Július 18.
A harag ideje
Itt az ideje, hogy dühös légy – igen, olyan dühös!
A düh nagyon erős, ijesztő érzés lehet. Ugyanakkor fontos döntésekhez juttathat el, amelyeket néha nehéz meghozni.
Jelezheti saját problémáinkat, éppúgy, mint másokéit, vagy csak olyasmit, amivel foglalkoznunk kell.
Sokféle okból tagadhatjuk dühünket. Először még azt sem engedjük magunknak, hogy tudatosítsuk. Pedig ettől nem múlik el; a felszín alá süllyed, arra várva, hogy elég erősek legyünk ahhoz, hogy foglalkozzunk vele.
A dühünkkel való szembenézés helyett esetleg duzzogunk, megsértődünk, bűntudatot érzünk, csapdát sejtünk, és nem tudjuk, mi a teendőnk ebben a helyzetben. Visszahúzódunk, homokba dugjuk a fejünket, kibúvókat keresünk. Vagy megbüntetjük magunkat – esetleg a másikat – megpróbáljuk kiegyenlíteni a számlát, nyafogunk és összetörjük a fejünket, hogy kiderítsük, mi volna célravezető.
Esetleg újra, meg újra megbocsátjuk a másiknak, hogy megbánt bennünket. Mert attól félünk, hogy egyszerűen elmegy, ha éreztetjük vele szemben a haragunkat. Vagy mi megyünk el, hogy ne kelljen haragunkkal szembesülnünk.
Mert nem tudjuk, hogy jogunk – sőt kötelességünk magunkkal szemben – haragudni és tanulni a haragunkból.
Istenem, segíts, hogy felszínre hozzam rejtett vagy elfojtott haragomat. Adj hozzá bátorságot! Segíts megértenem, milyen fontos, hogy megóvjam magam azoktól, akikre haragszom. Segíts felhagynom azzal, hogy magamat okoljam, ha mások az áldozat szerepébe kényszerítenek. Bízhatom abban, hogy érzéseim azt jelzik, milyen problémákra kell odafigyelnem.
A haraggal eleinte - még a 12 Lépéses Program előtti életemben - olyan problémám volt, hogy szinte folyton haragudtam - apámra - és mivel ezt a haragomat felé nem tudtam folyamatosan megmutatni, mert féltem a következményektől - verés, más féle büntetés - áttértem a mártír szerepre. Anyám is ezt tette, ő sem merte/tudta megmutatni apának a haragját. Másoknak panaszkodtam, ön sajnáltam és sajnáltattam magam és tetszelegtem a szegény én szerepében. Sokáig féltem az emberek haragjától, főleg a férifiak haragjától. Amikor ezt tapasztaltam, szinte megbénultam, még megszólalni se mertem. Aztán a függőségem fellazított annyira (alkohol), hogy akkor meg évekig, szinte folyamatosan haragudtam úgy, hogy ezt a környezetemmel is tudattam olyan módon, mint ajtó csapkodás, egyszer odavágtam a földhöz a paradicsomos káposztát, mert nem fért be a hűtőbe arra a polcra, amelyikre rakni akartam... kiabáltam, veszekedtem, üvöltöztem. Egy idő után éppen ezek miatt a kirohanásaim miatt volt bűntudatom és szégyenkeztem.
Aztán a 12 Lépéses Programban megtanultam/tanulom azt, hogy nyugodtan megélhetem a haragomat, nyugodtan kockáztathatom azt, hogy a másik esetleg emiatt fog elhagyni.
Előfordult egy olyan időszak, amikor nem értettem miért vagyok feszült, aztán rájöttem, időtlen idők óta ráültem a haragomra, elsiklottam felette. És az első adandó alkalommal ki is éltem, elengedtem.
Ma is dühös vagyok, a fiam jó nagy hülyeséget csinált. Elmondtam neki, nagyon nem tetszik amit művelt, fel is emeltem kissé a hangomat. Még most is haragszom rá, ahogy írok, viszont tudom, el fogom engedni, amint lecsengett bennem. Időt szükséges adnom neki, nem többet és nem is kevesebbet, mint amennyi ahhoz kell, hogy megrágjam a történteket. Tudom, már nem marasztalom, nem fogom dédelgetni csakis azért, hogy érezzek valamit, ha mást nem, hát haragot.
Aztán a 12 Lépéses Programban megtanultam/tanulom azt, hogy nyugodtan megélhetem a haragomat, nyugodtan kockáztathatom azt, hogy a másik esetleg emiatt fog elhagyni.
Előfordult egy olyan időszak, amikor nem értettem miért vagyok feszült, aztán rájöttem, időtlen idők óta ráültem a haragomra, elsiklottam felette. És az első adandó alkalommal ki is éltem, elengedtem.
Ma is dühös vagyok, a fiam jó nagy hülyeséget csinált. Elmondtam neki, nagyon nem tetszik amit művelt, fel is emeltem kissé a hangomat. Még most is haragszom rá, ahogy írok, viszont tudom, el fogom engedni, amint lecsengett bennem. Időt szükséges adnom neki, nem többet és nem is kevesebbet, mint amennyi ahhoz kell, hogy megrágjam a történteket. Tudom, már nem marasztalom, nem fogom dédelgetni csakis azért, hogy érezzek valamit, ha mást nem, hát haragot.
Megjegyzés küldése