, segít a tökéletességgel vagy
meghiúsulással való foglalkozásban. Nem kell mindig a legtöbbet, a legjobbat, a
leggyorsabban megvalósítanunk. Aki vagy az nem az, amit csinálsz. A hangsúly a
lelki életen van, ami lehetővé teszi az örömteli és ésszerű életet. Az A.A.
tele van realizmussal és pragmatizmussal: „Ha megy a dolog, ne próbálj javítani
rajta.” Senkitől nem várják el a nagy magasságokba emelkedést vagy kiemelkedő
cselekedetek véghezvitelét.
TÖBBÉ NINCS MAGÁNY
A szabad segítségkéréssel egy jelentőség teli érzelmet
alakítunk ki. A távlatokba látunk és milyen fontos is az! Most már nem mi
vagyunk a világ közepe. Az önmagunkba való belemélyedés csökken, ahogy mások
szükségére ráhangolódunk. A kölcsönösség helyettesíti az önmagunkkal való
megszállottságot. Saját magunk nevelőjévé válunk, ha azt mondhatjuk: „Van
Istenem, aki szeret engem”, és hisszük is.
Elértünk egy szintet, amikor már nem tudunk segíteni saját
magunkon, s csak akkor váltunk nyitottá a mások segítségének elfogadására. Ezt
addig nem tudjuk csinálni, amíg meg nem tanulunk bízni. A bizalom a mágikus
egyensúlyban tartója a szeretetnek. Kisgyerekek bíznak másokban, így nagyon
nyitottak a baráti kapcsolatokra. A kábítószer-függőségben eltávolítottuk
magunkat az igazi kölcsönös bizalomtól és a baráti kapcsolatokba vetett hittől.
Senkiben, még Istenben sem bíztunk és tudtuk, hogy magunkban sem bízhattunk
meg.
Lelkesítő látni, hogy a világ tele van barátokkal, ha magunkon
kívül mások is érdekelnek. Nem vagyunk egyedül, s ennek van gyógyító hatása.
Benjámin Franklin mondta: „Ha jó vagy másokhoz, akkor cselekszed a legjobbat
magaddal.” A mások elfogadásával kialakul az önelfogadás és önértékelés.
Kiterjesztjük feltétel nélküli szeretetünket mindenkire, beleértve saját
magunkat is.
Ez utóbbi rész a legnehezebb. Az első parancsolat azt
mondja: „Szeresd felebarátodat, úgy, mint önmagad.” A mások felé való
kinyílással felfedezzük a mi valódi, őszinte személyiségünket. A bizalom
nélkülözhetetlen az igazán szerető személyiség és a mások felé való
nyitottságban. Az A.A.-program legnagyobb része a bizalomra és hitre épül.
Ahogy ebben növekedünk, úgy tudunk egymásnak felajánlani egy személyes
ajándékot: törődés és részvétvállalás.
A kommunikáció fordulópont ebben a folyamatban. Ahhoz, hogy
a drogfüggőséget át tudjuk alakítani az embereken való függőséggé és egy lelki
életformává, meg kell tanulnunk kifejezni magunkat mások előtt és meg kell
hallgatnunk a mondandójukat. Sokunknak eleinte meg kellett hallgatnunk másokat,
hogy elhiggyük, nem vagyunk teljesen őrültek. Megtanultuk, hogy bármilyen
mentális (össze) zavarodottság csak ideiglenes. Az A.A.-n kívül máshol nem
észlelhetünk érdeklődőbb, aktívabb hallgatóságot, s manapság nagy luxus, ha
meghallgatnak valakit.
Sokszor úgy találjuk, nem teljesen értjük meg érzéseinket
vagy gondolatainkat, amíg nem halljuk valaki reflexióját arra vonatkozólag. Ez
a pontos visszajelzés nagyítót tart érzelmeink és benyomásaink elé. Felfedezünk
különleges képességeket és készségeket, amelyek képessé tesznek arra, hogy
igazából meghalljunk másokat, ne csak fülünkkel és elménkkel, hanem szívünkkel
és humorérzékünkkel. Fontos, hogy beszélni tudjunk betegségünkről, s hogy
megértsenek azon, akik szintén megtapasztalták ezt.
