A változáshoz vagy a veszteséghez való alkalmazkodás energiát igényel. A gyász elszívja az erőt, néha teljesen kimerít. Vannak, akiknek „be kell gubózniuk az átalakuláshoz”, ha veszteség éri őket – ahogy Pat Carnes fogalmaz.
Fáradtabbak lehetünk, mint máskor. Talán átmenetileg nem voltunk jók életünk bizonyos területein. És hálószobánk biztonságába bújnánk, menedéket keresve.
A veszteségeket nehéz feldolgozni. Teljesen kifáraszthat minket.
Helyes, ha gyengédek vagyunk magunkhoz, amikor változást vagy veszteséget élünk át. Igen, a gyógyulás elveihez továbbra is ragaszkodunk. De együttérzést tanúsíthatunk önmagunkkal szemben. Ilyenkor nem kell többet várnunk magunktól, mint amire képesek vagyunk. Még annyit sem kell elvárnunk, amit máskor elvárhatunk.
Több pihenésre, alvásra, nagyobb kényelemre lehet szükségünk. Ilyenkor érzelmileg is többet igénylünk másoktól, és kevesebbet tudunk adni nekik. Fogadjuk el önmagunkat, megváltozott szükségleteinket a gyász, a veszteség, a változások, a feszültségek idején is!
Jó, ha hagyjuk, hogy begubózzunk a nagy átalakulások közben. Megadhatjuk magunkat ennek a folyamatnak, és bízhatunk abban, hogy valami új, izgalmas energia keletkezik bennünk.
Hamarosan szárnyra kelünk, és elrepülünk.
Istenem, segíts, hogy el tudjam fogadni megváltozott szükségleteimet a gyász, a változás és a veszteségek idején.
Változás, változás hátán az életemben és ez tartós az elmúlt, lassan két hónap alatt.
Mint azt már említettem, négy évnyi külön élés után, visszaköltözött a lányom. Előtte volt egy napi ütemem, ami a visszaköltözésével teljesen felborult. Aztán hála Istennek, lett munkahelye, ahol 12 órás időbeosztásban dolgozik, három napot nappal, három nap szabad, aztán három nap éjszaka és megint három nap szabad. Most vagyok túl az első turnuson és csak kapkodom a fejem. Amikor éjszakás, előtte három nappal kell megcsinálnom a zörgősebb házimunkákat, mivel nappal alszik. Teljesen másképpen kell beosztanom az életemet, ami nem is olyan könnyű feladat számomra. Folyton figyelni, többet alkalmazkodni, mint eddig. Bátran kijelenthetem, nincsen napi ütemem, ami nekem nagyon fontos. El is fáradtam, több alvásra van/lenne szükségem és visszasírom az egykor unalmasnak vélt napjaimat, a kiszámíthatóságukkal együtt. Viszont ez van, ehhez szükséges alkalmazkodnom, ami nem kis erőfeszítést igényel tőlem. Többször intem magam a nap folyamán türelemre és ma megengedtem magamnak azt, hogy jóval tovább aludjak, mint azt előre elterveztem. Eléggé feszült vagyok időközönként még így is. Imádkoztam, hogy fogadjam el ezt az állapotomat és bízzak abban, idővel belerázódok.
Régebben nem így működtem, egyáltalán nem volt tudatos az életem, a kezeletlen, nevükön nem megnevezett érzéseim irányítottak. Türelmetlenkedésemet nem fékeztem, nem imádkoztam, haragos, bosszús voltam és folyton valakit szidtam.
Hála a 12 Lépéses Programnak, ma már nevükön tudom nevezni az érzéseimet, képes vagyok meglátni a valóságot és saját frusztráltságomért, türelmetlenkedésemért már nem másokat okolok.
Mint azt már említettem, négy évnyi külön élés után, visszaköltözött a lányom. Előtte volt egy napi ütemem, ami a visszaköltözésével teljesen felborult. Aztán hála Istennek, lett munkahelye, ahol 12 órás időbeosztásban dolgozik, három napot nappal, három nap szabad, aztán három nap éjszaka és megint három nap szabad. Most vagyok túl az első turnuson és csak kapkodom a fejem. Amikor éjszakás, előtte három nappal kell megcsinálnom a zörgősebb házimunkákat, mivel nappal alszik. Teljesen másképpen kell beosztanom az életemet, ami nem is olyan könnyű feladat számomra. Folyton figyelni, többet alkalmazkodni, mint eddig. Bátran kijelenthetem, nincsen napi ütemem, ami nekem nagyon fontos. El is fáradtam, több alvásra van/lenne szükségem és visszasírom az egykor unalmasnak vélt napjaimat, a kiszámíthatóságukkal együtt. Viszont ez van, ehhez szükséges alkalmazkodnom, ami nem kis erőfeszítést igényel tőlem. Többször intem magam a nap folyamán türelemre és ma megengedtem magamnak azt, hogy jóval tovább aludjak, mint azt előre elterveztem. Eléggé feszült vagyok időközönként még így is. Imádkoztam, hogy fogadjam el ezt az állapotomat és bízzak abban, idővel belerázódok.
Régebben nem így működtem, egyáltalán nem volt tudatos az életem, a kezeletlen, nevükön nem megnevezett érzéseim irányítottak. Türelmetlenkedésemet nem fékeztem, nem imádkoztam, haragos, bosszús voltam és folyton valakit szidtam.
Hála a 12 Lépéses Programnak, ma már nevükön tudom nevezni az érzéseimet, képes vagyok meglátni a valóságot és saját frusztráltságomért, türelmetlenkedésemért már nem másokat okolok.
Nem könnyű, viszont működik, ha működtetem.
Megjegyzés küldése