A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. május 9., vasárnap.


Május 9.
Új viselkedésmódok elsajátítása.

„Néha néhány lépést teszünk visszafelé. Ez is rendben van. Néha még szükséges is. Néha hozzátartozik előrehaladásunkhoz.”
(Ne függj többé senkitől!)
Az élet gyengéd tanító.
Azt akarja megtanítani nekünk, ami fontos. Egyesek azt mondják, hogy ezeket a tanulnivalókat mi magunk választottuk ki még születésünk előtt. Némelyek szerint mások választották ki számunkra.
Zavarbaejtő, mi mindent kell megtanulnunk. Mintha benn ülnénk egy számtanórán, és hallgatnánk a tanárt, aki olyasmiről magyaráz, amit fel sem tudunk fogni. Nem értjük a dolgok, de a tanár magától értetődőnek veszi, hogy értjük. Olyan érzés lehet ez, mintha valaki érthetetlen üzenetekkel kínozna bennünket. Erőlködünk, erőlködünk. Dühösek leszünk. Idegesek. Zavartak. Végül kétségbeesetten úgy döntünk, hogy úgysem fogjuk soha megérteni.
Később, mikor már nyugodtan sétálgatunk, bevillan valami. A megértés ajándéka lassan eljutott lényünk legmélyére. És már értjük a dolgot. Megtanultuk. Másnap már el sem tudjuk képzelni, hogy tegnap nem értettük. Nehéz megérteni azok idegességét, zavarát, akik még mindig nem értik. Most már olyan könnyűnek tűnik!
Az élet gyengéd tanító. Addig ismételgeti a leckét, amíg meg nem tanuljuk. Rendjén való, ha idegesek, zavartak, dühösek vagyunk. Néha még az is, ha kétségbeesünk. Aztán jó, ha elmegyünk és hagyjuk, hogy a megvilágosodás magától bekövetkezzék.
Bekövetkezik.
Segíts emlékeznem arra, hogy a tehetetlenség és zavartság általában a növekedés előzménye. Ha mostani helyzetemet kihívásnak érzem, ez azért van, mert valami újat tanulok, a megértés magasabb szintjére emelkedem. Segíts, hogy hálás legyek, ha épp ideges vagyok is amiatt, hogy életem ilyen izgalmas leckék egymásutánja.

A 12 Lépéses Program előtti életemben semmit sem értettem. A kézzel fogható dolgok számítottak , a lelki életről fogalmam sem volt. (tudom, ezt a mondatot már többször leírtam, mégis, szükségesnek látom olykor elismételgetni, általa nem felejtem el azt, honnan jöttem)
Amikor bekerültem az AA-ba, emlékszem, születésnap volt. Valakinek az egy éves józansági évfordulóját ünnepeltük. Ahogy beléptem a szobába, láttam, (akkor még ismeretlen Társaim) rendezgették az asztalt, elővették a papír dobozból a tortát és a közepébe szúrtak egyetlen egy szál gyertyát. Odasúgtam a férjemnek, nézd, valaki egy éve nem iszik.
Fogalmam sem volt nekem akkor még az AA-s szokásokról, hagyományokról, egyszerűen éreztem, tudtam. Aztán gyűlésen meghallottam újból - előtte Kedves Orvos Ismerősöm tájékoztatott róla - a CSAK A MAI NAP-ot. És azt, hogy az egy 24 órát, le lehet bontani, akár az itt és mostra. Rögtön megértettem. Saját magamra vonatkoztattam, és azonnal beugrott, én ezelőtt sosem éltem a jelenben.
Szóval, én nem sokat bosszankodtam a meg nem értés miatt, kivéve egyetlen egy esetet, amikor nagyon, de nagyon akartam már lépni a Negyedik Lépést és semmiféle útmutatót nem találtam a 12 Lépés 12 Hagyomány című AA-s kiadványban erről. (még nem voltam arra készen, hogy megértsem) Kínlódtam. Aztán meghallottam gyűlésen, ne erőszakold a dolgokat. Létezik egy polc, ami tele van a fel nem dolgozott problémáiddal és azzal foglalkozz, ami onnan a fejedre esik. Megnyugtató volt ez a mondat. Figyeltem nagyon arra, mi bánt, mi miatt van bűntudatom, miatt szégyellem magam és ezekről beszéltem.
Én is, mint azt már említettem, hol kettőt lépek hátra, miközben csak egyet előre és többször előfordult már velem, hogy visszafelé léptem. (lásd két nappal ezelőtti meditációs megosztásomnál, a Felsőbb Erővel való eltávolodásomat) Úgy tapasztaltam, nincsen ezzel semmi gond, holott eleinte megijedtem attól, amikor rajta kaptam magam, egy ideje már egy helyben toporgok vagy visszafelé csúszok. A lényeg, hogy ezeket észrevettem.
Megnyugtattak az öregebb józanodók, hogy lassan siessek. Senki sem hajt, a 12 Lépéses Program egy életre szól és egyáltalán nincsen határidőhöz kötve. Mindenki a saját maga tempója szerint gyógyul. Lehet, hogy az én tempómba más belehalna vagy én halnék bele a másikéba. Teljesen egyénre szabott Program.
Az lehet, hogy az élet gyengéd tanító, viszont én saját magamhoz olykor nagyon kegyetlen tudok lenni. A mai napig nem tudtam végleg elengedni azt a kényszeremet, ha visszaveszek egy jellembéli fogyatékosságomat (halogatás) ne bántsam magam amiatt, hogy már megint ezzel van dolgom. Aztán, amikor már jól belefáradtam az önostorozásba, el tudom engedni és tovább tudok lépni, DE! a kínlódásokra időnként még szükségem van.

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |