Ha nem kérjük azt, amire vágyunk és amire szükségünk van, háttérbe szorítjuk magunkat. Ennél többet érdemlünk.
Lehet, hogy arra tanítottak, udvariatlanság vagy illetlenség, ha szót emelünk saját érdekünkben. Az az igazság, hogy ha nem tesszük, teljesületlen vágyaink és igényeink később visszatérnek, és ott fog kísérteni minden kapcsolatunkban. Végül megdühödünk, neheztelünk vagy büntetni fogunk valakit azért, mert nem találták ki, mit szeretnénk.
Lehet, hogy azért vetünk véget egy kapcsolatnak, mert a ki nem mondott szükségleteinket nem elégíti ki.
A meghittséget és igazi közellétet csak olyan kapcsolatban érhetjük el, amelyben mindkét ember elmondhatja, mire van szüksége. Erre mindenképpen szükség van a meghittség fenntartásához.
Megeshet, hogy követelnünk kell, amit szeretnénk. Ez az, amit a határ kijelölésének nevezünk. Nem azért tesszük, hogy fölébe kerekedjünk a másiknak, hanem azért, hogy a saját életünket mi irányíthassuk.
Szintén nagyon fontos a szükségleteinkhez való hozzáállásunk. Értékelnünk és komolyan kell vennünk őket, ha elvárjuk, hogy mások is komolyan vegyenek. Ezáltal jelentős változás állhat be életünkben. Elkezdik kielégíteni a vágyainkat.
Ma tiszteletben tartom a saját és mások vágyait és szükségleteit. Elmondom magamnak, másoknak és Felsőbb Erőmnek, mire van szükségem, és mit szeretnék. És odafigyelek mások igényeire is.
Igen, arra tanított az apám, hogy önző vagyok, amikor egy-egy vágyamat, szükségletemet szóba hoztam vagy, amikor még kislány voltam és szinte bármit kértem bizonyos alkalmakra, ünnepekre, azt a választ kaptam, nincs rá pénz vagy nem. Megtanultam, hogy az én vágyaim, az én szükségleteim nem számítanak. Néha voltak persze kitöréseim, próbálkozásaim, ilyenkor is a megjegyzés, mennyire önző vagy, volt.
Aztán, amikor férjhez mentem, a kézzel fogható szükségleteimet úgy, ahogy kielégítettem. Persze ekkor is az első a gyerek, később gyerekek voltak, aztán a férjem és utána jöttem én.
DE! ott voltam, fontos voltam magamnak külsőleg és valamennyire.
A lelki szükségleteim kielégítése már más tészta volt. Mutogattam, elvártam, hogy mások kitalálják a vágyaimat és ki is elégítsék azokat. Ma már tudom, hogy ez egy őrült gondolkodás volt, hiszen tudtommal senki sem gondolat olvasó, szóból ért az ember. Csakhogy én akkor - az otthonról hozott példa hatására - már nem mertem kérni, féltem az újabb eltolástól, elutasítástól. Csakis alkohol hatására tudtam/mertem elmondani azt, ami hiányzik - törődés, meghitt beszélgetések, simogatások, érintések, megbecsülés - ezek a megnyilvánulásaim inkább vádaskodások voltak, hiszen addigra már annyi csalódottság, harag és düh gyűlt össze bennem, hogy másképpen nem tudtam előadni.
A 12 Lépéses Program tanít arra és gyakorlom ezt a mai napon is, hogy most már józanul, bátran és őszintén vállalhatom a vágyaimat, szükségleteimet.
Aztán, amikor férjhez mentem, a kézzel fogható szükségleteimet úgy, ahogy kielégítettem. Persze ekkor is az első a gyerek, később gyerekek voltak, aztán a férjem és utána jöttem én.
DE! ott voltam, fontos voltam magamnak külsőleg és valamennyire.
A lelki szükségleteim kielégítése már más tészta volt. Mutogattam, elvártam, hogy mások kitalálják a vágyaimat és ki is elégítsék azokat. Ma már tudom, hogy ez egy őrült gondolkodás volt, hiszen tudtommal senki sem gondolat olvasó, szóból ért az ember. Csakhogy én akkor - az otthonról hozott példa hatására - már nem mertem kérni, féltem az újabb eltolástól, elutasítástól. Csakis alkohol hatására tudtam/mertem elmondani azt, ami hiányzik - törődés, meghitt beszélgetések, simogatások, érintések, megbecsülés - ezek a megnyilvánulásaim inkább vádaskodások voltak, hiszen addigra már annyi csalódottság, harag és düh gyűlt össze bennem, hogy másképpen nem tudtam előadni.
A 12 Lépéses Program tanít arra és gyakorlom ezt a mai napon is, hogy most már józanul, bátran és őszintén vállalhatom a vágyaimat, szükségleteimet.
Mert fontos vagyok, egyszeri és megismételhetetlen érték.
Megjegyzés küldése