„Ma is meglep, pedig már jó néhány éve járom a gyógyulás útját, hogy milyen könnyen le tudom beszélni magam arról, hogy elmenjek a csoportfoglalkozásra. És az is meglep, milyen jól érzem magam, ha mégis elmegyek.”
(Név nélkül)
Nem kell belefulladni, saját bajainkba és nyomorúságunkba. Adva van egy lehetőség, amelytől nyomban jobban érezhetjük magunkat: menjünk el egy csoportos foglalkozásra, vegyünk részt egy Tizenkét Lépéses programban. Miért ellenkezünk olyasmivel, amitől jobban érezhetnénk magunkat? Miért csücsülünk depressziónk kellős közepén, kényszeres gondolatok között, amikor egy ilyen csoportfoglalkozástól rögtön jobb lenne a hangulatunk? Nem érünk rá?
Minden hét 168 órából áll. Ha hetente egy vagy két órát ilyen foglalkozásra szánunk, maximálisra növelhetjük a többi 166 óra által nyújtott lehetőségeket. Ha viszont beindul kényszeres gondolatlavinánk, éber óráink igen tetemes részében meddő gondolatok kergetőznek agyunkban, és nem teszünk semmit, csak fekszünk az ágyban, vagy éppen kényszeresen igyekszünk mások igényeit kielégíteni. Ha tehát elmulasztjuk azt a bizonyos két órát, elpazarolhatjuk a fennmaradó időt is.
Fáradtak vagyunk?
Semmi sem pezsdítőbb, mint ha visszatérünk a magunk útjára.
Ma arra gondolok, hogy a csoportfoglalkozásokon való részvétel segíthet.
Megjegyzés küldése