A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Érdekesség! - Moszok ( Jang Ercsö Namu és Christine Mathieu - BÚCSÚ TÓANYÁNKTÓL - Élet a világ peremén)

2010. augusztus 25., szerda.


Rövid ismertető a könyvről

Dél-Kína és Tibet határán, 3000 méterre a tengerszint felett kezdődik a moszo nép hona, a "Lányok országa". Különös vidék az övék: a házasság intézményét nem ismerik, de a szerelmet - az igazi, érdekmentes szerelmet - annál inkább. Anyajogú, matriarchátus társadalomban élnek, ahol a család feje az édesanya, s az igazi boldogságot egy leánygyermek születése jelenti.
E fantasztikus, a világon egyedülálló népcsoportnál a szexuális illendőség szabályai oly szigorúak, hogy a nők még gyermekeik apjának nevét is eltitkolják. A moszo férfiakat semmi nem köti vér szerinti gyermekeikhez, csupán nővéreik és húgaik gyermekeiért tartoznak felelősséggel. A Búcsú Tóanyánktól Namu életútját követi végig. Szenvedélyesen megírt krónika, olyan valóságos világba vezet, amely túlszárnyalja legmerészebb fantáziánkat is.


A moszok 

Az egyetlen nép a világon, akik a házasság intézményét a család elleni támadásnak értelmezik. Bár a házasság a moszo társadalomban is föl-fölbukkan, Labej környékén kívül ritkán találkozni párkapcsolaton alapuló együttéléssel (nemhogy hivatalos házassággal), és a hagyomány nem is ösztönöz ilyesfajta formációra.

A jungjingi síkságon és a Lugo-tó környékén élő moszo népcsoportok körében az ideális család sok tagot számlál, és mindannyian a ház asszonyai (nagyanyák, nagyanyai nagybácsik, anyák, nővérek, anyai nagybácsik, lányok, fiúk, unokák, unokaöccsök és unokahugok) révén állnak rokoni kapcsolatban. E család központjában nincs se férj, se feleség, se apa; fivérek, lánytestvérek, anyák és anyai nagybácsik helyettesítik őket. Az igazán eszményi az, ha a moszo család sohasem szakad szét, a vagyont közösen kezelik, egyenlően osztják szét a családtagok között, és nincsenek örökösödési előírások, hisz a tulajdon egyik generációról a másikra száll, amint a gyermekek átveszik anyjuk és nagybátyjaik helyét sz ősi otthonban.

Maga a történet egy moszo kislány életútját beszéli el, vagyis a szerző a saját életútját, gyerekkorát, szokásaikat, aztán az ő renitens családelhagyását, a városba kerülését és azt, hogy miként lett híres énekesnő és a népének büszkesége és hírvivője a világ minden táján.
De van még további érdekesség is a nép szokásairól:

