„Az rendben van, hogy engedjem el a férjemet, és hagyjam, hogy elszenvedje ennek következményét. De hogyan engedjem el a gyerekeimet? Szülő lévén nem vagyok felelős értük?”
(A Névtelen Alkoholisták szervezetének egy tagja)
A gyermekeinkkel szembeni felelősségünk más, mint a felnőttekkel szembeni. Gondoskodnunk kell róluk anyagilag, ki kell elégítenünk fizikai és szellemi szükségleteiket.
Gyermekeinket meg kell tanítanunk arra, hogy gondoskodjanak saját magukról – a cipőfűzéstől kezdve a jövőre vonatkozó tervek elkészítéséig. Szükségük van szeretetünkre, és útmutatásunkra. Ha egyszer felállítottunk bizonyos korlátokat, következetesen meg kell erősítenünk őket. Olyan környezetre van szükségük, amely támogatja, lelkileg táplálja őket, hogy fejlődhessenek. Ahhoz, is segítség kell nekik, hogy kifejlesszék értékrendjüket.
De nem kell őket szüntelenül irányítanunk, se ellenőriznünk. Az általános hiedelemmel szemben ez a rendszer nem működik. A fegyelmezés és a támogatás igen, de, csak ha e kettő együtt jár. A szégyenérzet és a bűntudat megzavarja gyermekeink tanulását és a mi szülői funkcionálásunkat is. Gyermekeinkhez felelősen kell közelítenünk, és nyugodtan elszámoltathatjuk őket cselekedeteikről – koruknak megfelelően.
Nyugodtan hagyhatjuk, hogy gyermekeink éljék a saját életüket, és mi is ezt tehetjük.
Keresd az egyensúlyt! Keresd a bölcsességet! Ne az aprólékos irányítást keresd, hanem arra törekedj, hogy olyan emberként élj erőddel, aki egyben szülő is!
Istenem, segíts ma, hogy megtaláljam a kellő egyensúlyt a gyermekeimért vállalt felelősében. Segíts, hogy mint szülő uralkodás és parancsolgatás helyett támogatással és fegyelmezéssel érjek el eredményt.
A gyerekeimmel kapcsolatban régebben a TÚL működött nálam.
TÚL jó anya akartam lenni - és melyik anya nem?! - nem volt elég, ha elég jó vagyok...
TÚLzásokba estem az irányításuk terén, szinte rájuk telepedtem...
TÚLságosan meg akartam védeni őket a negatív hatásoktól - pedig az az élet velejárója és ebből tanulhatnak - agyonféltettem őket... és még sorolhatnám tovább.
A 12 Lépéses Programban tanulom azt, hogyan tudok szeretettel eltávolodni tőlük.
A fiammal kapcsolatban egész jól működik a dolog, viszont a lányommal nehéz. Úgy érzem, amikor azt érzi, most éppen eltávolodóban vagyok, mintha megijedne és azonnal tesz valamit amivel jó felbosszant, mindegy milyen áron, csak figyeljek rá. Kidolgoztam egy stratégiát az ilyen helyzetekre, amit hol sikeresen tudok már működtetni, máskor meg nem, ugyanis olyankor annyira elhatalmasodnak rajtam az érzések, hogy azok irányítanak. Hiába, nem vagyok tökéletes, a lényeg, hogy felismertem, kidolgoztam rá a saját projektemet és hajlandó is vagyok alkalmazni.
A stratégia nagyon egyszerű. Olyankor, amikor a lányom szabotálná bizonyos viselkedésével az eltávolodásomat, igyekszem nem dühbe gurulni, hanem halkan, DE! határozottan betartatom vele a határaimat. Már sikerült, igaz a bűntudatom kis időre velem maradt, ami - mint azt már több meditációnál is említettem - azt jelezte nekem, a változtatással jó úton járok.
TÚL jó anya akartam lenni - és melyik anya nem?! - nem volt elég, ha elég jó vagyok...
TÚLzásokba estem az irányításuk terén, szinte rájuk telepedtem...
TÚLságosan meg akartam védeni őket a negatív hatásoktól - pedig az az élet velejárója és ebből tanulhatnak - agyonféltettem őket... és még sorolhatnám tovább.
A 12 Lépéses Programban tanulom azt, hogyan tudok szeretettel eltávolodni tőlük.
A fiammal kapcsolatban egész jól működik a dolog, viszont a lányommal nehéz. Úgy érzem, amikor azt érzi, most éppen eltávolodóban vagyok, mintha megijedne és azonnal tesz valamit amivel jó felbosszant, mindegy milyen áron, csak figyeljek rá. Kidolgoztam egy stratégiát az ilyen helyzetekre, amit hol sikeresen tudok már működtetni, máskor meg nem, ugyanis olyankor annyira elhatalmasodnak rajtam az érzések, hogy azok irányítanak. Hiába, nem vagyok tökéletes, a lényeg, hogy felismertem, kidolgoztam rá a saját projektemet és hajlandó is vagyok alkalmazni.
A stratégia nagyon egyszerű. Olyankor, amikor a lányom szabotálná bizonyos viselkedésével az eltávolodásomat, igyekszem nem dühbe gurulni, hanem halkan, DE! határozottan betartatom vele a határaimat. Már sikerült, igaz a bűntudatom kis időre velem maradt, ami - mint azt már több meditációnál is említettem - azt jelezte nekem, a változtatással jó úton járok.
Megjegyzés küldése