A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. július 24., szombat.
Július 24.
Tagadás!

A tagadás erős eszköz. Soha ne becsüld alá, mennyire elhomályosíthatja látásodat!

Tudatosítsd magadban, hogy többféle oknál fogva ezt az eszközt nagy szakértelemmel alkalmaztuk, hogy a valóságot elviselhetőbbé tegyük. Jól megtanultuk, hogyan szüntessük meg a valóság okozta fájdalmat – nem azzal, hogy körülményeinken változtatunk, hanem úgy téve, mintha körülményeink mások lennének, mint amilyenek.

Ne légy túl kemény magadhoz! Míg egyik részed buzgón építgette a fantáziavalóságot, a másik részed azon munkálkodott, hogy elfogadja az igazságot.

Itt az ideje, hogy bátor légy! Nézz szembe az igazsággal!

Hagyd, hogy finoman beléd áramoljék!

Majd, ha ez sikerül, nagyot léphetünk előre!

Istenem, adj erőt és bátorságot ahhoz, hogy tisztán lássak!

A 12 Lépéses Program előtti életemről egészen biztosan állíthatom, hogy a tagagás jellemezte. Így visszagondolva olyan volt, mintha meghasonlottam volna saját magammal. Ennek legfőbb oka a megfelelés volt, amivel tagadtam saját érzéseimet, szükségleteimet és sokszor a vágyaimat is.
A függőség legerősebb fala a tagadás, bármelyikről is essék szó. Csakis a belátással, beismeréssel tudtam áttörni. Beismerem a függőségem/függőségeim létezését és elhiszem, amennyiben nem kezelem - jelen esetben a 12 Lépéses Programmal, nálam ez vált be - nem én leszek az a kiválasztott aki nem fog belehalni a betegségébe.
Hosszú ideig tagadtam vagyis kerestem az okát mégsem találtam, az ex férjem betegségét. Sokáig úgy hittem munkamániás, mégis folyton azt éreztem ez a válasz nem igazán helytálló a számomra. Sokáig utamban volt az ego, hiszen őt én választottam. És amióta második körben együtt élek vele láthattam meg és ismerhettem fel azt, hogy valójában mennyire beteg. A fő kérdés az volt számomra, képes vagyok e így együtt élni vele. Képes vagyok, talán megszokásból, lustaságból vagy az okból, hogy félek változtatni az életemen. Sokszor és sokat bántottam magam emiatt, mégis a mai napon azt mondom, MA ez az én utam és azt, hogy számomra mit fog hozni a jövő nem tudhatom. Lehet, hogy egy napon azt fogom mondani magamnak ennyi volt, ebből elég és elindulok az ismeretlen felé, ami még nekem is tartogathat szépet és jót, lehet, hogy maradni fogok... ezt csak a jó Isten tudja.
Mindenképpen hálás vagyok azért, hogy Isten elég erősnek tartott ahhoz, hogy megláthassam a választottamat és ezzel együtt félre dobhattam azt az arany ecsetet, amivel több mint 18 évig festegettem, szépítgettem. (illúzió) Hosszú volt idáig az út, kemény, sőt, sokszor félelmetes, mégis megérte végig járnom és ezt hálásan köszönöm.

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |