Sokan olyan profi módon elsajátítottuk a „ne érezz!” szabályát, hogy le tudjuk tagadni az érzéseinket még a gyógyulás folyamatában is:
„Ha csakugyan jó lenne ez a Program, akkor soha nem haragudnék.” – „Én sosem haragszom. Jó keresztény vagyok. Megbocsátok és elfelejtek.” – „Nem haragszom! Állítom, hogy boldog vagyok.”
Ezek mind olyan kijelentések, amelyek – bármilyen okosan vannak is megfogalmazva – azt jelzik, hogy megint a „ne érezz!” szabálya lépett működésbe.
Ha jól akarjuk feldolgozni a programot, érzéseinket mindenképpen el kell ismernünk, és foglalkoznunk velük. Ha magunkat úgy igyekszünk elfogadni és kezelni, hogy ne keményedjék meg bennünk, és ne váljon nehezteléssé. A gyógyulást nem használjuk ürügynek arra, hogy elzárkózzunk érzéseink elől.
Igen, igyekszünk megbocsátani, mégis érezni akarjuk az érzéseinket, figyelünk rájuk és addig hagyjuk őket dolgozni bennünk, amíg el nem jön az elengedés ideje. Az emocionális részünket Felsőbb Erőnk teremtette bennünk. Nem Isten mondja, hogy ne érezzünk, hanem a rosszul működő rendszer.
Óvatosan kell bánnunk az állításainkkal; ha érzelmeinket nem vesszük figyelembe, attól még nem tűnnek el. Ha haragszunk, az a helyes, ha haragszunk. Ez is része annak, hogy egészségessé váljunk és azok is maradjunk.
Ma nem vagyok hajlandó szégyenkezni se magam, se mások előtt az érzéseim miatt.
(Ha nem írok egy meditációhoz saját tapasztalatot, az nem azt jelenti, hogy nincsen, hanem azt, hogy valamelyik előző meditációnál már megírtam.)
Megjegyzés küldése