„Amit kapcsolati függőségnek nevezek, leginkább félelem és pánik, mivel életem nagy részében úgy éreztem, bántottak, csapdába ejtettek, és fogalmam sem volt, hogy óvjam meg magam kapcsolataimban.”
(Név nélkül)
Mindegy, hogy mióta zajlik gyógyulásunk, még mindig hajlamosak lehetünk arra, hogy lemondjunk erőnkről másokkal – akár felettesünkkel, új szerelmünkkel, gyermekünkkel – szemben.
Amikor így teszünk, olyan érzelem – és gondolathalmazt élünk át, melyet „függőségi rohamnak” nevezhetünk: haragot, bűntudatot, félelmet, zűrzavart. E feszültséggel terhes időszakokban előfordulhat, hogy visszatérünk régi viselkedésformáinkhoz. Azoknál, akik esetleg felnőtt korukban is szorosan kötődnek a szüleikhez, ez a kötődés súlyos stresszt idézhet elő.
Nem muszáj beleragadnunk a függőségbe. Nem kell szégyellnünk magunkat az állapotunkért. Ne vádoljuk érte se magunkat, se másokat. Csupán éljünk az erőnkkel.
Gyakorold ezt! Gyakorold, hogy erőddel élve óvd magad, mindegy, kivel hol vagy, mit csinálsz éppen. A gyógyulás mindössze ennyi. Ez nem jelenti azt, hogy átesünk a ló másik oldalára, és másokat akarunk irányítani; nem kell sértegetnünk vagy bántanunk őket. Csak azt jelenti, hogy saját erőnkkel élve, óvjuk magunkat.
Ez az elhatározás lehet, hogy félelmet vált ki belőled. Ami teljesen normális. Óvd magad! Benned vannak a válaszok, s az erő is, hogy meg tedd.
Kezdj hozzá ma! Kezdd el ott, ahol vagy! Kezdd azzal, hogy legjobb képességeid szerint őrzöd magad, aki most vagy!
Ma arra összpontosítok, hogy saját erőmmel élve óvjam magam. Nem engedem, hogy félelmeim vagy a hamis szégyenérzet és bűntudat eltántorítson ettől.
Nálam ez nagyon érdekesen alakult.
A régi életemben ki tudtam állni magamért, mégis erősen jellemezte a megfelelés. Én szeretetkuncsorgásnak hívom, ugyanis a szüleimnek és a munkahelyemen is képes voltam lehúzni magamról a hetedik bőrt, azért, hogy megdicsérjenek, elismerjenek. Mindemellett, amikor olyanná vált a helyzet ki tudtam állni magamért.
A gyerekeim apjával már nem tudtam így működni. Féltem attól, ha megmutatom a valódi énemet, a határozottat, a talpraesettet, megmondom a véleményemet, el fog hagyni. Ezt nem mertem megkockáztatni. Társfüggő lettem és a függőségem feszültségeit alkohollal oldottam. (keresztfüggésnek nevezik)
Aztán a 12 Lépéses Csoportokban megtanultam azt, hogyan tudom vállalni magam, kinyilvánítani a nem tetszésemet és az elismerést is mások felé, különösen a kapcsolatomban. A nem tetszésemet sokkal hamarabb érvényre tudtam juttatni, mint a dicséretet. Ez utóbbihoz még sok évnek kellett eltelnie. Nehezen tanultam meg.
Mivel nem adott már a házasságom - sosem adott, mindig csak elvett tőlem - úgy döntöttem feladom a dolgot, nem húzom tovább egyedül a szekeret a kettőnk kapcsolatában. Lett valakim. Ő is a 12 Lépéses Csoportokban gyógyult. Eleinte nagyon figyeltem, hogy vállaljam az érzéseimet, bátran mutassam meg ki is vagyok. Jól is működött. Aztán, szinte észrevétlenül visszalopakodott a társfüggésem, bezártam a lelkem. Innentől kezdve megszűnt a meghittség, átvette az irányítást életem felett a betegségem. Egészen addig engedtem, hogy az orromnál fogva vezessen, amíg rá nem döbbentem arra, hogy itt nem más, mint az életem a tét. Hála Istennek elhagyott a volt barátom.
Egy idő múlva visszaköltözött a volt férjem és én attól a pillanattól kezdve teljes egészében vállalom saját magam, élek az erőmmel. Eleinte furcsa volt, aztán sok gyakorlással belerázódtam a dologba. Előfordult nehéz helyzet amióta ismét együtt élünk, mégsem adtam fel saját magam. Elé álltam és megmondtam a véleményemet a dologról és azt is, amennyiben ez így fog tovább folytatódni, nem fogok benne részt venni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem. De féltem, sőt, rettegtem is, nagyon feszült voltam, remegtem is, mégis meg kellett lépnem saját magamért. És jól tettem, azóta nyugodtabb az életem. Nem mondom, hogy bonyodalmaktól mentes, hiszen az ex férjem kezeletlen függősége produkál olykor kiszámíthatatlan dolgokat számomra, mégis úgy érzem a mai napon, megtanultam azt, hogy az az ő dolga és nem az enyém. Csak annyival kell nekem kezdenem, ami engem is érint és azt nagyon hamar tisztázom is.
A régi életemben ki tudtam állni magamért, mégis erősen jellemezte a megfelelés. Én szeretetkuncsorgásnak hívom, ugyanis a szüleimnek és a munkahelyemen is képes voltam lehúzni magamról a hetedik bőrt, azért, hogy megdicsérjenek, elismerjenek. Mindemellett, amikor olyanná vált a helyzet ki tudtam állni magamért.
A gyerekeim apjával már nem tudtam így működni. Féltem attól, ha megmutatom a valódi énemet, a határozottat, a talpraesettet, megmondom a véleményemet, el fog hagyni. Ezt nem mertem megkockáztatni. Társfüggő lettem és a függőségem feszültségeit alkohollal oldottam. (keresztfüggésnek nevezik)
Aztán a 12 Lépéses Csoportokban megtanultam azt, hogyan tudom vállalni magam, kinyilvánítani a nem tetszésemet és az elismerést is mások felé, különösen a kapcsolatomban. A nem tetszésemet sokkal hamarabb érvényre tudtam juttatni, mint a dicséretet. Ez utóbbihoz még sok évnek kellett eltelnie. Nehezen tanultam meg.
Mivel nem adott már a házasságom - sosem adott, mindig csak elvett tőlem - úgy döntöttem feladom a dolgot, nem húzom tovább egyedül a szekeret a kettőnk kapcsolatában. Lett valakim. Ő is a 12 Lépéses Csoportokban gyógyult. Eleinte nagyon figyeltem, hogy vállaljam az érzéseimet, bátran mutassam meg ki is vagyok. Jól is működött. Aztán, szinte észrevétlenül visszalopakodott a társfüggésem, bezártam a lelkem. Innentől kezdve megszűnt a meghittség, átvette az irányítást életem felett a betegségem. Egészen addig engedtem, hogy az orromnál fogva vezessen, amíg rá nem döbbentem arra, hogy itt nem más, mint az életem a tét. Hála Istennek elhagyott a volt barátom.
Egy idő múlva visszaköltözött a volt férjem és én attól a pillanattól kezdve teljes egészében vállalom saját magam, élek az erőmmel. Eleinte furcsa volt, aztán sok gyakorlással belerázódtam a dologba. Előfordult nehéz helyzet amióta ismét együtt élünk, mégsem adtam fel saját magam. Elé álltam és megmondtam a véleményemet a dologról és azt is, amennyiben ez így fog tovább folytatódni, nem fogok benne részt venni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem. De féltem, sőt, rettegtem is, nagyon feszült voltam, remegtem is, mégis meg kellett lépnem saját magamért. És jól tettem, azóta nyugodtabb az életem. Nem mondom, hogy bonyodalmaktól mentes, hiszen az ex férjem kezeletlen függősége produkál olykor kiszámíthatatlan dolgokat számomra, mégis úgy érzem a mai napon, megtanultam azt, hogy az az ő dolga és nem az enyém. Csak annyival kell nekem kezdenem, ami engem is érint és azt nagyon hamar tisztázom is.
Megjegyzés küldése