Július 11.
Kéréseddel fordulj Istenhez!
Bármilyen kérésed van, fordulj vele Istenhez! Nincs olyan kérés, mi túl nagy lenne, és nincs olyan, ami túl kicsi vagy jelentéktelen.
Milyen gyakran korlátozzuk Istent azzal, hogy nem fordulunk hozzá mindennel, amire szükségünk van!
Egyensúlyba szeretnénk kerülni, s ehhez segítség kell? Át kell vészelnünk valahogy a napot? Egy bizonyos kapcsolatban van szükségünk segítségre? Valamilyen jellembeli hibával küszködünk? Új jellembeli tulajdonságot szeretnénk elsajátítani? Meg akarunk birkózni egy bizonyos feladattal, amely kihívást jelent? Valamilyen érzelemmel kapcsolatban kell a segítség, Bizonyos információra, felismerésre van szükségünk? Támogatásra? Egy barátra?
Van valami olyan Isten univerzumában, ami igazán örömöt okozna nekünk?
Istentől bármit kérhetünk. Bízz benne, hogy meghallotta, azután engedd el a dolgot! Hagyd Istenre a döntést! Bízz benne, hogy az a Felsőbb Erő, amelyre életünket és vágyainkat bíztuk, igazán törődik velünk és mindazzal, amire szükségünk van.
Ma kérni fogom Felsőbb Erőmtől, amire szükségem van, és amire vágyom. Nem követelni – kérni fogok. Azután elengedem a dolgot.
Az előző életemben, az ivósban, pénzt kértem Istentől és Ő mindig megadta nekem. Az már tényleg a szabad akarat átka, tehát saját döntésem következménye volt, hogy szinte semmit sem tudtam felmutatni belőle. Mivel nem tudtam bánni a pénzzel, elszórtam.
Amikor bekerültem a 12 Lépéses Programba rettenetesen féltem. Mitől? Mindentől. Legjobban attól, mi lesz velem a támaszom, a pia nélkül, hiszen ezzel csillapítottam a félelmeimet, szorongásomat. Sok erőt merítettem a valóságból, abból, hogy AA gyűléseken megláthattam az előttem járók derűs, félelem mentes arcát. Én is ilyen akarok lenni, mondtam magamnak nem egyszer.
Mivel elbúcsúztam az egyetlen kapaszkodómtól, az alkoholtól, másikat, megbízhatóbbat kellett keresnem. A 12 Lépés olvasgatása és az AA gyűlésen megosztott tapasztalatok hatására elkezdtem imádkozni, Istenbe és az AA szellemébe kapaszkodni.
Egyetlen egy dolog miatt imádkoztam a nap minden percében, azért, hogy ne őrüljek bele a félelembe, tudjam elvégezni a napi munkámat. Elmondtam egyszer az imát, aztán kezdtem előröl. Nem csak úgy ledaráltam, hanem szinte szótagolva mondtam, azért, hogy maximálisan Istenre tudjak koncentrálni, kizárva ezzel a beteges gondolataimat. Imádkoztam gyűléseken is, amikor féltem, imádkoztam rántás kevergetés közben, imádkoztam zuhanyozás alatt, teregetés közben, amikor porszívóztam vagy a szőlőben gyomláltam. Imádkoztam akkor is, ha emberekkel beszélgettem és hirtelen rám tört a félelem roham. Az ima segítségével hamar elmúlt, azzal a gyomorszorító érzéssel együtt.
Rendszeresen imádkozom ma is, legalább naponta egyszer, amikor lekapcsolom a tv-t este, behunyom a szemem és megköszönöm Istennek, hogy ma sem kellett innom, megköszönöm, hogy vigyázott rám és a szeretteimre. Mégis úgy érzem, keveset imádkozom, kevés nekem ez az egy, többször kellene. Az az igazság, hogy Istenre, magára, naponta sokat gondolok, talán még beszélgetek is Vele, csak éppen nem az ima nyelvén, hanem saját szavaimmal szólok Hozzá.
Pár hónapja egy általam kiválasztott ülőgarnitúra miatt is szoktam Istenhez szólni. Nagyon szeretném és kérem, amennyiben Ő is úgy gondolja, hogy a miénk lehet, hát adja nekünk. Amikor erősebben beugrik az én akaratom és valamilyen fondorlat útján szeretnék előbb a garnitúrához jutni, mint ahogy összejönne rá a pénzünk, azonnal írok és beszélek róla, mert érzem, a túl sokat akarás és a türelmetlenség irányítana megint. Azzal, hogy felvállalom mások előtt a gondolataimat, érzéseimet, máris megkönnyebbülök és letisztul bennem az egész és újból visszamászok az alázat útjára, türelmet gyakorolva. Azt mondom, Istenem, legyen meg a Te akaratod és az sem baj, hogyha egyezik az enyémmel. Ezzel sikerül eltávolodnom a dologtól, elengednem. Aztán, amikor újból előkerül, kezdem az egészet előröl.
Erősen hiszem, ami nekem lett szánva, lassan közelít felém és meg fogom kapni, még a jót is.
Amikor bekerültem a 12 Lépéses Programba rettenetesen féltem. Mitől? Mindentől. Legjobban attól, mi lesz velem a támaszom, a pia nélkül, hiszen ezzel csillapítottam a félelmeimet, szorongásomat. Sok erőt merítettem a valóságból, abból, hogy AA gyűléseken megláthattam az előttem járók derűs, félelem mentes arcát. Én is ilyen akarok lenni, mondtam magamnak nem egyszer.
Mivel elbúcsúztam az egyetlen kapaszkodómtól, az alkoholtól, másikat, megbízhatóbbat kellett keresnem. A 12 Lépés olvasgatása és az AA gyűlésen megosztott tapasztalatok hatására elkezdtem imádkozni, Istenbe és az AA szellemébe kapaszkodni.
Egyetlen egy dolog miatt imádkoztam a nap minden percében, azért, hogy ne őrüljek bele a félelembe, tudjam elvégezni a napi munkámat. Elmondtam egyszer az imát, aztán kezdtem előröl. Nem csak úgy ledaráltam, hanem szinte szótagolva mondtam, azért, hogy maximálisan Istenre tudjak koncentrálni, kizárva ezzel a beteges gondolataimat. Imádkoztam gyűléseken is, amikor féltem, imádkoztam rántás kevergetés közben, imádkoztam zuhanyozás alatt, teregetés közben, amikor porszívóztam vagy a szőlőben gyomláltam. Imádkoztam akkor is, ha emberekkel beszélgettem és hirtelen rám tört a félelem roham. Az ima segítségével hamar elmúlt, azzal a gyomorszorító érzéssel együtt.
Rendszeresen imádkozom ma is, legalább naponta egyszer, amikor lekapcsolom a tv-t este, behunyom a szemem és megköszönöm Istennek, hogy ma sem kellett innom, megköszönöm, hogy vigyázott rám és a szeretteimre. Mégis úgy érzem, keveset imádkozom, kevés nekem ez az egy, többször kellene. Az az igazság, hogy Istenre, magára, naponta sokat gondolok, talán még beszélgetek is Vele, csak éppen nem az ima nyelvén, hanem saját szavaimmal szólok Hozzá.
Pár hónapja egy általam kiválasztott ülőgarnitúra miatt is szoktam Istenhez szólni. Nagyon szeretném és kérem, amennyiben Ő is úgy gondolja, hogy a miénk lehet, hát adja nekünk. Amikor erősebben beugrik az én akaratom és valamilyen fondorlat útján szeretnék előbb a garnitúrához jutni, mint ahogy összejönne rá a pénzünk, azonnal írok és beszélek róla, mert érzem, a túl sokat akarás és a türelmetlenség irányítana megint. Azzal, hogy felvállalom mások előtt a gondolataimat, érzéseimet, máris megkönnyebbülök és letisztul bennem az egész és újból visszamászok az alázat útjára, türelmet gyakorolva. Azt mondom, Istenem, legyen meg a Te akaratod és az sem baj, hogyha egyezik az enyémmel. Ezzel sikerül eltávolodnom a dologtól, elengednem. Aztán, amikor újból előkerül, kezdem az egészet előröl.
Erősen hiszem, ami nekem lett szánva, lassan közelít felém és meg fogom kapni, még a jót is.
Megjegyzés küldése