A MÁSOK FELÉ VALÓ KINYÍLÁS
A gyógyulásban sok múlik a hiten. Széles látókörű
szkeptikusként nem teljesen értjük, miért működnek a lépések és a
program, de látjuk azokat dolgozni mások életében. Kézzelfoghatóak a program
hatásai tagokon és családtagjaikon. Ha nézünk és figyelünk, láthatjuk a
pragmatikus igazságot megtestesülve azok életében, akiket szeretni kezdünk.
Akármilyen gödörben vagyunk, amikor elkezdjük a gyógyulást, mindig látunk
valakit, aki kimászott ugyanabból a csapdából. Ez része a kinyílás és az
elszigetelődésből való kitörés csodáinak és ehhez csak ott kell lennünk
és érzékszerveinket ráirányítani ezek észrevételére, elfogadására.
Ekkor már tudjuk, hogy sok dolog együttműködik a józanság
elérésében, de ha megállunk és azon gondolkodunk, hogy a program működik-e ránk
nézve, akkor csak egy kérdést kell feltennünk. Élvezik mások a társaságomat? Ha
valóban túl érzékenyek vagyunk, vagy tele vagyunk haraggal és önsajnálattal,
meg kell kérdeznünk: „Mikor hagytam abba a kinyílást a segítség kérésére és
adásra, a részvétre és szeretetre?” A szigorú őszinteség a bizalom, a barátság,
a szeretet és a szolgálat alapja.
Nem számít, hogy milyen irányban nyílnak ki először,
vertikálisan vagy horizontálisan. Minkét irányban az önmagunkon való
túlhaladást (öntranszcendentalizmus) tapasztaljuk. Ahogy egyre közelebb
kerülünk függőtársainkhoz, úgy kezd el dolgozni a szeretet a csoporton belül.
Az A.A. gondviselésén keresztül sikert érünk el, s nem kell többé a bűn súlyos
terhét viselnünk. A megbocsátás fontos áldása a nem ítélkező A.A.-programnak.
Ahogy teljesítjük a Nyolcadik és Kilencedik Lépést,
növekedünk a távlatokban és alázatosságban, s így a Tizedik Lépésben képesek
vagyunk „azonnal beismerni” vétségünket. A mindent körülölelő Tizenegyedik
Lépés petíciójában a legmesszebbre mutató irányvonalait viselkedésünknek,
hozzáállásunknak és életünk munkájának. S mikor készen állunk a Tizenkettedik
Lépés elfogadására, akkor megértjük a mások felé való kinyílás valódi
hatáskörét.
Ezek közül egyik sem automatikus. Mi nem csak egyszer
csináljuk végig a Lépéseket, és utána elfelejtjük őket. Az A.A.-program örök
éberséget, elővigyázatosságot követel az ego-felfújásra, hamis büszkeségre és
más személyiségi fogyatékosságokra és hibákra való hajlamunk miatt.
A drogfüggőség húzóereje, a mi jól begyakorolt reakciónk az
életre nagyon erős és mindig ott motoszkál a fejünkben. A vágy, hogy újra
átéljük a mámort, hogy lebeghessünk, az valószínűleg a legerősebb, amit valaha
is érezni fogunk. És nem vagyunk elég erősek, hogy egy hosszan tartó győzelmet
könyvelhessünk el a kábítószerek fölött, ha magunkra vagyunk hagyva.
Ehelyett kiépítjük a horizontális kapcsolatot másokkal,
ahogy felvesszük a kapcsolatot egy nálunk nagyobb Hatalommal. A lépések és
mások terelnek minket az élet emelkedett lelki síkjára és hálásnak kell
lennünk, hogy milyen szövevényesen összekapcsolódnak, a vertikális és
horizontális terek. Azáltal, hogy kinyílunk az egyik irányba, lehetőségünk van
a másik elérésére is.
