A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Rejtett erő - Amikor az ajtók bezáródnak

2011. március 10., csütörtök.

Amikor az ajtók bezáródnak. 

Van egy mondás, hogy amikor egy ajtó bezáródik, akkor egy másik mindig kinyílik. Ez a szólás felismeri, hogy vannak olyan idők, amikor az élet akadályokat helyez utunkba, amikor minden út lezártnak tűnik és mi megakadunk. Azt is felismeri, hogy ezek az időszakok új sikerekhez és boldogsághoz vezethetnek, ha mi hajlandóak vagyunk megfordulni és megnézni, hogy milyen más ajtók állnak nyitva előttünk. Mindig van legalább egy másik ajtó – gyakran több is. A megakadás érzése egyszerűen az, ahogyan mi felfogjuk az életünkben történő dolgokat. Amikor változtatunk felfogásunkon, rájövünk, hogy egyáltalán nem akadtunk meg.

A függőség és a gyógyulás jó példák a zárt és nyitott ajtókra. Évekig fogyasztottunk drogokat, mert azoktól jobban éreztük magunkat és világunkat. Aztán függőségünk a visszájára fordult. Többé nem kaptuk meg azt az örömöt, vagy megkönnyebbülést, amelyet az alkohol vagy más drogok azelőtt nyújtottak. Legtöbbünk számára úgy tűnt, hogy az ajtók becsapódnak, amikor lesüllyedtünk. Amikor lesüllyedtünk, nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Megakadtunk a fogyasztás, tagadás és függőség körhintáján. Úgy tűnt, hogy életünk maradandóan romba dőlt; reménytelenek és tehetetlenek voltunk. Azt gondoltuk, hogy nincs kihez fordulnunk. De most már visszapillantva tudjuk, hogy ez a felfogás téves volt.

Kétségbeesésünk valahogyan elvezetett a gyógyulás folyamatához. Lehet, hogy egyedül kerestünk segítséget vagy munkaadónk, a bíróság vagy egy szerettünk ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyünk egy kezelési programban. Talán nem is vagyunk biztosak, hogy miként történt, de megtörtént. Nem számít, hogyan történt, de egy ajtó, amelyről nem is tudtuk, hogy ott van, hirtelen kinyílt és átléptünk egy új, termékeny és kielégítő életmódba.

Amikor elkezdjük a gyógyulást, újjászületünk; olyan, mintha ismét megszületnénk. Amint tisztul elménk, ráébredünk azokra a körülöttünk lévő lehetőségekre, amelyeket most készek vagyunk kihasználni. Képesek vagyunk olyan álmokat követni, amelyekre régen csak gondoltunk.

Gyakran elvárjuk, hogy most már, hogy józanok vagyunk, csak jó dolgok történjenek velünk, bár a program bizonyosan nem ígéri ezt. Valójában sok ember „mézesheteket” él át, amikor elkezd gyógyulni. Sok problémánk elkezd kitisztulni; talán újra egyesülünk családunkkal; a munkaadónk, aki azzal fenyegetőzött, hogy kirúg, talán visszavár a munkahelyünkre. Talán megoldódnak anyagi problémáink. Talán új barátokra teszünk szert, és ami még fontosabb: Új életmódunk lesz, amely a mindig áhított belső békességet meghozza.

Előbb-utóbb azonban véget érnek a mézeshetek. Amint mindennapos dolgainkat csináljuk és elkezdünk teljesebb életet élni, rájövünk, hogy nem megy minden olyan simán. A nyitott ajtók hirtelen arcunkba csapódnak.

Például, talán úgy érezzük, hogy képesek vagyunk egy hasznot hajtó karrierváltásra, de kiderül, hogy a munka már nem áll rendelkezésre vagy már valaki mást alkalmaztak. Szívünk szerint elköltöznénk egy másik lakásba vagy helyre, de nem vagyunk képesek rá. Vakációt vagy utazási terveinket valami félbeszakítja. Talán úgy gondoljuk, hogy megtaláltuk egy életre partnerünket és aztán hirtelen és kellemetlenül véget ér a szerelem. Gyakran megyünk át olyan időszakokon, amikor minden ajtó zártnak tűnik. Legjobb terveink félresikerülnek, nem számít mennyire keményen dolgozunk. Az ilyen időszakok elképesztően frusztrálóak.

