„A harag egyike ama erőteljes hatásoknak, melyekkel az élet szembesít bennünket. A harag érzelmeinknek egyike. Vagy átérezzük, vagy magunkba fojtjuk.”
(Ne függj többé senkitől!)
„Ha jó program alapján munkálkodnék, soha nem gurulnék dühbe… Ha jó keresztény lennék, sose lennék mérges… Ha csakugyan tudatosítanám magamban, milyen boldog vagyok, nem töltene el harag…” Régi üzenetek ezek, melyek arra akarnak rávenni, hogy ne engedjünk utat haragunknak. Pedig a harag az élet része. Nem kell elmerülnünk benne, vagy folyton okot keresni rá, de azt sem tehetjük, hogy sosem veszünk tudomást róla.
Gyógyulásunk során megtanuljuk, hogy szégyenérzet nélkül kiélhetjük érzelmünket, beleértve a haragot is. Ne hagyjuk, hogy a harag eluralkodjék rajtunk, márpedig ez történik, ha magunkba folytjuk.
Az egészséges, a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy sosem haragszunk; azt jelenti, hogy csak akkor vagyunk dühösek, ha éppen erre van szükségünk.
Ma hagyom, hogy dühös legyek, ha szükségét érzem. Nyugodtan szabadjára engedhetem érzéseimet, beleértve a haragot is. Hálás leszek a haragomért és azért, amit jelezni akar vele. Szégyenkezés nélkül elfogadhatom minden érzésemet.
Az ivászatom vége felé folyton haragudtam, akkor úgy gondoltam másokra. Nem így volt, a tehetetlen harag dolgozott bennem, az a fajta, amivel ütöttem magam, mert már abba akartam hagyni az ivást csak még nem mertem. Nem másokat nem tudtam elviselni, hanem saját magamat. Mutogattam.
Aztán AA gyűléseken hallottam, ne legyek mérges, mert az visszaeséshez vezethet.
Eleinte vakon hittem ebben - ez egyáltalán nem volt baj - ugyanis segített gyakorolnom a türelmet, elfogadást, alázatot. Az az igazság, hogy nem is mertem haragudni, mert annyira szégyelltem magam a múltban elkövetett bűneimért, amit a harag, a kezeletlen indulataim által követtem el.
Egyszer aztán elkezdtem gondolkozni azon, hogy hogy nem érezhetek én haragot?! Ez sehogy sem tetszett. Aztán rájöttem arra, mindegyik érzésemet megélhetem, kimutathatom, érezhetem, a lényeg az, ne dédelgessem sokáig. Ne csavarodjak rájuk. Érezzem őket és engedjem el egy idő után. Mégis, azóta is időszakosan arra eszmélek, nem éltem meg bizonyos emberekkel és helyzetekben a haragomat. Erre legtöbbször akkor jövök rá, amikor robbanok, vagy egyszerűen nem is tudom, hogy éppen mi a bajom.
Példa:
Két nappal ezelőtt éjszaka, a lányom a műkörmeivel kalapált a laptopjukon. Mivel éjjel nagy a csend, áthallatszott és nagyon a mi szobánkba. Zavart. Szóltam, legyen szíves hagyja abba. Eltelik fél óra, még mindig kopácsol. Bementem, de akkor már nagyon felment bennem a pumpa, éppen akkor bújt a paplanja alá. Visszamásztam az ágyba, mikor a fiam nyitja az ajtónkat, kérdez tőlem valamit. Odavágtam, hagyjon békén. Ez éjszaka egy óra után történt. A fiam szó nélkül kisomfordált. Kettőkor, mikorra végre sikerült megnyugodnom, bementem hozzá - persze addigra a lányom már édesdeden aludt - és bocsánatot kértem tőle, ugyanis rajta vertem azt el, ami pedig a nővérét illette.
Két dolgot éltem meg egyszerre:
1. - a haragomat
2. - léptem egy Tizedik Lépést
(Tizedik Lépés - folytattuk az önvizsgálatot és amikor hibásnak éreztük magunkat haladéktalanul beismertük.)
Megjegyzés küldése