Május 18.
Éljük az életünket!
Éld az életedet!
Ha egy probléma merül fel – akár bennünk, akár körülöttünk – gyakran esünk vissza abba a hibába, hogy azt hisszük, akkor járulunk hozzá leginkább a megoldásához, ha minden egyebet félreteszünk. Ha egy kapcsolatunk nem működik, ha nehéz döntés előtt állunk, ha depressziósak vagyunk, félresöprünk minden egyebet, és kényszeres gondolatainkkal kínozzuk magunkat.
Ha elhanyagoljuk az életünket, és felhagyunk szokásos tennivalóinkkal, ez tovább növelheti a problémát, és késleltetheti a megoldást.
A megoldás sokszor épp akkor bukkan fel, ha elengedjük a dolgot, és éljük tovább a magunk életét, visszatérünk szokásos tennivalóinkhoz, nem foglalkozunk éjjel-nappal az adott problémával.
Nem muszáj megadni magad a problémáknak. Figyelmed fókuszát áthelyezheted róla életed más területeire, bízva abban, hogy ez hozzásegít a megoldáshoz.
Ma élem tovább az életemet és elvégzem teendőimet. Mindig újra elhatározom, hogy nem foglalkozom kényszeresen azzal, ami éppen aggaszt. Ha nincs kedvem elengedni a dolgot, akkor „úgy teszek, mintha” elengedtem volna, egészen addig, míg érzéseim nem kerülnek összhangba viselkedésemmel.
Pontosan így voltam és még több élethelyzetben vagyok is.
Nem igazán probléma amiről legelőször írok, viszont számomra az volt, a 12 Lépéses Programban eltöltött első pár évemben.
Még kicsik voltak a gyerekek, általános iskolába jártak, sok volt velük és körülöttük a tennivaló.
Amikor mindennel végeztünk - házi feladat, uzsonna - és elkezdtek játszani vagy rajzfilmet nézni, végre leülhettem és folytathattam a kötésemet. Nagyon szerettem kötni. Az alkotásnak fontos szerepe van még ma is az életemben. Alig telt el negyed vagy fél óra, megjött az apjuk, állhattam fel és mehettem ki újból a konyhába, hogy elé rakjam a vacsorát. Egy idő után annyira idegesített már ez, hogy megoldást kerestem rá. Elmondtam a gyerekeim apjának, hogy mennyire rossz nekem félbeszakítanom a kedvenc foglalatosságom, amikor ő haza ér. Tudja hol a hűtőszekrény, tudja hogyan kell megmelegíteni a mikróban a kaját, legyen szíves és szolgálja ki magát ezután. Így is lett, én meg köthettem tovább. Ezzel nem azt mondom, hogy ezután sosem tettem elé az ételt, hanem azt, távolabbra helyezkedtem a kapcsolatunkban és megszakítás nélkül folytathattam a számomra fontos és kedvelt tevékenységemet. Megkönnyebbülés volt és örültem, hogy a frusztrációmat nem élem ki rajta, hanem bátran felvállaltam az igényemet.
A rászűkülés jutott még eszembe ezzel a meditációval kapcsolatban.
Amikor az életemben krízis helyzet alakult ki, semmi másra nem tudtam gondolni csak arra és közben féltem, szó szerint megbénított a fájdalom, szomorúság.
Rájöttem, ilyenkor tudatosan, a saját hajamnál fogva KELL kirántanom magam belőle és nem rátekeredni, ugyanis, amikor ezt tettem, már testi tüneteim is jelentkeztek. (émelygés, gyengeség, erőtlenség) Ilyenkor az a legjobb, amit a meditáció is ajánl, folytatni a megszokott életet. Nehéz, nem könnyű egy csalódás vagy másmilyen veszteség közben érzett gyász folyamat közben, viszont nem lehetetlen. Szokásom ilyenkor azt mondani magamnak, nyugi, nem dőlt össze a világ, minden rendben lesz. És ezzel sikerül egy kis napfényt, és reményt vinnem az életembe.
Nem igazán probléma amiről legelőször írok, viszont számomra az volt, a 12 Lépéses Programban eltöltött első pár évemben.
Még kicsik voltak a gyerekek, általános iskolába jártak, sok volt velük és körülöttük a tennivaló.
Amikor mindennel végeztünk - házi feladat, uzsonna - és elkezdtek játszani vagy rajzfilmet nézni, végre leülhettem és folytathattam a kötésemet. Nagyon szerettem kötni. Az alkotásnak fontos szerepe van még ma is az életemben. Alig telt el negyed vagy fél óra, megjött az apjuk, állhattam fel és mehettem ki újból a konyhába, hogy elé rakjam a vacsorát. Egy idő után annyira idegesített már ez, hogy megoldást kerestem rá. Elmondtam a gyerekeim apjának, hogy mennyire rossz nekem félbeszakítanom a kedvenc foglalatosságom, amikor ő haza ér. Tudja hol a hűtőszekrény, tudja hogyan kell megmelegíteni a mikróban a kaját, legyen szíves és szolgálja ki magát ezután. Így is lett, én meg köthettem tovább. Ezzel nem azt mondom, hogy ezután sosem tettem elé az ételt, hanem azt, távolabbra helyezkedtem a kapcsolatunkban és megszakítás nélkül folytathattam a számomra fontos és kedvelt tevékenységemet. Megkönnyebbülés volt és örültem, hogy a frusztrációmat nem élem ki rajta, hanem bátran felvállaltam az igényemet.
A rászűkülés jutott még eszembe ezzel a meditációval kapcsolatban.
Amikor az életemben krízis helyzet alakult ki, semmi másra nem tudtam gondolni csak arra és közben féltem, szó szerint megbénított a fájdalom, szomorúság.
Rájöttem, ilyenkor tudatosan, a saját hajamnál fogva KELL kirántanom magam belőle és nem rátekeredni, ugyanis, amikor ezt tettem, már testi tüneteim is jelentkeztek. (émelygés, gyengeség, erőtlenség) Ilyenkor az a legjobb, amit a meditáció is ajánl, folytatni a megszokott életet. Nehéz, nem könnyű egy csalódás vagy másmilyen veszteség közben érzett gyász folyamat közben, viszont nem lehetetlen. Szokásom ilyenkor azt mondani magamnak, nyugi, nem dőlt össze a világ, minden rendben lesz. És ezzel sikerül egy kis napfényt, és reményt vinnem az életembe.
Megjegyzés küldése