„Fogadd el a fájdalmat! Azután tanuld meg elfogadni a jót! Mert itt van, és még több jó közelít hozzád.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
A gyógyulásban az a célunk, hogy kellemesen érezzük magunkat, béke töltsön el, és elégedettek legyünk. Vagyis boldogok. Békében akarunk élni magunkkal, és környezetünkkel. Ehhez néha az kell, hogy nézzünk szembe a kellemetlen dolgokkal, érezzük át, és jussunk túl rajtuk.
Nem arról beszélek most, hogy kényszeresen kötődünk a nyomorúsághoz, és fájdalomhoz. Nem arról, hogy olykor feleslegesen teremtünk fájdalmas helyzeteket. Arról a jogos kellemetlen érzésről van szó, amit el kell fogadnunk, ha meg akarunk gyógyulni.
Ha műtéten esünk át, többnyire másnap a legélesebb a fájdalom. Amikor gyógyulásunk közben megtesszük, amit kell, néha érzelmi, gondolati és spirituális műtétet végzünk magunkon. Eltávolítjuk magunkból a begyulladt vagy fertőzött részeket.
Ez a folyamat néha bizony fáj.
Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezt a kellemetlen beavatkozást vállaljuk, és túléljük az átmeneti érzelmi szenvedést? Ha igen, akkor hamarosan túl is leszünk rajta.
Ma hajlandó vagyok szembenézni a kellemetlen szituációkkal, mert bízom abban, hogy utána gyógyulás, és szabadulás vár rám.
Nagyon nem akartam és jól tudom, nem az én feladatom lenne, mégis úgy érzem ma, hogy meg kellett tennem a következőket.
Az exem és a fiam egy munkahelyen dolgoznak. Bizonyos kialkudott napi bérben vannak és így nagyon könnyű volt kiszámolnom, hogy az áttúlórázott hétvégékkel együtt mennyi pénzt fognak elsején hazahozni. Szerencse, hogy pénteken a fiam felhívott, amikor megkapták a fizetésüket és én azonnal azt mondtam, ez nagyon kevés. Visszamentek a pénztároshoz, aki elfelejtett hozzáadni minden napjukhoz fejenként ötszáz forintot. DE! még ezzel a toldással is keveslem az én számításaim szerint. Kettő napja nyugtalankodom emiatt, nem akarom elfogadni, mert tudom jól, én számoltam ki pontosan a fizetésüket. Ma összeírtam, egy A4-es lapot megfeleztem és felírtam dátum szerint a napokat, a fiam oldalára és az exemére is.
A fiam most nincsen itthon, megvárom, amíg hazaér és együtt, hárman bejelölgetjük a ledolgozott napokat és azokat is, amelyik hétvégén itthon voltak.
Úgy érzem a mai napon, nem hagyhatom annyiban a dolgot, hiszen a kettejük elmaradt pénze közel 100 ezer forint. A saját magam érdekében meg kell ezt tennem, mert ahogy ismerem magamat, úgysem fogok megnyugodni, amíg a végére nem járok.
Feszült vagyok már harmadik napja, ezen agyalok és csak húztam az időt, hiszen sem a fiam, sem az exem nem hiszi azt el, hogy ilyen sok pénzt megkerestek egy hónap alatt. Én elhiszem, hiszen feketén, fehéren láttam az összeget, amikor kiszámoltam egy héttel ezelőtt. Tehát, nem előre számoltam, hanem utólag...
És most fel kell tennem magamnak a költői kérdést, ez a két pasi csak dolgozik, pénzt nem keres? Mert a kettő között van némi különbség!
És hagyjam az egészet a fenébe? Hát nem tudom, hiszen sok pénz forog kockán, nem pár ezer forint!
Ez miért az én felelősségem?! Jó, a fiamat erre még tanítani szükséges, hiszen csak kettő hónapja dolgozik... na de az exem!!!???
Tehát éppen élem az életem egyik kellemetlen szakaszát, aminek frusztrációját nem én teremtettem csak viselem, cipelem...
Az exem és a fiam egy munkahelyen dolgoznak. Bizonyos kialkudott napi bérben vannak és így nagyon könnyű volt kiszámolnom, hogy az áttúlórázott hétvégékkel együtt mennyi pénzt fognak elsején hazahozni. Szerencse, hogy pénteken a fiam felhívott, amikor megkapták a fizetésüket és én azonnal azt mondtam, ez nagyon kevés. Visszamentek a pénztároshoz, aki elfelejtett hozzáadni minden napjukhoz fejenként ötszáz forintot. DE! még ezzel a toldással is keveslem az én számításaim szerint. Kettő napja nyugtalankodom emiatt, nem akarom elfogadni, mert tudom jól, én számoltam ki pontosan a fizetésüket. Ma összeírtam, egy A4-es lapot megfeleztem és felírtam dátum szerint a napokat, a fiam oldalára és az exemére is.
A fiam most nincsen itthon, megvárom, amíg hazaér és együtt, hárman bejelölgetjük a ledolgozott napokat és azokat is, amelyik hétvégén itthon voltak.
Úgy érzem a mai napon, nem hagyhatom annyiban a dolgot, hiszen a kettejük elmaradt pénze közel 100 ezer forint. A saját magam érdekében meg kell ezt tennem, mert ahogy ismerem magamat, úgysem fogok megnyugodni, amíg a végére nem járok.
Feszült vagyok már harmadik napja, ezen agyalok és csak húztam az időt, hiszen sem a fiam, sem az exem nem hiszi azt el, hogy ilyen sok pénzt megkerestek egy hónap alatt. Én elhiszem, hiszen feketén, fehéren láttam az összeget, amikor kiszámoltam egy héttel ezelőtt. Tehát, nem előre számoltam, hanem utólag...
És most fel kell tennem magamnak a költői kérdést, ez a két pasi csak dolgozik, pénzt nem keres? Mert a kettő között van némi különbség!
És hagyjam az egészet a fenébe? Hát nem tudom, hiszen sok pénz forog kockán, nem pár ezer forint!
Ez miért az én felelősségem?! Jó, a fiamat erre még tanítani szükséges, hiszen csak kettő hónapja dolgozik... na de az exem!!!???
Tehát éppen élem az életem egyik kellemetlen szakaszát, aminek frusztrációját nem én teremtettem csak viselem, cipelem...
Megjegyzés küldése