„…és könyvedbe ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.”
(Zsoltárok könyve, 139:16)
Vannak, akik abban hisznek, hogy minden napunk meg volt tervezve, és a születésünk előtt. Azt mondják, Isten tudta. És pontosan eltervezte, mi fog történni.
Mások azt állítják, magunk választottunk, részt vettünk életünk megtervezésében – milyen események fordulnak elő, milyenek lesznek a körülményeink, kikkel fogunk találkozni, hogy szembenézhessünk és feldogozhassuk problémáinkat, és levonhassuk a tanulságokat.
Filozófiánktól függetlenül hasonlóan értelmezhetjük a dolgot: múltunk nem véletlen, és nem tévedés. Ott voltunk, ahol lennünk kellett, a szükséges emberek társaságában. Magunkhoz ölelhetjük történetünket annak minden fájdalmával, tökéletlenségével, tévedéseivel, sőt tragédiáival együtt. Kizárólag a miénk, csak nekünk szánták.
Ma pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell. Jelenlegi körülményeink éppen olyanok, amilyennek lenniük kell most.
Ma elengedem a múltammal és jelenlegi körülményeimmel kapcsolatos bűntudatomat, és félelmemet. Bízom abban, hogy éppen a megfelelő helyen voltam, ahol eddig voltam, és éppen jó helyen vagyok ott, ahol most vagyok.
Abban hiszek, hogy születésem előtt elterveztem az életemet, az Öregek (Vének?) Tanácsa segítségével.
(sokat olvasgatom és tanulok a Jézus válaszol blogban leírtakból, gondolatébresztő írások vannak, érdemes körülnézni)
Sokáig nem tudtam elengedni a múltamból és a betegségemből eredő bűntudatot és a szégyent. Segítettek ebben a Társaim, akikkel gyűléseken találkoztam, erőt adtak, mert nem voltam egyedül a problémámmal.
Most egy darabig elgondolkoztam azon, vajon melyik múltból eredő érzés szokott még visszaköszönni az életemben és ez a gyerekneveléssel kapcsolatos tökéletlenségem. Amikor valamilyen gondjuk van a gyerekeimnek - itt komolyabbakra gondolok, nem olyasmire, hogy mit egyenek vacsorára - szinte azonnal felébred bennem az a kétség, esetleg nem e az én betegségem vonzata, hogy nem tudnak egy-egy helyzetet megoldani. Mert amikor kellett anno, nem voltam ott lélekben, nem voltam velük, csak mellettük. Persze sokkal enyhébb már ez a fajta bűntudat, mint a gyógyulásom elején volt. Emlékszem, akkor időnként szinte megütött és én tehetetlen voltam vele szemben. Annyit tehetek ma is, hogy igyekszem a múltat múltnak tekinteni, hiszen ami megtörtént, azon még Isten sem képes változtatni. Ezt fejben nagyon jól tudom, viszont az érzéseimhez vezető út a leghosszabb. Azért alakul, dolgozom rajta és igyekszem magamnak megbocsátani.
(sokat olvasgatom és tanulok a Jézus válaszol blogban leírtakból, gondolatébresztő írások vannak, érdemes körülnézni)
Sokáig nem tudtam elengedni a múltamból és a betegségemből eredő bűntudatot és a szégyent. Segítettek ebben a Társaim, akikkel gyűléseken találkoztam, erőt adtak, mert nem voltam egyedül a problémámmal.
Most egy darabig elgondolkoztam azon, vajon melyik múltból eredő érzés szokott még visszaköszönni az életemben és ez a gyerekneveléssel kapcsolatos tökéletlenségem. Amikor valamilyen gondjuk van a gyerekeimnek - itt komolyabbakra gondolok, nem olyasmire, hogy mit egyenek vacsorára - szinte azonnal felébred bennem az a kétség, esetleg nem e az én betegségem vonzata, hogy nem tudnak egy-egy helyzetet megoldani. Mert amikor kellett anno, nem voltam ott lélekben, nem voltam velük, csak mellettük. Persze sokkal enyhébb már ez a fajta bűntudat, mint a gyógyulásom elején volt. Emlékszem, akkor időnként szinte megütött és én tehetetlen voltam vele szemben. Annyit tehetek ma is, hogy igyekszem a múltat múltnak tekinteni, hiszen ami megtörtént, azon még Isten sem képes változtatni. Ezt fejben nagyon jól tudom, viszont az érzéseimhez vezető út a leghosszabb. Azért alakul, dolgozom rajta és igyekszem magamnak megbocsátani.
Megjegyzés küldése