A megoldás a nyitott ajtó megkeresése. Saját történeteink a függőségről és gyógyulásról tartalmazzák az új ajtók megtalálásának és kinyitásának kulcsát és a Tizenkét Lépés pedig biztosítja a módszert.
Amikor egy ajtó bezáródik, cselekedhetünk alkotó módon ahelyett, hogy romboló módon pazarolnánk érzelmeinket. A bezárt ajtókat erőteljes tanuló élményekké változtathatjuk. Előre mozdulhatunk és abbahagyhatjuk kerekeink forgatását azáltal, hogy követjük a Tizenkét Lépést. Amikor megértjük a körülöttünk lévő körülményeket, egy olyan alapot építhetünk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy eldöntsük, mint tegyünk ezután.

ELŐSZÖR AZ ELSŐ DOLGOK

Ugyanúgy, mint ahogy a gyógyulás igazi kezdete előtt, el kell fogadnunk függőségünket, el kell fogadnunk a zárt ajtókat és tehetetlenségünket is. Az Első Lépés nincs függőségünkre korlátozva; bármilyen helyzetben használhatjuk. Minél gyakrabban alkalmazzuk az Első Lépést, annál kevesebbszer érezzük majd, hogy megakadtunk.

Ha például nem kapunk meg egy munkát, amit akartunk, akkor elfogadhatjuk a helyzetben tehetetlenségünket. A munka nem a miénk – bármennyire is akartuk azt – és nem tehetünk semmit. A munka visszautasítását felhasználhatjuk arra, hogy növeljük hitünket abban, hogy Magasabb Hatalmunk valami jobbat tartogat számunkra – a Harmadik Lépés gyakorlásának lehetőségét.

Ez az elfogadás és megadás bármilyen helyzetben szükséges: Egy olyan költözésben, amely nem sikerült, egy megszakadt szerelemben, vagy elúszott vakációban. Ha igazán hiszünk, és akaratunkat és életünket átadjuk Magasabb Hatalmunknak, biztosak lehetünk abban, hogy életünk működőképes lesz.

Amikor egy ajtó az arcunkba vágódik, akkor valószínűleg levertek leszünk miatta. Még ha elfogadtuk is a tényt, hajlamosak vagyunk neheztelni rá. Könnyű azt gondolni, hogy erőfeszítéseink értelmetlenek, mert úgy tűnik, hogy semmi sem megy jól. Erre a levertségre a cselekvés a megoldás. Az ilyen cselekvés lehet olyan egyszerű, mint a felkelés és reggeli készítés, vagy olyan komplikált, mint egy iskola újrakezdése. A gyűléseken való részvétel és mások megsegítése szintén gyógymódok a levertségre.

Használhatjuk a Tizedik Lépést a helyzet leltározásához. Amikor az arcunkba csukódnak az ajtók, felindultak vagyunk, mert nem ezt vártuk. Segíthet megérteni, hogy mik voltak az elvárásaink. Ha közeli pillantást vetünk érzéseinkre és elvárásainkra – lehetőleg írásban – akkor konstruktívan cselekedünk, amely feloszlatja a levertséget és a nyitott ajtó felé terel minket.

Egy munka visszautasítás esetében olyan kérdéseket tegyünk fel magunknak, mint például: Miért vártam el, hogy megkapjam azt a munkát? Félreértettem valamit, amit a meghallgatáson mondtak? Feltételeztem, hogy alkalmas vagyok, amikor esetleg nem voltam? Hajlandó vagyok beismerni, hogy aki megkapta az állást, az inkább képesített volt, mint én? Túl magasra nyúltam-e, képzettségem és tapasztalatom alapján? Sóvárgó gondolatokkal volt-e dolgom?
Az ilyen kérdések megvilágítják a kudarcot, ha őszintén válaszoljuk meg azokat. Más körülmények között is használnak az ilyenfajta kérdések.

A BÜSZKESÉG IS LEHET PROBLÉMA

Nem szabad, hogy leltározásainkban elkerülje figyelmünket a büszkeség. Amikor egy ajtó bezárul, akkor valószínűleg megsérül az énünk. Hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy jobb bánásmódot érdemeltünk volna. Talán eldicsekedtünk barátainknak a várt változásokról, és most bután érezzük magunkat, mert be kell ismernünk, hogy nem kaptuk meg, amit akartunk. Amikor észleljük, hogy a büszkeség utunkban áll, felhasználhatjuk a Hetedik Lépést és felkérhetjük Istent, hogy távolítsa el.

