A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció - Hála - Augusztus 1. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. augusztus 1., vasárnap.

„Megtanuljuk azt a varázslatos leckét, hogy ha a legtöbbet hozzuk ki abból, amink van, még többünk lesz.”

(Ne függj többé senkitől!)

Addig mondogasd, hogy köszönöm, amíg így is gondolod.

Mondj köszönetet Istennek, az életnek, és az univerzumnak mindazokért és mindazért, amit utadba küldött!

A hála az élet teljességét nyitja meg. Elegendővé varázsolja azt, amink van. Sőt, még többé. A tagadást elfogadássá változtatja, a káoszt renddé, a zavarodottságból világosságot teremt. Egy egyszerű étkezésből lakomát tud varázsolni, egy házból otthont, idegenből barátot. A problémákat ajándékokká változtatja, a kudarcokat sikerré, a váratlanból tökéletes időzítés lesz, a tévedésekből pedig fontos események. A puszta létezésből igazi élet, a zűrzavaros helyzetekből fontos és jótékony tanulságokat hoz ki. A hála értelmet ad múltunknak, békét hoz a mának, és fölvázolja a jövő képét. Helyükre teszi a dolgokat.

A hála a negatív energiát pozitív energiává változtatja. Nincs olyan helyzet vagy körülmény – nagy vagy kicsi – melyet a hála ereje nem alakíthatna át. Kezdhetjük azzal, aki ma vagyunk, és amivel ma rendelkezünk: érezzünk hálát érte, aztán hagyjuk, hogy elvégezze varázslatát.

Mondj köszönetet, amíg így is gondolod! Ha elég sokszor mondod, el fogod hinni.

Ma a hálát átalakító fényerejét bocsátom életem minden körülményére.

Megtanultam, alázat, belátás nélkül nincsen hála sem.
Emlékszem, pár hónapja lehettem a 12 Lépéses Programban, amikor a szponzorommal folytatott telefonbeszélgetés után éreztem először hálát. El is mondtam neki, olyan mély hálát érzek, hogy mindjárt sírva fakadok.
A régi életemben nem tudtam mi a hála... vagyis inkább azt gondoltam erről az érzésről, hogy a templomban csúszó-mászó, megalázkodó emberek "kiváltsága". Istenhez kapcsoltam és rosszul. A hamis büszkeségem irányított.
Ma is Istenhez kapcsolom és nem a valláshoz. Annak a Felsőbb Erőnek szoktam hálás szívvel köszönetet mondani, aki az én fogalmaim szerinti Isten. Megköszönöm minden este, hogy kegyelmet kaptam, hogy a mai napon sem kellett belehalnom egyik függőségemben sem és azt is megköszönöm Neki, hogy vigyázott a családomra. Időszakosan hálával emlékezem az előttem haladó Társaimra, az élőkre és a már eltávozottakra is, megköszönöm Nekik, hogy fogták a kezem és átadták mindazt a tapasztalatot amit csak tudtak és én ezekből erőt meríthettem, gyógyulhattam. Hálásan köszönöm az utánam jövőknek azt, hogy történeteiket hallgatva, olvasva emlékeztetnek engem arra, honnan jöttem. Ezt nekem nem szabad elfelejtenem.
Nem utolsósorban, mégis utoljára, hálásan köszönöm magamnak, hogy itt lehetek, azt, hogy tanítható voltam és vagyok a mai napon is - ha mástól nem, hát Istentől tanulok - még ha olykor kicsit döcögve, DE! rajta lépkedek a gyógyulás útján.  

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |