Július 12.
Az elhagyatottságtól való félelem elengedése.
„Hol vagy Isten? Hová mentél?”
Oly sok ember ment már el. Olyan régóta érezzük magunkat nagyon magányosnak. Küszködésünk és feladataink sűrűjében felvetődhet bennünk: vajon Isten is elment?
Vannak csodás napjaink, amikor érezzük Isten védelmét és jelenlétét, érezzük, hogy minden lépésünket, életünk minden eseményét Ő irányítja. Vannak szürke, és spirituálisan sivár napjaink, amikor felmerül bennünk a kérdés: van-e egyáltalán életünkben olyasmi, ami valamilyen útmutatás vagy terv alapján történik? Isten tud-e rólunk, törődik-e velünk?
Keress nyugodt időszakokat ezeken a szürke napokon!
Erőltess magadra fegyelmet és engedelmességet, amíg a válasz megérkezik. Biztosan meg fogod kapni!
„Nem mentem el gyermekem. Mindig itt vagyok veled. Bízzál, légy nyugodt felőlem! Minden terv szerint történik, az utolsó részletig. Tudok rólad, törődöm veled. Minden a te javadat szolgálva valósul meg, és olyan hamar, ahogy lehet. Bizakodj és légy hálás! Itt vagyok. Hamarosan rájössz erre, és tudni fogod.”
Ma észben tartom, hogy Isten nem hagyott el engem. Bízhatom abban, hogy Isten szeretettel vezet, mutatja az utat, irányít, megtervezi életem minden részletét.
Attól sosem féltem, hogy Isten elhagy vagy elhagyott. Attól viszont igen, hogy olyan emberek hagynak el, akiket én szeretek.
Emlékszem, gyerekkoromban folyton anyámat akartam. Az óvodában, később kisiskolásként... Nem értettem miért vágyom rá annyira. Csak később értettem meg, azért, mert sosem volt velem. A félelmei elöl, az élet elől bemenekült az üvegbe az apámmal együtt. Lelkileg mindkét szülőm elérhetetlen volt számomra. Éppen ezért a saját lelkem is elérhetetlen volt egészen addig, amíg rá nem éreztem arra, ha továbbélem a függőségemet belehalok. Azt hiszem, életemben először ekkor kerültem kapcsolatba saját magammal. Isten végig vigyázott rám, mellettem volt és engedte azt, hogy majdnem belehaljak a függőségembe, aztán engedte, hogy kiugorjak belőle és élhessek. Igen, ebből csak kiugrani lehetett, szépen, lassan, fokozatosan abba hagyni nem.
Ott volt, tudom és fogta a kezem. Most is itt van velem. Ő sosem hagyott el csak sokszor - még a 12 Lépéses Program előtti életemben - én zártam ki magamból. Csakis akkor fordultam Hozzá, ha pénzt akartam kérni.
Nekem is vannak sivárabb, szürkébb, elkeseredettebb napjaim. Nem mindig tudom az okát, hogy mitől ilyenek, viszont vannak. Ezeket a mai napig elég nehezen élem meg. Általában kettő dolog szokott az eszembe jutni, ami megkönnyíti az átvészelésüket, ma sem kellett alkoholt innom, és Isten MOST is velem van és szeret. Olyannak szeret, amilyen vagyok. Sebezhetőnek, hisztisnek, olykor alázat nélkülinek, türelmetlennek, máskor elodázónak, hirtelen haragúnak, önzőnek, kedvesnek, segítőkésznek, önzetlennek, megértőnek, szeretettel telinek, szeretetlennek, félősnek és határozottnak, szomorúnak, vidámnak... Embernek.
Emlékszem, gyerekkoromban folyton anyámat akartam. Az óvodában, később kisiskolásként... Nem értettem miért vágyom rá annyira. Csak később értettem meg, azért, mert sosem volt velem. A félelmei elöl, az élet elől bemenekült az üvegbe az apámmal együtt. Lelkileg mindkét szülőm elérhetetlen volt számomra. Éppen ezért a saját lelkem is elérhetetlen volt egészen addig, amíg rá nem éreztem arra, ha továbbélem a függőségemet belehalok. Azt hiszem, életemben először ekkor kerültem kapcsolatba saját magammal. Isten végig vigyázott rám, mellettem volt és engedte azt, hogy majdnem belehaljak a függőségembe, aztán engedte, hogy kiugorjak belőle és élhessek. Igen, ebből csak kiugrani lehetett, szépen, lassan, fokozatosan abba hagyni nem.
Ott volt, tudom és fogta a kezem. Most is itt van velem. Ő sosem hagyott el csak sokszor - még a 12 Lépéses Program előtti életemben - én zártam ki magamból. Csakis akkor fordultam Hozzá, ha pénzt akartam kérni.
Nekem is vannak sivárabb, szürkébb, elkeseredettebb napjaim. Nem mindig tudom az okát, hogy mitől ilyenek, viszont vannak. Ezeket a mai napig elég nehezen élem meg. Általában kettő dolog szokott az eszembe jutni, ami megkönnyíti az átvészelésüket, ma sem kellett alkoholt innom, és Isten MOST is velem van és szeret. Olyannak szeret, amilyen vagyok. Sebezhetőnek, hisztisnek, olykor alázat nélkülinek, türelmetlennek, máskor elodázónak, hirtelen haragúnak, önzőnek, kedvesnek, segítőkésznek, önzetlennek, megértőnek, szeretettel telinek, szeretetlennek, félősnek és határozottnak, szomorúnak, vidámnak... Embernek.
Megjegyzés küldése