Napi meditáció - ÖNMAGUNK FELFEDÉSE - Október 9. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Kapcsolatainkban azzal nyílunk meg a szeretetre és az intimitásra, ha megtanuljuk nagyon tapintatosan felfedni magunkat mások előtt.

Sokan bújunk védőpáncél mögé, amely megakadályozza, hogy mások meglássanak, és megbántsanak. Nem akarunk annyira sebezhetők lenni. Nem akarjuk közszemlére tenni gondolatainkat, érzelmeinket, félelmeinket, gyengeségeinket. Olykor még az erőnket se.

Nem akarjuk, hogy mások lássák, kik vagyunk valójában.

Lehet, attól félünk, hogy elítélnek, elhagynak vagy nem szeretnek. Lehet, hogy nem vagyunk biztosak abban, jó-e, hogy éppen ilyenek vagyunk. Vagy nem tudjuk, hogyan fedjük fel magunkat mások előtt.

A sebezhetőség ijesztő lehet, különösen akkor, ha olyan emberekkel élünk egy fedél alatt, akik bántottak, manipuláltak vagy soha nem becsültek meg.

Apránként megtanuljuk vállalni a felfedés kockázatát. Olyan embereket választunk ehhez, akikben bízhatunk, és apránként megmutatjuk igazi énünket.

Néha félelemből visszatartunk valamit, azt hívén, hogy akkor könnyebben szeretnek mások. Ez illúzió. A titkolózás nem segít se nekünk, se a másiknak, se a kapcsolatnak. Olyan, mint a bumeráng. Az igazi intimitás és közelség létrejöttéhez fel kell fednünk, kik vagyunk igazán.

Ez mersze nem azt jelenti, hogy mindenkinek rögtön mindent el kell mondanunk. Ez önpusztító lehet. Megtanulhatunk bízni abban, hogy mindig tudni fogjuk, kinek, mikor, mennyit és hol mondhatunk el.

Először ijesztőnek tetszhet, hogy higgyünk abban, mások kedvelni és szeretni fognak akkor is, ha pontosan tudják, kik vagyunk. De ez az egyetlen módja annak, hogy kapcsolatainkban elérhessünk, amit akarunk. Az egésznek az a kulcsa, hogy ne akarjunk a másikon uralkodni, megszabni a rólunk alkotott véleményüket, a kapcsolat alakulásával összefüggő érzéseiket.

Megtanulhatjuk, hogy olyan finoman nyíljunk meg, mint egy virág. És ugyanúgy, ahogy a virágok, akkor tegyük, ha süt a nap, és meleg árad ránk.

Ma vállalom a kockázatot, és felfedem igazi valómat egy olyan előtt, akiben megbízhatom. Elengedem néhány védekezési módszeremet, és megkockáztatom, hogy sebezhető legyek – még ha nem is ezt tanultam eddig. Úgy fedem fel magam, mely azt tükrözi, hogy felelősséget vállalok magamért, szeretem magam, egyenes és őszinte ember vagyok. Istenem, segíts elengednem a félelmet attól, hogy mások előtt felfedjem magam. Segíts elfogadnom magam, és elengednem, hogy olyan akarjak lenni, amilyennek mások szeretnének látni.

A családomban - ezt írtam már egy másik meditáció kapcsán - tíz évnyi 12 Lépéses Program szerinti gyógyulás után tudtam teljesen felfedni magam. Addig csak azt hittem, hogy így van. Játszottam az erős és nagyon határozott nőt - amiről úgy hittem nincsen így - olyant, akinek egy személyben kutya kötelessége a családunk hajójának elkormányzása. Még egy mélypontra volt szükségem ahhoz, hogy meg merjem mutatni magam... illetve nem tudatos volt ez, nem volt más választásom. Azóta vagyok, aki vagyok itthon is.
Tudom, hogy ebben az állapotomban különösen sebezhető vagyok - hiszen azt adom, aki valójában én vagyok - mégis megteszem, hiszen a gyengeségem az erősségem. A gyengeségeim felvállalásával erősebb leszek. Ebben van nagy segítségemre az alázat és a hit egy Felsőbb Hatalomban.
Tegnap este több mint két órás beszélgetésem volt egy kedves Társammal. Gyógyító és jótékony volt számomra, amiért nagyon hálás vagyok. Ő az egyetlen ember - volt egy másik is, ő férfi, erről is írtam már - akiben fenntartások nélkül megbízom és fenntartások nélkül szeretem, elfogadom. Ő is engem, ezt biztosan érzem, tegnap erről is ejtettünk szót a beszélgetésünk alkalmával. Régóta nem éreztem már ekkora belső békét és nyugalmat egy-egy beszélgetés alatt. Még ma is hatással van rám, pedig alig aludtam valamit. (a fiam bulizott, a lányom éjszakás volt és felébredtem három óra felé, amikor a fiam hazaért és reggel hét körül, amikor a lányom kopogtatott, mert a tesója bent felejtette a zárban a kulcsot, ezen kívül vagy ötször, ugyanis az exem igen csak hangosan aludt) Most itt limbózok a gép előtt és erőlködöm, hogy ami eszembe jut a meditációval kapcsolatban pontos, megfelelő szavakba tudjam ölteni...
Amikor nem vállaltam fel magam, a szeretetért manipuláltam az embereket és saját magamat is. Jól megtanultam, ki, mit vár el tőlem - szerintem - és én azt maradéktalanul teljesítettem elismerést remélve. Féltem attól, ha ténylegesen meglátják, kiderül ki is vagyok valójában, elfordulnak tőlem, megszakítják velem a kapcsolatukat. Ez a félelmem tini koromban kezdődött, amikor természetes módon a szüleim előtt megmutattam valódi énemet, felvállaltam egyes dolgokkal kapcsolatban a véleményemet és maximális elutasítást kaptam a részükről. Nem fogadtak el, ÉN számukra nem voltam szerethető. Nem akartam kilógni, nem akartam, hogy kiközösítsenek a családból, ezért azzá váltam, akit elfogadtak, befogadtak. És nem csak itthon, a munkahelyemen is és a baráti társaságomban is. Rettegtem, hogy egyszer kiderül ki vagyok - azt hittem, velejéig rossz, elfogadhatatlan ember - és mások is elutasítanak, tehát játszottam a szerepemet. És most következik az, hálás vagyok ismételten a függőségeimnek, ugyanis nélkülük nem ismerhetném a 12 Lépéses Programot, nem gyógyulhatnék és nagy valószínűséggel már egy kereszt jelezné a temetőben földi ittlétem nyomát.
Megtanultam/tanulom azt, hogy én is emberből vagyok, jó és rossz tulajdonságokkal együtt, nem tökéletes mindezek ellenére szerethető. Más emberek is ilyenek, nem tökéletesek és szerethetőek. Megtapasztaltam, amikor meg  mutatom, fel  vállalom a gyengeségeimet, tisztelem saját magamat ezért és más emberektől is tiszteletet kapok.