Nem az a célunk, hogy valamiféle naiv biztonságérzetben éljünk, hogy valamilyen utópisztikus világot találjunk ki magunknak. Egy asszony így fogalmazott: az a dolgunk, hogy sikerüljön biztonságban éreznünk magunkat, miközben olyan világban tanulunk élni, amely nem ad biztonságot.
Nem akarunk állandóan a ránk leselkedő veszélyekkel foglalkozni, mert ez a negatívumokat erősíti. De nem akarjuk semmibe se venni őket, sem úgy tenni, mintha nem is lennének.
Ha napozni megyünk, tudjuk, hogy az ártalmas napsugarak leégetnek. Tehát védekezünk, hogy élvezhessük a nap jótéteményeit.
Ugyanez a célunk a gyógyulásban.
Egy tanácsadással foglalkozó nő azt mondta:
„Képzeljen el egy napfényszűrőt maga köré! Ne legyen túl nehéz, se vastag, hogy áthatolhassanak rajta a napsugarak, de olyan vékony se, hogy ne védjen meg a veszélytől. Tekintse úgy magát, mintha egy nagyon hatásos fényszűrő védelmezné! Bizonyosodjon meg a felől, hogy a jótékony sugarak áthatolnak rajta. Sokáig élt úgy, hogy ez a szűrő túlságosan súlyos volt. Távol tartotta azt is, amit meg szeretett volna kapni. Cserélje olyanra, amelyen a jó áthatolhat. Ez a maga szűrője az élet és a világ felé. Lássa! Képzelje el, hogy mindig körülveszi! Szeretetbe burkolja, vigasztalást, védelmet nyújt. Nem hatol át rajta semmi, ami bánthatná. Semmilyen negatív energia. Járjon békével, járjon biztonságban, és tudja, hogy védve van! A rossz elé akadály tornyosul; a jóakarat árad magára. Nem kell annyit küszködnie, hogy megvédje magát. Lazíthat és élvezheti az életét. Járjon félelem nélkül, mert beburkolja a szeretet és a védelem. És ez mindig így lesz ezután.”
Ma olyan védőpajzs mögött látom magam, amely megakadályozza, hogy a világ negatív és ártó sugarai átjuthassanak, ugyanakkor átenged magán mindent, ami jó.
A 12 Lépéses Program előtti életemben nem volt védőpajzsom, éppen ezért mindenféle ártalmakat én, saját magam vonzottam be az életembe a félelmen keresztül.
Nagyon sokáig a 12 Lépés volt "csak" a védelmem és sokáig hittem azt, hogy a Társaim. Nem sokkal ezelőtt kezdtem azt meglátni és megérteni, ember nem védhet meg engem semmitől sem, DE! legfőképpen saját magamtól. Másutt kerestem hát a védelmet. Mint azt írtam már több meditációnál, nagyon vágytam/vágyom Istenre, a közelségére, a védelmére, a szeretetére, mégis legfőképpen arra, hogy erősebben érezzem napjaimban a jelenlétét. Folyamatosan tanulom, csakis akkor lehetek Isten közelében, amikor nap nap után és a nap minden percében én nyújtom felé a kezem, én közeledem, mert ez csakis rajtam múlik, hiszen Isten folyamatosan velem van és sosem hagyott/hagy el. Tehát nekem szükséges tenni érte.
Már nem elég az Ima, hanem szinte észrevétlenül elkezdtem Vele beszélgetni. Amikor nagyon nem akarok megtenni valamit, mert félek tőle, azt mondom magamnak, Isten akarata, hogy megtegyem és Ő velem van, nem lesz semmi baj. És így is történik, sosem lett bajom. A hit - nem a vallás, mert a kettő nem egy és ugyanaz, holott lehetséges csak sokan összekeverik - egyre fontosabb szerepet tölt be ÚJBÓL az életemben, amiért nagyon hálás vagyok.
Amikor hiszek, nem félek és ahogy elkezdem kezembe venni életem irányítását - bármelyik területen, akár a napi rutin feladatokkal kapcsolatban - már borul a békém, nyugalmam.
Tehát az én védőpajzsom Istenbe vetett hitem, bizodalmam, Ő a kapaszkodóm.
Nagyon sokáig a 12 Lépés volt "csak" a védelmem és sokáig hittem azt, hogy a Társaim. Nem sokkal ezelőtt kezdtem azt meglátni és megérteni, ember nem védhet meg engem semmitől sem, DE! legfőképpen saját magamtól. Másutt kerestem hát a védelmet. Mint azt írtam már több meditációnál, nagyon vágytam/vágyom Istenre, a közelségére, a védelmére, a szeretetére, mégis legfőképpen arra, hogy erősebben érezzem napjaimban a jelenlétét. Folyamatosan tanulom, csakis akkor lehetek Isten közelében, amikor nap nap után és a nap minden percében én nyújtom felé a kezem, én közeledem, mert ez csakis rajtam múlik, hiszen Isten folyamatosan velem van és sosem hagyott/hagy el. Tehát nekem szükséges tenni érte.
Már nem elég az Ima, hanem szinte észrevétlenül elkezdtem Vele beszélgetni. Amikor nagyon nem akarok megtenni valamit, mert félek tőle, azt mondom magamnak, Isten akarata, hogy megtegyem és Ő velem van, nem lesz semmi baj. És így is történik, sosem lett bajom. A hit - nem a vallás, mert a kettő nem egy és ugyanaz, holott lehetséges csak sokan összekeverik - egyre fontosabb szerepet tölt be ÚJBÓL az életemben, amiért nagyon hálás vagyok.
Amikor hiszek, nem félek és ahogy elkezdem kezembe venni életem irányítását - bármelyik területen, akár a napi rutin feladatokkal kapcsolatban - már borul a békém, nyugalmam.
Tehát az én védőpajzsom Istenbe vetett hitem, bizodalmam, Ő a kapaszkodóm.
Megjegyzés küldése