„Erős lények vagyunk. Ugyanakkor sok szempontból törékenyek. El tudjuk fogadni a változást, és a veszteséget, de csak a saját tempónkban és a magunk módján. És csak Isten és mi magunk dönthetünk az időzítésről.”
(Ne függj többé senkitől!)
Az élet nem csak nehéz, stresszes időszakokból áll, de ezek az időszakok is életünk részei, hozzátartoznak fejlődésünkhöz, és előrehaladásunkhoz. Mi döntjük el, mit kezdünk a nehéz időszakokkal, a nehéz, lehúzó energiákkal.
Az energiát felhasználhatjuk arra, hogy gondjainkat jól megrágjuk, és feldolgozzuk. Felhasználhatjuk arra, hogy finomra hangoljuk készségeinket, és spiritualitásunkat. Vagy átélhetjük úgy, hogy közben szenvedünk, elraktározzuk keserűségünket, és teljesen elutasítjuk a fejlődést, vagy változást.
A nehéz idők arra indíthatnak, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, egyúttal alkalmassá formálhatnak rá. Felhasználhatjuk őket arra, hogy az élet, a szeretet és a fejlődés magasabb szintjeire jussunk.
Miénk a választás. Megengedjük-e magunknak a dolgok átérzését? Spirituálisan közelítjük-e meg az eseményeket, beleértve a hálát is? Vagy elbizonytalanodunk, és folyton azt kérdezzük, mit kell tennünk, és mit kell megtanulnunk? Vagy ürügynek tekintjük őket arra, hogy a régi, negatív hiedelmeinket igazoljuk, mondván: „Velem nem történik semmi jó! Én örökké áldozat vagyok… Senkiben se bízhatom meg… Nem érdemes élni”?
Nincs mindig szükségünk súlyos energiákra vagy stresszre ahhoz, hogy elinduljon a változás. Nem kell keresnünk, teremtenünk vagy magunkhoz vonzanunk a stresszhelyzeteket. De ha már itt vannak, megtanulhatjuk felhasználni annak érdekében, hogy tovább lépjünk, és elérjük azt, ami az életben jó.
Istenem add, hogy a nehéz idők gyógyulást hozzanak.
A fent említett meditációban mindegyik kérdésen keresztül mentem, kivéve az utolsón:
„Velem nem történik semmi jó! Én örökké áldozat vagyok… Senkiben se bízhatom meg… Nem érdemes élni”?
A mai napon tudom azt, bármekkora nehézséget hoz elém az élet, bármennyire nincsen a mai napon örömöm, egy dologban egészen biztos lehetek, ma sem kell és ma sem fogok az egyik szeremhez nyúlni, az alkoholhoz. Ez magában már öröm és a hála érzését vonja maga után bennem.
Kétszer fordult az elő velem egy héten belül, még évekkel ezelőtt, annyira féltem és olyan nagyon kilátástalannak láttam az életemet, hogy megfordult bennem az öngyilkosság gondolata. Reményvesztett lettem. Aztán beszéltem erről az érzésről, írtam is egyik Al-Anonos Társnőmnek és szépen elmúlt. Sem azelőtt, sem azóta ilyesmi nem fordult elő velem. Nem voltam önsajnálatban, nem fogalmaztam meg a fenti mondatot magamban, viszont a fájdalmaimra való rászűkülés, reményvesztetté tett időlegesen és egyetlen egy kiutat láttam, hogy befejezem. Aztán eszembe jutottak a gyerekeim, mi lesz velük - akkor még mindkettő iskolába járt - és ettől még jobban megijedtem. Alkalmaztam tehát azt, amit a 12 Lépéses Program ajánl, beszélj, írj, imádkozz.
„Velem nem történik semmi jó! Én örökké áldozat vagyok… Senkiben se bízhatom meg… Nem érdemes élni”?
A mai napon tudom azt, bármekkora nehézséget hoz elém az élet, bármennyire nincsen a mai napon örömöm, egy dologban egészen biztos lehetek, ma sem kell és ma sem fogok az egyik szeremhez nyúlni, az alkoholhoz. Ez magában már öröm és a hála érzését vonja maga után bennem.
Kétszer fordult az elő velem egy héten belül, még évekkel ezelőtt, annyira féltem és olyan nagyon kilátástalannak láttam az életemet, hogy megfordult bennem az öngyilkosság gondolata. Reményvesztett lettem. Aztán beszéltem erről az érzésről, írtam is egyik Al-Anonos Társnőmnek és szépen elmúlt. Sem azelőtt, sem azóta ilyesmi nem fordult elő velem. Nem voltam önsajnálatban, nem fogalmaztam meg a fenti mondatot magamban, viszont a fájdalmaimra való rászűkülés, reményvesztetté tett időlegesen és egyetlen egy kiutat láttam, hogy befejezem. Aztán eszembe jutottak a gyerekeim, mi lesz velük - akkor még mindkettő iskolába járt - és ettől még jobban megijedtem. Alkalmaztam tehát azt, amit a 12 Lépéses Program ajánl, beszélj, írj, imádkozz.
Megjegyzés küldése