Bolondnak, ijesztőnek vagy egyszerűen unalmasnak érezhettük
fiatalkori vallási hiedelmeinket. Lehet, hogy örökre meg akartunk tőlük
szabadulni. Lehet, hogy megijedtünk, lázadóak vagy közömbösek voltunk. Megpróbáltunk
alkut kötni kétségbeesettség idején. Az A.A. egy sokkal érettebb és
szeretet teljesebb közeledést ajánl egy Felsőbb Hatalomhoz. Van Istenünk, aki
megbocsát nekünk és szeret minket.
Emberek vagyunk, s a visszaesés mindig veszélyes. Hacsak nem
óvakodunk tőle következetesen, ez megtörténhet. Folytatnunk kell a kinyílást.
Velejáró veszély van a sokéves józanság meglétében, ha nem törekszünk annak
minőségi javítására. Terápiás központos, kórházak és a menedékházak tele vannak
olyan nőkkel és férfiakkal, akik elérvén 10 vagy több éves józanságot, úgy
határoztak, hogy megengednek maguknak egy pohár sört vagy bort a vacsorához. A
józansághoz visszavezető út gyakran hosszú és fáradságos. Vannak, akik soha nem
érnek a végére.
A józanságban soha nem érjük el a pontot, ahol
lehorgonyozhatunk. Új tagoknak lehet, hogy nincs ugyanolyan problémájuk, mint
nekünk, de a velük való gondoskodás memóriánk felfrissítését segíti elő. Ez az
ego-lelohadás gyakorlatban. Néhányan nem akarnak emlékezni. Ez
veszélyes. Ha nincs más, mint az új tagokkal való együtt dolgozás, az kevés
biztosíték a visszaesés ellen. Az igazi elkötelezetteknek ez sokkal többet
jelent.
Az 1930-as években bukkant fel az A.A., mint egy kimagasló
önsegítő megmozdulás, mert egy ember tudta, hogy hatalmas szüksége van
segítségre. Megkeresett egy másik alkoholistát, aki egy orvos volt. Sok
kérdőjel bukkant fel az addigi józanságra való törekvésük terén, de a
kapcsolatuk legelejétől biztosak voltak benne, hogy fontos a másik segítségének
kérése.
Amikor az A.A.-ba jöttünk, úgy tűnhet, hogy kenyéren és
vízen kell leélnünk életünket. A jó öreg napok örökre véget értek és gyászoljuk
ezek elvesztését.
Ahogy élvezni kezdtük az A.A. által biztosított élet
ünnepét, engedélyt adunk magunknak a változásra és arra, hogy olyannyira
emberivé váljunk, amennyire lehet. Megízleljük a józanság igazi ízeit és
megtanulunk nevetni az öreg napokon. Először fukaran fogadjuk el a többiek
segítségét, majd tovább visszük, folytatjuk az örökséget a követőknek való
átadással. Úgy adunk, ahogyan mi kaptunk. Az ajándék továbbadásával
önértékelést, önelfogadást és önbecsülést fedezünk fel.
A segítségkérés, kinyílás nem érhet véget 5-10-20 vagy más
időtartam alatt, ha újjászületésünk csodáját folytatni kívánjuk. Gondoskodunk
másokról, s ők ezt viszonozzák vagy „elszáradnak” (nem fogadják el). A kinyílás
kockázatait vállalva igazi bensőséges kapcsolatokat építhetünk ki. A
segítőtársak kisegítenek minket a drogok uralma alól és a küzdelem véget ér.
Elengedünk valamit, és Istent beengedjük életünkbe. Kialakítjuk a törődés,
szeretet és adni tudás képességét. Vidámsággal és élettel telivé válunk.
Megjegyzés küldése