Nyíljunk meg az éltető szeretetnek!
Nem kell korlátoznunk a szeretet forrásait. Istennek és az univerzumnak korlátlanok a készletei abból, amire szükségünk van, beleértve a szeretetet.
Ha megnyílunk a szeretetre, meg is kapjuk. Esetleg a legváratlanabb helyekről, beleértve saját magunkat.
Nyitottak leszünk, és tudatára ébredünk annak a szeretetnek, mely egész idő alatt jelen volt életünkben. Érezni és értékelni fogjuk barátaink szeretetét. Észre vesszük, és élvezni fogjuk a családunktól kapott szeretetet.
Készek leszünk arra is, hogy szerelmi kapcsolatunkban is elfogadjuk a szeretetet. Nem kell elfogadnunk olyan emberek szeretetét, akikben nem bízhatunk – olyanokét, akik kihasználnak, vagy akikkel nem akarunk kapcsolatot tartani.
De sok jó szeretet elérhető – olyan, ami gyógyítja szívünket, kielégíti szükségleteinket, és amelyről lelkünk dalra fakad.
Oly sokáig megtagadtuk magunktól, amit megérdemlünk! Túl sokáig mártírkodtunk. Oly sokat adtunk, és közben hagytuk, hogy mások keveset adjanak cserébe. Megadtuk, ami másoknak járt. Itt az ideje, hogy az adás és kapás láncolatát azzal folytassuk, hogy megengedjük magunknak az elfogadást.
Ma megnyitom magam az univerzumból érkező szeretetnek. Elfogadom, és élvezem, amikor megérkezik.
Régebben azt hittem, hogy a szeretet csakis másokkal való törődés fizikailag. Mivel a saját lelkemmel nem tudtam hogyan törődni, másokéval sem működöt. Csakis külsőleg voltam képes az emberekkel kapcsolatot teremteni, miközben a lelkem teljesen zárva volt. Ez leginkább a családomra volt jellemző, előlük zártam hét lakat alá az érzéseimet.
Vágytam nagyon a szeretetre, mivel a saját szeretettankom üresen kongott, mások szeretetét sem voltam képes befogadni. Egyre inkább olyan emberekkel vettem körül magam, akiknél tovább élhettem a szeretetlenség fájdalmát. Olyannyira nem tudtam elfogadni magam és olyan mélyen működött bennem az, hogy én nem vagyok szerethető, hogy a függőségeim által lassú öngyilkosságra ítéltem magam. Ennek a nagyon erős élni akarásom vetett véget. Segítséget kértem és elkezdtem járni a 12 Lépéses Programok gyűléseire. Legelőször az AA-ba (Névtelen Alkoholisták), aztán, pár évvel később az Al-Anonba (alkoholisták hozzátartózóinak és barátainak a közössége) és az ACA-ba is (Anonim Felnőtt Gyermekek).
Ezekben a csoportokban kaptam elfogadást, szeretetet, ami tovább segített a saját elfogadásomhoz, saját magam szeretetéhez. Később elindultam Isten felé, az Ő szeretete lett a legfontosabb számomra. Ma is így van ez. Eléggé döcögős az út, mivel többször, mint szeretném beugrik az én akaratom és olyankor eltávolodok Isten szeretetétől. Aztán, amikor már jól kikínlódtam magam, újból keresem és rátalálok.
Vágytam nagyon a szeretetre, mivel a saját szeretettankom üresen kongott, mások szeretetét sem voltam képes befogadni. Egyre inkább olyan emberekkel vettem körül magam, akiknél tovább élhettem a szeretetlenség fájdalmát. Olyannyira nem tudtam elfogadni magam és olyan mélyen működött bennem az, hogy én nem vagyok szerethető, hogy a függőségeim által lassú öngyilkosságra ítéltem magam. Ennek a nagyon erős élni akarásom vetett véget. Segítséget kértem és elkezdtem járni a 12 Lépéses Programok gyűléseire. Legelőször az AA-ba (Névtelen Alkoholisták), aztán, pár évvel később az Al-Anonba (alkoholisták hozzátartózóinak és barátainak a közössége) és az ACA-ba is (Anonim Felnőtt Gyermekek).
Ezekben a csoportokban kaptam elfogadást, szeretetet, ami tovább segített a saját elfogadásomhoz, saját magam szeretetéhez. Később elindultam Isten felé, az Ő szeretete lett a legfontosabb számomra. Ma is így van ez. Eléggé döcögős az út, mivel többször, mint szeretném beugrik az én akaratom és olyankor eltávolodok Isten szeretetétől. Aztán, amikor már jól kikínlódtam magam, újból keresem és rátalálok.
Megjegyzés küldése