Napi meditáció - Felelősség családunk tagjaiért - Augusztus 22. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

„Még most is emlékszem arra, ahogy édesanyám a szívéhez kapott, és azzal fenyegetőzött, hogy szívrohamot kap és meghal, és én leszek az oka.”

(Név nélkül)

Sokunk esetében a gyermekkorban gyökeredzik az a hit, hogy felelősek vagyunk mások érzéseiért, és ezt a hitet szűkebb családunk plántálta belénk. Lehet, hogy azt mondták, megkeserítjük anyánk, vagy apánk életét, ebből pedig logikusan következett, hogy felelősek vagyunk boldogságukért. Az, hogy mi vagyunk felelősek szüleink boldogságáért vagy nyomorúságáért, a túlzott hatalom hitével vagy bűntudattal tölthet el.

Szüleink fölött nincs ilyen hatalmunk, nem irányíthatjuk érzelmeiket, életük folyását. Azt sem kell megengednünk, hogy nekik ilyen hatalmuk legyen fölöttünk.

Szüleink a tőlük lehető legjobbat tették. Mégsem kell elfogadnunk semmi olyan meggyőződést tőlük, amely egészségtelen. A szüleink, de azért nincs mindig igazuk. A szüleink, de meggyőződéseik és viselkedésük nem mindig egészségesek, és nem szolgálják mindig a mi valódi érdekünket.

Szabadon megvizsgálhatjuk és kiválaszthatjuk a magunk meggyőződéseit.

Engedd el a bűntudatot! Engedd el a túlzott felelősséget szüleiddel és családod más tagjaival szemben. Nem kell hagynunk, hogy destruktív meggyőződéseik irányítsák érzelmeinket, viselkedésünket, életünket.

Ma hozzákezdek, hogy felszabadítom magam minden olyan önpusztító hiedelem alól, melyet szüleim adtak át nekem. Igyekszem megfelelő elképzeléseket és határokat kialakítani arról, mekkora hatalmam és felelősségem legyen szüleim irányában.

Nekem is van hasonló emlékem, ami a meditáció elején olvasható.
Ma úgy látom, hogy apám csinált anyámból mártírt az én felhasználásommal.
Ha nem viselkedtem számára megfelelő módon vagy talán amikor összegyűlt a bűntudata, szégyene, apu többször mutogatott rám, amikor anyu sírt. Ezt mondta: "látod mit tettél anyáddal, miattad sír, teljesen tönkreteszed."
És én elhittem, úgyhogy amikor anyám sírt, rettenetes bűntudatom volt és nagyon szégyelltem magam, mert úgy hittem, én vagyok az oka. Persze általában nem tudtam, hogy már megint mit csinálhattam rosszul, mivel bánthattam meg az anyámat, DE! egyben egészen biztos voltam, a szomorúságának okozója én vagyok.
Akkor még nem tudtam, hogy ha valaki másra mutogat, csak egy ujjal mutat el, miközben hárommal saját magára.
Nehezen oldottam fel magamban azt, ha valakinek a környezetemben rossz kedve van, ne okoljam azonnal saját magamat érte. Ehhez a következő technikát alkalmaztam. Semmi ördöngösség nincsen benne, egyszerűen megnéztem a valóságot. Megkérdeztem magamtól, valóban én bántottam meg és amikor nem volt a válaszom, már tovább is léphettem. Ha rábólintottam, kis Negyedik Lépést csináltam magamban és ha úgy éreztem, megléptem az illető felé a Tizedik Lépést. Ennyire egyszerű a dolog és még az a jó benne, hogy mások bűntudatát, szégyenét nem vittem/viszem helyettük.
Nem vagyok felelős más emberek hangulatáért és érzéseiért csakis a sajátomért.