Lehet, hogy valamikor úgy döntöttünk, hogy minket aztán soha senki nem bánthat meg. Ha fájdalommal találkozunk, automatikusan átkapcsolunk az „érzések befagyasztva” üzemmódra. Vagy pedig az első alkalommal, amikor megbántanak, megszakítjuk a kapcsolatot.
Az élettől kapott sebek hozzátartoznak földi utunkhoz. Érthető, hogy nem kívánjuk a fájdalmat. Sokunknak bőven kijutott már belőle. Előfordulhattak olyan periódusok, amikor annyi rosszat éltünk át, hogy a fájdalom összetört, maga alá temetett, és nem engedett tovább. Nem volt honnan erőt merítenünk, hogy megbirkózzunk vele.
De ez tegnap volt. Ma már nem kell annyira megijednünk a fájdalomtól. Már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kezelni tudjuk. És nem kell mártírrá válnunk, azt hangoztatva, hogy nekünk nem jut más, csak a szenvedés.
Engedjük meg magunknak a sebezhetőség luxusát! Vegyük tudomásul, ha megbántanak, és keressük meg, mit kell tennünk, hogy ebben a helyzetben is megóvjuk magunkat. Lehet, hogy fájdalmunk azt jelzi, meg kell húznunk határainkat, vagy éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem jó irányban haladunk. Lehet, hogy gyógyító folyamatokat indít el bennünk egy mélyebb szinten.
Helyénvaló, ha néha megbántódunk, ha sírunk, és helyénvaló, ha továbblépünk a következő érzéshez, ha itt az ideje. Amilyen mértékben hajlandóak és képesek vagyunk megbántódni, ugyanolyan mértékben leszünk hajlandóak és képesek arra, hogy az örömöt is átérezzük.
A gyógyulás nem azt jelenti, hogy immuninsak leszünk a fájdalomra; azt jelenti, hogy megtanuljuk megóvni magunkat akkor is, ha fáj valami.
Ma nem támadok azokra, akik fájdalmat okoznak nekem. Átérzem az érzelmeimet, és felelősséget vállalok értük. Elfogadom a sértődöttséget, mert ez is hozzátartozik a kapcsolatokhoz. Megadom magam a fájdalomnak is, az örömnek is.
A tegnapi megosztásom is illik ide.
Régebben arra összpontosítottam, ha megbánt valaki, nehogy észrevegye rajtam a fájdalmat és a szomorúságot. Nehéz ebből a megszokott szerepből kitörni, néha még mostanában is rajtakapom magam, hogy belebújtam.
A tegnapi megosztásom is illik ide.
Régebben arra összpontosítottam, ha megbánt valaki, nehogy észrevegye rajtam a fájdalmat és a szomorúságot. Nehéz ebből a megszokott szerepből kitörni, néha még mostanában is rajtakapom magam, hogy belebújtam.
Megjegyzés küldése