Sokan annyira megfosztottuk magunkat minden kényeztetéstől, hogy már azt hisszük, ostoba vagy önös dolog. Holott egyáltalán nem az; így mutatjuk ki, hogy szeretjük magunkat. És ezt igyekszünk elérni a gyógyulás során: olyan kapcsolatot akarunk kialakítani magunkkal, melyben működik a szeretet, mert csak így tudunk másokat is szeretni.
Ha valami bánt, megkérdezzük magunktól, mivel segíthetnénk. Ha magányosak vagyunk, olyasvalaki társaságát keressük, akivel biztonságban érezzük magunkat. Megengedjük, hogy az illető jelen legyen, és nem hisszük azt, hogy a terhére vagyunk.
Pihenünk, ha fáradtak vagyunk, eszünk, ha éhesek vagyunk, szórakozunk, örvendünk vagy lazítunk, ha lelkünk felüdülésre vágyik. A kényeztetés azt jelenti, hogy megajándékozzuk magunkat különféle dolgokkal: befizetünk egy kozmetikai kezelésre vagy borbélyhoz megyünk, megmasszíroztatjuk magunkat, veszünk egy könyvet, egy új zakót, egy új öltönyt vagy ruhát. Veszünk egy forró fürdőt, és a vízben elnyújtózva elfeledkezünk a problémáinkról és a világról, amikor éppen ez esnék jól.
Megtanulunk gyengéden bánni magunkkal, és megnyílunk mások kényeztetése előtt. Önmagunk kényeztetésének része az is, ha megengedjük másoknak, hogy pozitív módon megérintsenek – és mi is ezt tesszük – úgy, ahogy az adott helyzetben megfelelő, és biztonságot ad. Ha valaki úgy érint meg, hogy nem kelt bennünk jó érzést, visszautasítjuk.
Megtanuljuk, hogy megadjuk magunknak, amire szükségünk van, és ezt gyengéden, szeretettel, együttérzéssel tesszük. Belátjuk, hogy ettől nem leszünk se lusták, se elkényeztetettek, se önzők, se nárcisztikusak. Az érzelmileg jól ellátott emberek hatékonyan dolgoznak, és kapcsolataikban is pozitívak.
Megtanuljuk átérezni, hogy szeretjük magunkat. Így leszünk képesek szeretni másokat, és hagyni, hogy ők is szeressenek.
Ma kényeztetni fogom magam. Igyekszem másoknak is megadni és tőlük is elfogadni a kényeztetést.
(Amelyik meditációhoz nem írok saját tapasztalatot, az nem azt jelenti, hogy nincsen, hanem azt, hogy valamelyik előző meditációnál már megírtam.)
Hozzászólások:
Megjegyzés küldése