Szintén megkérdezhetjük magunktól, hogy igazán ez az a munka, lakás vagy kapcsolat, amire szükségünk van? Vagy ezek a célok csupán azok voltak, amelyeket óhajtottam vagy úgy gondoltam, hogy kellenének nekem?

A gyógyulás korai szakaszaiban gyakran abba a csapdába esünk, hogy azt csináljuk, amit szerintünk csinálnunk kell, ahelyett, hogy azt tennénk, amit igazából akarunk. Átverhetjük magunkat az óhajtott munkával kapcsolatban, mert az talán tekintéllyel bír, vagy jól fizet. Talán azt gondoljuk, hogy egy bizonyos helyre való költözés növeli majd a rólunk alkotott képet, bár mi inkább egy-egyszerűbb életmódot választanánk.

Ritkán sikerül csak azért létrehozni célokat, mert azt gondoljuk, hogy illik és nem azért, mert igazából akarjuk azokat. Amikor rosszul mennek a dolgok, lehetőségünk nyílik bepillantani belsőnkbe és megtalálni igazi céljainak.

Egy leltárnak tartalmaznia kell néhány pozitív dolgot is. Talán rájövünk, hogy valóban akarunk egy bizonyos állást vagy lakóhelyet. Egy leltár segíthet közelebbről megvizsgálni, hogy mit tudunk ajánlani magunknak. Ez után átváltoztathatjuk a nyilvánvaló kudarcot sikerré azáltal, hogy eldöntjük, mit kell tennünk. Például, talán több képzésre van szükségünk vagy talán olyan állást kellene találnunk, amely lehetővé teszi, hogy felfelé haladjunk a létrán. Talán újra fel kell becsülnünk, hogy miként osztjuk be fizetésünket, hogy költekezésünk megfeleljen legfontosabb teendőinknek.

Ha felfedezzük, hogy céljaink nem egyeznek meg azzal, amit igazán akarunk, felhasználhatjuk ezt az információt arra, hogy felfedezzük, hogy mik legyenek céljaink. Gyakran úgy jövünk rá, hogy igazából mit akarunk, hogy meglátjuk, amit már jól csinálunk. Amint tudjuk, hogy mit akarunk, elkezdhetünk cselekedni azért, hogy valóra váltsuk azt.
Mindkét esetben lehetőségünk nyílt arra, hogy többet megtudjunk magunkról, ami mindig előny.

AMIKOR VÁRATNAK

Más példák a zárt ajtókra azok az időszakok, amikor úgy érezzük, hogy váratnak. Úgy érezzük, hogy nincs életünkben mozgás. A munka világában ez gyakran azt jelenti, hogy más döntésre várunk ahhoz, hogy tudjuk, mit tegyünk azután. Vagy kölcsönt szeretnénk és a bank hosszabb időt tölt a döntéssel, mint amennyi szerintünk szükséges. Úgy tűnik, hogy szerelmi életünk pangásban van – vagy nincsen kapcsolatunk, vagy a jelenlegi kapcsolatunk rossz. Még programunk és lelki fejlődésünk is úgy tűnik, hogy zátonyra futott. Csábító, de nem okos dolog ilyen időszakokban egy megoldást erőltetni. Ha egy bizonyos ajtót megpróbálunk berúgni, valószínűleg rájövünk, hogy több gondot okoztunk, mint amennyi azelőtt volt. Szintén csábító dolog feladni, és úgy érezni, hogy semmit sem érdemes folytatni. Ez szintén zsáutca. Talán pont a siker elérése előtt adjuk fel.

Ezeknek az időszakoknak az átvészelésének nyitja a türelem – néha nagyon is sok kell belőle. Miután megtettünk minden ésszerű dolgot, csak reménykedve, méltóságteljesen várakozhatunk, amíg a helyzet megoldja önmagát.

Türelmünk növelésének gyors módja a Tizenegyedik Lépés gyakorlása. Tudatos érintkezésünk javítása Magasabb Hatalmunkkal, amely tisztaságot és belső békét eredményez. Az imádság és a meditáció sokféle formát önthet. Nem feltétlenül kell, hogy mindig egy szabályszerű folyamat legyen. Egy séta az erdőben, nyugtató zene hallgatása vagy egy hosszú, ellazító zuhany gyakran megnyugtatja elménket és megújítja Magasabb Hatalmunkkal való kapcsolatunk érzését.

A Tizenkettedik Lépést is felhasználhatjuk arra, hogy ne érezzük, hogy megakadtunk. Ha kinyúlunk másokhoz, az biztosan eltereli figyelmünket magunkról. A másokkal való együtt dolgozás saját életünket helyezi megvilágításba. Tapasztalatunk, erőnk és reményünk megosztása segít ráébredni arra, hogy hol tartunk gyógyulásunkban. Ezek a dolgok segítenek kimászni magunkból, és általában megállítják azt a körkörös gondolkodást, amely olyan nyomorulttá tesz minket. Még egy olyan munka a csoportunkban, mint a titkár vagy pénztáros, visszahelyez minket az adás, nem a kapás állapotába.
Szintén segít, ha beszélünk frusztrációnkról a gyűléseken és jótállónkkal, rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül; olyan emberek, akik hasonló helyzeteket vészeltek át, boldogan meg fogják osztani velünk tapasztalataikat. 

AJTÓK, AMELYEKET MI ZÁRUNK BE

Ne kerüljék el figyelmünket azok az ajtók, amelyek mi zárunk be. Könnyű azt feltételezni, hogy azt az ajtót valaki vagy valami más zárta be. De gyakran úgy zárjuk be őket, hogy észre sem vesszük. Bezárhatunk úgy egy ajtót, hogy nem használunk ki egy váratlan lehetőséget. Ismét konkrét példát nyújt gyógyulásunk. Kevesen tekintettük gyógyulási lehetőségnek a munkánkból való menesztést vagy az ittas vezetés miatt történő elítélést, amikor még fogyasztottunk drogokat. De ezek a negatív helyzetek is jól alakulhatnak. Ha visszautasítjuk az esélyeket, akkor lehet, hogy bezárjuk az ajtót egy új és kielégítő életmód felé.

Ugyanez igaz életünk más helyzeteire is. Talán találkozunk valakivel, aki azt mondja, hogy van munkája számunkra. Ha nem megyünk utána, soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen lehetőséget hagytunk ki. Talán valaki felveti, hogy szerinte szívesen élnénk egy olyan környéken, amelyet sohasem vettünk fontolóra. Ha nem is nézzük meg, akkor elszalaszthatjuk a tökéletes helyet. Talán megrekedünk abban a kerékvágásban, hogy csak bizonyos hetenkénti gyűlésekre járunk. Egy új gyűlés kipróbálása egy egészen új bepillantást adhat programunkba. Soha nem fogjuk megtudni, ha nem próbáljuk ki.
Minden nap olyan, mint egy új, nyíló ajtó. Mondhatunk igent és átléphetünk vagy visszautasítjuk és bezárjuk az ajtót. Ha éberek vagyunk, nyitottak és hajlandóak, akkor mindig látni fogunk számunkra nyitott ajtókat. Rugalmasnak és leleményesnek kell lennünk ahelyett, hogy előre kigondolt életfogalmunkban megrekednénk.

ÖSSZEFOGLALÁS

Vannak olyan idők, amikor bezárulnak ajtók – ez az élet ténye. Nem kell elvárnunk, hogy bezáruljanak, de ne lepődjünk meg, amikor ez megtörténik.

Igaz, hogy amikor egy ajtó bezárul, akkor egy másik mindig kinyílik. Egyszerűen hajlandónak kell lennünk gyakran új irányokban keresni a nyitott ajtót.

Gyógyulásunk lehetővé teszi, hogy egy újonnan kinyílt ajtót keressünk, kihasználjuk azt és magabiztosan keresztülmenjünk rajta. Ugyanúgy, mint amikor volt bátorságunk keresztülmenni a gyógyulás ajtaján. Megtalálhatjuk a bátorságot ahhoz is, hogy hátat fordítsunk a zárt ajtóknak, és tovább menjünk.
 Az éberség megtartása és a Tizedik, Tizenegyedik és Tizenkettedik Lépés végig csinálása biztosítja majd további fejlődésünket a programban és életünkben.   

2 Megjegyzés:

Erika Nagy Farkas Dudás írta...

szép vasárnapot és szép tavaszt!

ÉdesMindegy írta...

Köszönöm szépen és viszont kívánom.

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |