Május 5.
Irányítás.
Sokunk szüntelenül azon volt, hogy mentális energiái erőteljes alkalmazásával mozgassa pályáján az egész világot.
Mi történnék, ha felhagynánk azzal, hogy a világot irányítani akarjuk, és hagynánk, hogy kedvére forogjon? Ugyanúgy forog tovább. Megmarad a maga pályáján a mi segítségünk nélkül is. Mi pedig szabadok leszünk és lazíthatunk, hogy élvezhessük rajta a helyünket.
Az irányítás illúzió, különösen az a fajtája, amellyel próbálkoztunk. Igazából pedig irányítási törekvéseinkkel más emberek, események, betegségek – például alkoholizmus – kezébe adtuk az irányítást. Ha valamit megpróbálunk irányítani, éppen az fog irányítani minket és életünket.
Sokféle dolgot és embert próbáltam ily módon irányítani. De soha nem kaptam meg a kívánt eredményt. Próbálkozásaim következtében életem kezelhetetlenné vált mind belsőleg, mind külső körülményeimben.
Gyógyulásunk során üzletet kötünk. Lemondunk egy olyan életről, melyben mindent irányítani próbáltunk, és valami sokkal jobbat kapunk cserébe: egy kezelhető életet.
Ma irányító és irányított életemet kezelhető életre cserélem.
Az irányítási kényszeremet a mai napig nem sikerült teljes egészében feladnom. Hullámzó, hol jelen van az életemben, hol meg sikeresen el tudom engedni és rá tudom magam bízni a Feslőbb Erő akaratára. Felismertem, ez attól függ, hogy élem e az - Első Lépést - "Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal (bármely függőséggel) szemben - hogy életünk irányíthatatlanná vált." Amennyiben visszavettem az én akaratomat, az Első Lépés második fele hiányzik az életemből.
"Ha valamit megpróbálunk irányítani, éppen az fog irányítani minket és életünket."
A fenti mondatot még sosem fogalmaztam így meg magamnak. Teljességgel igaz.
Amikor a volt férjem érzéseit próbáltam irányítani/manipulálni, visszaütött, a számomra fontos személyre fókuszáltam saját magam helyett. És így voltam apuval is. Az ő gondolatait próbáltam meg kitalálni, az ő fejével próbáltam meg gondolkozni, amikor hazaért a munkából, lestem milyen a hangulata... stb. Irányított az illúzió, a társfüggésem.
Amikor elkezdtem használni szerként az alkoholt, az alkohol elkezdte irányítani az életemet. Elérkezett az az idő, amikor az volt életem központi kérdése, miből és hogyan fogom tudni beszerezni a következő adagomat.
Amikor kávét ittam kávéval, a koffein irányította az életemet. Szerettem a koffein által elért feldobottság érzését, míg nem egyszer rosszul lettem tőle és évek óta semmilyen koffeines italt meg nem iszom. Sem kávét, sem teát, sem colát, de még a capuccinos töltött csokit sem eszem meg.
Hasonló elvonással járt a koffein megvonása nálam, mint az alkoholé, holott természetesen nem akkora intenzitással. Reszkettem hetekig, olyan érzésem volt jó sokáig, mint ha az agyamat köd lepné... hiányzott a koffein okozta tettre készség, feldobódottság érzése. De hát valamit, valamiért. Inkább nem élek vele, hiszen szerként használtam. Irányította a reggeleimet, a délelőttjeimet, ebéd után is kellett kávé, aztán délután is és este is... előfordult, ha olyan helyen voltam, ahol csak nescaffe volt, hazajöttem főzött kávét inni. Amúgy nagyon szerettem a kávé ízét, - gyerekkoromban a kávés fagyi volt a kedvencem - ugyanúgy, mint a bor ízét anno. Egy idő után meg már csak az érzés volt a fontos, amit az alkohol vagy a koffein adott.
Igen, így van ez, amikor valamit irányítani akarok, az fog engem irányítani.
Alázat, türelem, elfogadás, elengedés és akkor semmi baj nincsen.
"Ha valamit megpróbálunk irányítani, éppen az fog irányítani minket és életünket."
A fenti mondatot még sosem fogalmaztam így meg magamnak. Teljességgel igaz.
Amikor a volt férjem érzéseit próbáltam irányítani/manipulálni, visszaütött, a számomra fontos személyre fókuszáltam saját magam helyett. És így voltam apuval is. Az ő gondolatait próbáltam meg kitalálni, az ő fejével próbáltam meg gondolkozni, amikor hazaért a munkából, lestem milyen a hangulata... stb. Irányított az illúzió, a társfüggésem.
Amikor elkezdtem használni szerként az alkoholt, az alkohol elkezdte irányítani az életemet. Elérkezett az az idő, amikor az volt életem központi kérdése, miből és hogyan fogom tudni beszerezni a következő adagomat.
Amikor kávét ittam kávéval, a koffein irányította az életemet. Szerettem a koffein által elért feldobottság érzését, míg nem egyszer rosszul lettem tőle és évek óta semmilyen koffeines italt meg nem iszom. Sem kávét, sem teát, sem colát, de még a capuccinos töltött csokit sem eszem meg.
Hasonló elvonással járt a koffein megvonása nálam, mint az alkoholé, holott természetesen nem akkora intenzitással. Reszkettem hetekig, olyan érzésem volt jó sokáig, mint ha az agyamat köd lepné... hiányzott a koffein okozta tettre készség, feldobódottság érzése. De hát valamit, valamiért. Inkább nem élek vele, hiszen szerként használtam. Irányította a reggeleimet, a délelőttjeimet, ebéd után is kellett kávé, aztán délután is és este is... előfordult, ha olyan helyen voltam, ahol csak nescaffe volt, hazajöttem főzött kávét inni. Amúgy nagyon szerettem a kávé ízét, - gyerekkoromban a kávés fagyi volt a kedvencem - ugyanúgy, mint a bor ízét anno. Egy idő után meg már csak az érzés volt a fontos, amit az alkohol vagy a koffein adott.
Igen, így van ez, amikor valamit irányítani akarok, az fog engem irányítani.
Alázat, türelem, elfogadás, elengedés és akkor semmi baj nincsen.
Megjegyzés küldése