Június 24.
Távolabbra helyezkedés.
A távolabbra helyezkedés sokunk számára még nem természetes. De ha felismerjük e gyógyulási elv értékét, belátjuk, hogy a távolabbra helyezkedés létfontosságú dolog. A következő történet azt beszéli el, hogyan jutott el egy asszony, ennek megértéséhez.
„Először akkor gyakoroltam a távolabbra helyezkedést, amikor alkoholista férjemet elengedtem. Már hét éve ivott – amióta összeházasodtunk. Én pedig egész idő alatt tagadtam, hogy alkoholista, és megpróbáltam leszoktatni az ivásról. Szörnyű dolgokat műveltem, hogy rávegyem, hagyja abba az ivást, lássa meg a fényt, vegye észre, mennyire bánt engem ezzel.
Azt gondoltam, helyesen cselekszem, amikor megpróbálom irányítani. Aztán egyik éjszaka rájöttem, valójában mi is történik. Felismertem, hogy próbálkozásaim soha nem oldják meg a problémát. Azt is láttam, hogy a saját életem is elviselhetetlenné vált. Nem tudtam rávenni semmi olyasmire, amit ő maga nem akart. Az ő alkoholizmusa irányított engem is, pedig én nem ittam. Szabadon engedtem: tegye, amit akar. Az az igazság, hogy eddig is azt tette. És a dolgok megváltoztak azon az éjszakán, amikor távolabbra helyeztem magam tőle. Ő is megérezte ezt, én is. Amikor szabadon engedtem, szabaddá tettem magamat is, hogy élhessem a saját életemet.
Azóta sokszor kellett gyakorolnom a távolabbra helyezkedés elvét. Távolabbra kellett helyezkednem a beteg és az egészséges emberektől egyaránt. Az elv soha nem vallott kudarcot.”
Ma, ha lehet, szeretettel távolabbra helyezkedem.
A távolabbra helyezkedés tulajdonképpen a másik feletti kényszeres kontroll, irányítás feladása, elengedése.
Amíg a szüleimmel laktam lányként, bármikor távolabb akartam helyezkedni, azonnal ráérzett apu és a megjegyzéseivel, piszkálódásaival visszarántott. Akkor még nem tudtam azt a stratégiát, amit a 12 Lépéses Programban megtanultam és tanulok a mai napon is.
Nekem fogalmam sem volt arról, hogy betegek a szüleim, a betegségük neve függőség és azt sem, hogyan óvhatnám, védhetném meg magam ezzel szemben. Csak vergődtem évekig és sodródtam és magam is megbetegedtem.
A 12 Lépéses Programban megtanultam, bármit tehetek, mondhatok, akár a nyolcadik bőrt is lehúzhatom magamról, egy aktív függő ember szeretetét SOHA nem fogom tudni kivívni magamnak. Egyszerű oknál fogva, ugyanis az aktív függő ember, lassú öngyilkosságot követ el magán a függőségével és ebből egyenesen következik az, mivel saját magát sem tudja szeretni, másokat sem képes.
Hosszú út vezetett idáig, hálás vagyok azért, hogy végig járhattam és azért, hogy még ebben az életben megtanulhattam és megtapasztalhattam a kezelését.
Én úgy csinálom, amikor már beláttam, hogy a szüleim mennyire betegek és az ex férjem is, hogy folyamatosan a távolabb helyezkedést gyakorlom. (a szüleim már meghaltak, egy ideje csak az ex férjemmel szemben gyakorlom, illetve a gyerekekkel is, amikor beugrik az én akaratom, az irányítási kényszerem és rájövök mit művelek már megint, a lehető leggyorsabban alkalmazni kezdem a távolabbra helyezkedést)
Idegen emberekkel kapcsolatban is jól működik, már nem akarok meggyőzni senkit sem arról, amit tudok és arról sem, hogy nekik mi lenne a jó. Hagyom, engedem, ki-ki élje a saját életét és ennek következményeként élhetem a sajátomat. Nem bújok már bele a másik ember bőrébe fejben és nem veszem át a fájdalmait. Együtt érzek vele, viszont ami az övé, azt meghagyom neki. És nincsen bűntudatom akkor, amikor nem segítettem, hiszen nem kért meg rá.
