Július 1.
Elfogadás.
Itt egy feladat:
Ma hagyd, hogy valaki adjon neked valamit. Hagyd, hogy valaki tegyen valami szépet neked. Hagyd, hogy valaki mondjon egy bókot, vagy valami jót rólad. Hagyd, hogy segítsen valaki.
Állj ide, és fogadd el! Szívd magadba! Érezd át! Tudd, hogy értékes vagy, és megérdemled! Ne mentegetőzz! Ne mondj olyanokat, hogy: „Ezt nem kellett volna!” Ne legyen bűntudatod, ne félj, ne szégyelld magad, ne ess pánikba! És ne próbáld nyomban viszonozni a dolgot!
Csak ennyit mondj: „Köszönöm!”
Ma megengedem magamnak, hogy kapjak valamit valakitől, és megengedem, hogy élvezzem ezt.
Nálunk családi hagyomány volt azt mondani, ha valamelyikőnk kapott valamit közeli ismerősöktől, "ezt nem kellett volna". És a másik véglet, amikor anyáméktól kaptam valamilyen ajándékot, NAGYON KELLETT örülnöm neki, látványosan. Amennyiben nem ugráltam az örömtől, megkaptam a következő mondatot apámtól, "nézd, a lány nem is örül neki".
A 12 Lépéses Programban tanultam meg elfogadni, akár kézzelfogható ajándékról volt szó, akár egy jó szóról. Rájöttem, ha azt mondom valakinek a nekem szánt ajándékára, hogy "nem kellett volna", ezzel magamat és őt is megalázom, leértékelem. Magamat azért, mert azt üzenem, nem érdemlem meg. Őt meg azért, mivel én nem érdemlem meg, ő sem érdemli meg, hogy megköszönjem és örüljek az ajándékának, annak, hogy időt, pénzt, kedves szót szánt rám.
Mindenképpen sértő és bántó mondat. Eldöntöttem, figyelni fogok erre és igen, "csak" egy egyszerű köszönömmel fogom elfogadni. Eleinte nagyon furcsa volt, ugyanis éreztem a feszültséget, amit a "nem kellett volna" mondattal oldottam anno. Helyette azt mondtam magamban, "fogadd el, megérdemled" és megköszöntem. Szép lassan kikopott belőlem a szorongás, helyébe lépett az öröm és önmagam megbecsülése mások ajándékain keresztül is. Aztán eljutottam odáig, hogy már nem éreztem késztetést arra, hogy mikor és hogyan és mivel fogom viszonozni az ajándékot. Nem kattogott azon az agyam, mikor lesz a név vagy születésnapja és nem osztottam szoroztam, magam előtt látva egy drágább ajándékot, hogy miből fogom megvenni...
Egyszerűen CSAK elfogadtam.
A 12 Lépéses Programban tanultam meg elfogadni, akár kézzelfogható ajándékról volt szó, akár egy jó szóról. Rájöttem, ha azt mondom valakinek a nekem szánt ajándékára, hogy "nem kellett volna", ezzel magamat és őt is megalázom, leértékelem. Magamat azért, mert azt üzenem, nem érdemlem meg. Őt meg azért, mivel én nem érdemlem meg, ő sem érdemli meg, hogy megköszönjem és örüljek az ajándékának, annak, hogy időt, pénzt, kedves szót szánt rám.
Mindenképpen sértő és bántó mondat. Eldöntöttem, figyelni fogok erre és igen, "csak" egy egyszerű köszönömmel fogom elfogadni. Eleinte nagyon furcsa volt, ugyanis éreztem a feszültséget, amit a "nem kellett volna" mondattal oldottam anno. Helyette azt mondtam magamban, "fogadd el, megérdemled" és megköszöntem. Szép lassan kikopott belőlem a szorongás, helyébe lépett az öröm és önmagam megbecsülése mások ajándékain keresztül is. Aztán eljutottam odáig, hogy már nem éreztem késztetést arra, hogy mikor és hogyan és mivel fogom viszonozni az ajándékot. Nem kattogott azon az agyam, mikor lesz a név vagy születésnapja és nem osztottam szoroztam, magam előtt látva egy drágább ajándékot, hogy miből fogom megvenni...
Egyszerűen CSAK elfogadtam.
Megjegyzés küldése