Azzal segítjük elő gyógyulásunkat, ha hagyjuk, hogy teljesen átérezzük a veszteségeink miatti gyászt. Vannak szakemberek, mint például Patrick Carnes, akik a Tizenkét Lépés-t, a „veszteségek és a gyász feldolgozását célzó programnak” tekintik.
Hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket?
Sete-sután. Tökéletlenül. Általában nagy adag ellenállással. Gyakran haraggal, gyakran úgy, hogy egyezkedni próbálunk. Végül megadjuk magunkat a fájdalomnak.
Elisabeth Kübler-Ross szerint a veszteségek feldolgozási folyamata öt szakaszban zajlik, úgymint: tagadás, düh, alkudozás, szomorúság és végül elfogadás. Így gyászolunk, így fogadunk el bizonyos dolgokat, így bocsátunk meg, így reagálunk arra a sok változásra, amelyekkel szembesülünk életünkben.
Ez az öt lépés, roppant csinosan fest így a papíron, az életben egyáltalán nem nevezhető annak. Nem lehet beskatulyázni. Gyakran botladozunk, sőt, tiltakozunk, rúgkapálunk, lépünk egyet előre, aztán vissza, míg végre elérjük az elfogadásnak nevezett állapotot.
Ha múltunk „befejezetlen ügyeiről” ejtünk szót, általában olyan veszteségekre utalunk, melyeket még nem dolgoztuk fel. Arról van szó, hogy valahol elakadunk a folyamatban. Azok, akinek felnőttként is a szüleikkel van problémájuk, akik társfüggőségben élnek, általában a tagadás szakaszánál akadnak el.
Megérthetjük, hogyan zajlik a veszteségek feldolgozása, és ez hogyan illeszkedik a gyógyulás folyamatába. Még a jó irányú változások is együtt járhatnak veszteséggel, következésképpen gyásszal. Azzal segíthetünk magunkon és másokon, ha átéljük ez a folyamatot. Megtanulhatjuk maradéktalanul meggyászolni veszteségeinket, átérezni a fájdalmat, elfogadni és megbocsátani, hogy örülhessünk, szerethessünk.
Istenem, segíts ma, hogy megnyíljak a veszteségeim által okozott gyász előtt. Segíts elfogadnom minden fázisát, hogy ezáltal eljussak az elfogadásig és megtaláljam a békét. Segíts megtanulnom, hogyan lehetek tapintatos magamhoz és másokhoz, miközben végighaladunk a közös gyógyulásnak ezen a nagyon emberi útján.
Megjegyzés küldése