Napi meditáció - HIT ÉS PÉNZ - Október 4. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Néha még arra sincs elég pénzünk, hogy átvészeljük a mindennapokat – nem szólva holmi luxuskiadásokról.

Vannak, akik azt tanácsolják ilyenkor, hogy készítsünk költségvetést. Mi meg csak kuncogunk rajta, hiszen még a túlélés költségei is meghaladják jövedelmünket.

Szemügyre vesszük, hogyan állunk, megrázzuk a fejünket, és csak annyit mondunk: „Lehetetlen.”

Sokan átéltük már ezt a helyzetet. Nem kell pánikba esnünk. Még csak kétségbeesésbe se.

A pánik és a kétségbeesésé rossz helyzetmegítélést és kétségbeesett lépéseket produkál. Ilyenkor kell félelmünket hittel helyettesíteni. Bízni abban, hogy Isten gondoskodni fog rólunk.

Egyszerre csak egy nappal, és egyetlen szükséglettel foglalkozz. Használd a túléléshez kifejlesztett képességeidet. Tudd, hogy lehetőségeidnek nem szab határt a múlt, se a körülményeid.

Vizsgáld meg, nincsenek-e benned olyan gátlások, amelyek megakadályozzák, hogy pénzhez juss. Nem kell-e változtatni a hozzáállásodon? Nem történt-e olyasmi, amiből le kellene vonnod a konzekvenciát?

Lehet, hogy ez egyszerűen a hitről szól. Azt mondják, a bibliai időkben Jézus a vízen járt. Azt mondják, megtették a követői is, de abban a pillanatban elmerültek, hogy hagyták felülkerekedni a félelmüket.

Az anyagilag nehéz időkben mi is megtanulhatunk „a vízen járni.” Ha költségvetést készítesz, és úgy találod, nincs elegendő pénzed a megélhetésre és számláid kifizetésére, tégy meg minden tőled telhetőt, azután engedd el a dolgot. Bízz legfőbb forrásodban, hogy gondoskodni fog rólad. Ha vészhelyzetbe kerülsz, és nincs elegendő készpénzed, pillants a pénztárcád mögé. Kérj az isteni készletből, amely korlátlanul rendelkezésedre áll.

Igyekezz anyagilag felelősen viselkedni. Fordulj az isteni bölcsességhez. Hallgass az Isten útmutatására! Azután engedd el félelmeidet, és azt az igényedet, hogy mindent te irányíts.

Tudjuk, hogy a pénz életünk szükséges része; tudja Felsőbb Erőnk is.

Istenem, hozz felszínre bennem minden, a pénzzel kapcsolatos gátlást, és korlátot. Segíts, hogy anyagilag is gondoskodjam magamról. Ha szükséget szenvedek, eloszlatom félelmeimet, és megtanulok „a vízen járni.” Ezt a hozzáállást nem arra használom, hogy felelőtlenségemet igazoljam vele. Elvégzem, ami az én dolgom, beleértve azt is, hogy elengedem félelmeimet, és Rád bízom a többit.

Az előző életemben a félelmemet félelemmel növeltem és bevallom, többször előfordul velem ez még mostanában is. Csípőből beugrik a félelem egy-egy krízis helyzetben, annyira belém ivódott a régmúltban, hogy csak nagy odafigyeléssel és nehezen tudja átvenni a helyét a hit. Általában olyankor, amikor már jól kiféltem magam és teljesen tehetetlen vagyok adott helyzetben, eseménynél, embereknél, csakis akkor vagyok képes arra, hogy széttárjam a karjaimat és azt mondjam, feladom, itt már mint ember, semmit sem tehetek. Persze voltak könnyebb szakaszai is a gyógyulásomnak amikor szökkelve ugrottam át egyes akadályokat. Mostanság a lomha, maciszindróma az, ami inkább jellemez, ebből a szempontból a frusztrációval együtt.
Többször jártam már úgy, hogy kiszámoltam a feladni valókat és nem volt elég a pénz a megélhetésünkre amennyiben az összes számlát utalom. Ilyenkor sakkozni szoktam. Melyik az elengedhetetlenül sürgős, aztán melyik az, amelyikkel még egy hónapot várhatok. Nem igazán megnyugtató választás, viszont mégis csak jobb, mint éhezni.
Egy dologban biztos vagyok, hiszen ezt, ahogy visszatekintek, az életem igazolja. Isten sosem hagyott éhezni. Mindig volt mit enni.
És most eldöntöttem - úgy hiszem a gyógyulásom óta először - kérni fogom Istent, hogy anyagilag kissé megtámogasson. Amikor még éltem a függőségemet, folyton pénzt kunyiztam Tőle és Ő rendszerint adott is nekem bőven. Mind elszórtam. Ma úgy érzem, sokkal felelőségteljesebb vagyok az anyagiak terén is, emiatt bátorkodom ezzel a kérésemmel Hozzá fordulni ismét.
A szüleim megtanítottak arra, ha valamilyen nagyobb dologba beruháztak nem igazán tudtak örülni neki, volt a fejük felett egy szürke felhő, ami elnyomta örömüket, hiszen a részleteket fizetni kellett. Nálam is hasonlóképpen működik a dolog. Néha el tudom engedni, olykor meg rám zuhan. A legutolsóból a fiam rántott ki. Nagyon bölcs ám, okos és rendkívüli humora van. Vettem egy kis laptopot - én csak kütyünek hívom - holott lett volna helye a pénznek máshol is. Három napig gondolkodtam a dolgon, amíg végre rábólintottam az üzletre. A maga nemében egyedülálló készülék, nem az a tucatárú, amikkel tele van a net, biztosan tudom és érzem is, alkalmi és vissza nem térő vétel volt. Pár nap elteltével, mesélem a fiamnak, hogy bűntudatom van a kütyü miatt. Itt ültünk a gép előtt, valamit kerestünk a neten. Ő rám sem nézett, DE! olyan határozottsággal mondta, amilyent eddig még nem hallottam tőle, ne tedd. És ez a ne tedd, mint egy éles olló, azonnal elvágta a bűntudatomat. Mert ha ő felhőtlenül képes örülni a szerzeményünknek, lehet, lassan engem is megtanít majd erre.