Nem szabad, hogy a pénz álljon életünk középpontjában. Ez nem vezet el ahhoz a gazdagsághoz, amelyre igazából vágyunk. Sokszor még anyagi stabilitáshoz sem.
A pénz fontos. Megérdemeljük, hogy annyit fizessenek nekünk, amennyit a munkánk ér. Meg is fizetik, ha elhisszük, hogy megérdemeljük. De terveink gyakran kudarcba fulladnak, amikor a pénzt tesszük az első helyre. Mit szeretnénk csinálni igazából? Mi felé terelnek minket? Mit mondanak ösztöneink? Minek elvégzéséhez kapunk útmutatást? Mi az a tennivaló, ami izgat? Keresd a módját, hogy ezt tehesd, és ne aggódj a pénz miatt!
Gondold végig az anyagi szempontokat. Jelöld ki azt a határt, amekkora fizetést meg kell kapnod. Légy józan! Kezdd alul, s onnan haladj felfelé. De, ha úgy érzed, egy bizonyos állást feltétlenül meg kell kapnod, vágj bele.
Van-e olyasmi, amit igazából nem akarunk megtenni, ami a kedvünk ellen való, és mégis rá akarjuk erőltetni magunkra „a pénz miatt”? Ez általában visszaüt. Csak kínlódást okozunk vele magunknak, és többnyire a pénzzel is gond lesz.
Megtanultam, hogy amikor a munkával kapcsolatban hű vagyok magamhoz, a pénz se marad el. Néha persze nem annyi jön be, amennyit szeretnék, néha viszont kellemesen meglepődöm. De elégedett vagyok, és elég pénzem van.
A pénz megfontolandó tényező, de ha spirituális biztonságot, és lelki békét keresünk, akkor életünkben semmiképp sem szabad az első helyre tennünk.
Ma megfontolom pénzügyeimet, de nem hagyom, hogy ez foglalkoztasson legfőképp. Istenem, segíts, hogy hű legyek magamhoz, és bízzam abban, hogy a szükséges pénz nem marad el.
A régi életemben a pénz központi helyet foglalt el. Mivel magammal nem volt kapcsolatom és Istennel sem, a pénz lett a Felsőbb Erőm. Amikor volt, megnyugodtam, amikor meg nem volt vagy csak nagyon kevés, keseregtem és irigykedtem azokra az emberekre, akiknek sok volt belőle. Valahogy úgy éreztem, hogy az értékem a pénz mennyiségétől függ.
És most megint az kell, hogy mondjam, hálás vagyok a függőségeimnek, ugyanis nélkülük nem ismerhetném a 12 Lépéses Programot, nem ismerkedhetnék saját magammal, és a 12 Lépéses Program hiányában ma már nem is élnék.
Ma is tanulok a pénzzel bánni, viszont azt bátran kijelenthetem, már nincsen korona a fején, nem tölt be központi szerepet az életemben. Szükséges és ennél nem is több.
A volt munkahelyemre úgy mentem el dolgozni, hogy azt mondtam magamnak, én ezt a munkát még ingyen is csinálnám, annyira szerettem. Aztán egy hónapnyi ingyen (próba munka) után az akkori átlagfizetések egyharmadát kaptam. Nem bántam és nem éreztem úgy, hogy a fizetésemmel nem becsülik meg a munkámat. A segítői szférában az emberek között általában ez a hozzáállás a jellemző. Aztán pár hónap múlva hatályba lépett egy rendelet, miután kétszeresére nőtt a fizetésem. Még ma is elcsodálkozom ezen, hogy Isten milyen váratlan dolgokra képes. Semmi másra nem figyeltem, mint arra, hogy a tőlem telhető legjobban végezzem a munkámat, hiszen emberéletekről volt szó.
Olyan is előfordult a gyógyulásom alatt, hogy egy nap csak vajas zsemléket tudtam enni, a családdal együtt, viszont ez nem az én felelőtlenségem hozadéka volt. Isten még akkor sem hagyott éhen, a lényeg, volt mit ennem és a vajas zsemléket rágcsálva, rántott húsokról álmodoztam...
És most megint az kell, hogy mondjam, hálás vagyok a függőségeimnek, ugyanis nélkülük nem ismerhetném a 12 Lépéses Programot, nem ismerkedhetnék saját magammal, és a 12 Lépéses Program hiányában ma már nem is élnék.
Ma is tanulok a pénzzel bánni, viszont azt bátran kijelenthetem, már nincsen korona a fején, nem tölt be központi szerepet az életemben. Szükséges és ennél nem is több.
A volt munkahelyemre úgy mentem el dolgozni, hogy azt mondtam magamnak, én ezt a munkát még ingyen is csinálnám, annyira szerettem. Aztán egy hónapnyi ingyen (próba munka) után az akkori átlagfizetések egyharmadát kaptam. Nem bántam és nem éreztem úgy, hogy a fizetésemmel nem becsülik meg a munkámat. A segítői szférában az emberek között általában ez a hozzáállás a jellemző. Aztán pár hónap múlva hatályba lépett egy rendelet, miután kétszeresére nőtt a fizetésem. Még ma is elcsodálkozom ezen, hogy Isten milyen váratlan dolgokra képes. Semmi másra nem figyeltem, mint arra, hogy a tőlem telhető legjobban végezzem a munkámat, hiszen emberéletekről volt szó.
Olyan is előfordult a gyógyulásom alatt, hogy egy nap csak vajas zsemléket tudtam enni, a családdal együtt, viszont ez nem az én felelőtlenségem hozadéka volt. Isten még akkor sem hagyott éhen, a lényeg, volt mit ennem és a vajas zsemléket rágcsálva, rántott húsokról álmodoztam...
Megjegyzés küldése