Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

Július 25.

Tarts ki!

A gyógyulás útján elsajátított új viselkedésmódokat akkor is kitartóan gyakorold, ha esetenként sutának érzed magad; akkor is, ha még nem ivódtak beléd, vagy ha nem érted őket teljesen!

Néha évekig eltarthat, míg a gyógyulás gondolata fejünkből a szívünkbe és lelkünkbe hatol. Ugyanolyan szorgalommal, erőfeszítéssel, és kitartó gyakorlással kell foglalkoznunk az új viselkedésmódokkal, ahogy függőségi viselkedésmódjainkkal tettük. Néha erőltetnünk kell, hogy természetellenesnek érzett dolgokat is megtegyünk. Azt kell mondanunk magunknak, hogy akkor is meg kell tennünk magunkért, ha nem igazán hisszük el. És ezt napról, napra, évről, évre folytatnunk kell!

Oktalanság volna azt várni, hogy ez az új életmód egyetlen éjszaka a vérünkké válik. Lehet, hogy hónapokig vagy évekig úgy kell tennünk, „mintha”, míg a gyógyulás viselkedésmódjai természetessé nem válnak.

Hosszú évek múlva is észrevehetjük, hogy feszültebb vagy nehezebb időszakokban visszatérnek a régi gondolkodás-, érzés- és viselkedésmódok.

Lehetnek olyan rétegei érzésvilágunknak, melyeket csak évekkel gyógyulásunk kezdete után vagyunk hajlandók elismerni. Nem baj! Ha eljön az ideje, fel fogjuk ismerni őket.

Ne add fel! Idő kell ahhoz, hogy önmagunk szeretete lényünk mélyébe ivódjék. Folyamatos gyakorlást igényel; sok tanulásra és újabb és újabb tapasztalatokra van szükség.

És amikor már úgy gondoljuk, hogy célba értünk, rájövünk, hogy még többet kell tanulnunk.

Ez a gyógyulás öröme. Egész életünkben tanulnunk és fejlődnünk kell! Törődj magaddal mindig, és mindentől függetlenül. Gyakorold újra meg újra az új viselkedésmódokat! Minden napra legyen feladatod! Szeresd magad akkor is, ha nem érzed természetesnek! Tégy úgy, „mintha”, egészen addig, amíg kell, még ha a szükségesnél hosszabbnak tűnik is számodra ez az idő! Egyszer csak észreveszed, hogy amivel oly sokat küszködtél, és sokszor csak kényszerrel tudtad rávenni magad, most végre magától értetődő. Elérte a lelked.

Ezután kezdj el tanulni valami újat és még jobbat.

Ma ismételten gyakorlom a gyógyulás viselkedésmódjait, ha nem érzem is őket természetesnek. Kényszeríteni fogom magam, hogy akkor is megtegyem a szükséges lépéseket, ha közben sutának érzem magam. Addig tanulom az önszeretetet, amíg nem szeretem magam igazán.

Többször előfordul velem, hogy türelmetlenkedem a gyógyulásom gyorsaságát tekintve. Úgy érzem bizonyos helyzetekben, hogy ilyen sok év után, amit a 12 Lépéses Programban már eltöltöttem, ezt és ezt igazán tudhatnám már, szabályosan elvárom magamtól. (ego) És ez nem jó. Amikor ilyen érzésem van, eszembe szokott jutni, amit az előttem járóktól hallottam sok-sok évvel ezelőtt és hála Istennek a mai napon sem felejtettem el, "ez a Program egy életre szóló feladat, nincsenek kijelölt határidők, melyek megkövetelnék, hogy egyik másik Lépést ekkorra meg KELL tenni, mindenki a saját maga tempója szerint halad." Ezzel a mondattal a helyemre billenek és újból képes vagyok türelemre a gyógyulásomhoz. Nem lóverseny, csak szépen, lassan.
Teljesen egyetértek abban a meditációval, hogy vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatos megoldások, felismerések, belátások, melyeket sok év múlva vagyok képes elfogadni, feldolgozni. Egyszerű a magyarázat erre, ekkor lettem készen rá. Mint ahogy a szlogen is mondja: "Isten a mai napon nem rak rám nagyobb terhet, mint amekkorát elbírok". Nem véletlen az, hogy bizonyos dolgokkal már a gyógyulásom első első évében tudtam foglalkozni, másokat, pedig csak évek múlva leszek képes felismerni magamban.
A "tégy úgy mintha" szlogent akkor tudtam nagyon jól alkalmazni a gyógyulásom során, amikor ideköltöztünk a szüleimhez. Ők úgy gondolták, mivel egy fedél alatt fogok velük élni, úgy mint régen, a nap minden percében a rendelkezésükre fogok állni. Nem volt egyszerű az elején megmutatnom a határaimat. Ezért úgy tettem mintha, hiszen minden idegszálam ellenkezett, mert féltem apám haragjától, anyám mártíromságától, mégis azt mondtam magamnak, meg KELL tenned magadért, a nyugalmadért, azért, hogy minőségibb életet tudj élni. És sikerült. Mint mindennek, ennek is ára volt. Ha lehetett még fokozni a szüleim és köztem lévő távolságot, ezzel sikerült. Mégsem bántam, hiszen az életem volt a tét.