Egy példa:
Az ex iszik nálunk egyedül kávét. Ő főzi magának reggelente, én meg sem nézem, hogy lesz-e elég neki másnapra. Egy idő után észrevettem, nem főz kávét. Vártam, hogy szóljon, hozzunk a boltból, mert inna. Nem szólt. Aztán teltek a hetek, még mindig nem szólt. És nekem piszkálta a csőrömet a dolog, elé álltam és megkérdeztem tőle, már nem akar kávét inni? De, felelte, csak nincsen. És nem tudsz megkérni arra, hogy felírjam a listára és hozzunk? A válasz, nem tudtam, hogy ezt kérni kell. (természetesen gúnyosan)
Azonnal eszembe jutott az a hosszú évekig tartó állapotom, amikor abba ringattam magam, hogy majd mások kitalálják a gondolataimat, szükségleteimet, vágyaimat. Hát az ex férjem is ebben él. Inkább nem iszik kávét, csak ne kelljen kérnie.
Megfogadtam, legközelebb nem szólok semmit, hagyni fogom, ugyanis nem az én dolgom. Valószínűleg akkor is csak azért szóltam, mert a káoszigényem kielégítetlen volt már egy ideje. Jobban fogok erre figyelni, mert ezek játszmák. Ő figyeljen rám, mert éppen káoszigényem van, én meg törődjek vele, saját maga helyett. Nagyon beteges játszma!
Amíg a szüleimmel laktam lányként, bármikor távolabb akartam helyezkedni, azonnal ráérzett apu és a megjegyzéseivel, piszkálódásaival visszarántott. Akkor még nem tudtam azt a stratégiát, amit a 12 Lépéses Programban megtanultam és tanulok a mai napon is.
Nekem fogalmam sem volt arról, hogy betegek a szüleim, a betegségük neve függőség és azt sem, hogyan óvhatnám, védhetném meg magam ezzel szemben. Csak vergődtem évekig és sodródtam és magam is megbetegedtem.
A 12 Lépéses Programban megtanultam, bármit tehetek, mondhatok, akár a nyolcadik bőrt is lehúzhatom magamról, egy aktív függő ember szeretetét SOHA nem fogom tudni kivívni magamnak. Egyszerű oknál fogva, ugyanis az aktív függő ember, lassú öngyilkosságot követ el magán a függőségével és ebből egyenesen következik az, mivel saját magát sem tudja szeretni, másokat sem képes.
Hosszú út vezetett idáig, hálás vagyok azért, hogy végig járhattam és azért, hogy még ebben az életben megtanulhattam és megtapasztalhattam a kezelését.
Én úgy csinálom, amikor már beláttam, hogy a szüleim mennyire betegek és az ex férjem is, hogy folyamatosan a távolabb helyezkedést gyakorlom. (a szüleim már meghaltak, egy ideje csak az ex férjemmel szemben gyakorlom, illetve a gyerekekkel is, amikor beugrik az én akaratom, az irányítási kényszerem és rájövök mit művelek már megint, a lehető leggyorsabban alkalmazni kezdem a távolabbra helyezkedést)
Idegen emberekkel kapcsolatban is jól működik, már nem akarok meggyőzni senkit sem arról, amit tudok és arról sem, hogy nekik mi lenne a jó. Hagyom, engedem, ki-ki élje a saját életét és ennek következményeként élhetem a sajátomat. Nem bújok már bele a másik ember bőrébe fejben és nem veszem át a fájdalmait. Együtt érzek vele, viszont ami az övé, azt meghagyom neki. És nincsen bűntudatom akkor, amikor nem segítettem, hiszen nem kért meg rá.
Egy példa:
Az ex iszik nálunk egyedül kávét. Ő főzi magának reggelente, én meg sem nézem, hogy lesz-e elég neki másnapra. Egy idő után észrevettem, nem főz kávét. Vártam, hogy szóljon, hozzunk a boltból, mert inna. Nem szólt. Aztán teltek a hetek, még mindig nem szólt. És nekem piszkálta a csőrömet a dolog, elé álltam és megkérdeztem tőle, már nem akar kávét inni? De, felelte, csak nincsen. És nem tudsz megkérni arra, hogy felírjam a listára és hozzunk? A válasz, nem tudtam, hogy ezt kérni kell. (természetesen gúnyosan)
Azonnal eszembe jutott az a hosszú évekig tartó állapotom, amikor abba ringattam magam, hogy majd mások kitalálják a gondolataimat, szükségleteimet, vágyaimat. Hát az ex férjem is ebben él. Inkább nem iszik kávét, csak ne kelljen kérnie.
Megfogadtam, legközelebb nem szólok semmit, hagyni fogom, ugyanis nem az én dolgom. Valószínűleg akkor is csak azért szóltam, mert a káoszigényem kielégítetlen volt már egy ideje. Jobban fogok erre figyelni, mert ezek játszmák. Ő figyeljen rám, mert éppen káoszigényem van, én meg törődjek vele, saját maga helyett. Nagyon beteges játszma!
Megjegyzés küldése