„Ne légy gyáva és finnyás cselekedeteidben. Az élet egy nagy kísérlet. Minél többet kísérletezel, annál jobb. És mi van akkor, ha egy kicsit félresikerül a dolog, és bepiszkítod vagy elszakítod a kabátodat? Mi van, ha orra buksz, s olykor meghemperegsz a sárban? Állj talpra, és meglátod, ezután már nem félsz annyira az eleséstől.”
(Ralph Waldo Emerson)
A félelem a sebezhetőségtől, a kudarctól a hibák elkövetésétől, a mások véleményétől, a sikertől, sokunknak megálljt parancsol. Újra és újra átgondoljuk a következő lépést vagy szót, egészen addig, míg lebeszéljük magunkat az életben való aktív részvételről. „Már egyszer belebuktam!”, „Nem tudom elég jól csinálni!”, „Nézd mi történt legutóbb is!”, „Mi lesz akkor, ha…?” Az effajta kijelentések a félelmet próbálják leplezni. És a félelem néha a szégyent takarja.
Amikor elkészültem egyik könyvem első két fejezetével, elolvastam a leírtakat, és nem győztem fintorogni. Ez sehogy se jó, gondoltam. Nem tudom megcsinálni! Össze akartam tépni az egészet, és a kézirattal együtt írói pályafutásomat is kihajítani az ablakon. Egy íróbarátom felhívott. Elmondtam neki a gondomat. Meghallgatott és így szólt: „Nincs semmi baj azokkal a fejezetekkel. Hagyd abba a rémüldözést! Ne kritizáld folyton magad! Folytasd az írást!”
Megfogadtam a tanácsát, és a könyvem, amelyet majdnem a szemétbe dobtam, később felkerült a New York Times bestseller-listájára.
Lazíts! Ha megteszed, ami tőled telik, az épp elég. Sőt lehet, hogy több és jobb, mint gondolod. A kudarcainkról is kiderülhet később, hogy valami fontos tanulságot rejtenek magukban, és szükséges kitérőként vezetnek el a sikerhez.
Érezd át az ijedséget, azután engedd el! Ugorj fejest a dologba, bármi legyen is az. Az ösztöneid vezettek ide, és éppen ott vagy, ahol lenned kell.
Ma legjobb képességeim szerint veszek részt az életben. Az aktív részvétel az eredménytől függetlenül győztessé tesz.
Megjegyzés küldése