”Mialatt a moszok azt a nézetet vallják, hogy a szétszakíthatatlan család az eszményi, addig szexuális kapcsolataikat szigorúan a család berkein kívülre korlátozzák, e viselkedés legszembetűnőbben abban nyilvánul meg, hogy a moszo házban csal és kizárólag a nők rendelkeznek saját hálószobával, az úgynevezett babahuagóval, azaz a „virágszobával”. Az idősek és tizenhárom év alatti gyerekek a fő helyiségben alszanak a tűzhely mellett vagy a fal mentén húzódó terebélyes faágyakban. A közfelfogás azt lívánja a felnőtt férfiaktól, hogy szeretőiknél töltsék az éjszakát, vagy ha nincsen szeretőjük, az istálló fölött emelt vendégszobában húzhatják meg magukat. A moszo szokás nem csupán azt tiltja, hogy felnőtt férfiak egy fedél alatt aludjanak női rokonaikkal, de azt sem engedi, hogy utalásokat tegyenek szexuális kapcsolataikra, ezen szellemeskedjenek, sőt a családi otthonban szerelmi dalt sem énekelhetnek, dúdolhatnak. Ugyan a nők és férfiak szabadon választhatják meg szeretőiket, s addig tartják fenn kapcsolataikat, amíg kedvük tartja, ami a nő hálószobájának magányában történik a nő és a „barátja (acsuja) között, az csupán kettejükre tartozik. Ha azonban egy pár úgy határoz, hogy a nyilvánosság elé tárja kapcsolatát, akkor elidőzhetnek egymás rokonainál, ám romantikus szándékaikat és jövőre vonatkozó terveiket nem oszthatják meg sem saját gyermekeikkel, sem a másik nem családtagjaival. A szexuális illendőség szabályai oly szigorúak (legalábbis ez volt a helyzet a kommunista beavatkozásig), hogy a nők kötelesek gyermekeik apjának nevét elhallgatni. A múltban az emberek közvetett módon szereztek tudomást apjuk kilétéről, ha egyáltalán tudomást szereztek róla, hisz a család meghatározó férfitagja nem az apa, hanem a (számos) nagybácsi volt. Sőt, ami azt illeti, a moszo férfiakat semmiféle kötelék nem köti a gyermekhez, akit nemzettek, csupán nővéreik és húgaik gyermekeiért tartoznak felelősséggel.
Mivel a moszoknál a férfi látogat el szeretője házába, ezért úgynevezett „vizitelő házasságban” vagy más szóval „vándorházasságban” élnek. Ez utóbbi kifejezést a moszok saját terminológiájából vették kölcsön, akik a szexuális kapcsolatról beszélve a szesze szót használják, ami annyit tesz: „vándor”. Mindazonáltal a „vándorházasságok” nem igazi házasságok. A szeszének két fajtája létezik: vagy teljesen intim és rövid életű, vagy megállapodottabb, és a nyilvánosságnak tudomása van róla. Ettől függetlenül mindkét fajta szesze „vándorházasságnak” minősül, és egyikhez sem kötődik fogadalomtétel, vagyontárgyak cseréje, a gyermekek közös gondozása vagy hűségeskü. Persze a moszok között sem ismeretlen a féltékenység, ők is megélik a szerelmi bánatot, a moszo erkölcsi elvárások azonban igencsak ellene vannak annak, hogy valaki nyilvánvalóvá tegye ezen érzelmeit vagy bármely más negatív érzést. A cserbenhagyott szeretők egy bizonyos pontig valóban kicsikarhatnak néminemű részvétet szomszédaikból, barátaikból, ám ha nem uralkodnak magukon, egykettőre szégyenben maradnak, s az őket övező részvét a hűtlen félre száll. A vágyon és a kölcsönös érzelmeken kívül elvileg semmi sem szabályozza a szexuális kapcsolat kötetlenségét, avagy gyakoriságát.
Moszo szemszögből azonban a kötetlen „vándorházasságok” a család stabilitását erősítik. A szerelmi ügyek sosem befolyásolhatják a család gazdasági életét - hisz a szexuális kapcsolatok időben behatároltak: mindig munkaidőn túl kerül rájuk sor, ugyanakkor gazdasági megfontolások nem játszanak szerepet -, és sosem szítanak viszályt a (család magját képező) testvér-testvér vagy anya-gyermek kapcsolatban.”


Kritikák itt olvashatók a könyvről:

http://www.elle.hu/award.php?book=17 

2 Megjegyzés:

Karesz írta...

De kár, hogy nem születtem Tibetben, de igaz lenne az is, hogy még "elvándorolhatok" odáig :-)))
Marco Polo utazásai során emlegetett valami hasonlót, de ott úgy volt a helyzet, hogy a vándorló idegen férfiak a ház asszonyával kellet háljanak, ha azok a házukban töltötték az éjszakát. Aki ennek nem tett eleget, attól ezt nagy sértésnek vették.
Nagyon szívélyesek ezek a tibeti lányok, de gondolj bele, hogy ezek a csajok egy életen át egyszer sem tisztálkodtak, soha sem mosakodtak meg egyszer sem életükben.
Nem azért mondom, de Marco Polo idejében Európa sem állt jobban a higiéniával, de ha ma is hasonló szokásoknak hódolnak, vagy hasonló tisztálkodási szokásaik vannak érvényben, hát nagyon meg fogom gondolni, hogy arrafelé keressek magamnak szeretőt :-D
Üdv!

ÉdesMindegy írta...

Látod, látod, azért csak teszek fel a blogba hasznos dolgokat. :)

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |