Egyik nap, fiam hazahozott egy aranyhörcsögöt – hadd legyen nekünk is egy háziállatunk. Egy ketrecbe raktuk. Nem sokkal később kiszökött a ketrecből. A következő fél évben az állatka fejvesztetten és rémülten rohangált a házban. Ugyanezt tettük mi is, miközben kergettük.
„Ott van. Kapd el!” – ordítoztunk, valahányszor megpillantotta valamelyikünk. Én vagy a fiam, bármit csináltunk, rögtön abbahagytuk, végigszáguldottunk a házon, és rávetettük magunkat a szerencsétlen állatra, abban a reményben, hogy most biztos sikerül fülön csípni.
Aggasztott a dolog akkor is, ha épp nem volt szem előtt. Ez sehogy sem jó! – gondoltam. Nem szaladgálhat egy rágcsáló szabadon a házban. Csinálnunk kell valamit!
Ez a picinyke állat amely akkorka volt, mint egy egér, a feje tetejére állította az egész házat.
Egyik nap, a nappaliban ültem és megláttam, amint az állat átszáguld az előszobán. Eszemet vesztve, automatikusan felugrottam, hogy elkapjam – aztán leállítottam magam.
Nem, mondtam. Ebből elég. Ha ez az állat itt akar élni velünk a ház zegzugaiban, felőlem megteheti. Többé nem aggódom miatta. Nem vadászom rá. Furcsa helyzet, de biztosan így kell lennie. És hagytam, hogy oda menjen, ahova akar. Kicsit furán éreztem magam miatta, de kitartottam.
Egész jól beleszoktam az új helyzetbe – mármint abba, hogy nem reagálok rá sehogy. Kis idő múlva teljesen megbékéltem vele. Nem küzdöttem többé a hörcsöggel. És egy délután, néhány héttel ezután, elszaladt mellettem a hörcsög, mint már annyiszor, én meg a fülem botját se mozdítottam. Az állatka egyszer csak megállt, körülnézett és rám meredt. Én rávetettem magam. Ő elrohant. Megnyugodtam.
„Helyes. Tégy amit akarsz!” – mondtam. És így is gondoltam.
Egy órával később a hörcsög előjött, mellém állt és várt. Gyöngéden felemeltem és betettem a ketrecébe, ahol azóta is boldogan éldegél. Mi a történet tanulsága?
Ne üldözd a hörcsögöt!
Éppen eléggé fél anélkül is. Ha üldözni kezded, még jobban megijed és megőrjít minket is.
A megoldás a távolabbra helyezkedés.
Ma jól érzem magam a bőrömben újfajta reagálási módommal – hogy tudniillik nem reagálok sehogy. És eltölt a béke.
Lehet, hogy lesznek akik megorrolnak rám a következő mondatért, mégis szükséges megosztanom, ami erről a meditációról legelőször az eszembe jutott.
Az exemmel való ámokfutásom jutott legelőször eszembe, asszociáltam a hörcsögre, kezdve a legelejétől, amikor még úgy hittem, rosszul szeretem és majd amikor megtanulom jól/jobban szeretni meg fog változni, aztán amikor meg akartam változtatni, már a 12 Lépéses Program hatására, mert én jobban tudom, ráugrottam, aztán már csak az időközönkénti rátapadásomról ez ügyből kifolyólag és a mai napon, ahol már majdnem a "Tégy, amit akarsz" állapotnál tartok. Hasonlóképpen vagyok a lányommal kapcsolatban is, már jóval távolabbról szemlélem az életét, ami nem jelenti azt, hogy időnként nem mondom el a véleményemet.
A távolabbra helyezkedés nekem nem arról szól, hogy szinte nincs is kapcsolatom az általam túl szeretett, túlságosan figyelt egyénnel, hanem azt, megengedem, hogy ott és akkor hibázzon, amikor úgy hozza az élete. A döntés az én kezemben van, ez a tűréshatáraimon belül történik e vagy már túllő azon. Maradok vagy megyek.
A reagálásról is eszembe jutott valami. Az ego. Amikor lereagálom egy másik ember általam negatívan megélt viselkedését vagy tettét, sok esetben az egom kerekedik felül... sajnos még mindig többször előfordul ez velem, mint azt szeretném. Ezért, igyekszem nem lereagálni annyiszor és olyan módon, ahogyan azt a múltban tettem.
Az exemmel való ámokfutásom jutott legelőször eszembe, asszociáltam a hörcsögre, kezdve a legelejétől, amikor még úgy hittem, rosszul szeretem és majd amikor megtanulom jól/jobban szeretni meg fog változni, aztán amikor meg akartam változtatni, már a 12 Lépéses Program hatására, mert én jobban tudom, ráugrottam, aztán már csak az időközönkénti rátapadásomról ez ügyből kifolyólag és a mai napon, ahol már majdnem a "Tégy, amit akarsz" állapotnál tartok. Hasonlóképpen vagyok a lányommal kapcsolatban is, már jóval távolabbról szemlélem az életét, ami nem jelenti azt, hogy időnként nem mondom el a véleményemet.
A távolabbra helyezkedés nekem nem arról szól, hogy szinte nincs is kapcsolatom az általam túl szeretett, túlságosan figyelt egyénnel, hanem azt, megengedem, hogy ott és akkor hibázzon, amikor úgy hozza az élete. A döntés az én kezemben van, ez a tűréshatáraimon belül történik e vagy már túllő azon. Maradok vagy megyek.
A reagálásról is eszembe jutott valami. Az ego. Amikor lereagálom egy másik ember általam negatívan megélt viselkedését vagy tettét, sok esetben az egom kerekedik felül... sajnos még mindig többször előfordul ez velem, mint azt szeretném. Ezért, igyekszem nem lereagálni annyiszor és olyan módon, ahogyan azt a múltban tettem.
Megjegyzés küldése