Legtöbbünk azt szeretné, ha szeretnék. Azt szeretnénk, hogy mások kedvesnek, barátságosnak, jónak és szeretetteljesnek lássanak. Legtöbbünk vágyik mások elismerésére.
Gyerekkorunk óta próbáltunk elismeréshez jutni, megkedveltetni magunkat másokkal, és elérni, hogy jó véleményük legyen rólunk. És ma is attól tartunk, hogy az emberek el fognak hagyni, ha cselekedeteink nem nyerik el tetszésüket. Olyan emberektől várunk elismerést, akik erre nem képesek. Lehet, hogy nem tudjuk, hogy most és így is szeretetre méltók vagyunk, és hogy megérdemeljük magunktól az elismerést.
Ahhoz, hogy boldogan éljünk, hogy következetesen Felsőbb Erőnk szándékainak megfelelően élhessünk, hogy életünk összhangban legyen az univerzummal, el kell engednünk túlzott igényünket az elismerésre. Ezzel a múltunkból maradt kielégítetlen szükségletünkkel ugyanis hatalmat adunk mások kezébe, hogy manipulálhassanak bennünket, s meggátoljuk, hogy legjobb érdekeinket szolgálva cselekedjünk és hűek legyünk magunkhoz.
Megadhatjuk az elismerést mi magunk. Végső soron úgyis ez az egyetlen, ami számít.
Ma elengedem azt az igényemet, hogy mások elismerjenek és kedveljenek. Azzal helyettesítem, hogy nekem magamnak kell elismernek és kedvelnem magam. Élvezni fogom azt a meglepetést, amit ez okoz. Azok, akik számítanak nekem, magamat is ideértve, akkor tisztelnek, ha hű vagyok magamhoz.
Mennyire vágytam apám elismerésére és később az ex férjemére...
Vágytam nagyon arra, hogy mindenki szeressen...
És az üres szeretettankom majdnem megölt...
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni azt, hogy minden belőlem indul ki!
Ha nincsen önszeretetem, mások szeretetét sem vagyok képes befogadni, ha nem ismerem el magam, mások dicséretével sem tudok mit kezdeni... stb.
Megtanultam az éves során, nem szerethetek mindenkit és engem sem szerethet mindenki.
A legfontosabb az, hogy én szeressem saját magam és ide, az önelfogadáson, önmegbocsájtáson keresztül tudok csak eljutni.
Vágytam nagyon arra, hogy mindenki szeressen...
És az üres szeretettankom majdnem megölt...
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni azt, hogy minden belőlem indul ki!
Ha nincsen önszeretetem, mások szeretetét sem vagyok képes befogadni, ha nem ismerem el magam, mások dicséretével sem tudok mit kezdeni... stb.
Megtanultam az éves során, nem szerethetek mindenkit és engem sem szerethet mindenki.
A legfontosabb az, hogy én szeressem saját magam és ide, az önelfogadáson, önmegbocsájtáson keresztül tudok csak eljutni.
Elismerem az eddig megtett utat, elismerem a fejlődésemet és hiszem, hogy éppen ott vagyok, ahol most lennem kell.
Nem azt mondom, hogy folyamatosan felhőtlen a kapcsolatom saját magammal, olykor elégedetlenkedek, amikor erőt vesz rajtam a túl sokat akarásom. DE! az előző életemhez képest óriási ezen a területen a változásom. Megbocsátóbb és elfogadóbb lettem saját magammal szemben. Többször békén hagyom magam, mint ostoroznám. Igaz az is, amikor ütöm magam, azt kegyetlenül szoktam véghezvinni... nehezen engedem el... a reményem mégis megvan arra, egyszer talán mégis sikerül végleg elengednem... van ilyen egyáltalán?
Létezik olyan, hogy teljes önelfogadás, teljes önmegbocsátás?
Létezik olyan, hogy teljes önelfogadás, teljes önmegbocsátás?
Megjegyzés küldése