Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Július 17.

Szeretet szóban és tettben.

Sokan meglehetősen zavaros elképzeléseket vallanak arról, milyen is az, amikor szeretik őket és törődnek velük.

Olyan emberek szerettek és törődtek velünk, akiknek szavai és cselekedetei nem fedték egymást.

Lehet, hogy az anyánk, vagy az apánk azt mondta: „Szeretlek”, aztán elhanyagolt vagy magunkra hagyott, ezért zavaros elképzelésünk alakult ki a szeretetről. Ezt a mintát hisszük szeretetnek – mert csak ezt ismerjük.

Másokkal esetleg olyasvalaki törődött, aki kielégítette a szükségleteiket, és azt állította, hogy szereti őket, ugyanakkor rosszul bánt velük. Ezért ők ilyennek képzelik a szeretetet.

Megint mások érzelmileg steril környezetben nőttek fel, ahol bár a többiek azt állították, szeretik őket, mégsem kaptak tőlük érzelmi táplálékot. Ezért ők ilyennek képzelik a szeretetet.

Itt az ideje, hogy szeretetigényünket úgy elégítsék ki, ahogy nekünk is jó. Az egészségtelen szeretet kielégítheti felszínes igényeinket, de ettől a szeretetvágy megmarad.

Elvárhatjuk másoktól, hogy szavaik egyezzenek meg tetteikkel. A szavak önmaguk nem sokat érnek. Az kell, hogy a szavak és tettek megfeleljenek egymásnak.

Legyen bennünk annyi bátorság, hogy hívjuk fel a figyelmet, ha a szavak és tettek nem fedik egymást – nem azért, hogy megszégyenítsük vagy vádoljuk az illetőket, hanem hogy kapcsolatban maradhassunk a valósággal és saját szükségleteinkkel.

Adhatunk és kaphatunk szeretetet úgy, hogy a szavak és a tettek fedjék egymást. Megérdemeljük, hogy a legjobbat adjuk és kapjuk abból, amivel a szeretet megajándékozhat bennünket.

Ma megnyílok arra, hogy a lehető legegészségesebb szeretetet adjam és kapjam. Odafigyelek a szavak és tettek eltérésére, ami megzavar és megőrjít. Majd akkor tudni fogom, hogy nem bennem van a hiba, csak olyasmibe kerültem, ami nem összeegyeztethető.

Nekem a szüleim sosem mondták, hogy szeretlek kislányom. Nem tanultam meg mondani én sem, hiszen a szeretetről, mint olyanról nem valós elképzeléseim voltak.
A 12 Lépéses Programban tanultam azt meg, bevallom sok év kellett hozzá, hogy tényleg az enyém legyen, így is érezzem, hogy a szeretet tettekben nyilvánul meg. És én egy kicsit kibővítettem a repertoárt, érdeklődő, gondoskodásra utaló mondatokban is, mint pl: "Nem vagy éhes?", "Hogy érzed ma magad?"
Most azon gondolkoztam, miért választottam magamnak a gyerekeim apját? Mivel fals elképzelésem volt a szeretetről, törődésről, egy olyan embert választottam, aki fizikailag ugyan kielégítette a szükségleteimet, lelkileg ugyanúgy nem tudta, mint a szüleim. Sőt, tovább megyek, alul választottam, mert még sosem kérdezte meg tőlem, hogy hogy érzem magam és azt sem, hogy éhes vagyok-e. A szüleim legalább erre figyeltek.
Persze ezeket többször szóvá tettem neki, füle botját sem mozdítja a változás felé, nekem meg nem feladatom őt nevelni. Egyszerűen csak annyi a dolgom, hogy megmondjam, mi az ami nem tetszik.
Már odáig eljutottam a fejlődésemben, ha egy akármilyen kapcsolatban úgy érzem, hogy össze vagyok zavarodva, azonnal azt nézem meg legelőször, hogy a kimondott szavak egyeznek e a tettekkel. És legtöbbször itt van a kutya elásva. Hajlamos vagyok arra, hogy jó sokáig higgyek a szép szavaknak és elfelejtsek arra figyelni, hogy párhuzamosan megegyeznek-e a tettekkel. A lényeg mégis számomra az, hogy legalább már felismerem és beazonosítom.