– Mibe kerülnek a kiskutyák? – tudakolta.
– Ezerötszáz és kétezer forint között – hangzott a válasz.
A gyerek a zsebébe nyúlt, és egy marék fémpénzt húzott elő.
– Négyszázötven forintom van. Megnézhetem a kölyköket?
A kereskedő mosolyogva füttyentett, mire a belső kis szobából előkerült Lédi, nyomában öt pöttöm szőrgubanc. A fiúcska azonnal észrevette, hogy az egyik kiskutya sántikál.
– Mi a baja szegénykének?
A férfi elmagyarázta, hogy az állatorvos szerint a kölyöknek hibás a csípő izülete. Az a lába használhatatlan, örökre nyomorék marad. A kisfiú izgalomba jött.
– Ezt a kölyköt szeretném megvenni.
– Ha tényleg annyira akarod, nem kell megvenned. Neked adom.
A gyerek felháborodott. Szigorúan a boltos szeme közé nézett, és ujját figyelmeztetően fölemelve, kijelentette:
– Ingyen nem kell! Ez a kiskutya ugyanannyit ér, mint bármelyik másik. Teljes árat fizetek. Pontosabban most négyszázötven forintot, a hátralékot pedig havonta kétszáz forintonként törlesztem.
– De tényleg nem kell pénzt adnod érte – ellenkezett az üzlettulajdonos. – Ez a jószág soha nem fog ugrálni, szaladgálni és hancúrozni, mint a többiek.
A kisfiú erre lehajolt, és felgyűrte a nadrágszárát. Láthatóvá vált ijesztően kifacsarodott, járókeretbe rögzített bal lába. Felnézett a boltosra, és halkan így szólt:
– Tetszik tudni, én se futok valami jól, és a kiskutyának is kell valaki, aki megérti őt!
Megjegyzés küldése