„Kik a társfüggők? Könnyű a válasz. Azok közé tartoznak, akik a legjobban tudnak szeretni, törődni másokkal.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
Önvizsgálatunkat nem kell negatív tulajdonságainkra korlátoznunk. Hiszen éppen a rossz dolgokra való összpontosítás a társfüggőség egyik kulcsproblémája.
Őszintén, félelem nélkül tedd fel a következő kérdést: „Mi az ami jó bennem? Melyek a jó tulajdonságaim?”, „Szerető, gondoskodó ember vagyok-e?”. Lehet, hogy elhanyagoltunk magunkat, miközben másokkal törődtünk, de ez mindenképpen jó.
„Van humorom?”, „Fel tudom vidítani az embereket?”, Meg tudom vigasztalni őket?”, „Képes vagyok valami jót kihozni a semmiből is?” „Észreveszem másokban a legjobbat?”
Ezek személyiségünk aktívái. Lehet, hogy túlzásba vittük némelyiket, de jól van így. Már úton vagyunk az egyensúly felé.
A gyógyulás nem jelenti személyiségünk teljes kiküszöbölését. A gyógyulás célja a negatív tulajdonságok elfogadása, feldolgozása, vagy átalakítása, s eközben pozitív tulajdonságainkra építünk. Mindnyájunknak vannak jó tulajdonságai, csak oda kell figyelni rájuk, erősíteni kell őket, és kihozni magunkból, amit lehet.
A társfüggőségben élők olyan emberek, akik nagyon tudnak szeretni, másokkal törődni. Most azt tanuljuk, hogy ennek a törődésnek egy részét magunknak adjuk.
Ma arra összpontosítok, ami jó bennem. Magamnak adom annak a törődésnek egy részét, amit eddig a világnak adtam.
Amikor aktívan éltem a függőségeimet, akkor is törődtem magammal, külsőleg. Nem voltam elhanyagolt, csinos ruhákban jártam, vigyáztam az alakomra, sminkeltem magam... erre igényem volt, többnyire nem a másoknak való megfelelésről szólt.
Belül viszont folyton más emberek jártak az eszemben, olyanok, akiknek meg akartam felelni... az érzelmileg elérhetetlen emberek.
Alapból anyáskodó, gondoskodó a természetem, már csak rák mivoltomból eredően is. A 12 Lépéses Program béli életem előtt csak adtam és adtam és nem néztem azt meg, hogy akinek adok, onnan vajon kapok e. Ezt leginkább a volt férjemmel kapcsolatban vettem észre és nagyon fájt, nem értettem. Úgy hittem, biztos keveset adok vagy valamit rosszul csinálok, ezért nem kapok tőle elismerést, dicséretet. A helyzet nagyon emlékeztetett a szüleimmel való kapcsolatomra, holott, otthon dicsértek néha, anyu és apu is, amikor még kislány voltam, aztán ez átalakult valamiféle keserű viccelődésbe, mint pl: - olyan ügyes vagy, hogy hét üres faluban nincsen párod. Megalázó... DE! akkor még ez nem volt tudatos bennem.
Aztán a 12 Lépéses Program gyógyító hatásának köszönhetően felismertem, hogy bizonyos embereknek csak adok, miközben belőlük nem kapok semmit. Egy idő után visszavettem ebből és kijelöltem a határaimat. Adtam, amikor szükséges volt, viszont már nem ész nélkül. Ezzel a befékezéssel több időm és energiám maradt saját magamra.
Ma is megmaradt az anyáskodó természetem, a gondoskodó. Vigyázok rá, becsben tartom, szeretem. A lényeg, a határaim kijelölése és megtartása. Ez nagyon fontos a személyes szférám megőrzéséhez, ahhoz, hogy ne engedjem, hogy az emberek kedvükre mászkáljanak ki és be bennem. És a másik elengedhetetlen szükségletem hozzá, elhiszem, hogy úgy ahogy vagyok, szerethető ember vagyok, egyszeri és megismételhetetlen érték.
Belül viszont folyton más emberek jártak az eszemben, olyanok, akiknek meg akartam felelni... az érzelmileg elérhetetlen emberek.
Alapból anyáskodó, gondoskodó a természetem, már csak rák mivoltomból eredően is. A 12 Lépéses Program béli életem előtt csak adtam és adtam és nem néztem azt meg, hogy akinek adok, onnan vajon kapok e. Ezt leginkább a volt férjemmel kapcsolatban vettem észre és nagyon fájt, nem értettem. Úgy hittem, biztos keveset adok vagy valamit rosszul csinálok, ezért nem kapok tőle elismerést, dicséretet. A helyzet nagyon emlékeztetett a szüleimmel való kapcsolatomra, holott, otthon dicsértek néha, anyu és apu is, amikor még kislány voltam, aztán ez átalakult valamiféle keserű viccelődésbe, mint pl: - olyan ügyes vagy, hogy hét üres faluban nincsen párod. Megalázó... DE! akkor még ez nem volt tudatos bennem.
Aztán a 12 Lépéses Program gyógyító hatásának köszönhetően felismertem, hogy bizonyos embereknek csak adok, miközben belőlük nem kapok semmit. Egy idő után visszavettem ebből és kijelöltem a határaimat. Adtam, amikor szükséges volt, viszont már nem ész nélkül. Ezzel a befékezéssel több időm és energiám maradt saját magamra.
Ma is megmaradt az anyáskodó természetem, a gondoskodó. Vigyázok rá, becsben tartom, szeretem. A lényeg, a határaim kijelölése és megtartása. Ez nagyon fontos a személyes szférám megőrzéséhez, ahhoz, hogy ne engedjem, hogy az emberek kedvükre mászkáljanak ki és be bennem. És a másik elengedhetetlen szükségletem hozzá, elhiszem, hogy úgy ahogy vagyok, szerethető ember vagyok, egyszeri és megismételhetetlen érték.
Megjegyzés küldése