Az önmagunkkal kialakított kapcsolatunk a legfontosabb kapcsolat az életünkben. E kapcsolat minősége szabja meg a többiét.
Ha el tudjuk mondani magunknak, mit érzünk, és el tudjuk fogadni érzéseinket, el tudjuk mondani másoknak is. Ha el tudjuk fogadni, mit szeretnénk, és mire van szükségünk, készek leszünk arra, hogy kielégítsük ezeket a vágyakat és szükségleteinket. Ha el tudjuk fogadni, amit gondolunk és hiszünk, és elfogadjuk, ami fontos nekünk, ezt közvetíteni tudjuk másoknak is. Ha megtanuljuk, hogy komolyan vegyük magunkat, mások is komolyan fognak venni. Ha megtanulunk jóízűen nevetni magunkon, együtt tudunk nevetni másokkal is. Ha megtanulunk bízni magunkban, megérdemeljük mások bizalmát, és másokban is bízni tudunk. Ha hálásak vagyunk azért, hogy azok vagyunk, akik vagyunk, szeretni tudjuk magunkat. Ha igazán szeretjük magunkat, elfogadjuk vágyainkat, és szükségleteinket, képesek leszünk arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk.
Ha megtanultunk megállni a saját lábunkon, akkor képesek leszünk arra, hogy odaálljunk valaki más mellé.
Ma arra összpontosítok, hogy jó kapcsolatot alakítsak ki saját magammal.
Nagy hangsúlyt fektettek a szüleim az őszinteségre. Csakhogy olyasfajta őszinteségre, ami szerintük az. Ez az "őszinteség" szólt az önámításról, az ő akaratukról, másoknak való megfelelésről, illúziókról... egyszóval nem a valóságról csakis a hazugságról.
Ezt tanultam, ebben nőttem fel.
A legelső igazán őszinte mondatom életemben, az segélykérés volt, amikor elmentem Kedves Pszichiáter Ismerősömhöz és óriási szégyenkezések közepette kimondtam, alkoholista vagyok, egyedül nem bírom abba hagyni az ivást, segítsen.
A következő, amikor AA gyűlésen vállaltam betegségemet. Legelőször nem tudtam kimondani, alkoholista, azt mondtam, alkoholbeteg. Nagyon ronda szó volt számomra az alkoholista és az, hogy hozzátettem, beteg, ezzel még mélyítettem a betegségtudatomat is, ami nagyon fontos a felépülés elején.
Csakis ezzel az őszinteséggel tudtam megnyitni a magamhoz vezető utat. Igen, én alkoholbeteg vagyok, egy olyan betegséget kaptam/választottam, ami ugyan halálos és gyógyíthatatlan, viszont a 12 Lépéses Program és Isten - a saját felfogásom szerinti Isten - segítségével, csak a mai napon, egyetlen 24 órára megállíthatom.
Aztán lassan felismertem és beismertem a társfüggőségemet, ami talán azért volt nehezebb, mert nincsen kézzelfogható bizonyítéka, olyasmi mondjuk, mint az alkohol vagy a pohár. Mivel alkoholista otthonban nőttem fel, hiába nem használtam kb. 22 éves koromig az alkoholt, mégis ivott a lelkem a gondolkodásomon keresztül.
Szép lassan, nevén tudtam nevezni az érzéseimet és nagy rádöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a gyűlölet ellentéte nem a szeretet. A félelem ellentéte a szeretet, ugyanis, amikor félek, csak félek, kiöli a szeretetet, DE! ugyanez igaz fordítva is, amikor szeretek, nincsen helye bennem a félelemnek.
Megtanultam, minden belőlem indul ki. Ha én nem vagyok őszinte saját magamhoz, másokhoz sem tudok az leni, ha nem szeretem magam, másokat sem tudok és nem vagyok képes szeretetet fogadni, ha nem fogadom el magam, másokat sem fogok tudni elfogadni és mások sem fogadnak el engem, ha nem bízom magamban, mások sem fognak bennem bízni és én sem fogok megbízni senkiben sem, ha nincsen saját magam felé tisztelet, mások sem fognak tisztelni és én sem őket... stb.
Ezt tanultam, ebben nőttem fel.
A legelső igazán őszinte mondatom életemben, az segélykérés volt, amikor elmentem Kedves Pszichiáter Ismerősömhöz és óriási szégyenkezések közepette kimondtam, alkoholista vagyok, egyedül nem bírom abba hagyni az ivást, segítsen.
A következő, amikor AA gyűlésen vállaltam betegségemet. Legelőször nem tudtam kimondani, alkoholista, azt mondtam, alkoholbeteg. Nagyon ronda szó volt számomra az alkoholista és az, hogy hozzátettem, beteg, ezzel még mélyítettem a betegségtudatomat is, ami nagyon fontos a felépülés elején.
Csakis ezzel az őszinteséggel tudtam megnyitni a magamhoz vezető utat. Igen, én alkoholbeteg vagyok, egy olyan betegséget kaptam/választottam, ami ugyan halálos és gyógyíthatatlan, viszont a 12 Lépéses Program és Isten - a saját felfogásom szerinti Isten - segítségével, csak a mai napon, egyetlen 24 órára megállíthatom.
Aztán lassan felismertem és beismertem a társfüggőségemet, ami talán azért volt nehezebb, mert nincsen kézzelfogható bizonyítéka, olyasmi mondjuk, mint az alkohol vagy a pohár. Mivel alkoholista otthonban nőttem fel, hiába nem használtam kb. 22 éves koromig az alkoholt, mégis ivott a lelkem a gondolkodásomon keresztül.
Szép lassan, nevén tudtam nevezni az érzéseimet és nagy rádöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a gyűlölet ellentéte nem a szeretet. A félelem ellentéte a szeretet, ugyanis, amikor félek, csak félek, kiöli a szeretetet, DE! ugyanez igaz fordítva is, amikor szeretek, nincsen helye bennem a félelemnek.
Megtanultam, minden belőlem indul ki. Ha én nem vagyok őszinte saját magamhoz, másokhoz sem tudok az leni, ha nem szeretem magam, másokat sem tudok és nem vagyok képes szeretetet fogadni, ha nem fogadom el magam, másokat sem fogok tudni elfogadni és mások sem fogadnak el engem, ha nem bízom magamban, mások sem fognak bennem bízni és én sem fogok megbízni senkiben sem, ha nincsen saját magam felé tisztelet, mások sem fognak tisztelni és én sem őket... stb.
Tanulom, hogy engem, magam helyett senki sem tud szeretni és elfogadni, kivéve egy szerető Isten.
Megjegyzés küldése