A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Dr. Csernus Imre

2011. január 23., vasárnap.

A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés, stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele. A nem sikerült meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent, amit tudott, azonban azt is tudja, hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik, de a nap végére nem marad lelkiismeret furdalása, így nyugodtan alszik.

2 Megjegyzés:

Nyárády Károly írta...

Erre a szövegrészre emlékszek jól, de már nem tudom, hogy "A Nő"-ben, vagy "A Férfi"-ban olvastam. Véleményem szerint teljesen mindegy is, mert mindkettőben ugyanazok az idegesítő sablonok ismétlődnek vég nélkül.
Mindegyre az derül ki, hogy mindannyian, mint egyének, csak egy rakás csődtömeg vagyunk, akik képtelenek felemelkedni egy "szupersztár" által felállított elvárások szintjére.
Nem az én feladatom, hogy kontrázzak neki, de azt akkor is tudomásul kell vennünk, hogy ez a világ a katasztrofális megítélés ellenére, mégis létezik, él és az élet megy tovább! Mi több, mindig is ezt tette, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy mindvégig soha nem is volt jobb sem! És akkor önmagától is felvetődik az a kérdés, hogy ki az, aki kilóg a sorból? Normális lenne az, aki elhiszi magáról, hogy ő megválthatja a világot?
Ez a kérdés szerintem akkor is jogos, ha az önjelölt megváltónak kétségtelenül igaza lenne a dolgok állásának a helyes megítélésekor.

Bogriella írta...

Csernusra gondolsz, mint szupersztár?

Amúgy Csernus ilyen, piszkál, bökdös és kiugrassza a nyulat a bokorból. Mindenképpen és szerintem mindenkiből erős érzelmeket vált ki, gondolom ez is a célja. Magyarul, manipulál.

A fenti mondataival teljesen egyetértek, természetesen mint az a blogban megszokott csakis saját tapasztalatból merítve.

Félreértés ne essék, nem ismerem személyesen Csernus doktort és nem is lobbizok sem mellette, sem ellene. Kiveszem ami számomra hasznos és hagyom a többit.

Jó újból olvasni Téged nálam Kedves Karesz. :)

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |